AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 1. (Budapest, 1962)

Módszertani kérdések - Hunyady Piroska: Olvasáspszichológia, olvasótípusok

A panaszok okának a felfedése előtt vegyük szemügyre, hogy mi történik az olvasás alkalmával. Az olvasásnál az elénk adott szöveg értelmét vesszük át; együtt gondolkodunk valakivel, aki nincs jelen, behatolunk annak a gondolatvilágába (legalább ez lenne a kívánatos). Az olvasás tehát nem más, mint a szövegben adott gondolatoknak jelek által való rekonstrukciója. Az olvasás rendkívül komplikált elmetevékenység, melyet meghatároz egyfelől az írásmű, másfelől az olvasó egyénisége. Az olvasás tempója ugyanannál az egyénnél más és más lehet aszerint, hogy szakolvasmányról vagy szépirodalomról van szó, s hogy milyen szépirodalmi műfajt olvas. Az olvasás összetett folyamata nemcsak értelmi, hanem fizikai tevékenység is: a szemizmok és az agy közt koordináció létesül. A szem a fizikai eszköze az olvasásnak, mert általa nyerjük a képet. Ez a kép viszont nem egy automatikus lenyomat, mert az ész a retinán megjelent szót jelentéssel látja el, vagy ha ugyanannak a szónak több jelentése van, az ész — az összefüggésre tekintettel — kiválasztja az éppen megfelelőt. A szem olvasás alkalmával nem folyamatosan végzi mozgását, nem megy minden betűn végig, hanem rövid szakadozottsággal, ugrásszerűen, ívekben halad, «egyszerre több szót tekint át. Minden ív után megáll egy pillanatra: ez a megállás a fixáció. Normális ütemű olvasásnál — ahol egy sor 8—-10 szóból áll — 3—4 fixációnál több nem eshet egy sorra, a lassú olvasó egy ugyanilyen sorban 6—7 fixációt is tesz. Az olvasást lassítja a vokalizálás, a szavaknak belső kiejtése. A jó olvasás •egy matematikai feladat megoldásához hasonlítható: ha előttünk áll egy összeadás: 2 4-2=4, ennek a műveletnek a végrehajtásánál nem mondjuk ki belsőleg, hogy kettő meg kettő egyenlő néggyel, hanem rátekintve a számokra, máris megoldjuk a feladatot. A szó egy jel, melynek látása az agyban felidézi a megfelelő jelentést, ha a jel megpillantása és a jelentés fölidézésének mechanizmusa közé behelyezzük a szavak kiejtését — itt belső kiejtésről van szó —, akkor az olvasás meglassul. Az ideális az lenne, ha olyan gyorsan olvasnánk, amint gondolkozunk. Ha ez nem is valósítható meg teljesen, a gyorsaság kétszeresére fokozható az olvasás átlagos ütemétől erősen elmaradtaknál — mint a kísérletek mutatják — gyakorlás által, növelhető a szemív és csökkenthető a fixációk száma, éspedig anélkül, hogy akár a megértés, akár pedig a stílus élvezete csorbát szenvedne, sőt a gyors olvasás lehetővé teszi a szavaknak logikus összetartozás szerinti csoportba foglalását s ezzel a mélyebb behatolást a szerző gondolatvilágába. Tehát arra kell törekedni, hogy az olvasmány gondolatát a mondatok összefüggéséből értsük meg és ne a szavakat bontogassuk, ne a szavakhoz tapadjunk. A helyes olvasás az emlékezet munkáját is könnyíti, a lényegre így könnyebben emlékezhetünk vissza, mint a szavakhoz tapadó olvasásnál. Továbbá a gyors olvasásnál mindenki kialakíthat egyéniségének megfelelő ritmust, aminek viszont a jelentősége abban áll, hogy a ritmikus olvasás — prózára is áll — kevésbé fárasztó. Természetesen az emberek nagyobb többsége abban a hiszemben él, hogy mivel nem mondja ki hangosan a szavakat, sem a nyelv, sem a gégefő nem Végez mozgást, tehát ő nem vokalizál. Egyik-másik szinte meg volt sértve, és sietett meggyőzni „vizuális" mivoltáról. A vokalizálás megengedhető — de nem mindig szükséges — szakolvasmányoknál és verseknél, különben gátló tényező, s onnan ered, hogy amikor olvasni tanultunk, hangosan olvastunk, s így kapcsolat létesült az írott szó és a megfelelő hang között; arra kell tehát törekedni, hogy ezt a gátlást tudatosítva legyőzzük. Természetesen a szemléletes típus ezt könnyebben éri el. 38 /