Eger - napilap, 1940/1
1940-03-06 / 37. szám
4 EGER 1940. március 6, — R hideg tovább tart. Az Idó- járástani Intézet jóslása szerint várható időjárás a következő 24 órára: Erős északi szél, változó felhőzettel, több helyen záporszerű havazás, vagy havas eső, északkeleten hófúvások. A hideg tovább tart. — Egerben ma reggel 7 órakor —D8 fok, a tegnapi legmagasabb -j-4’5 fok, a legalacsonyabb —2’5 fok, a talajmentén pedig —4'5 fok volt. A légnyomás 752 5 mm., emelkedő. Hómagasság 31 centiméter. — Rz egri pppnevelő-inté- zetbe való felvétel uj rendje. Er. Szmrecsányi Lajos érsek, pápai trónálló az egri papnevelőintézetbe való felvételnek eddigi rendjét megváltoztatta. A felvételi vizsgát ezentúl is junius végén fogják előre meghirdetett napon megtartani, de akik a gimnázium IV. vagy felsőbb osztályából kérik felvételüket, azok folyamodványaikat március 31-ig hittanáruk útján terjesztik fel az érsekhez, az előírt okmányokkal. A kérvényeket felterjesztő hittanárok kísérő iratukban az egyes folyamodókról papi hivatásukat illetően részletes jellemzést és tájékoztatást kötelesek adni a főpásztornak. Azok a folyamodók, akiket felvételre kijelölnek, erről, valamint a felvételi vizsga idejéről hittanáruk útján kapnak az érseki hatóságtól értesítést, azután pedig a kiiűzött felvételi vizsgára a velük közölt napon személyesen tartoznak jelentkezni Egerben. — Lelkigyakorlat úrinők részére. Az Angolkisasszonyok egri intézetének dísztermében március 11. estétől március 15. reggelig P. Vid József S. J., budapesti házfőnök lelkigyakorlatot tart úrinők részére. — Március 11-én : Bevezető előadás esti Va 7 órakor. Március 12—14-ig bezárólag: Reggel 8 ő. szentmise, 9 ő. I. elmélkedés, 10 ó. szabadidő (p henés, magányos ima), 11 6. II. elmélkedés. — Délután: Magánolvasás Kempis: Krisztus követéséből a III. elmélkedésig tíz percen át, 4 ó. III. elmélkedés, 5 6. szabadidő (Lelki-naplóba jegyzés), V26 ő. szentséglátogatás, 6 6. IV. elmélkedés, 7 ó. Szent vagy Uram . . . ének, áldással. — Március 15-én: reggel 8 ó. szentmise, közös szentáldozás, pápai áldás. — Bejárás a Dr. Szmrecsányi Lajos-utcai kapun. — A Cifraneggedi Hóm. Kát. Olvasókörben vasárnap délután dr. Szabó Vilmos tb. várm. árvaszéki ülnök tartott előadást. Március 10-én, vasárnap d.u fél hat órakor az Olvasókör tagjai meghallgatják Fornády Elemérnek, a budafoki m. kir. állami borpince igazgatójának: „A vörösbor készílésének újabb irányelveiről“ szóló előadását. A Cifranegyedi Róm. Kát. Olvasókörben a lelkigyakorlatok március 7., 8., 9. napjain délután fél hat órakor lesznek az Olvasókör termében. * Az arcbőr célszerű ápolásához mindenekelőtt az szükséges, bogy bélműködésünket reggelenként éhgyomorra egy pohár természetes «Ferenc József* keserűvízzel meg felelően elrendezzük. Kérdezze meg orvosát! Könnyebb influenzában megbetegedett a Kormányzó. A Kormányzó egészségi állapotáról a következő hivatalos jelentést adták ki: A Kormányzó Úr 0 Főméltósága könnyebb influenzában megbetegedett. Pár napja az ágyat őrzi, a javulás űtján van, előreláthatólag egy-két nap múlva az ágyat elhagyhatja. 1940. március 5. Szőllőssy Lajos dr. egészségügyi főtanácsos, kórházi főorvos. — Véglegesen szabályozzák a vendéglők étlapjait. A közeli napokban kereskedelmi miniszteri rendelet intézkedik a vendéglők étlapjainak újabb korlátozásáról. Értesülésünk szerint a kereskedelemügyiminisztérium rendeletének megjelenése után így fog alakulni a vendéglők étlapja: kétféle leves, kétféle meleg és kétféle hideg előétel, kétféle meleg és kétféle hideg halétel, a kész ételek rovatában kétféle sült, egymódon elkészített szárnyas fog szerepelni, vadak, belsőségek és apróhús természetesen szabadon. A belsőségek alatt a tüdőt, pacalt, májat, borjúfodort, apróhús alatt paprikásokat, pörkölteket és a gulyást értik. Ezenkívül szerepelhet még az étlapon egyféle főtt tészta, vagy sülttészta. A cukrász- készítméDyek, főzelékek, köretek, gyümölcs és sajt kiszolgálását nem érinti a rendelet. * A dolgozó ember helyesen cselekszik, ha arról is gondoskodik, hogy bélürülése és gyomoremésztése a természetes (Ferenc József» keserűvíz használata által — reggelenként éhgyomorra egy kis pohárral bevéve — elrendeződjék. Kérdezze meg orvosát! Nyilatkozat. Az EGER időszaki lap 1939. évi május 23-i számában „Zöld könyv — zöld méreg“ címmel cikk jelent meg a Nyilaskeresztes Párttal kapcsolatban. A cikket nem én írtam, de a megindult büntető eljárás kapcsáD, mint a lap felelős szerkesztőjére, reám hárult a sajtójogi felelősség. Ilyen minőségemben a cikkben foglaltakért a Nyilaskeresztes Párttól ünnepélyes bocsánatot kérek. Kapor Elemér újságíró, az KGER felelős szerkesztője. Uránia. Szerdán és csütörtökön: Ajánló levél, egy nagy színész szerelmei. — Főszerepben Adolphe MeDjou. Fox-híradó. Pénteken: Az utolsó Vereczkey, mely négy napig marad műsoron Magyar híradó va). Előadások kezdete 7 és '/a 9 órakor. — Az Új élet regénytárának hetenként megjelenő 10 filléres füzetei kaphatók a Kér. Sajtőszövet kezet könyvkereskedésében. Hirdessen az „EGER“-ben KÖZGAZDASÁG Borpiaci jelentés. Az árak a borpiacon állandóan szilárdulnak. Tömegborok ára 2'5 és 3 fillér között váltakozik Mall.- fokonkint. Az ország legtöbb részén még szállítási akadályok vannak, ami meglehetősen megakasztja az árak kifejlődését. Kecskemét. A borpiac helyzete a kedvezőtlen időjárás, a rossz utak, és nehéz szállítási viszonyok miatt továbbra is üzlettelen. Csongrád. A betakaratlan, vagy gyengén takart szőlóvesszők termőrügyei mind betegek. Aki csak teheti, tartja borkészletét, mert az árak emelkedőben vannak. Korcsul árosok megadják már a 30 — 40 fill, árakat, de hallani 45—50 fill, vételről is. Székszárd. Vasúti fuvarkorlátozások miatt a szállítások megakadtak, ezért boreladások nagyobb tételekben a múlt héten nem voltak. Az árak szilárdak, kínálat tartózkodó. Sopron. Csak vörösbort lehet eladni 44 fillérért. Somlóvásár hely. A hó feletti rügyek — próbahajtatás fiiján megállapítva — 50 százalékban elpusztultak. A borpiacon változás nincs. A magas rézgálicárak s a bizonytalan munkabérek miatt a kínálat tartózkodó. A borárak 65—80 fillér között váltakoznak, minőség szerint. Balatonfiired. Az árak változatlanul szilárdak. Jászberény. Az árak változatlanul tartottak továbbra is. Heves. A borárak változatlanok, üzletet nem igen kötnek, mert szállítani úgysem lehet. Gyöngyös. Szőlőben, gyümölcsösben nagy károk vannak. A fagyok és nyulak miatt az idén gyenge termésre számíthatunk. Borokban némi szilárdulás észlelhető. A kereslet fokozódása és az abnormis idő miatt ez előrelátható volt. Ma már alig van 3 filléren alul bor Mall.-fokonkint. Tokajhegyalja. A borárak a szőlők előrelátható fagykára és a nagy kereslet miatt erősen tartottak. Egy tétel leszínelt újbort 65 fillérért adtak el legutóbb (hordó nélkül). Kárpátalja. Az utóbbi napokban a kárpátaljai borok iránt élénk kereslet mutatkozott. A kereskedelem a régebbi árakhoz viszonyítva lényegesen magasabb vételi ajánlatot tett. Mal.-fokonkint 28—3 fillért kínálnak. * 1939-40 évi Rózsavölgyi— Báró és Nádor karácsonyi albumok a Kér. Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. Budapesti rádió-műsor Szerda, március 6. 4.15: Diákfélóra. 4.45: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés, hírek. 5: Hírek szlovák és magyar-orosz nyelven. 515: Lakatos Tóni és Lakatos Misi cigányzenekara muzsikál. 6: „Kilencszáz méternyire az Atlanti Óceán mélyén.“ Fazekas István előadása. 6.35: „Kedvelt hanglemezek.“ 7 : Külügyi negyedóra. 7.15 : Hírek. 7.25: Az Operaház előadásának ismertetése. 7.30: Az Operaház előadásának közvetítése. „Háry János“. Daljáték. 9.15: Hírek. 10: Időjárásjelentés, hírek szlovák és ruszin nyelven. 11 : Hírek német, olasz, angol, francia és eszperantó nyelven. 11.20: Pertis Pali cigányzenekara muzsikál. 0.05: Hírek. Csütörtök, március 7. 6.45: Torna. — Hírek. — Közlemények. — Hanglemezek. Utána: Étrend. 10: Hírek. 10.20: „A doktoron is lehet segíteni“, „Isten veletek erdő fái“ (Felolvasás). 10.45: „Rábaközi lakodalom és búcsú“ Hajós Elemér előadása. 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat,. 12: Harangszó. — Himnusz. — Időjárásjelentés. 12.10: A József nádor 2. honvédgyalogezred zenekara. 12.40: Hírek. 1.20: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 1.30: Farkas Sándor cigányzenekara. 2.30: Hírek. 2.45: Műsorismertetés. 3: Árfolyamhírek, piaci árak, és élelmiszerárak. 4.15: Ruszin hallgatóinknak. 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5: Hírek szlovák és magyar orosz nyelven. 5.15: „A burgonyatermesztés növényegészségügyi hibáiról.“ Sárospatak y György dr. előadása. 5.45: A Rádió Szalonzenekara. 6.45: „4 magyar újságíró.“ Gáspár Jenó előadása. 7.15: Hírek. 7.25: „Egészségügyi kalendárium.“ Faragó Ferenc dr. felolvasása. 7.40: „A makrancos hölgy.“ Vígjáték 3 felvonásban. 9.40: Hírek, időjárásjelentés, hírek szlovák és ruszin Dyelven. 10.10: „Arizona-Band“ tánczenekar. 11: Hírek német, olasz, argói és francia nyelven. 11.25: Filadelfiai Zenekar. Hanglemezről. 0.05: Hírek. Laptulajdonos: EGEI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztő: DH. KAPOB ELEMÉH. Felelős kiadó: _______hadil^kAboly.________ K ISHffiDETÉS Kisblrdetés (apróhirdetés) hétköznap szavanként 8 fillér vasárnap szavanként 10 fillér. (Vastag betűvel szedett szó kétszeresen lesz számítva). R hirdetéseket kérjük naponta délelőtt 10 óráig leadni. KIRDÓ 3 szoba, fürdőszoba, Síp-köz 3. Érdeklődni Széchenyi-utca 47. ELKÖLTÖZÉS miatt kocsik és bútorok eladók. Széchenyi-utca 47. 3 SZOBÁS lakás május 1-re kiadó. Dr. Braun, Káptalan u. 28. ELRDÓ rövid márkás zongora. Szent János u. 9. Ozv. dr. Grünblattné. HÄROMSZOBÄS utcai lakás Vórösmarthy utca 65 alatt kirenoválva, májusra jutányosán kiadó. ELRDÓ az Afrika-dülóben 2501 n.-öl szőlő. Felvilágosítást nyújt az Eger és Vidéke Takarék és Hitelszövetkezet, Széchenyi utca 13. ELRDÓ a piac közelében egy jókarban lévő 7 szobás úri ház. Május 1-én — esetleg — elfoglalható 4 szoba, konyha. Cím a kiadóban. EREDETI koncert mesterhegedű (Jakob Peters 1763—1780, Vils) eladó. Cím . a kiadóban. ■ 1 ........■■■■■■■— 1 -----S ;ÜTI (37.) Nyomtatta Szent János Nyomda Eger (Érseki Líceumi Nyomda). — Felelős Nyomdaigazgató: Radii Károly.