Eger - hetente négyszer, 1944

1944-02-18 / 27. szám

A K A 1*2 FILLÉR

Eger, LV. évfolyam, 27. szám. Péntek Trianon 25, 1944. február IS.

*

ELŐFIZETÉSI DÍJt cgg hónapra 2 pengő, évre 5 P 60 fillér. — Bgges szám árai hétköznap 12 fillér, vasárnap 16 fillér.

SZERKESZTŐSÉG: Líceum, fsz. 3. Teli 11. KIADÓHIVATAL: Egghm. Szent János- Nyomda. Telefon 176* Csekkszámla 54.568«

öyászkeretben jelenik ma meg as újság élén a név, amelyet ez a lap szerényen, de büszke öntudattal hordozott címe alatt hét esztendeig. Ma gyászkeret övezi Brez aay Imre nevét, holnap egy tölgy fakeresztre kerül s észrevétlenül átlényegül a valóságból a fogalmak világába, felemelkedik az értékek magasabb rendjébe, ahová példákat keresve biztlommal és megbecsü léssel fordul nemzedékek homloka.

Élete nem volt mindennapi s halála is szokatlan mértékben kwlti a gyász és a veszteség érzetét.

Bekezdéseken át kellene felsorolni azokat a testületeket, társadalmi, művelődési, jótékonysági egyesületeket, amelyeket munkaterületül választott rendes, hivatásszerinti tanári munkáján kívül s ahol szinte az apostoli küldetés fehér ízzású hevületével valósította meg s követte alázatosan, fáradhat illatul és kitartóan a közért, a mindenkiért, a közösségért való munka parancsát. Ennek a parancsnak van legtöbb kötelezettje az emberi hivatás szent értelmezése szerint s ennek a parancsnak van legtöbb bűnöse, amint a tapasztalatok matatják, de ilyen hívó, ilyen készséges szolgálója is ritkán akad, mint aminót Breznay Imrében vesztett el a magyar közösség.

A mindig folyó jelenben a munka megszállottja volt Breznay Imre, s mert egyetlen városé maradt, ezért lett az egész nemzeté. Vezérkari képességekkel a sorkatona fegyverét forgatta a művelődésért vívott küzdelemben, mert jól látta, hogy ezt a karcot nem a palotákban, hanem a legkisebb házakban kell az egész magyarság számára megnyerni. Nem a nagy szellemi központok felé sodródással s az egyéni érvényesülés könyökeivel, hanem közvetlen közelben, a mfiveletlenséggel való személyes érintkezésben, vállalván a sarat és kicsinységet, az értelmetlen tekinteteket, a sokszor hiábavaló erőlködést s végül a mnnka jutalmának és elismerésének kisebb értékúségét. Nem volt nagyralátó, ezért jnt helyéül most a magasság.

Az iskolában nemzedékeket nevelt s egyénisége, szorgalma és szívóssága, hite és fegyelme s nem utolsó sorban tudatos magyarsága

nemcsak a tudás területén vonzottak, hantm jellemre ható erőkként is érvényesültek. Iskolán kívül előadások százait tartotta az ismeretek legkülönfélébb területéről nyújtva tájékoztatást, az általános kultúra emelésére. Folyóiratokat indított, cikkek tömegeit írta s mindenütt az elsők közé állt, ahol a művelődésért kellett tenni valamit.

Ami Biezn&y Imrének a múlttal, Eger múltjával való kapcsolatát illeti, az mély volt és mély értelmű, erősségében már a szenvedélyhez hasouló. Amit néhai Szmrecsátyi Miklós tett Eger barokk kultúrájának, művészeti maltjának megmutatásával és megörzetésével, ugyanazt tette Breznay Imre a város történeti múltjának felkutatásával, emlékeinek összefoglalásával és be. tűkben való megörökítésével. Két tekintélyes munkája, az „Eger múltjából és „Eger a XVIII. században“ életének egész értelmét, városa iránti olthatatlan szerelmét hordozz*. Nem „elegáns“ történelmet írt, mint könyve előszavában mondja, nem is a folyamatos történetírás módszereivel közelítette meg Eger nagy századának eseményeit; az életet fogta meg, a nyersanyagot hordta össze évtizedek szorgos levéltári kutatásaival, egy letűnt bor intézményeit, vallási, közigazgatási, művelődési, jogszolgáltatási berendezését rajzolta meg s benne a század emberét, a tisztességes, becsületes szándékú, egyenes gondolkodású polgárt.

Breznay Imre ebben a három vaskos kötetben nemcsak történeti adatokat akart napfényre hozni. Az időpont, mikor ezek a könyvek megjelentek, másféle eltökéltségre is vall. A véres homlokú magyarság még csak két évtizeddel ezelőtt kísérelte meg a feltápászkodást szörnyű csonkjain abból a szakadékból, ahová az első világháború és a kommunizmus taszították. Ezek az évtizedek Európa és a magyarság legégetőbb kérdéseit még nem oldották meg, az értékek általános rengése bizonytalanná tette a talajt és süppedékessé, amelyre a művelt világ és a magyarság is építeni akart. Breznay Imre ezekben az években Eger legszebb és legizgalmasabb évszázadát kápráztatta várost és nemzete elé. Azt az évszázadot, amikor a te’jes kifosz- tottságból, !e2Üllött«égből, szegénységből, jóformán a semmivel egyenlő állapotból Várossá lett a város, pár megalázott és meggyalázott viskóból kétezer ház, emeletekkel és erkélyekkel, faragott kípuivekkel, az európai művészet örök díszéül ékeskedő templomokkal, katolikus egyttami gondolatot fészkelő Líceummal, kovácsoltvas remekművekkel. S mindezek mögött ott élt, dolgozott, hitt és küzdött a kis polgár, a hűséges és dolgos kemény gránitkocka, amelyre és amivel mindezt fel lehetett építeni s aki állni tudja a történelem lépésének legmegpróbálóbb acéltalpait is. Hogyan és kikkel lehetett építeni, ezt akarta megmutatni Brtznay Imre a belsó épités lázában égő magyaroknak, akik sokszor önmagukban is megrendülve és megcsalatkozva, elvesztették a helyes történelmi irányérzéküket s új lehetőségek, új Utak után kutatlak.

Van még egy különös becsű történeti munkája, amelyet kevesen ismernek s amely gondolatnak is, megvalósításnak is páratlan. Elkészítette Eger város telektérképét s egyes városrészekben sikerült megtalálnia a tulajdonosok folytonosságát egészen a török hódoltság megszűnéséig. Hogy ennek a ritkaságszámba menő történeti dokumentumnak a gazdaságtudományok, vagy a szociológia venné nagyobb hasznát, nem lehet tudni; valószínű azonban, hogy személyes magyarázata nélkül mostmár csak holt anyag, amelynek kulcsát, magyarázó szövegét magával vitte szerzője az egri rögek közé.

Megható volt s egész valójára leginkább jellemző, ahogyan ezt a térképet összeállította és megrajzolta. A kora hajnali órákban kelt föl, hogy ne kelljen köszöngetnie, vagy talán hogy különös ötletéért meg ne mosolyogják és öregedő lábai szikár lépéseivel lépte ki a házak hosszúságát, a telkek nagyságát, mormolva a lépéseket, aztán hazatért, átszámította méterekre, összehasonlította a felkutatott adásvételi szerződésekkel, építkezési engedélyekkel, msgisztrátusi határozatokkal. Nem munka volt ez már, hanem tiszta áldozat annak a hűséges szerelemnek, amelyet a várói iránt érzett. Az elismerést a kispolgártól kapta meg leginkább, akiért dolgozott 3 akinek történelmi fönsége mellett oly szilárdul tett

hitet. Hol maradtak a nagy mes> különböztetések, amelyek ezt a lelkességet, ezt a munkát magasra állították volna már életébe», jutalmul és példaként? Erre a kérdésre magyar csend válaszol. Breznay Imre magas kitüntetéseit mint — tűzoltó tiszt kapta meg, a tűzoltóság országos jelentőségű fejlesztése terén szerzett érdemeiért.

Most, hogy koporsójának fedele lezárul, még nem is lehet felmérni a veszteséget, amit halála okozott. Mintha egy város emlékezőtehetsége bénult volna meg,múltba nyúló ideghálózatának góca, tele pontos adatokkal és ismeretekkel, egy csodálatosan működő memória minden meglepetésével. Hetvenhárom éves volt és reggeltói estig dolgozott, mégis a kéziratoknak, feljegyzéseknek, feldolgozásra váró anyagoknak olyau sokaságát rejtik fiókjai, amik összefoglalásához még hosszú évekre lett volna szüksége. És természetesen anyagi lehetőségekre.

Gyászszónokokiat megszokott mondata, hogy az elhunyt szinte pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Ez a szónoki közhely most megrendítő valósággal igaz. Nincs senki, aki Eger történetének kutatásában, az elért eredményekben, a kor leikébe hatoló szakismeretben, de még csak a munkát fűtó lelkesedésben, a téma becéző megfogásában is meg tudná közelíteni. Róla el lehet mondani, hogy egyetlen volt és nélkülözhetetlen, fontos és mindig szükséges, mindenki számára biztonságos kalauz a múlt behavazott ösvényein.

Megdöbbentőn, szinte riadtan állunk ravatalánál. Benne nemcsak egy személy veszett el, egy élő egyéniség méiy hittel, tiszta jeliemmel, hanem meghalt egy város, amit ó ismert legjobban. Tőrt tükrű szeme mögött elvitte egy régi, két évszázad előtti város képét, amit ó támasztott fel, amibe ó lehelt lelket, amit ó tudott, amit imádkozott esti imádságul és hajnali zsolozsmaként s amit egész életének áldozatával megszentelt.

Homályos hajnalokon, ha egyenletes, komoly lépteket hall majd zsalni mögül az egri polgár, vagy maréknyi ködöt lehel a szél a munkába si6tók arcát legyintve, az ó szelleme, örök szerelmű szelleme jár a szűk és görbe utcák falai mentén s számolja, nézi, dédelgeti Eger életét örökkön örökké.

Dr. Kapor Elemér.