Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1963 (6-9. szám)

1963-08-01 / 8. szám

Súlyos veszteségekkel bár, de egesz nap tartják a vonalat, amit sok helyen már szinte csak pókháló módjára védenek. Csak az est beálltával jönnek hátra egy másik védelmi vonalba, s ez a kegyetlen hajsza egészen a régi magyar-cseh határig folyik. Ott kap csak 13 napi súlyos harc után leváltást ez a megtépázott, lerongyolódott és kiéhezett csapattöredék.

Közben szerencsésen megszökve fogságomból, éppen az egyik hágó szűk torkolatában állok, mikor megpillantom 2 hét óta nem látott derék csendőreim egy részét. Mert csak 11 -en vannak... Lőporfüsttől, sártól, vértől ázottak, 2 hetes szakállal és arcukról a koplalás és a hadifáradalmak tükröződnek le. Csak a hangjuk a régi. Gyorsan ugrálnak le a gépkocsiról, mikor megpillantanak, s szívből örülünk egymásnak. Ök csodálkoznak, hogy életben vagyok, én pedig mélységesen szomorkodom, hogy igy leapadt a létszámuk.

Beregszászi törzsőmester röviden jelentést tesz és beszámol. Így tudom meg, hogy derék csendőreim közül a 2 hetes ádáz küzdelem alatt a hiányzó 24 hősi halált halt, fogságba esett, vagy eltűnt. Majd B. Varga csendőr mondja el, hogyan temette el Zempléni őrmestert . . .

Igen, ők mindannyian hősiesen és VITÉZÜL harcoltak a Hazáért, hogy esküjükhöz hűek maradjanak szivük utolsó dobbanásáig.

— o —

1945. májusában voltunk és 9-ével mi is legyőzőitek lettünk. A maradék 16-ik és 24-ik hadosztály leharcolt részei egy tömegben lettek pár nap múlva hadifoglyai a szovjet hadsereg csehországi részének.

Ez a május 13-ika igen szomorú nap volt életünkben. Ott álltunk fegyvertelenül mi is, sorainkban nagyon megritkult csendőrök. Lesújtó érzés volt, mikor kezünkből kivették a fegyvert, amit évek hosszú során át becsülettel viseltünk. Csendőreim tanácstalanul álltak velem együtt, hogy most aztán mi is fog következni? Tudtuk jól, hogy szovjet kézben hadifogolynak lenni — főleg nekünk csendőröknek — nem lesz nagy öröm. Schwarzenberg herceg kastélyának kertjébe terelték be a több ezer magyar hadifoglyot, hol hü csendőreimtől már külön választottak.

Bizonytalan várakozásokban teltek az órák, névsorok összeállításával és a még meglevő órák, gyűrűk, értéktárgyak leadásával, illetve erőszakkal való elkobzásával. Ezek tették csak mozgalmassá ezeket az órákat.

Miután bezáródott a kastély hatalmas kapuja mögöttünk, honvéd bajtársaim a legnagyobb jóakarattal és igaz bajtársi tanáccsal ajánlották nekem, hogy vegyem le csendőrhajtókámat és rendfokozatomat, mert ezek a kommunisták kezeiben egyáltalán nem jelentenek életbiztosítást számomra.

Amira csak azt tudtam kérdezni: Miért?

Ezeket BECSÜLETTEL szereztem és viseltem éveken át, igy ezeket most sem kell szégyelnem, vagy elrejtenem. Semmi bűncselekmény sem terheli lelkemet, igy ezektől nem akarok megválni soha.

10