AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 1. (Budapest, 1962)

Módszertani kérdések - Tóth András: Egyetemünk könyvtárhálózatának néhány problémája

álló lehetőségek aktívabb szemléletű, jobb szervezésen alapuló kihasználásával, tanszéki könyvtárcsoportok (rokon szakmájú tanszékek kisebb könyvtárainak egy szakképzett könyvtáros irányítása alatt működő szervezeti egysége) létrehozatalával, könyvtári munkaerők átcsoportosításával. Kétségtelen azonban az is, hogy egy egyetemi könyvtári hálózat ütőképes működéséhez — különösen az oktatókutató munkához nélkülözhetetlen feltáró-dokumentációs munkaterületen — bizonyos anyagi és személyi befektetésekre van szükség. Az ez irányú reális igények felmérése, az előfeltételek biztosítása, a rendelkezésre álló erők racionálisabb kihasználásának megteremtése a magyar egyetemi könyvtárak együttesének egyik legfontosabb feladata. * Nem lesz érdektelen, ha a fenti, elvi jellegűnek tűnő megállapítások helyességét a budapesti tudományegyetemi könyvtárhálózat gyakorlati példáján kíséreljük meg lemérni. A választott példa több szempontból minősíthető helyesnek: 1. e hálózat egyike az ország legnagyobb egyetemi könyvtárhálózatának; 2. hazánkban az elsők között, több mint tíz évvel ezelőtt kezdett foglalkozni a hálózati kérdéssel; 3. viszonylag messzire visszanyúló hálózati érdeklődése ellenére egészen a legutóbbi időkig hálózati munkája nem volt rendszeres és módszeres, elsősorban azért, mert 4. a rendelkezésére álló lehetőségek soha nem voltak elegendőek a hálózati könyvtárügy kérdésének megnyugtató rendezésére. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtári hálózata 1960 végén 76 (ma már 78) könyvtárból állt. Ezek könyvállománya az adott időpontban 663 930 kötet volt. A könyvtárak az egyetem különböző épületkomplexumaiban (a fővárosban négy csoportban s egy külön elhelyezett intézménynél, valamint egy vidéki intézménynél) találhatók. Az Egyetemi Könyvtár pár esztendővel felszabadulásunk után — amikor a hálózati elv még csak kezdeti stádiumban volt — felismerte a tanszéki könyvtárügy fontosságát, s megindította az első felmérő és összefogó munkálatokat. 1949 és 1950 folyamán a hálózati központ általános leltárfelmérési munkálatot hajtott végre nyolc belső és több külső munkatárs bevonásával. Ugyanekkor elkészítette a hálózatra vonatkozó első adatgyűjtést is. 1951-ben dolgozta ki az első könyvtárcsoporttervet, a tanszéki könyvtárosi munka normaminimumát, kezdte meg szervezetten a hálózati beszerzések ellenőrzését, és rendezte a hallgatóság tankönyvekkel való ellátását tankönyvtárak szervezése útján. Ugyanekkor kezdte meg munkáját az első módszertani referens is, ekkor még csupán nem függetlenített minőségben. A következő évben a rektor elé terjesztett összefoglaló jelentés ismételten hangoztatta a hálózati személyzeti kérdés, a csoportok kialakítása és a központi katalógusok fontosságát. 1953 folyamán az új leltári szabvány bevezetése alkalmával általános leltárellenőrzést végzett, és az év őszén az Egyetemi Könyvtár dolgozóiból szervezett előadói gárdával 26 résztvevő részére könyvtárostanfolyamot tartott. A következő évben az egyetem és a minisztérium komoly támogatása mellett részben legalábbis sikerült elintéznie a főfoglalkozású könyvtárosstátusok rendezését, s ezzel megteremtette a hálózat törzsgárdáját. Erre az évre esik a kabinetkönyvtárak (a kari könyvtáraktól elkülönített tanszéki kézi könyvtárak) működési elveinek kidolgozása, valamint — egyik legjelentősebb intézkedésként — a még ma is igen sikeresen működő, az egyetemi devizakeret ügyeit intéző karközi bizottság létrehozatala. 1955-ben sikertelen kísérletet tett a tanszéki szervezeti szabályzat kidolgozása érdekében. 1957-ben és 1959-ben újabb adatfeltárást hajtott végre. 13