Eger - napilap, 1938/1

1938-05-01 / 69. szám

1 ■n -swrWAzwxM EGER 1938 május 1. Az Egri Stat. Izr. Hitközség Elöljárósága, Képviselő­testülete, Iskolaszéke, egész Közönsége, Intézményei és a Chewra Kadisa Szentegylet mélységes fájdalommal tudatja, hogy Hitközségüknek és a Szentegyletnek érdemekben gazdag volt elnöke, utóbb tb. elnöke és örökös díszelnöke nagyecséri KÁNITZ DEZSŐ úr a mai napon áldásdús életének 82-ik évében visszaadta nemes lelkét az Örökkévalónak, Az elhúnyt évtizedeken át elnöke, tb. elnöke és végül örö­kös díszelnöke volt hitközségünknek és a Szentegyletnek. Kiváló ügybuzgósággal, régi hagyományos alapon vezette hitközségünk ügyeit és fejlesztette intézményeit. Emlékét örökösen hirdetni fogja új templomunk épitése és intézményeink létesítése. Az ő munkássága hosszú időkre irányt szabott azoknak a hazafias és vallásos érzéseknek, amelyek a hitközség minden intézményében élnek és állandóan megnyilat­koznak. Nagy érdemeit azzal is kifejezésre kívánjuk juttatni, hogy hitközségünk halottjának tekintjük őt. Földi maradványait vasárnap, május hó 1-én délután V2 3 órakor fogjuk hitközségünk udvaráról utólsó útjára kísérni. Béke és áldás kísérje. Emlékét soha nem múló hálával fogjuk megőrizni! Eger, 1938. április 29. 3.30: Rádióüzenetek a Nemzetközi Vásárból. 4.15: A rádió diákfélórája. 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hí­rek. 5: Rátz József és cigányzene- kara. 6 : „Tavasz Japánban.“ Fel- vinczi Takács Zoltán dr. előadása. 6.30: Komjáthyné Füzesséry Mária zongorázik. 7: „Képek a Nemzet­közi Vásárból,“ Beszélő Gecső Sán- dorné, Lőrinszky Gyula és Turchá- nyi István. 8: „Don Pasquale.“ Ze­néjét szerezte Donizetti (hanglemez­ről). 10: Hírek, időjárásjelentés. 10 20: A rádió szalonzenekara. 11.30:Hírek német nyelven. 11.35: Heilig Jósé és jazzenekara. 0.05: Hírek külföldi magyarok számára. Laptulajdonos: EGEI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztő: DE. KAPÓÉ ELEffiÉB. Felelős kiadó: BADIL KÄß OLY.____ Hirdetmény. A város közönségének b. tudomásá­ra hozzuk, hogy a műjég eladását és a városba való beszállítását f. év má­jus hó l én megkezdjük. A város ísépviselőtestülete a műjég árát 1938. évre a következőkben álla­pítja meg: 1. 5 táblán alul a gyárban vagy a Városháza előtt átvéve dsrabonkins 34 fillér, 2. 5 táblán alul házhoz szállítva 36 fillér, 3. Legalább napi 5 tábla vé­telénél házhoz szállítva darabonként 32 fillér, 4. Legalább napi 10 tábla vé­telnél házhoz szállítva darabonként 30 fillér, Átvehető a jéggyárban tetszés sze­rint, vagy reggel 7—9 óra között a városházi üzletünk előtt, A képviselőtestület rendelkezése foly­tán mindazok részére, akik irodánk­ban a jégre előfizetnek, jeget házhoz szállítjuk. Eger, 1938. április hó 28. Eger Város Gépűzemeinek Igazgatósága. 7563/1938. Hirdetmény. Felhívom a gazdaközönséget, hogy a csere­bogarat, pajort szántás és különösen kapálás közben a munkásokkal szigorúan irtassák, mert az ez évben teszi a legtöbb kárt a nö­vények, különösen a fiatal szőlők gyökér­zetében. Irtása egyrészt a törvény értelmében kőte­lező, másrészt pedig a gazdaközönaég érdeke. Eger, 1938. április hó 19. Braun Károly sk. polgármester. 8261/1938. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a m. kir. Központi Lóvásárló Bizottság Egerben 1938. május hó 3. napján d. u. 1 órai kezdettel lóvásárt tart. Felhívom ~ gazdaközönséget, hogy akinek katonai szolgálatra tekintetbe jöhető eladó lova van, azt a bizottságnak mutassa be. A bizottság vásárolni akar 3—8 éves, ma­gashátas lónak alkalmas, melegvérű lovakat, melyekért átlag 600—700 pengőt fizet. A ló marhalevelén kívül az esetleges szár­mazási lap is bemutatandó. Eger, 1938. április hó 28. Braun Károly sk. polgármester. 7125/1938. Hirdetmény. A városi Mezőgazdasági Bizottság tagjai­nak megválasztására határnapul 1938. évi május 8. (vasárnap) napját állapítom meg. A választók 6 csoportjának névjegyzéke a városi közigazgatási kiadóhivatalban, a hiva­talos órák alatt megtekinthetők. Minden csoport 4 rendes és 4 póttagot választ. Azok, akik a választói jogot meghatalma­zott útján gyakorolják, a meghatalmazást a választás kezdete előtt a választási elnöknél letétbe kötelesek helyezni. A szavazás színhelye: a városháza tanács­kozó terme. A szavazás reggel 9 órától délután 4 óráig tart. Eger, 1938. április hó 25. Braun Károly s. k. polgármester. 8227/1938. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a m. kir. földmíve- lósügyi miniszter úr 41500/1938. III. F. M. számú rendelete értelmében f. évi április hó 15,-ik napjától kanca lovakat az országból csakis a miniszter úr engedélyével lehet ki­vinni. Az engedély kiadása előtt a lovat a gyön­gyösi m. kir. méntelep parancsnokságnak kell felülvizsgálnia. Felhívom a gazdákat, hogy akik kancát külföldi eladásra szánnak, azokat mielőbb je­lentsék be, hogy azok kellő időben felülvizs­gálhatók legyenek. Eger, 1938. április hó 26. Braun Károly sk. polgármester. * Meghívó. Az Egervidéki Kőipari Részvénytársaság felszámolás alatt, Eger­ben 1938. évi május hó 10-én d. e. */a 12 órakor tartja az Egyházmegyei Takarékpénz­tár rt egri bej. cég tanáestermóben évi ren­des közgyűlését, amelyre a t. részvénye­seket az intézeti alapszabályok 13. §-ára való hivatkozással tisztelettel meghívjuk. A rész­vények az Egyházmegyei Takarékpénztár rt - nál helyezendők letétbe. Tárgysorozat. 1. Fel­számolók és felügyelőbizottság jelentése. 2. Az 1937. évi zárszámadás bemutatása, mérleg megállapítása. 3. Egy felügyelőbizottsági tag választása. 4 Felszámolók és felügyelőbizott­ság részére a felmentvény megadása. A Fel­számolók. — 13. §. A közgyűlésen minden részvényes minden egyes részvény után egy- egy szavazattal bír. A személyesen meg nem jelent részvényes szabályszerű meghatalma­zással igazolt más részvényes által képvisel­tetheti magát. Kiskorúak és gondnokság alatt állók, úgyszintén jogi személyek és testüle­tek törvényes képviselőjük által képviseltet­hetik magukat. A közgyűlésen csak az a részvényes bír szavazattal, aki a közgyűlés előtt részvényeit azok szelvényeivel együtt, hirdetményileg közzétett időpontig és helyen leteszi. — Mérleg 1937. december hó 31. Vagyon. 1. Berendezés éB felszerelés 46522 66 P, 2. Kitérő és rakodó 26377 08 P, 3. Adósok 1985*74 P, 4. Árukészlet 6592 75 P, 5. Veszteség 10747*67 P, összesen 92225*90 P. Teher. 1. Alaptőke 10000*— P, 2. Hite­lezők 82225*90 P, összesen 92225*90 P. — Üzleteredméng-kimutatás 1937. de­cember 31. Veszteség: Kiadások. 1. Adók és illeté­kek, 187*22 P, 2. Üzemi költségek 4468*96 P, 3. Áthozott veszteség 6934*09 P, összesen 11590*27 P. Nyereség: Jövedelmek. 1. Áiu-számla 842*60 P, 2. Veszteség 10747*67, összesen 11590*27 P. — Eger, 1937. december hó 31. Könyve­lésért : Kormos Budolf. — Felszámolók: Klósz Jenő s. k., Dutkay Pál s. k., Törők Kálmán s. k. — Megvizsgálta és rendben találta a Felügyelőbizottság: Illés Ödön s.k., Szabó Sándor s. k. Értesítem a nagyérdemű vevöközöneéget, hogy tűzifa- és szén- kereskedésemet Széna tér 1. alól Kápás utca 35 szám alá helyeztem át. Tisztelettel CSŐKE JÓZSEF. SAJÁT TERMÉSŰ BOROK KIMÉRVE KAPHATÓK: 1 liter siller . 1 liter fehér . 1 liter édes 1 liter bikavér 44 és 40 fill. 60 fill. 80 fill. 150 fill. JOÓ GYULA, — Eger, Deák Ferenc út 2. szám. — Kishirdetés (apróhirdetés) hétköznap szavanként 8 fillér, vasárnap szavanként 10 fillér. (Vastag betűvel szedett szó két­szeresen lesz számítva). Ä hirdetéseket kérjük naponta délelőtt 10 óráig leadni. EBÉD ízletes, változatos, olcsón kapható. Diétásoknak is. Erdődy-tér 6. HASZNÁLT konyhaszekrényt és ruha­szekrényt veszek. Cím a kiadóban. ELÁDÓ szóiőoltvány, gyökeres, valamint sima, vad és nemes szölővessző, keserű mandula Gröber Jenő, Eger. FIAT 503 személyautó eladó. Árnyék- szala 2. NÉGYSZOBÁS lakás augusztus 1-re ki­adó Szvorényi ucca 28. GÉPÍRÁS munkákat olcsón vállalunk. Cím a kiadóban. 0TSZOBÁS komfortos magányos úri la­kás kiadó. Rózsa Károly u. 19. PÁNCÉLSZEKRÉNY, zongora, különféle bútordarabok, valamint szeszfőzdéi fel- szerelési tárgyak (alszeszgyűjtő, szesz- mérőóra, hűtő, párolócsó) eladók. Serte- kapu ucca 1. HÁROMSZOBÁS úrilakás fürdőszobával augusztus 1-re kiadó. Knézich ucca 2. Megtekinthető 3—5-ig. CÁDEÁU üzlethelyiség kiadó. Széchenyi ucca 9. KIADÓ Kanadában kettőszobás konyhás lakás 400 öllel, azonnalra. Tárnái, Vin­cellériskola. VADÁSZ ucca 2. Jövedelmező 5 lakásos ház 7000 pengőért eladó. KOMPLETT mahagóni ebédlő bútor el­adó. Gárdonyi u. 16. KETTÓ3ZOBÁS, előszobás uccai és ket- tőszobas udvari lakás konyhával, élés­kamrával, pincével és kerttel augusztus 1-re kiadó. Kertész ucca 25. SZÉNA eladó. Szvorényi ucca 45. ÉRSEKKERT mögött háromszobás mo­dern villa vízvezetékkel kiadó. Megte­kinthető 10—12 és 4—6-ig. Értekezni Apponyl út 34. ELÁDÓ ebédlő, háló, szalonbutor, zon­gora, sezlon, csillárok, konyhafelszerelés, kertiszékek. Uszoda u. 9, em. KERESEK augusztus hó 1-re 4 szoba konyhás lakást, fürdőszoba és egyéb mellékhelyiségekkel együtt. Cím. Gróf Tisza István u. 1. SZMOKING, zsakett, világos ragián kö­zéptermetre eladók. Cím kiadóban. JÓKÁRBANLÉVÖ hosszú gyakorló zon­gora 100 P-ért eladó. Érsek u. 9. KIS, egészen közeli szőlő eladó. Cím a kiadóban. HÁROMSZOBÁS villalakás kiadó. Deák F. u. 7. ELÁDÓ kényelmes, száraz kis családi ház, elfoglalható lakással, Almagyar u. 5. Jókarban lévő LAKÓHAZAT 8—10.000 P-ig megvételre keresek. Cím kiadóban. — Magántisztviselő,' az eddigi és legújabb jogok és kö­......................................... « telessétek, felmondás, stb. teljes S SOFeSlCeÚeSenéÚa ismertetése. Összeállította dr. Me- M l zőfi László ügyvéd. Ära 80 fillér. és főnöke Kapható vagg 80 fillér bélyeg ellenében megküldi az EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET könyv-, papír- és írószerkereskedése Eger. ::::: 11BSchiller cipőgyár silÄgSg&MffliiSis cipőházkn röSmtnettB 11 (69) Nyomtatta Szent János Nyomd» Igar (Érseki Lioeumi Nyomda). — Felelős nyomdaigazgató: Radii Károly,

Next

/
Thumbnails
Contents