Eger - napilap, 1940/1
1940-01-20 / 11. szám
L 4 E G B Bf 1939. január 20, hátulról átfogta a két felső karját is. A támadója alatt földön fekvő rendőr jobb kezét ki tudta annyira szabadítani, hogy kivehette pisztolyát, odatartotta ellenfele baloldalához és elsütötte. A golyó a bal hasfalon hatolt be és a hátán jött ki Teresa Jánosnak. Azonnal ájul- tan esett oldalt a rendőrről. Hosszú kórházi kezelés mentette meg az életét. Szinte csodának tartják, hogy A gazdasági életet csaknem lehetetlenné teszi az, hogy szinte hétről- hétre ugrásszerűen emelkedik azoknak a szálas-takarmányoknak és terményeknek az ára, amelyek a hizlalásokhoz és a tejtermeléshez szükségesek. Csak példaképen említjük: a lucernaszéna ára mázsánkint szeptemberben még 5 pengő körül mozgott, s ma 9 pengőért is alig lehet ilyen szénát kapni. A legjobb árpát szeptemberben mázsánkint 16 pengőért kínálták, és most a leghitványabb Levél a szerkesztőségnek az Érsekkertből Tekintetes Szerkesztő Úr! Igen kérem, adjon helyet lapjának hasábjain ennek a pár sornak, vigasztalásul, buzdításul, okulásul. Az egyik délelőtt az Érsekkerten mentem keresztül, amikor lépteket hallottam magam mögött, közben beszélgetést is : A Mizériáktól jönnek? Igen, hangzott a válasz. És hová? Kistályára. Merthogy én is ötven egynéhány évvel ezelőtt Kis- tályán születtem, szülőfalumról lévén szó, hátranéztem, hogy kik jönnek utánam. Egy tisztes fiatal pol gár ballagott mögöttem, nagykendőbe bugyolálva cipelte a hátán három-negy év közötti felgyógyult kisfiát a Mizeriek kórházából a vasútállomás felé. Egy derék, jószívű, nemeslelkű magyar tiszt tartott vele. Mivel a derék polgárnak mindkét kezével tartania kellett a hátán a kisfiát, a kendőt nem tudta rajta kellően összefogni. Látta ezt a jószívű tiszt és így szólt a polgárhoz: így megfázik a kicsi, álljon meg. Keresett a zsebében egy biztostűt, a kendőt szépen összefogta és a tűvel összeszúrta. így már jobb lesz ugy-e ? Istenem, mennyivel boldogabban vitte tovább a polgár az ő felgyógyult kisfiát. Tekintetes Szerkesztő Úr! Azt hiszem ezt a jelenetet sok embernek kellett volna látni, mert igy kellene mindenkinek gondot viselni egymásra és a nagy és kis magyarokra. V Kár, hogy csak magam láttam. Tisztelettel Berecz László, rendőr. Hirdessen az „EGER“-ben életben maradt a rendkívül súlyos sebesülés ellenére is. A főtárgyaláson Teresa tagadott. Azt mondotta, hogy amikor ő az első kardvágást megkapta, elszédült és azon túl semmire sem emlékszik. A törvényszék ifj. Teresa Jánost hatósági közeg elleni erőszak bűntette miatt hat hónapi börtönre ítélte. A vádlott enyhítésért, a kir. ügyész súlyosbításért fellebbezett. árpát sem lehet 20 pengőn alól megvásárolni. Tengerit októberben még bármilyen tételben lehetett kapni mázsánkint 15 pengőért, ma pedig 22 pengőt is elkérnek érte. Ilyen körülmények között a hizlalásokra és a tejtermelésre a gazdák súlyosan ráfizetnek. Erre tekintettel a hízott sertések árát a kormány már felemelte s ugyancsak felemelte a budapesti tejnek az árát is. A vidéki tejtermelők is kénytelenek lesznek a tejárakat a takarmányárakkal összhangba hozni. Páris ismét nyugtalanítónak látja a balkáni és a duna vidéki helyzetet A Magyar Távirati Iroda jelenti Parisból, hogy a francia fővárosban a balkáni és a duoavidéki helyzetet ismét nyugtalanítónak tartják. Ezt azzal magyarázzák, hogy Németország és Oroszország között a déllengyelországi területekre vonatko zóan új egyezség jött létre és Dél- lengyelország egyes vidékein, igy az ottani román határvidéken is német katonák megjelenését várják. Páris szerint Magyarországot nem fenyegeti veszély, de Romána sorsát aggasztónak ítéli a francia közvélemény. a jugoszláv és a román külügyminiszterek ma találkoznak Oravicán Cincár-Markovics jugoszláv külügyminiszter és Gafencu román külügyminiszter ma a jugoszláv-román határmenti Oravicán vagy Oravica közelében találkoznak. Hír szerint nemcsak a balkáni értekezlet előkészítése lesz a külügyminiszteri találkozó, hanem részletesen megbeszélik azon a velencei olasz-magyar külügyminiszteri tanácskozás problémáit is. Gafencu előkészíti ez alkalommal Károly román király és Pál jugoszláv kormányzó herceg látogatását, is. * Vesekő és hóiyagkőbete- gek, valamint azok, akik hűgy- savas sók fölszaporodásában, oxaluriabau vagy phosphaturi- ábaa szenvednek, a régóta bevált, tisztán természetes «Ferenc József« kessrűvíz használata által bélmüködésük elrendezését, anyagcseréjük előmozdítását és emésztésük javulását érhetik el. Kérdezze meg orvosát! Társadalmi naptár. Január 20: Az Egri Zeneegyesület hangversenye táncmulatsággal egybekötve. Január 20: Este 8 órakor az Egri Polgári Asztaltársaság jótékonycélú társasvacsorája az Egri Keresztény íparoskörben. Január 24: Este 8 órakor a Ciszterci Diákszövetség vacsorája és farsangi táncmulatsága a Koronában. Január 27: Vármegyei altisztek táncmulatsága aPanakoszta házban. Január 27: Este 9 órai kezdettel az Egri Kaszinónak és a helyőrség tisztikarának farsangi táncos estje a Kaszinó termeiben. Január 27: Este 8 órakor az Egri Kereskedők Egyesületének jöté konycélú teaestje. Január 28: Délután 5 órakor a Kolping Leányegylet műsoros tea- délutáoja az egri Katolikus Legény- egylet dísztermében. Teajegy 80 f. Február 1: Az Agria-Eszterházyaua táncestje a Koronában. Február i : Cigánybál Juhász Antal vasúti vendéglőjében. Február 3- és 4-én: Az „Egri Dalkör“ rendezésében színre kerül a „Sybili“ nagy énekes-táncos operett 3 felvonásban. Előadások kezdete 3 án este 8 órakor, 4-én dultán V24 órakor, este Va9 órakor. Február 4: 9 órakor az Egri Katolikus Legényegylet zártkörű farsangi jelmezes táncestélye. Február 6: Este 8 órakor legényfogó az Egri Kát. Legényegyletben. Február 10 és 11 s A Thália Egri Szíujátszó Társaság előadása. Ko- dolanyi: Földindulás. Február 11: Délután 5 órakor bultúrdélután az Egri Katolikus Legényegyletben. — Időjárás. Az Országos Meteorológiai Intézet jelentése szerint várható időjárás a következő 24 órára: Mérsékelt szél, több helyen, főleg az ország keleti felében még havazás. Az éjjeli lehűlés fokozódik, a nappali hideg nem változik. — Egerben ma reggel a hőmérséklet ■—14’2 fok, a minimum —14 5 fok, a talaj menti —14'7 fok. A tegnapi maximum — 6 fok. A mai légnyomás 758 3 mm., emelkedő. A hóréteg Egerben 26 centiméter magas. — A Cifrauegyedi Hóra. Kát. Olvasókörben január 21-én, vasárnap délután 5 órakor dr. TJrbán Gusztáv jogakadémiai tanár tart előadást. — Tolvajok agyonverték a hegyőrt. Gyöngyöspata község határában néhány nappal ezelőtt szétzúzott fejjel, holtan találták Török Sándor negyvenhároméves hegyőrt. A nyomozás megáll-ipított«, hogy gyilkosság történt. Elfogtak három fiatalkorút, akik bevallották, hogy Török Sándor falopásou érte tetten őket. Az elöljáróságra akarta őket előállítani, ezért elvették fokosát és dorongokkal agyonverték. A fiatalkorú gyilkosokat letartóztatták. — Új vitézek. Dr. Magyar Árpád kórházi főorvos, Kapor Tibor m. kir. műszaki tanácsos és dr. Pozsgay (Pozojevics) Dezső füzesabonyi községi vezető-jegyző a vitézi esküt ma délelőtt Heves vármegye vitézi székkapitánya kezeibe letették. — Az új életre kelt Egri Katolikus Tudósító ismét megjelent és bekopogtatott az egri és vidéki katolikus házakba. A Tudósítóban dr. Petro József kanonok, Eger város plébánosa írt beköszöntőt, amelyben megjelöli a lap irányát és saját lelkipásztori terveit. Békességet a családokba! cim alatt Kriston Endre püspök írt megszívlelésre méltó gondolatokat a családok részére. Dr. Kiss István, Király József, Czákó Ferenc, Bakky János, Mala- tidesz Mihály és mások írtak még tartalmas cikkeket, olvasmányokat a Tudósító gazdag számába. A lapot dr. Petro József k&uonok-ple- bános jegyzi mint felelős szerkesztő és kiadó. A Katolikus Tudósító most olcsó, népies kiadásban jelenik meg. — Örök Erdély. Makkai Sándor írta a Nemzeti Könyvtár ma megjelent füzetét.Az országos nevű író és tudós legszebb írásai közé tartozik az „Örök Erdély“, az új Nemzeti Könyvtár füzet. A füzet négy hangulatos fejezete elvezeti az olvasót a csendesen folyó Marosvölgyébe. Bemutatja Mirosvásár- vásárhelyt, a székelyek életének központját, metropoliszát. Elvezet a régi kincses Kolozsvárra. Felidézi a magyar kultúra csodalatos fészkét, Nagyenyedet s elidőzik Erdély Széchenyiének, Mikó Imrének városában, Sepsiszentgyörgyön A négy városképen át elénk tárul azonban az ölök magyar Erdély teljes, csodálatos szépségű arca. A kis könyv kitűnő szellemi útitárs és kalauz mindenki számára, aki olvasás közben elzarándokol a szentistváni nagy Magyarország legszebb magyar tájára, Erdélybe.—-Makkai Sándornak a Nemzeti Könyvtárban megjelent „Örök Erdély“ című könyvecskéje 20 fillér és minden újságárusnál kapható. 11.156/á. 1939. Versenytárgyalási hirdetmény. Alulírott hivatal a 22. számú kere- csend—miskolci állami közút 15.288 km szelvényében építendő 21. számú 9-20 m (úttengelyben 10 m) nyílású Eger- pataki vasbetongerenda híd építési munkálatainak biztosítása céljából versenytárgyalást hirdet. A pályázni óhajtók felhívatnak, hogy «Ajánlat az Egerpatak vasbetonhíd munkáira» felírassál ellátott, pecséttel lezárt, borítékba helyezett ajánlataikat 1940. február hó 12 ik napjának d. e. 10 órájáig alulírott hivatalhoz közvetlenül, vagy posta útján nyújtsák be. Á művelet és feltételek a hivatalos órák alatt alulírott hivatalban mgte- kinthetők és ott az azokra vonatkozó- ing netalán szükséges felvilágosítások is megadatnak. Ugyanott az ajánlati minta, az ajánlattévő által ártételekkel kitöltendő ajánlati költségvetés ivenként 40 fillérért megszerezhetők. Eger, 1940. január 10. fii. kir. államépitészetl hivatal, Eger. A takarmány- és terményárak emelkedése miatt a hízott állatok és a tej árának emelkedése várható iirinrinrnrrffrrfff———,