Eger - hetente négyszer, 1942/2
1942-09-19 / 148. szám
1942. szeptember 19. E G E R 3 gát tüzelésünk hatásából. Nemsokára megismétlődött az eset és a honvédek között szájról-szájra járt a babona, hogy „Sánta Marit“ nem fogja az ágyúgolyó, olyan erős a páncélzata. Augusztus 20-ra virradó éjszakán „Sánta Mari“ annyira felbuzdult eddigi szerencséjén, hogy alacsonyabra merészkedett. A fényszórók azonnal befogták sugaraik villájába és ki sem engedték többé belőle, akárhogy ficánkolt, akárhogy akart szabadulni a kellemetlen megvilágításból. Hatalmas fehér teste mint óriási hal úszott a megvilágított éjszakai égbolton. A légvédelmi ütegek megnyitották piros és kék Dyomjelzésű tüzüket. Mint dühös kutyák ugattak fel a csillogó gépre a gépágyúk, s megszólaltak a mélyebb zengésű, nagyobb lövegek is. Már azt gondoltak lemondással, hogy hiába minden. Csalódásunkat azonban váratlan öröm váltotta fel. A gép törzséből vastag láng lövelt ki, szárnya megbillent, bombáit ész nélkül kioldotta és bizonytalanul siklott lefelé keleti irányban. Egy pillanatra eltűnt a fényszóró villájából, eltűnt követő szemeink elől, de ugyanekkor lenn a földről irtózatos villanás látszott, borzalmas dörrenés hallatszott, s magas lángoszlop lobbant a magasba. Ezután nagy csend támadt. A légiveszélyt semmibe sem véve, minden bakánk kinn állott már az utcán és nézte „Sánta Mari“ lezuhanását és elégését. A németek hurráztak, a magyarok éljeneztek. A lezuhanás két kilométerre történt tőlünk. Persze azonnal kimentem én is. Megfogott a kép, amely szemem elé tárult. 150—200 méter távolságban, izekre tépve hevertek a mezőn az égő gép darabjai. Motorjai két méterre a földben. Öl személy volt a gépen, de a szovjet repülőkből csak itt-ott látszott egy gazdátlan láb, egy félkar, egy kézfej, egy fejbőr. Néhány bomba még benn maradt a gépben, s mikor a zuhanás bekövetkezett, együtt robbant fel a bomba és a benzin, s apró darabokra tépte, dobta szét a gépet és a legénységét. „Sánta Mari“ már nem nyugtalanítja azóta a magyar bakát. A magyar légvédelmi ágyúra egy újabb vonást helyezett a tüzér. Nekünk pedig győzelmes szép tűzijátékban volt részünk Szent István napján. n. r. Újabb tömeges árdrágítást (lgyeb az egri uzsorabiröság előtt Eger, szeptember 19. Az egri uzsorabíróság a múlt hét folyamán ismét tömegesen tárgyalta az árdrágítá8i ügyeket. Dr. Szirányi Ferenc egyesbíró legutóbb a következő ügyekben hozott ítéletet: Szajlay István füzesabonyi lakos vörös herét drágított. A bíróság 200 pengő pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet ellen az ügyész fellebbezett. Bóta János bekölcei lakos árpadarát drágított, büntetése egy hónapi fogház. Fülöp Istvánná kápolnai lakos három deci sörért 48 fillér helyett 50 fillért kért és háromszáz pengőt kapott. De a bírótól. Barzsó Lajosné felnémeti lakos hordóskáposzta drágításában találtatott bűnösnek és ezért 300 pengő pénzbüntetésre ítélték. lenki Imre szarvaskői lakos Ella burgonya drágításért 150 pengő pénzbüntetést kapott. Branyicki Lajosné füzesabonyi lakos szappan drágításért két hónapi fogházát, kapott. írélet nem jogerős. Heidrich Józsefné káli lakos sovány kacsa kilójáért 4 pengő 30 fillért követelt. Büntetése 100 pengő. Az Ítélet nem jogerős, mert az ügyész fellebbezett. Igen érdekesek azok az ítéletek, amelyek a sertés szemre való vásárlásából eredő drágítást sújtják. A vonatkozó rendeletek szerint ugyanis a 25 kilogrammon felüli súlyú sertés ára „szemre“ 87.50 fillér. Ha ennél többet ér, a vevő árdrágítást követ el. Igen sok ilyen ügy került mosta bíróság elé. Kapás József káli lakos szemre adta el sertését, de 110 pengőért. 150 pengő pénzbüntetést kapott. Hájas József jászberényi sertéskereskedő a sertésért méretlenül 90 pengőt kért. 100 pengőre büntették. Koczka Bertalan andornaktályai lakos két élő sertésért a megszabott darabonkénti 87.50 pengő helyett 435 pengőt fogadott el. A sertések 68—70 kilósak voltak. A bíróság 500 pengő pénzbüntetésre ítélte. Gulyás Istvánné tófalusi lakos szemre 245 pengőért adta a sertést. Büntetése 300 pengő. Tóth Jánosné egri lakos vöröshagyma kilójáért a megszabott 17 fillér helyett 30 fillért követelt. 150 pengő jogerős. Domoszlai Isván kápolnai lakos lóhere szénáért és réti szénáért 9.40 helyett, illetve 7.90 pengő helyett 12, illetve 9 pengőt követelt a kincstár képviselőjétől. Mint a legeltetési társulat elnöke és mint a maga gazdaságának vezetője volt vádolva. Azzal védekezett, hogy nem ismerte a meghatározott árakat. A bíróság 150 pengőre ítélte. Domoszlai a bíróság előtt elővett egy köteg százpengőst és nyomban ki akarta fizetni a büntetést, de megmondták neki, hogy az összeget csekken kell befizetnie. Tóth Imre egri rőföskereskedő klott alsóért 4.30 helyett 7.20 pengőt követelt. 200 pengőre ítélték. Az ítélet nem jogerős. Juhász István alatyáni lakos Yer- peléten drágábban adta a flanellt a az egészséges vidám gyermekek különösen, fia tiszta te fiellet ük üdeségél érezzük. A száj és a fogak ápolása éppen olyan fontos, mint a bőré. Szoktassuk tefiát a gyermekeket már kora ifjúságuktól kezdve rendszeres fogápolásfioz — mégpedig O D OL fogpéppet. MAGYARORSZÁGI ODOLMÜVEK R. T. BUDAPEST wmin~«fn~nrr—rrri—rm"f"~*“ kelleténél. Egy hónapi fogházra és 100 pengőre ítélték. Magócs János jászberényi sertés- kereskedő Füzesabonyban két darab sovány sertésért 370 pengőt kért. 300 pengő pénzbüntetésre ítélték jogerősen. Várkonyi László füzesabonyi lakos zsíros bakkancsért a megszabott 34.90 pengő helyett 45 pengőt kért. 200 pengő pénzbüntetéssel sújtották. Tóth Lászlóné mezőtárkányi lakos sovány kacsáért 2.50 pengő helyett 5 pengőt kért. 300 pengőre büntették. Mizsei József jászberényi sertéskereskedő Füzesabonyban sovány sertés kilójáért 2.67 pengő helyett 3.90 pengőt fogadott el. Büntetése 300 pengő. Jogerős. Henninger József nagytályai lakos szénáért 18 pengőt követelt. Büntetése 300 pengő. A hét végén jelenik meg az EGER gyüjtöládája Eger, szeptember 19. Mint tegnap jeleztük, az EGER gyüjtőládát állít fel a harctéren küzdő honvédeknek szánt újság, folyóirat és könyv adományok számáré. A ládába mindennap mindenki bedobhatja küldeményét s az EGER naponként elküldi a harctérre a láda tartalmát. Tegnapi cikkünk óriási érdeklődést keltett, már ma sok helyről nagymennyiségű adomány érkezett hozzánk. Örömmel közöljük, hogy az EGER gyüjtöládája a hét végén már megjelenik a Líceum nagy kapujában s megkezdi a magyar szívek áldozatkész ajándékainak összegyűjtését. — A Miskolci Kerületi Kereskedelmi és [Iparkamara Szakiskolai Tanulmányi Ösztöndíja. A miskolci Kerületi Kereskedelmi és Iparkamara kibocsáj tóttá az 1942/43. tanévre szóló szakiskolai tanulmányi ösztöndíjaira a pályázati hirdetményeket. Odaítélésre fog kerülni két kereskedelmi főiskolai 400 pengős és három felsőipariskolai illetve ipari középiskolai, egyen- kint 300 pengős ösztöndíj, valamint a kamarai kerületbeli kereskedelmi középiskolák tanulói számára nyolc, iskolánkint két-két 150 pengős és a miskolci fa- és fémipari szakiskola növendékei számára négy, egyenkint 200 pengős, tanulmányi ösztödíj. A pályázatnál előnyben részesülnek a Kamara kerületbeli szegénysorsú önálló iparos, vagy kereskedő szülők gyermekei. A pályázati kérvényeket 1942. évi szept. hó 30-ig az iskolák igazgatóságánál kell benyújtani.