Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1964 (10-14. szám)
1964-06-01 / 11. szám
vonat teherkocsijában pillanatok alatt kitört a ribillió. Eleinte csak a megjegyzések váltak mind élesebbé, majd a sötét háttérből előugrott egy magas növésű, angyalföldi „vagány” tipusu alak, ki a hadonászó csendőr ellenes atyafi elé állva megszólalt: „Hallja az ur, én jártam a fronton, majd résztvettem Budapest védelmében is, de mindenütt csak azt tapasztaltam, hogy a csendőr hős, bátor, haláltmegvető volt mindig, amikor Istenét, Hazáját es családját kellett védelmeznie. Ne szidja hát őket, mert csak megbecsülést érdemelnek!” — A csendőrpártiak túlsúlyban voltak, igy visszavonulásra kényszeritették az ellenzéket, csak az az atyafi vitatkozott tovább hevesen a hosszú legénnyel, aki a csendőröket elsőnek vette pártfogásba. Közben szándékosan-e, vagy véletlenül, de orrbavágta a gyülölködőt mire vad dulakodás támadt, amit egy, a vonat robogását is tulharsogó, ijedt orditás fejezett be, mellyel az atyafi kibukfencezett az ajtón a nyári éjszakába. Pillanatig rémült csend volt, majd a magas fitt összecsapkodva, s igy mintegy letisztítva két tenyerét, azt mondta: „No ez sem fogja többet a sok derék, üldözött csendőrt gyalázni!” A többség megéljenezte, én pedig örömömben azt sem tudtam, sirjak-e, vagy nevessek-e, majd kilétem felfedve, melegen szorítottam meg a kezét és hálásan köszöntem meg neki, hogy ily derekasan megvédte baj társaimat. Nem tudom hol szállt volna le, ha ez az eset meg nem történik, de a következő megállónál az ellenkező oldalon leugrott a kocsiból és eltűnt a szomorú magyar éjszakában. Isten éltessen derék ismeretlen, a csendőrbarátságodért. ❖ * * 1948. szeptember végén, mikor „még nyíltak a völgyben a kerti virágok” vándorbottal a kezemben elhagyni kényszerültem szeretett Hazánkat. Egy hasonló sorsú barátommal 2 heti bujkálás után érkeztem az osztrák határ közelébe. Az akkor még nem elaknásított határon a tudomásunk szerinti reggel 6 órai váltáskor akartunk átjutni. De mert óra egyikünknél sem volt — hiszen azok már régen valamelyik továris zsebében ketyegtek — igy 30 perccel korábban érkeztünk oda, aminek az lett a következménye, hogy a Gráz felé vezető műúton egy bevonuló határvadász járőrbe ütköztünk, amelyik igazoltatott, s mivel szénánkat nem találta rendben, kijelentette elfogásunkat. Lelki szemeeim előtt megjelentek a várható súlyos következmények, de megugrani nem lehetett. így hosszabb tépelődés után elhatároztam, hogy őszinte leszek és felfedem kilétem, mert hátha jó szivekre találok. Isten segíts L. . Azzal kezdtem, hogy 18 éven át csendőr voltam, hozzájuk hasonlóan portyáztam és magyar szívvel őrködtem csonka Hazánk békéje felett, igy többek közt a Mezőhegyes-Makó közti határszakaszon is. Állásomat, családomat elvesztettem, s most üldözött vad vagyok saját Hazámban. 15
