Eger - napilap, 1941/1

1941-03-24 / 46. szám

Eger, LIL évfolyam, 46, szám ÄRA 8 FILLÉR ♦ Hétfő * Trianon 22. 194L március 24, ELŐFIZETÉSI DÍJ: egy hónapra 1 pengő 50 fillér, negyedévre 1 pengő. Egyes szám: hétköznap 8 fillér, vasárnap 12 fillér. VÁRMEGYEI POLITIKAI NAPILAP SZERKESZTŐSÉG: Líceum fsz.3. Tel,: 11. KIADÓHIVATAL: Szent János-Nyomda. Telefon: 176. szám Csekkszámla: 54,558. „Nem kisebb dologról van Itt szó, mint a magyar gondolkozás átalakításáról“ Újjáalakult az Eger városi Levente Egyesület Az egri Levente Egyesület vasár­nap tartotta átalakuló közgyűlését a honvédelmi törvény vonatkozó rendelkezései értelmében. A város­háza nagytermében megjelentek eb­ből az alkalomból a levente szer­vezet vezetői, a levente ügy barátai és az ifjúság küldöttei. A gyűlést dr. Kálnoky István polgármester, mint a városi levente­bizottság elnöke nyitotta meg, üd­vözölvén a megjelenteket. Bevezető szavaiban utalt az ifjúság levente keretek között történő nevelésének fontos nemzeti feladatára. Az átalakuló gyűlés egybehivásá- nak szükségességét Pap István v. aljegyző, előadó fejtegette. — A leventeképzés célja az, — mondotta többek közt — hogy az ifjúságot a hagyományos magyar katonai erényekben való nevelés útján a haza védelmének magasztos feladataira testben és lélekben elő­készíteni. — Az új honvédelmi törvény igy határozza meg a leventeképzés célját. — Aki nem érzéketlenül olvassa ezt a száraznak hangzó hivatalos meghatározást, annak lelkében az új Magyarországnak, a szabad, erős, becsületes és boldogabb magyar nemzeti társadalomnak a képe és élete ragyog fel. — Nem kisebb dologról van itt szó, mint a magyar gondolkozás­nak, az egész magyar életnek a kor szelleme szerint való átalakításáról és átállításáról, szentistváni alapon. — Az új honvédelmi törvény s vele együtt a leventeintézménynek honvédelmi alapra való áthelyezése ebben a tudatban született meg. — Honvédelmünknek tehát, a- mennyire erőnk és képességeink megengedik, tökéletesnek kell len­nie. Ezért az új magyar élet alap- követelménye a testében, lelkében és szellemében összehangzóan ne­velt, egészséges, edzett és kimű­velt polgárság, mely a szaktudása és rátermettsége mellett a nemzeti öntudatában annyira szilárd, az er­kölcseiben annyira emelkedett, a jellemében pedig annyira nemes, hogy képességeit utolsó lehelleiéig a közösség szolgálatába tudja állítani. — A magyar nemzeti közösség érdeke s jövője minden magyar ifjútól a haza minden jövendő pol­gárától megköveteli, hogy testében, lelkében és szellemében a tőle tel­hető legnagyobb tökéletességre ne­velődjék, s ilyképpen mind béké­ben, mind pedig háborúban s min­den körülmények között ember le­gyen a talpán s mint egész magyar férfi, az adottságainak megfelelő legnagyobb teljesítmények végre­hajtására képes legyen. — Az egyesületi életnek ily me­derben való átállítása tette szük­ségessé a mai közgyűlés össze­hívását és a célnak megfelelő mun­kás új tisztikar megválasztását. A nagy tetszéssel fogadott ismer­tetés után Soós János titkár is­mertette az alapszabály módosított részét, majd a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel megválasztotta az új tisztikart. A tisztikar a következő: Dísz­elnök: vitéz Subik Károly pápai prelátus. Alelnökök: v. dr. Biró József, Breznay Imre, dr. Csanády László, dr. Csepregby László, dr. Czekkel Ferenc, Császty Gyula, Frank Tivadar, Frindt Jenő, dr. Kálnoky István, Kakuk Jenő, Ko­csis Ferenc, dr. Lipcsey Péter, N*gy Kálmán, Nagy László, dr. v. Po- lánk&y László, Reskovits Miklós, dr. Szabó Szilárd, dr. Tóth József, dr. Urbán Gusztáv. Elnök: dr. Lé- nárt János. Titkár: Soós János. Jegyző: Lőrinczy László. Pénztáros: Kovács Gyula, Ellenőr: Elek Jenő. Gazda: dr. Godál Gyula. Könyvtá­ros: Kun János. Orvosok: dr.Skul- téthy Béla és dr. Besznyák István. Ügyész: dr. Ringelhann György. Választmány : oktatók: Szabó La­jos, Bóta József, Ernay Lajos, Mol­nár Béla, leventék: Rakusz Miklós, Keskeny István, Józsa Sándor, Ká- csor József, Deli József, Bata And­rás, Fodor András, Kovács Gyula, póttagok: Kovács János, Szanyi János, Dobó József, Majoros József, Cseh Sándor. Számvizsgáló bizott­ság: Stocker István, Hartl Aladár, Flaskai Mihály lev. Póttagok : Kul­csár Gyula és Barna Géza levente. A közgyűlés tárgysorozatán vé­gezetül Kovács Gyula pénztáros tett lelkes szavakban előterjesztést ala­pitó és pártoló tagok gyűjtésére. — A közgyűlés elhatározta, hogy szé­leskörű szervező munkát indít a levente intézmény társadalmi alá­támasztására. fi Demzetuéöelmi Bizottság heuesmegyei csoportjánál kell kérelmezni Demzetuéöelmi Keresztet Borhg György titkos tanácsos, vitéz Bobory György titkos tanácsos és dr. Lipcsey Péter kormányfőtenácsos felhívása az érdekeltekhez Eger, március 24. Mint ismeretes, a kormányzó az ellenforradalmi és irredenta mozgal­makban teljesített önfeláldozóan ha­zafias magatartás jutalmazására „Nemzetvédelmi Kereszt''1, elnevezés­sel kitüntetést alapított. Nemzetvédelmi Keresztre igényjo­gosultsága van annak a magyar ál­lampolgárnak : aki a világháború után az 1918. és 1919. évi nemzetközi forradal­mak idején annak letöréséig számí­tott időszakban, akár mint bármely fegyveres testület tagja, akár pedig mint polgári egyén, önkéntes elha­tározásból, a nemzetközi forradal­mak megdöntése ellen irányuló nem­zeti mozgalmakban tevékenyen részt vett, emiatt szabadságvesztést szen­vedett, vagy ha ezzel életét veszé­lyeztette; ; aki valamely oknál fogva az em­lített nemzeti mozgalmakba nem kapcsolódhatott be, de egyénileg, saját elhatározásából olyan tevé­kenységet fejtett ki, mely egyenlő elbírálás alá esik (pl. hírszerzők, futárok stb.); aki az elszakított területeken nem­zetvédelmi tevékenységet fejtett ki, vagy a megszállókkal szemben egyen­ként, egyénileg is oly elszánt haza­fias magatartást tanúsított, hogy emiatt szabadságvesztést szenvedett, vagy cselekményeivel életét veszé­lyeztette ; aki a nemzetközi forradalmas következményeképpen, egy későbbi időpontban, az ország biztonságát veszélyeztető belviszály fegyveres elhárításában, vagy egyes területek elszakítási kísérleteinek megakadá­lyozásában, vagy az elszakított te­rületek visszaszerzése érdekében ön­ként — fegyverrel a kézben — vett részt, ha emiatt szabadságvesztést szenvedett, vagy ha cselekményével életét veszélyeztette. A vértanúhalált halt egyén jog­utódja a Nemzetvédelmi Keresztet megkaphatja. Az 1918 as forradalmi Károlyi­kormány alatt, vagy 1919-ben a nemzetközi idegen erők által kirob­bantott lázadás bukása után léte­sült olyan karhatalmi alakulatok tagjai, melyek a közrend biztosí­tására szerveztettek és ennek kere­tén belül működtek, vagy az egyes döntőbírósági ítéletek után felsza­badult területen alakult karhatal­mak és szervezetek szolgálatában állottak, a Nemzetvédelmi Kereszt elnyerésére tem jogosultak. Kivételt képeznek azok az ala­kulatok, amelyeknek tagjai az 1918 —19-es forradalmak idején, vagy azok bukása után, továbbá a dön­tőbírósági ítéletek ideje alatt, vagy az ítéletek meghozatala után egyéni kezdeményezésből ellenséges cselek­mények vagy támadások és erők, amelyek akár nemzeti javaka1, vagy magyar életet veszélyeztettek, fegyveres erővel, vagy bármilyen úton leküzdötték és megakadá­lyoztak. Ugyancsak igényjogosultak azok az alakulatok, illetve azok tagjai, amelyek 1918—19-ben, vagy a döntő­bírósági ítéletek előtt vagy után betolakodó idegen ellenséges erők ellen önként, személyes kezdemé­nyezésből fegyvert ragadtak, vagy ellene bármilyen eszközzel küzdöt­tek. Az igényjogosultság elbírálása korra és nemre való tekintet nélkül történik. Csak annak a személynek fogadható el folyamodása, ki nem­zetvédelmi cselekményének elköve­tésekor 16. életévét már betöltötte. Ez a korhatár a vértanúk utódaira nem vonatkozik. Az Országos Nemzetvédelmi Bi­zottság a Heves vármegye területén jelentkező igények elbírálását és iga­zolását a tiszántúli szervezet hatás­körébe utalta. Ez a szervezet He­ves vármegye területére külön vár­megyei csoportot létesített. E cso­portnak feladata elbírálni és iga­zolni az igénylők által akár a hozzá beadott, akár a szervezet központi irodája részéről illetékességből meg­küldött folyamodó-íveken feltünte­tett adatok valódiságát. A csoport vezetője: Borhy György és vitéz Bobory György titkos ta­nácsosok, valamint dr. Lipcsey Pé­ter kormányfőtanácsos tudomására hozza az érdekelteknek, hogy a ki­tüntetést csak a folyamodó-íveken

Next

/
Thumbnails
Contents