Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1963 (6-9. szám)
1963-05-01 / 7. szám
nálótábor szennyében, piszkában és megaláztatásában, Csepelen... A hírhedt „vörös Csepel” kellős közepén, a kommunizmus fészkében, a mai rendszer büszkeségében ... Nyolcadmagammal minden nap a községházára kellett mennünk dolgozni. Fát vágni, takarítani, udvart seperni, W. C.-t pucolni, napi 10 órán át... Fizetségünk?. .. Az a kivételes kegyelem, hogy nem a tábori, hanem ugyanazt a kosztot ehetjük, amit a községházán dolgozó állandó munkások kapnak, a cigány, a munkakerülésért elfogott, vagy a csirkelopásért lecsukott többi . . . Nem sokkal jobb az internálótábor korpalevesénél. Kiöntsem, ne öntsem — gondolkozom, amíg a községháza tanácstermének egyik sarkában kuporgok kezemben a csajkámmal, mikor nyílik az ajtó és egy 6 év körüli kislány nagy kosárral a kezében belép a szobába. Valamennyien csodálkozva bámulunk a gyermekre, ki gyorsan leteszi a kosarát a szoba közepére és mig szinte futva megy ki az ajtón, odaszói nekünk: — Ezt egy néni küldi a csendőrbácsiknak, hogy fogyasszák el jó egészséggel.. . Azután mindennap 1-1 másik gyerek jött be — kisfiú, kisleány, — valamennyi 10 éven jóval alul és valamennyi úgy futott ki, hogy sohasem tudtuk meg, ki, vagy kik küldték azt a sok palacsintát, lángost, fánkot, néha töltött káposztát, csuszát, rétest, lekváros buktát, mi a kosarakban volt. Hát még a „vörös Csepel” is? . .. Azért is szép dolog csendőrnek lenni... 1946, február-március Van a községben egy „hírhedt” kommunista bolgár kertész. Alig beszél magyarul, de nagylegény a pártban, s ezért állandóan 5-6 csendőrt kap a táborból ingyen munkaerőnek, kiket néha napokig éjjel-nappal ott tart. Szegények — sajnálom magamban kedves bajtársaimat, mert hiszen nem tanácsos egymással beszélgetni, de egyik este odajön hozzám B. alhadnagy. — Hadnagy ur, csinálja ki valahogy, hogy a bolgárhoz osszák be munkára . . . — Engem?... Minek?. . . Inkább azt szeretném, ha magát sikerülne a községházára beosztani... — Isten őrizz — vág a szavamba — mert tetszik tudni ez a bolgárkertész — áldja meg az Isten — csak nagyszájú ember, de arany szive van. Csak tessék-lássék dolgoztat minket és kiabál, ha valaki közelben van, de ha magunkban vagyunk, azt szokta mondani, „ászt is ágyonütni kel, ki csendőr bántani mer” ... A pártban meg azért nagy a szája, nehogy rá-12
