Eger - napilap, 1941/2
1941-08-18 / 130. szám
4 EGER 1941, augusztus 18. WIIMIIWIIW»Wtl»«m<*ll«ll»«IIMIIWIIMHWII Felvétel az egri érseki jogakadémiára. Az egri érseki jogakadémián az 1941—42. tanév I. szemeszterére szóló beiratkozások 1941. évi szeptember hó 1-én kezdődnek és 12-én végződnek. Azok a jelentkezők, akik késedelmüket alapos okkal igazolják, esetleg utólagos beiratkozásra szeptember hó 30-ig nyerhetnek engedélyt. Beiratkozni azoknak, akik még nem voltak hallgatói az egri érseki jog- akadémiának, csak engedéllyel lehet, amelyért írásban kell folyamodni. A felvételi engedélyt kérő folyamodványokat 2 P-ős okmánybélyeggel ellátva 1941. évi aug. hó 1—31. között kell benyújtania jogakadémiai quaesturában. Minden folyamodónak a következő eredeti okmányokat kell folyamodványához csatolni : 1.) születési, anyakönyvi kivonatot és mindkét szülőjének születési anyakönyvi kivonatát (keresztlevelét) ; 2.) középiskolai érettségi bizonyítványt ; 3.) megfelelő erkölcsi magatartásról tanúskodó s a nemzethűségre is kiterjedő rendőrhatósági, illetye 'előljárósági bizonyítványt (a valamely hazai középiskolában a múlt félév végén letett érettségi bizonyitvány alapján felvétetni szándékozók részére ezt a bizonyítványt a középiskola igazgatója állítja ki); 4.) közhatósági bizonyítványt a szülők vagyoni helyzetéről, állásáról, foglalkozásáról, illetőségéről és arról, mióta laknak jelenlegi lakóhelyükön, azelőtt hol laktak és mivel foglalkoztak; 5.) ha a folyamodó hadiárva, erről hatósági bizonyítványt, ha pedig a folyamodó atyja harctéri szolgálatot teljesített, a Károly-csapatkereszt elnyeréséről tanúskodó bizonyítványt; 6.) azok,akik legalább egy éven át mint karpaszományosok katonai szolgálatot teljesítettek, ezt a tényt csapatparancsnokságuk bizonyítványával tartoznak igazolni. Szegénysorsu, kiváló szorgalmú, jó előmenetelű s kifogástalan magaviseletű hallgatók 25 %-os, 50%-os, 75%-os tandíkedvezményben részesülhetnek ; a minden tekintetben érdemes és rászoruló folyamodók a Menza Emericanán kedvezményes étkezést, illetve ellátást nyerhetnek. Tandíjmentességért és menzai ellátásért legkésőbb szeptember hó 11-ig kell benyújtani a Jog- és Államtudományi Karhoz intézett és kellően indokolt s uj keletű szegénységi bizonyítvánnyal felszerelt folyamodványokat. Alapvizsgálatok határideje szeptember hó 1—15-ig. Az akadémiai előadások szeptember hó 16-án kezdődnek. Mindennemű megkeresésre a jogakadémiai igazgatóság (Eger, Líceum) ad felvilágosítást. — Sofőr nélkül nem lehet autót bérelni. A hivatalos lapban az autóközlekedéssel kapcsolatban két fontos rendelet jelent meg. A kereskedelmi és közlekedési miniszter egyik rendeletével megtiltja, hogy társaskocsi gépjármű vállalatok a rendszeres társaskocsijárato- kon kívül esetenként közlekedő, vagy körforgalmi járatokat indítsanak. A rendelet hatálya alá nem tartozik Budapest székesfőváros köz- igazgatási területe. Másik rendeletében a miniszter úgy intézkedik, hogy a telephelyes géperejű bérkocsivállalatok gépjárművüket vezető nélkül további intézkedésig nem bocsáthatják megrendelő rendelkezésére. A tilalom ellen vétőket szigorúan büntetik. — A szövetséges haderők győzelmes harcainak jegyében közeledünk Szent István napja felé. A Magyar Szárnyak legújabb számában dr. Ember Sándor ország- gyűlési képviselő erről a győzelemsorozatról írt vezércikket. A honvéd légierők távolfelderítő gépeinek és közelfelderítő repülőinek eredményes munkájáról és a magyar légvédelem központi irányításának titkairól írnak a honvéd légierők tudósítói. Babits Tibor repülőőmagy a légikrónikának folytatását adja, Udvary Jenő repülőszázados pedig a világ minden tájáról összegyűjtött képeket és repülőhíreket közli. — A Magyar Szárnyak mindenütt kapható. Ára 50 fillér. Mutatványszámot a kiadóhivatal (Budapest, Király utca 93.) kívánatra ingyen küld. — A fodrász-üzletek Szent István-napi zárórája. Az Eger és Vidéke Ipartestület fodrászszakosztálya értesíti a n. é. közönséget, hogy Szent István ünnepét megelőző napon, azaz kedden, záróra este hét órakor, Szent István napján déli 12 órakor, az ünnepet követő napon, csütörtökön, pedig szintén déli 12 órakor lesz. * Megjelent a m. kir. Belügy-- miniszter 187.473/1940. B. M. számú rendeletével ajánlott OTIKézikönyv. Az Országos Társadalombiztosító Intézet szolgáltatásait, kötelezettségeit és eljárásait ismerteti a fennálló törvények, a legújabb rendeletek és az OTI alapszabályai alapján. Munkaadóknak és a munkavállalóknak nélkülözhetetlen! Ára 1-90 P. Kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. * A jó kávéfőzéshez kettő kívánatos: először a megbízható kávéanyag, és pedig babkávé, vagy jófajta malátakávé, másodszor az olyan kiváló kávéízesítő, mint a Franck cikóriakávé. ZZlFlilLÍClZ Uránia. Hétfőn és kedden: Édes ellenfél magyar-vígjáték és híradó. — Szerdán és csütörtökön: Közbelép a feleségem vígjáték. Főszereplők : Irene Dunne és Cary Grant. Fox-híradó. Előadások kezdete hétköznapokon egynegyed 7 és fél 9, ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9 órakor. SPORT Más viselkedést a vendégjátékosokkal szemben! Tekintetes Szerkesztőség! Vasárnap délután nyári nagy melegben szép számú közönség között én is lesétáltam a Move Egri Sportegylet sporttelepére, hogy a miskolci MÁV. labdarúgó csapatát) amely jó hírnévnek örvendett és a MESE csapatát mint barátságos mérkőzés újonnan próbált ifjú játékosainak játékát megláthassam. A mérkőzés mindkét oldalon az erősen tartalékolt felállításnak megfelelően indult, de a vége a vendégcsapat fölényes győzelmének volt az eredménye. Ezt el is vártuk a vendégcsapattól, mint a nemzeti liga II. osztályú csapatától. Azonban a vendégcsapat nem várta el az egri közönség néhány tagjától azt a tiszteletlenséget, amilyent egy „pár“, hogy úgy mondjam „véresszájú“ demagóg a sporttelepen művelt. Az a sport-ifjú nem azért jött el Miskolcról, vagy majd jön Hatvanból és az ország minden tájáról, hogy mindenféle „ocsmány“ megjegyzéseket gyűjtsön „vidékről“ „otthonába“, hanem a sportért, amit a nemzetnevelés előír. Ezért felkérem a tekintetes Szerkesztőséget, mint az „Eger“ újság régi előfizetője, aki a sportnak szenteli minden szabad idejét, lenne szíves azt a kérésemet a m. kir. rendőrkapitányságon előadni, hogy legyen segítségére annak a sportembernek, aki meg akarja védeni a sportot kedvelő Eger város társadalmának „becsületét“. Eger, 1941. évi augusztus 18-án. Teljes tisztelettel: (Aláírás.) MVSC—MESE 6:2 (3:1) Eger, barátságos, vezette: Bakos. A MESE tartalékosán állt ki és alárendelt szerepet játszott, mert a csatársor nem tud gólt lőni. A II. félidőben 3:2 után a MESE kezében tartotta a mérkőzést, de visszaesett és a miskolci csapat könnyen győzött, mert az erőnléte jobb volt és csatárai a góllövéstől nem irtóznak. Az egriek góljait Nagy lőtte. Jók voltak: Kovács Kálmán és Nagy. A jövő vasárnap megkezdődik a bajnoki évad. Egerben a HVSE— MESE NB. III mérkőzén van műsoron. Addig sok mindent rendbe kell hozni a MESE környékén. Budapesti rádló^mfisor Hétfő, augusztus 18. 4.15: Magyar néprajzosok. Előadás Erdélyi Jánosról. 4.45: Pontos időjelzés, hírek. 5: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.15: Mindnyájunk gondja. A Közellátási Szolgálat közleménye. 5.35: Sthym- mel Miklós tánczenekara. 6.10]: A Székely legény. Móricz Zsigmond elbeszélése. 6.35: Éneklő gyermekek. Gyermekdalok hanglemezről. 7: Hírek magyar, német és román nyelven. 7.20: A király és népe. Közreműködik Abonyi Géza, HorTÖRTARANY BEVÁLTÁS 1897 HELLER órásmesternél. váth József (ének), Orsolya Erzsi és Tasnádi Iiona. 8.20: Az Operaház zenekara. 9.40: Hírek. 10.10: A zenés, nótás borhajón. Közvetítés az esti Dunáról. 10.30: Hanglemezek. Ili: Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 11.30: Gáspár Lajos és cigányzenekara. 12: Hírek. Kedd, augusztus 19. 6.40: Ébresztő. — Torna. 7: Hírek. — Közlemények. — Étrend. — Hanglemezek. !Q: Hírek. 10.20: Szent István király, az államalkotó. Szitnyay Jenő előadása. 10.45: Divattudósítás (Felolvasás). 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12: Himnusz. 12.10: Rendőrzenekar. 12.40: Hírek. 1.20: Időjelzés, vízállásjelentés. 1.30: Ilniczky László szalonzenekara. 2.30: Hírek. 2.45: Műsorismertetés, 3: Árfolyamhírek, piaci árak, élelmiszerárak. 3.20: Galánfy Lajos zongorázik. 3.40: Mit főzzünk ? Háziasszonyok beszélgetnek. 3.55: Milinkovich Gemma énekel zongorakísérettel. 4.10: Gyermekdélután. 4.45: Időjelzés, hírek. S: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.15: Csorba Gyula cigány- zenekara. 6: Buda 1541-ben. Joó Tibor dr. előadása. 6.30: Népi énekek Szent István királyról. Előadás. 7 : Hírek magyar, német és román nyelven. 7.20: Milyen volt Szent István király (Felolvasás). 7.40: Sugár Viktor orgonái. 8: A szenttamási sáncok felett. A közvetítést vezeti Dövényi Nagy Lajos. 8.30: Rádiózenekar. 9.40: Hírek. 10.10: A rajkózenekar muzsikál. 10.35: Hangképek a Szent István kupa döntőjéről. Közvetítés. 11 : Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 11.25: Hanglemezek. 12: Hírek. Laptulajdonos: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET Felelős szerkesztő: DR. KAPOR ELEMÉR. Felelős kiadó: RADIL KAROLT igazgató, Árverési hirdetmény. A Nemzeti Közművelődési Alapítvány tulajdonát képező mintegy 286 kh. kiterjedésű Sírok (Heves m.) község határában fekvő Palyay nevű erdőrész vadászati joga 1941. évi augusztus hó 1-étől kezdődő 6 évre nyilvános szóbeli árverésen 1941. évi augusztus hó 22-én 11 órakor a kőkúti erdőhivatal hivatalos helyiségében haszonbérbe adatik. Kikiáltási ár 240 P. Árverési feltételek az erdőhivatalnál megtekinthetők. Kőkút, u. p. Sírok (Heves m.), 1941. augusztus 16. Nemzeti Közművelődési Alapitváng kőkúti erdőhivatala.-=KISHIRDETÉS=Kishirdetés (apróhirdetés) hétköznap szavanként 8 fill, vasárnap szavanként 10 fill. (Vastag betűvel szedett szó kétszeresen lesz számítva.) A hirdetéseket kérjük naponta dél- ^ előtt 10 óráig leadni. FELKÉREM magas szőke turbános hölgyet, hogy fürdőtáskát, melyet vasárnap délután, az Egyházmegyei Takarékpénztár ablakának párkányáról, a Kállay ucca felől elvitt, 8 napon belül Rózsa u. 1. sz. alá küldje vissza. (130.) Nyomtatta az Egyházmegyei Szent János-Nyomda, Eger, — Felelős nyomdaigazgató: Radii Károly.