Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1966 (17-20. szám)
1966-12-01 / 19-20. szám
MEGNYUGTATÓ VÁLASZ. Örök emberi probléma a szülők aggodalma, vajon átadták-e gyermekeiknek mindazt, ami számukra erkölcsi értéket jelent, a haza és családszeretetet. a vallásosságot; vajon beléjük oltotíák-e a szülők iránti tiszteletet? De nemcsak egyes családok, hanem egész nemzedékek is aggódva figyelik a felnövekvőket és azok tettein keresztül mérik le életük munkájának eredményét, tehát, hogy sikeres volt-e az, vagy nem. Tizenkét évig figyeltek igy bennünket az idősebbek otthon és itt kint. Aggódtak, hogy a kommunista nevelés, a vallás, család, hagyományok elleni propaganda, a történelemhamisitás és gyűlölet minden “régivel” szemben kiölte-e a nemzeti és keresztényi érzést az ifjúságból, s igy hiábavaló volt az ő törekvésük, szeretetük, tanításuk? — De a hosszú várakozás után 1956-bzn az ifjucág megadta erre az aggódóknak a nagyon várt, megnyugtató választ! Minden internacionális nevelés megbukott. A magyar ifjúság hü akart maradni az ezeréves múlthoz, a szülők által tanitottakhoz! Ezért az ahhoz vezető legszükségesebbet, a szabadságot akarta először minden becsületes magyar számára kivívni és hogy ezt elérje, élete feláldozásától sem riadt vissza. A világtörténelem egyetlen forradalma sem volt olyan tiszta és becsületes, mint az 1956-os! Egy csodás krisztusi erkölcsiség vonult végig azon még a győzelem napjaiban is. Bármennyire is próbálják a nyugati újságok kinagyítani az akasztott ávós képét, sem több ilyen esetet, sem becstelenséget, hazaárulást, ellenséghez való átállást nem tudnak felmutatni! Még a rosszindulatú ember sem tud egyetlen '‘mu3zkavezető”-ről sem azok közül, kik a szabadság oldalán harcoltak! Minden jóérzésü magyar egy volt a dicsőség e napjaiban, s azt a hazug propaganda sem tudta megváltoztatni, de még csak beárnyékolni sem! Bár a világ egyik legfélelmetesebb hadseregével állott szemben a magyar ifjúság, lelkesedését, hitét, áldozatkészségét sosem vesztette el. Tankokkal szemben csak benzines üvegje volt, ezredekkel csupán egy maroknyi csoport vette fel a harcot, de ugyanolyan vitézül és elszántan, mint azt 1944-45-ben Budapest vődői, köztük több ezer csendőr tette. Ma —- sajnos ■— már csak a megfoghatóban hisz még az emigránsok jórésze is. De mi, akik átéltük a 20. század legnagyszerűbb szabadságharcát, hiszünk egy erkölcsösebb világban, a szellemi, lelki örökségben is! Jóllehet a vezetők, vagy akár a harcosok között akkor nem is találtuk meg a csendőr egyenruhát, nem fedeztük fel magát a csendőrt, de tudjuk, hogy ott voltak közöttünk és a szabadságharcosok ugyanabban a szellemben harcoltak és haltak meg mint ők, csendőr Bajtársaik . . . Híven, Becsülettel, Vitézül! Iráti Géza 1
