Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1965 (15-16. szám)
1965-12-01 / 15-16. szám
Tovább pereg a kép. 1914: az első világháború kitörése megs kszorozta a magyar csendőr feladatát. A hetekre tervezett háború élet - halál harccá és végezetül is - az emberi gonoszság és balgaság folyományaként - a magyar nép tragédiájává vált. A magyar csendőr, a béke - idők fehérkeztyüs elite - katonája tépetten és véres homlokkal állta a harcot. A háború nemzetközi vámszedőinek nem egyszer kellett a magyar csendőr állhatatosságáról meggyőzödniök. - Az úgynevezett őszirózsás forradalom és a kommunizmusnak nevezett, s “proletár diktaturá” - nak álcázott idegen rémuralom Kun- Kohn Bélái, Korvin - Klein Ottói, Szamuelli Tiborjai hamarosan rádöbbentek arra, hogy a magyar csendőr tudja kötelességét, s hogy minden csendőrlaktanya a magyar nemzeti szellemiség őrtornya. - Csodálatos emberismeretével, tudással párosult ösztönös megérzéssel mindig bölcsen oldotta meg a legnehezebb feladatokat is. Nem kereste a számára kedvezőbb megoldást, hanem vállalta a becsületességnek sokszor göröngyös útjait. Harcolt a Székely Hadosztályban és harcolt a vörösök elleni Szabadságharcban. Ezt a harcot nemcsak minden áldozatra kész bátorsággal, hanem egészen hihetetlen leleményességgel harcolta és a belső ellenséget állandó zavart - keltő akcióival egyenese i harcképtelenné tette. A magyar nép ellenállását és ellenforradalmi megmozdulásait az ország egész területén szétszórt, de mégis egységes magatartást tanúsító csendőrök megsokszorozták. A mártírhalált halt Fery Oszkár, Borhy Jenő és Menkina János nevei csak fémjelzik az ellenforradalmak csendőrhőseinek légióját! A romokban heverő, megcsonkított ország lelki és anyagi újjáépítésének munkájából is oroszlánrészt vállalt a magyar csendőrség. Nemcsak a csend és nyugalom őreként, hanem a magyar szellem reprezentánsaként is nagy volt. Fellépése mindenütt és minden körülmények között tiszteletet parancsolt. Ésszerű intézkedéseivel még az itt ott mutatkozó ellenfelet is leszerelte. így lett a két világháború közötti korszakban magyar nemzeti létünk egyik legbiztosabb talpköve. Látom a magyar csendőrt lóháton a magyar tanyavilágban a magyar jövendő őrállójaként és látom a magyar végeken. Látom a magyar igazságszolgáltatás tárgyalótermeiben, látom diszőrségen a királyi palota előtt, látom a szekszárdi csendőriskola fehérkeztyüs századát vasárnaponként az Isten házába vonulni, hogy aztán megint ott találkozzam velük, ahol “. . .a halál tarolt sok embergallyat irdatlan halomba!” Igen! A II. világháború csendőre újabb köteteket érdemel! Mert ott volt a Dón - nál és ott volt az Ezeréves Magyar Határokon és Budapest utcai harcaiban és aztán ott volt Hazát vesztetten, de mégis olyan lelki állapotban, hogy még az ellenség is csak tisztelettel tudott nézni ennek a testületnek a tagjaira, mert megérezte, hogy a magyar csendőr még emigránsként is erőt képvisel! így vésődött lelkembe a magyar csendőr képe. A magyar csendőré, aki még az elszakított területek idegen ajkú lakosságának a szeméten is a segitőkészség, a személy - és vagyonbiztonság megtestesítője volt. A magyar nép szerette a csendőröket. Saját fiait látta bennük és valóban csak elvetemült gonoszsággal lehetett rájuk sütni az egyetemes felelősséget is jelentő szervezett bűnözés bélyegét. De éppen ez a bélyeg jelenti az intézmény legnagyszerűbb nemesi levelét, mert azok akartak ütni 3