AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 3. (Budapest, 1966)
Könyvtár-, könyv- és sajtótörténet - Tóth András: Az Egyetemi Könyvtár története a szerzetesrendek feloszlatása korában (1773–1790)
ziumnak adott át a könyvtár az ottani oktatáshoz nélkülözhetetlen köteteket (elsősorban szótárakat és klasszikus auktorokat). 63 A pesti könyvtárépületben a munkát lényegesen megváltozott könyvtárosgárda kezdte meg. Bretschneider után — mint tudjuk — hamarosan távozott Kovachich is. Az egyetemi tisztogatás során került sor Wagner Károly nyugdíjazására. Utóda az első őri helyen Schönvisner lett, második őri helyre Cornides Dánielt nevezték ki. Kovachich és Szathmáry írnoki helyére •—• több mint egyéves huzavona után — 1786 elején Tömör Józsefet és Hoxa Keresztélyt nevezték ki. A felgyülemlett munkákra való tekintettel ugyanezen év nyarán a helytartótanács harmadik írnoki állást is engedélyezett, s erre Rossy Ignácot nevezte ki. Érdemes megemlítenünk, hogy a pályázat kötelező írásminta-mellékleteként Tömör Voltaire-, Hoxa pedig Rousseau-szöveget választott/ 14 — A következő személyi változás 1787 végén, Cornides halálakor következett be. Állására számosan pályáztak/ 0 Horányi Elek piarista irodalomtörténész-bibliográfus, Raitmann Ádám volt pálos szerzetes, Koppi Károly piarista egyetemi tanár-történész, Schwartner Márton történész, a soproni evangélikus gimnázium tanára, Kertész István adjunktus a segédtudományi tanszéken, Hübler János volt jezsuita tanár, Pax János somodi evangélikus lelkész, valamint Tömör József és Rossy Ignác könyvtári írnokok. Az egyetemi tanács először Hüblert, majd később Koppit ajánlotta. Pray nem szállt szembe felettesei véleményével, azonban komoly formában felhívta a figyelmet Tömör érdemeire. A helytartótanács előterjesztésében azt javasolta, hogy a jövőben Schönvisner lássa el Cornides egyetemi óráit s az így megürült őri állásra Tömört nevezzék ki. Csak mellékesen utalt a felterjesztés Schwartnerre, mint aki a pályázók közül kétségtelenül a legnagyobb tudományos múlttal rendelkezik. Valamennyi javaslat tudománypolitikai szempontból érdemel figyelmet. Mindegyik fórum el akarta kerülni, hogy az Egyetemi Könyvtárba protestáns ember kerüljön. Ez nem is annyria egyházpolitikai, hanem iU ASRUB 1784 mart. nr. 29 (91), rmaj. nr. 36 (212), oct, nr. 25 (438). Az 1784-ben Pozsonyba szállított anyag jegyzéke: EK MSS J. 91 — A Pozsonyi, kari könyvtár jegyzéke uo. J. 80. — Egy 1790-es szállítmány jegyzéke uo. J. 33. 04 A kinevezésiekre EK 1786 s. d. iratok. — A pályázatra Htt. Lp. 1784. Litter, f. 4. p. 120., 1785 Litter. Distr. Bud. f. 2. p. 3. (174) és p. 215. Érdekes a pályázók névsora: Hoxa a Prónay-család titkára, apja tanár volt. Tömör a kalocsai érseki könyvtár irnok-könyvtárosa, nemet-francia-olasz-spanyol-hoiland nyelvtudással. Hübler János r. kat. lelkész, latin-szlovák-német-fr.ancia.-olasz nyelvtudással. Perlaky István jogász, latin-német nyelvtudással. Ascány Károly táblai jegyző szlovák-német nyelvtudással, „nobili quidem, sed obscuro genere natus". Fogarassy András tb. kanonok, kalocsai könyvtáros, Rossy Ignác. (Az utóbbi két pályázó részletes adatai hiányoznak.) 65 Htt. Lp. 1787. Litter. Distr. Poson. f. 7. p. 258. Itt érdekes Schwartner pályázatának egyik melléklete, Schlözer bizonyítványa Schwartner nála töltött tanulmányi éveiről, aki az előadásokat „mit dem- jenigen Eifer gehöret habe, durch den sich gewöhnlich die hier studierenden Herren aus Ungarn auszuzeichnen pflegen." 124