Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1963 (6-9. szám)

1963-12-01 / 9. szám

Mogorván ültünk be a kocsiba, s alig beszéltünk az utón.

Aznap —• Désnél északra fordulva — Kackót, majd másnap Nagyilondát értük el, honnan 13-án Nagysomkutra áttelepülve, 14-én délelőtt — továbbra is a táb. cső. szakasz utbiztositásával — Aranyosmeggyesre indultunk el.

Szolnok-Doboka megye határán levő magaslatom teherkocsik pihentették a felmelegedett motort. Megálltunk itt mi is, s a magaslatról visszanézve, könnyes szemmel mondtunk búcsút Erdély újra elveszített drága földjének.

A túlsó oldalon aztán már Szatmár megyében futott a kocsi, hol a mindinkább ismerős tájak 25 év távlatából teljesen hasonló körülmények között átélt, régi emlékeket idéztek fel bennem, melyeket az alábbiak szerint el is meséltem a mellettem ülő Zs. szds-nak:

Az 1. v. háború végén az erdélyi 21-24 honv. gy. ezr-ekből álló 33. honv ho. csapatai — melyek közé az én ezredes is tartozott — a déltiroli arcvonalról rendezett elvonulással, majd vasúti szállítással csak Kolozsvárig tudtak jutni, mert mikor nov. végére odaértek, akkorra Erdély keleti és déli része már román megszállás alá került, igy az odavaló csapatkötelékek és azok magyar nemzetiségű tagjai már nem tudtak, illetve nem akartak idegen uralom alá hazatérni. Az igy hontalanakká váltak tehát Kolozsváron dec. folyamán un. székely zlj-akat alakítottak, melyeket aztán — bár ezr. kötelékek nélkül — “Székely hadosztály” elnevezés alatt ho-ba vontak össze. A ho. pk-a Kratochwill Károly vk. ezds., vk. főnöke pedig a napbarnított, csinos arcú, deli termetű, közszeretetben álló Hautsinger Gusztáv vk. szds. lett.

Megfelelő felkészültség hijján Kolozsvárt — éppen karácsony estéjén — sajnos még különösebb ellenállás nélkül kellett feladnunk, pár nappal később azonban Zilah már csak komoly harc árán jutott a románok kezére. Majd a tél folyamán nagyjában Erdély történelmi határain merevült meg az arcvonal, igy Arad, Nagyvárad, Szilágysomlyó, Nagykároly és Szatmár a mi kezünkben volt, az egyik z!j-na! tehát is Szatmáron töltöttem a telet.

Márc. 21-én azonban Kun Béláék kezébe került a hatalom, kik nemzeti törekvései miatt ellenforradalmi alakulatot láttak a Székely ho-ban, igy nem csak megfelelő támogatásban nem részesítették, hanem kifejezetten ellenségnek tekintették. Uralmuk viszont ürügyül szolgált a románoknak arra, hogy eredeti álmuk és vágyuk szerint a Tiszáig nyomulhassanak előre.

Ápr. 15-én, nagypénteken indult meg az általános támadás, melynek során Nagykároly 2 nap múlva kezükre kerülvén, mi kénytelenek voltunk Szatmárról Mátészalkára visszavonulni, majd kemény harc árán bár, de azt is feladni, s észak felé Szabolcs megyébe tovább visszavonulni. Itt azonban már teljesen körülzárt helyzetbe kerültünk, mert délről és keletről a románok támadtak, északon Csapnál a csehek, mögöttünk nyugaton pedig a vörösök álltak. így a ho. pk. kénytelen volt a román hdsg, pság-gal tár-8