Eger - napilap, 1940/1
1940-03-06 / 37. szám
EGER 1940. má,rc>US 6. nasz erősebb lesz, akkor természetesen az érdekeltek, de a hatóságok is kénytelenek lesznek szigorúbb rendelkezéseket követni. így tehát nemcsak a lakóknak, de a háztulajdonosoknak is érdeke, hogy a lakbéruzsora fel ne üsse a fejet, :de a háztulajdonosoknak is érdeke az, hogy az uzsorakísérleteket kíméletlenül és azonnal hozzák a renMiskolc, március 6 Budapest—Miskolc—Kassa vonalán a korlátozások során forgalomból kivont áramvonalas vonatok helyett, mint ismeretes, az Árpád- sínautóbuszokat állította be a MÁV. Most azonban, miután már az időjárási viszonyok is lehetővé teszik, hogy a személyszállítás teréu is normálisabb helyzet teremtődjék, továbbá, miután a közönség részére is sérelme lett volna a régen jól Eger, március 6. A női légoltalmi tanfolyam március 6-án, ma délután V27 órakor kezdődik és március 20 ig bezárólag tart. A tanfolyam megtartására a rendezőségnek sikerült a Kaszinó nagytermét megkapnia, az előadások tehát ott lesznek minden nap a vasár és ünnepnapok kivételével. A tanfolyam fele részében első segélynyújtásra képezik ki a jeleníEger, március 6. Tiszafüred községben szomszédok és régi haragosok voltak Pallagi Lajos és Décsei Sándor. A harag és torzsalkodás ott kezdődött, hogy az esővíz a Décsei házának udvarából a Pallagi házának hátsó falához folyik és ezt rongálja. Volt már közöttük egyezség, lefolyót csináltak, de a kedvezőtlen időjárás mindig felújította a régi haragot. December elsején a két udvart elválasztó kerítésnél néztek szembe egymással az ellenfelek, mert ösz- szevesztek az előző éjjel esett eső miatt. Décsei lapáttal, Pallagi fejszével állott a gátnál. Mindkét oldalon a ház asszonya csitítgatta a harcias férfiakat. Pallagi azonban nem hallgatott a békítő szóra, megkerülte a szomszédja házát és ha— Enyhítés és szigorítás a hústalan napokra. A fóldmívelés- ügyi minisztérium a hústalan napokra egyes húsnemüek kiszolgáltatását engedélyezte. — Ugyanekkor eltiltotta a liba- és kacsamáj fordőrhatóságok tudomására. Mindenki meg lehet győződve arról, hogy a rendőri büntetőbíróság minden egyes esetet a legszigorúbban fog kinyomozni és a legkérlelhetetlenebb szigorral fogja érvényesíteni a kormánynak azt a rendelkezését , amelyet szociális szemszempontból a kisemberek megvédésére hozott. bevált áramvonalas vonatjáratok további szüneteltetése, illetőleg annak helyében a szűk férőhelyű sinautó busz járatása, a MÁV igazgatósága úgy intézkedett, hogy újból visszaállítja az áramvonalas vonatot. Ilyenképen a legutóbb szolgáló sínautóbuszok helyett már a nagyobb szerelvényű áramvonalas vonatpár közlekedik Budapest — Miskolc — Kassa vonalán. kezőket és dr. Özekkel Ferenc, dr. Orsó László, dr. Ebner Béláné, dr. Skultéthy Béla és dr. Szilágyi József tartanak olőadásokat. A szorosan vett légoltalmi előadásokat vitéz Jánossy Árpád rendőr- főfelügyelő, Hevesy Sándor v. mérnök. Lénárt János felső kereskedelmi iskolai tanár és Ruzsin Ferenc tűzoltóparancsnok tartják. talmas csapással Décsei fejére sújtott a fejszével. Ennek homloka arasznyira beszakadt. Eszméletét vesztve összeesett, és csak az azonnal alkalmazott orvosi segítség folytán tudták megmenteni életét a debreceni kórházban. A koponyatörés következtében feje eltorzult, ő maga pedig munkaképtelenné vált. Az egri törvényszéken dr. Szabó Ignác kir. törvényszéki tanácselnök büntető tanácsa most tartott fótár- gyalást ebben a bűnügyben és Pal- iagi Lajost szándékos emberölés bűntettének kísérlete miatt háromévi fegyházra ítélte, egyben pedig elrendelte azonnali letartóztatását. Jött a szuronyos fogházőr és elkísérte a vádlottat, aki felebbezett az ítélet ellen. galombahozatalát. A rendelet lehetővé teszi a hústalan naposra a juh- és lóhús, továbbá a serté’sfej és sertésláb nyers, valamint elkészített állapotban való árusítását és kiszolgálását. «Linea Mussolini» Róma, március 6. A Corrierre della Sera hasábjain hozták elsőízben nyilvánosságra Olaszországnak a nyugati francia határon épített nagy védelmi vonalának leírását. Megemlíti a tudósító, hogy ezt a nagyszerű erődítményövezetet hivatalosan még nem keresztelték el, de a katonák máris „Linea Mussolini“ néven emlegetik. A védelmi vonalat éveken keresztül építették és Cuenotól Yentimig- liáig terjed. Megemlíti a lap, hogy a francia oldalon az ellentétes erő- dímény-övezet központja Authion, eary ősrégi piemonti telepítés. Kultúrdélután a Katolikus Legényegyletben. A Katolikus Legényegylet kultúr- délutánjai.egyre népszerűbbekké lesznek, a közönség várja azokat és ma már el sem lehetne képzelni a karácsony és búsvét előtti időszakot a vasárnapi legényegyleti kultúrdélutánok nélkül, melyeken a közönség egyrészt időszerű és komoly előadások révén vesz tudomást a világ fontos eseményeiről, vagy tájékozódik közérdekű kérdésekről; másrészt pedig a munkával és gonddal tele hétköznapok után megpihen, szórakozik, elfelejti búját- baját. Az elmúlt vasárnapon is teljesen megtelt az egylet nagyterme. A mindvégig nívós műsort az érseki tanítóképzőintézet zenekara számai vezették be. Erkel: Hunyadi induló; és Strausz: Bécsi erdő (keringő) kerültek bemutatásra. A nagyszámú és fegyelmezett zenekar tökéletes kidolgozású játéka nem mindennapi élvezetet nyújtott a közönségnek, mely hálás is volt ezért. A zenekart Bitter Dezső tanár vezényelte. — Vitéz Somlay Mihály dr. kereskedelmi iskolai tanár a mai Erdélyről tartott előadást. Megrázó szavakkal ecsetelte erdélyi testvéreink 21 esztendős szenvedéseit az oláh elnyomatás alatt. Rámuta- tatott az erdélyi magyar kultúra erőszakos és teljes elfojtására, történelmi adatokkal cáfolta meg és verte vissza az oláh propaganda gyalázatos hazugságait, melyek a legaljasabb módon hirdetik Nagyvárad, Arad és Temesvár magyar eredetű és veretű városokról, hogy azok az oláhoknak köszönhetik létezésüket. — A műsor további számaként Polgár Pannika és Rácz Dezső zongoraduója váltott ki jól megérdemelt és élénk tetszésnyilvánítást a közönség részéről. — Tompos Miklós szép énekszámait több ízben is megismételtette a közönség, Vá- radi János tanítóképzőintézeti növendék finom hegedűjátéka kibontakozó művészi ígéret volt. Az ének és hegedűszámokat zongorán Sziklay Béla és Ágoston József tanító- kepzőintézeu növendékek kísérték. — Ferencz Rudolf és Ónody Imre rendezésében színre került egy egyfelvonásos vígjáték és egy egyA sínautóbuszok helyett már a régi áramvonalas vonatok közlekednek H Kaszinó nagytermében tartják a női légoltalmi tanfolyamot Ma kezdődik a tanfolyam és március 20-ig tart Baltával szétvágta a szomszédja fejét — háromévi fegyházra ítélték és azonnal letartóztatták E9 3 felvonásos alkalmi színjáték is. A vígjáték alatt sokat derült a közönség, különösen az egylet közkedvelt komikusának, Ferencz Rudinak játékán; az alkalmi színjáték pedig egy Erdélyben ma lejátszódó irredenta eseményt mutatott be. A két darab szereplői: Kiss Malvin, Kiss Jolán, Fürtös Károly, Kállay Ferenc, Pléh Viktor, Ferencz Rudolf, Polgár Aranka, Ónody Imre, Halmos Zsiga és Szojacsek Lajos. — Meg kell még emlékeznünk Lawyer bácsiról, a Legényegylet régi bemondójáról, aki kétévi visszavonult- ság után most lépett fel első ízben újra, akinek az egyes műsorszámok bemondását, ötletes é3 szellemes tréfáit, jóízű humorát sokszor hangos hahotával és szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a közönség. HÍREK — XII. Plus pápa beszéde a trónralépés évfordulóján tartott miséjén. A Szent Péter székesegyházban a trónralépése évfordulóján, az ünnepi mise végén XII. Pius pápa beszédet mondott, amelynek folyamán mindeuekelőtt köszönetét fejezte ki a római népnek gyermeki ragaszkodása megnyilvánulásáért, amellyel trónralépése óta neki adózott. Ezután elmondta azokat az emlékeket, amelyek emlékezetében felmerültek, majd hangoztatta, hogy az egyház még a böjt negyedik napjan is örvendező szavakat ejt a misében. — Mikora birodalmak összecsapnak, mint az óceán hullámai, — mondotta a pápa —, midőn a föld megremeg az ágyúk dörgésétől, midőn a tengerek mélységei elnyelik az embereket és a földi javakat, midőn az orkánnál is borzasztóbb viharok rémületet hintenek az égből az emberek közé, mit kell akkor tennetek ? Fordítsátok tekinteteket szentélyeink Istene felé, a világ legyőzője, a századok királya felé, aki kezében tartja a királyok és az alattvalók szívét. Tehát Jézushoz, a Királyok Királyához és az urak Urához intézzük könyörgéseinket, hogy 0 állítsa visz- sza az embereknek egymás iránti szeretetét. — Hz Egri Urak Mária kongregációjának s ezzel kapcsolatban az egri katolikus férfi-intelligeucia ez évi lelkigyakorlatai március hó 18., 19. és 20. napjain lesznek a ferences kulturház Lhártermébeu. A lelkigyakorlatos konferenciabeszédeket Pakocs Károly kanonok, a Szociális Testvérek budapesti anya- hazának lelkivezetője, a kiváló író tartja.