Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1966 (17-20. szám)
1966-06-01 / 17-18. szám
EMLÉKEZÉS a volt örsparancsnokomról. (D. I. bajtársunk Franciaországból küldött egyik elbeszélésében a csendőr életről és volt parancsnokáról ir; abból idézünk részleteket.) “Az örsi élet egyik legszebb sajátossága volt, hogy az esküvel fogadott közös sors, a szolgálattól terhes mindennapok, magasztosan szép bajtársiasságot fejlesztettek ki közöttünk, amit egy nemesebben kikristályosodott testvéri szeretethez lehetne hasonlítani. Ennek volt egyik oka, hogy az egymásrautaltságban az Örs tagjai érzésbelileg is eggyé lettek a valóság teljes értelmében. Ha idők múltával a sors összehozott egy régi örsbeli bajtárssal, ez olyan volt, mintha két testvér találkozna. Azóta ... “Mint oldott kéve ..szétszóródtunk a nagyvilágban, mert egy acsarkodó ideológia rátette szőrös mancsát Hazánkra, hol most végzetes annak, ki valaha is csendőr volt! A régi bajtársakra való visszaemlékezés mindig jólesik. Sajnos, élők kevesen maradtunk! — Akik itthagytak bennünket, azok ott nyugosznak — nagyrészt jeltelen sírokban — valahol szerte az országban, melynek védelmében életüket áldozták. Mások mártirhalált haltak a Gyüjtőfogház udvarán, csak azért, mert magyarok, csendőrök voltak. Sokan még ma is súlyos börtönbüntetésüket nyögik odahaza, mig mások a milliókat emésztő végtelen orosz tájakon várják reménytelenül, hogy mikor lesz ünnep a világon? Mi, a megmaradtak, a vándorok országutján az idegenség fagyos közönyében élünk az ember-áradatban. Itt az idegen tájakon sokszor elébünk lép egy-egy emlék a régi szép múltból és jóleső érzés arra visszaemlékezni, ami egykor valóság volt és jólesik álmodozni róla, hiszen az emlékeken kívül semmink sem maradt. Ezek közül idézek fel egyet, amelyik változatlanul él az emlékezetemben, s ez a volt örsparancsnokom. Még csak a kezdet kezdetén voltam a csendőrségi szolgálatomnak és csak az évek morzsolták le rólam a polgári életből magammal hozott, ide nem való “jót”, de minden rosszat is. Mondhatnám úgy is, hogy akkor kezdtem beérni csendőrré, hiszen az örsi szolgálat volt hivatva arra, hogy valaki valóban azzá lehessen. Az örsparancsnokom Kérész thtts. volt. Vele való szolgálati időm alatt annyi minden történt, hogy arról könyvet lehetne írni. Tudtuk róla, hogy vagyonos ember, aki földi javaival békésebb életet is biztosíthatott volna magának, mint amilyen egy mozgalmas Örs parancsnokára hárult. De ő szívvel, lélekkel csendőr volt és a szolgálatát nem kenyérkeresetnek, hanem hivatásnak tekintette. Szolgálatban egy jottányit 18
