Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1964 (10-14. szám)
1964-12-01 / 13-14. szám
valamint v. Hollósy Ervin fhdgy., mint Ohio vitézi hadnagya is, kiket titkárunk üdvözölt a hozzánk ragaszkodó és minket pártoló vendégekkel együtt. Az asztali ima után bőséges, Ízletes vacsorát szolgáltak fel a virágokkal díszített asztalokra, minek végeztével egyik bajtársunk felolvasta annak a megrázó rádióüzenetnek a hiteles szsövegét, amit Budáról, a királyi Várba szorult cső. baj társak mint a másnapi kitörés előtt még leadható utolsó üzenetüket küldtek most 20 éve, az akkor Szombathelyen tartózkodó felügyelőségnek. Majd utána elnökünk dr. Balló István örgy. bajtársunk mondotta el hatásos, kitünően felépített ünnepi beszédét, amelyből az alábbiakat idézzük: ,,.. .húsz esztendő telt el azóta, hogy utoljára tartottunk csendőrnapot hazai földön. Azóta ez a nap lett az emigrációban és otthon szétszórtan élő csendőrök között a legerősebb összekötő kapocs... Ezt a találkozót a világ semmiféle terrorszervezete, vagy vasfüggönye sem tudja megakadályozni, mer: mi ott találkozunk, ahová az ő hatalmuk nem ér el. Ott, amitől ők legjobban félnek: a közös mult, a sok könnyel és vérrel megszentelt emlékek birodalmában. Ma együtt ünnepelünk mi itt szabadon, Ti pedig — ki tudja hol — csupán lélekben velünk. A 20 éves határkőnél eszembe jut egy emlék, mikor a szatmárném. bevonulásnál az éljen és harangzúgás kiAepette elém áll egy kis fiú és kiáltja. 20 éve várunk testvérek! A mi generációnk életében ez a második 20 év baj társak! A harmadikat már nagyon kevesen fogják közülünk megélni. Tartsatok egy kis seregszemlét, vajon ki van még életben azok közül, akikkel akkor voltatok együtt utoljára?.... Bajtárs, a harc nem Te ellened, nem mi ellenünk, csendőrök ellen ment, hanem ment és megy minden ellen, ami keresztény és magyar! Mi csak az első figurák voltunk a magyar sakktáblán, amit a legsürgősebben ki kellett ütni. Mert nagyon jól tudták, hogy ha a 918-as „őszirózsás” forradalom idején csak egy csendőr zászlóalj is lett volna Budapesten, akkor sose hangzott volna el a „nem akarok katonát látni”... és sosem született volna meg a „dicsőséges tanácsköztársaság”! De nem lett volna Trianon sem, legalább is nem a mai formában! Ez már történelmi tény! Nagyon jól tudták azt is, hogy a II. világháborúban az a m. kir. csendőr vé lte utolsó töltényig és utolsó íehelletéig a magyar királyok rommá lőtt Alkazárját, akinek kalapcimerén a letűnt fordulatok után is változatlanul ott csillogott az alapítók jelmondata: Királyért és Hazáért! Ezért lettünk mi a 2. összeomlás után a nép ellenségei és elsőszámú — testületi — háborús bűnösök. Csak éppen a legfőbb érdekeltet, a magyar népet felejtették el megkérdezni. Mi pedig érvényesnek, csupán népünk Ítéletét fogadhatjuk el és azt emelt fővel várjuk!... Kidőlt a Kárpáti bástya, mi földönfutók lettünk, uj hazát kerestünk, de a keleti pestis 20 év alatt ide is elért és a szőrös kéz már itt kapirgál a szomszédban... 2000 év előtt az Istenember mutatta meg az utat a botorkáló világnak, s Ő fogja megmutatni most is!... Lelkünk tele van még a karácsony melegével, de fülünk szomjasan várja már a húsvéti harangok zúgását! Ezek a harangok 2000 éve hirdetik a feltámadás megfejthetetlen misztériumát és az élet diadalát a halál felett. Ezalatt a 2000 esztendő alatt izmusok jöttek és mentek, nyertek és veszítettek csatákat, de a háborút mindég a kereszt nyerte meg. Amig azonban idáig eljutottunk, addig az Isten fiának végig
