Eger - napilap, 1940/2
1940-09-18 / 148. szám
Eger, Ll. évfolyam, 148. szám. Ä R Ä 8 FILLÉR ♦ Szerda # Trianon 21, 1940. szeptember 18, ELŐFIZETÉSI DÍJ: egg hónapra 1 pengő 60 fillér, neggedévre 4 pengő. Egges szám: hétköznap 8 fillér, vasárnap 12 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Líceum fsz. 3. Tel.: 11. KIÄD0 HIVÄTÄL: Szent János-Ngomda. Telefon: 176. szám. Csekkszámla: 54.558. Huszonötezer menekült érkezett Kolozsvárra a román uralom alatt maradt erdélyi részekről A MTI. jelenti Kolozsvárról: A vissza nem csatolt erdélyi országrészekből eddig huszonötezer magyar menekült érkezett Kolozsvárra. A menekültek közül igen sokan csak a rajtuk lévő ruhában és a legszükségesebbek nélkül lépték át a demarkációs vonalat. Kolozsvárott menekültügyi hivatalt állítottak fel, amelynek vezetője Török Bálint, az erdélyi magyar párt kolozsvári tagozatának elnöke. A menekülteket vármegyénként Dyolc csoportba osztották és iskolákban helyezték el. Ellátásukról és megsegítésükről a hatóságok gondoskodnak. Az iskolai év megnyitása után a menekülteknek más elhelyezést biztosítanak. A német követ Debrecenbe érkezett Erdmannsdorf Otto budapesti német követ résztvett a kormányzó kolozsvári, marosvásárhelyi és szász- régeni bevonulásán. Az ünnepségekről visszatérőben a követ Debrecenbe érkezett feleségével és néhány napot ott tölt. A román Nemzeti Banknak adták Károly exkirály aranybuzogányát Bukarestből jelentik: A román hadsereg tisztjei annakidején arany buzogányt ajándékoztak Károly román királynak. A király letűnése A Popolo di Roma jelenti, hogy a legutóbbi német bombatámadások eredményeként Londonban kétezer ház hever romokban, háromezer súlyosan, tízezer pedig könnyebben megrongálódott. A német légitámadás csúcspontjához közeledik Olasz jelentések szerint a német légitámadások csúcspontjukhoz közelednek. Goring birodalmi marsall a bombazáporban álló főváros felett saját maga vezette repülőgépén megjelenve, megszemlélte a német légi haderő bombázásának eredményeit. A szemle után a német légi erő óriási erővel támadta meg az angol fővárost. Több, mint 1200 bombavetőgépet vetettek harcba és megjelentek London felett a zuha- nobombázók is, akik annakidején Varsó sorsát is megpecsételték. Az angol sziget keleti partjain 24 óra óta vihar dühöng, ez azonban a német gépeket nem akadályozza céljaik keresztülvitelében, ellenben az angol légvédelmet rendkívül hátráltatja. Az angol gépek nem is szálltak fel és nem intéztek támadást sem német területek ellen. Az Eger gyűjtése Erdélyért Két nap alatt 353 pengő Eger, szeptember 18. Hétfői számunkban hirdettük meg az első magyar asszony szándéka szerint a közösségi gondolat jegyében a gyűjtést Erdélyért és az eredmény megkapóan kezd kibontakozni. Eger közönsége megértette a hívó szót s a magyar szeretet áradó melege átjárja és megnyitja a szíveket. Már a gyűjtés meghirdetése előtt beérkezett két készséges adomány, a felhívást követő napon pedig nagy összegű felajánlások jelezték a társadalom áldozatkészségének mértékét. Kérjük olvasóinkat, juttassák el továbbra is adományaikat az „Egerhez és mi napról-napra nyilvánosan nyugtázzzuk az adakozók névsorát. A mai jelentések szerint eddig huszonötezer menekült érkezett a vissza nem csatolt területekről Kolozsvárra, gondoskodni kell róluk. Itt állnak a nehéz tél előtt, a mindnyájunk számára nehéz tél előtt. Az erdélyi falvakból, amit csak lehetett, kifosztogattak a kivonuló hatalom barbár szolgái, segíteni kell őket is. Legyen hát a következő időkben kevesebb a kenyér, de jusson mindenkinek. Ezt kívánja tőlünk a magyar szeretet parancsa. A gyűjtés állása a következő: Pengő Dr. Friedl Károly 100 — Özv. dr. Virágh Károlyné 100 — Radii Károly és neje 50 — Szent János Nyomda 30 — „Eger“ kiadóhivatala 30 — Egri Kér. Sajtószövetkezet 30 — Előző napi gyűjtés 13-— összesen: 353 — Heves vármegye törvényhatósága hódoló feliratban üdvözölte Horthy Miklós kormányzót az országgyarapitás alkalmából A törvényhatóság bizalmát nyilvánította a miniszterelnök és a külügyminiszter iránt is Eger, szeptember 18. Heves vármegye törvényhatóságának közigazgatási bizottsága hétfőn délelőtt tartotta rendes havi ülését dr. Hedry Lőrinc főispán elnökletével. Az elnöklő főispán Erdély egy részének visszatéréséről emlékezett meg bevezető szavaiban: — A történelmi idők beteljesülésének egy új mérföldkövéhez érve — mondotta — ünneplő lélekkel öleltük magunkhoz az ősi Erdély visszaítélt északi részét. Még fülünkbe cseng a szívet mámoritó ünneplés szimfóniája, — felszabadult véreink örömteljes zokogása, még frissek a diadalívek virágai, — és csillogó szemmel hirdetjük világgá, hogy büszke, kemény honvéd fiaink ismét átvették a vártát a Keleti Kárpátok ezeréves határgerincén. — Hálával van tele szívünk, — hálával mindenekelőtt a Gondviselő Isten jósága iránt, — de emberi igaz hálánk száll a mi nagy barátaink, a német nép gigászi vezére Hitler Adolf és az olasz nemzet nagy Duceja, Mussolini felé, — mert az ő hatalmi szavuk nélkül ma csak füstölgő véres romok felett, véreink holttetemének ezrén keresztül érhettük volna el újból az ezeréves határ egy újabb szakaszát. — Hódolattal hajtjuk meg fejünket bölcs Kormányzó Urunk újabb országgyarapító tevékenysége előtt,—nagy a mi szeretetünk iránta, aki nemzetének az idők méhéből elhívatás szerint született igaz Vezére, — Apja, jó csillaga. — És megelégedett büszkeséggel tekintünk a mi államférfiainkra, gróf Teleki Pálra és Csáky Istvánra, mert higgadtak, meggondoltak, előrelátók voltak, akik céltudatos munkával tudták a legnagyobb eredményt a legkisebb kockázattal ki- küzdeni. — Az országos örömből igaz magyar lelkesültséggel mi is részt kérünk. Javaslom azért, hogy a törvényhatóság nevében méltóztassék hódoló feliratban üdvözölni Kormányzó Úr Ofőméltóságát, — és bizalomteljes üdvözlésben részesíteni gróf Teleki Pál miniszterelnök és gróf Csáky István külügyminiszter urakat. A nagy tetszéssel fogadott megnyitó után a bizottság egyhangú lelkesedéssel fogadta el dr. Hedry Lőrinc indítványát. Az alispán! jelentés is Erdélyről emlékezik Ezután Hunyadi-Búzás Endre dr. vm. főjegyző olvasta fel az alispáni jelentést, amely ugyancsak Erdélyről emlékezett a következőkben: — Az elfogódott meghatottság hiába keresi a szavakat, amelyekkel méltó keretbe lehetne foglalni a magyar igazság útjának azt a mérföldkövét, amelyet az augusztus 30.-i bécsi döntés, minden magyar ember számára jelent. — Erdély egy része visszatért Szent István országához. Az ősi magyar városok leírhatatlan lelkesedéssel, szinte túláradó örömmámorban fogadták bevonuló csapatainkat. — Hol az az erő, hol van azoknak a szálaknak a gyökere, amely a húsz év óta elszakított magyarságot minden elnyomás, minden erőszak, minden gúny és minden csábítás ellenére vonzza, ragadja a csonka haza felé. Az az érzésünk, hogy a magyar nemzeti szellem testet öltött, felvette magára minden visszatérő magyar testét, megelevenedve millió alakban itt jár közöttünk s a csoda túlvilági élményével borzongatja lelkünket.