AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 3. (Budapest, 1966)

Könyvtári elmélet és gyakorlat - Domanovszky Ákos: A leíró katalogizálás tárgyai

bályozott két esetcsoport, ill. tényállás elhatárolása kellő élességgel, világos kritériumok alapján ejthető meg; az utóbbit ugyanez a körülmény végleg igazolhatatlanná teszi. Az amerikai tervezet inkriminált szabálya nyilvánvalóan súlyosan vét a második alapelv ellen. A nyomtatványok és hanglemezek katalogizálásánál figyelembe veendő tényállások között lényeges különbség van annak következtében, hogy az előadó személyében az utóbbiaknál egy olyan tényező jelenik meg, amely az előbbieknél hiányzik. Abban a pillanatban, amint arra gondolunk, hogy a fő katalógus-bejegyzés címfejévé ezt az új tényezőt tegyük, a nyomtatványok és a hanglemezek közötti eme különbség címleírásilag egyenesen alapvető jelentőségűvé nő. Ilyen alapvetően különböző, ennyire heterogén dolgoknak egy kalap alá foglalása vitathatatlanul elhibázott, különösen, miután az egyetlen egységes szabály két ellentétes szabályra való széttagolásának fő kontraindikációja — a két különböző tényállás egymástól való éles elvi elhatárolását lehetővé tevő kritérium hiánya — itt igazán nem forog fenn: a kétfajta dokumentum közötti technikai különbség, és a szerző és az előadó művész közötti nem kevésbé világos fogalmi különbség fölös mértékben szolgáltatnak ilyen kritériumokat. A szemügyre vett kísérlet tehát kétségtelenül azt mutatja, hogy a nem nyomdai előállítású könyvtári dokumentumok címleírási szabályzatának a hagyományos, tehát az alapvető katalogizálási szabályzatokba való beolvasztása nem célszerű, a generális szabályzat gondolata elhibázott. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden ilyen speciális anyag számára külön teljes szabályzatot kell szerkeszteni. Világos, hogy minden olyan ponton, ahol nincsenek tényálláskülönbségek, az első alapelv, az ugyanazon szabály minél szélesebb körben való alkalmazásának a követelménye, menten újra jogaiba lép, hiszen egy címleírási megoldásnak minden fajtájú könyvtári anyagra kiterjedő egységessége ilyenkor — például a személyek különböző nevei és névformái közötti választást illetőleg — árnyoldalaktól mentes, komoly előnyt biztosít a katalógus-használó számára. A nem nyomdailag előállított könyvtári anyagok számára tehát elég kiegészítő szabályzat-függelékeket vagy szabályzatokat szerkeszteni, amelyek már csak azokra a pontokra vonatkozó intézkedéseket tartalmaznak, amely pontokon az illető anyag különleges jellegéből folyó speciális problémák az általános szabályzatokban előírtaktól eltérő megoldásokat követelnek. De ugyanez a megoldás a legmegfelelőbb azoknál a nyomtatványfajtáknál is, amelyeknél a közlés eszköze nem az írott nyelv —• ezek katalogizálásánál ugyanis a közlésmód e különbsége szintén az alapvető katalogizálásinál alkalmazottaktól eltérő módszereket követel. Ide tartoznak először is a térképek, a zeneművek, valamint a képzőművészeti alkotások reprodukciói. Az utcibbiak könyvszerű formáit az alapvető katalogizálási szabályzatok fel szokták ugyan ölelni — ez azonban logikai hiba, a címleírás hőskorából származó maradvány, amely többnyire ma13