Eger - napilap, 1937/2

1937-11-09 / 179. szám

L EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1937. november 9. J A Pajzs-féle Fogacspusziai bírtok egy része felparceilázódlki! Felvilágosítást ad HOLÉCZI ISTVÁN mérnök, Hevesen HÍREK — Halálozás. Részvéttel vettük a hirt, hogy Meiszner Miklóska IV. elemi oszt. tanuló november 6-án, 9 éves korában elhunyt. Temetése 8- án délután 3 órakor lesz a fáj­dalmas Szűzről nevezett temetőben. Az engesztelő szentmise-áldozatot 9- én, reggel 8 órakor a szervita atyák templomában mutatják be. — A gyöngyösi Katolikus Legényegylet tegnap rendezte meg első kultúrdélutánját az egye­sület nagytermében szépszámú kö­zönség előtt. Az ének és táncszá­mokkal változatossá tett műsor, de legfőképen az egyfelvonásos bohó­zat sok kellemes percet szerzett a megjelenteknek. A kulturdélután kiemelkedő száma Magnin Adorján prépostplébánosnak az „Eucharisz­tikus Szentévről“ tartott előadása volt, amelyben méltatta annak je­lentőségét gazdasági, erkölcsi és vallásos szempontból. Előadásában kiemelte, hogy az a nagyarányú világmegmozdulás, mely a jövő év­ben Magyarország felé irányul, óriási jelentőségű s épen ezért min­den katolikus magyar embernek igyekeznie kell a szent ügy érde­keit szolgálni, mert azzal nemcsak a katolicizmus, hanem a magyar nemzet érdekeit is előbbremozdítja. Itt említjük meg, hogy a gyöngyösi Katolikus Legényegylet vezetősége is ifjúsága meleg ünneplésben ré­szesítette névnapja alkalmából Ka- nyó Imre világi elnököt november 4-én. A vezetőség Magnin Adorján prépostplébános, a Kolping lányok, Kelemen Erzsébet, az ifjúság pedig Lukács Ferenc I. dékán vezetésé­vel tolmácsolta jókívánságait. Az ünnepség után az ünnepelt és a meg­jelentek családias vacsorán vettek részt. * Gyengélkedés idején, külö­nösen ha a rosszullétet szorulás, vagy keresztfájás fokozza, az enyhe és igen kellemes természetes «Fe­renc József* keserfivíz mindig puha, könnyű székürülést és kielé­gítő emésztést szerez. Hires nőor­vosok a legnagyobb elismerés hang­ján írnak a valódi Ferenc József vízről, mert ez a kritikus életkor­ban is hosszabb időn át alkalmaz­ható anélkül, hogy szerfelett ked­vező hatása csökkenne. Kérdezze meg orvosát. * Szerencsés halász a Philips „Regent“ világvevő tulajdonosa, aki a hálózatba bekapcsolt gépével pil­lanatok alatt mind az ötvilágrész gazdag műsorát foghatja. Öt világ­rész szórakoztatja minden Philips „Regent“ világvevő tulajdonosát. * Az Egri Kaszinó szombati estjén elcseréltek egy sötétkék női kabátot s egy feketét hagytak he­lyette. A rendezőség kéri az estén résztvett hölgyeket, nézzék meg szekrényeiket s a kabátot cseréljék vissza a Kaszinó eljárójánál. Érdekes és ritka darabbal gaz­dagodott az egri Vármúzeum új szerzésű gyűjteménye. Az új szer­zemény Károly király egyik köppe- nye, amelyet mint az egyik német ezred tulajdonosa 19 éves korában visolt. A történelmi ereklyeszámba menő ruhadarab a Postatakarék­pénztár egyik budapesti aukcióján szerepelt s akkoriban a ritka fel­fedezés jelentőségét bőven méltatták a fővárosi lapok is. így jutott tudomására a királyi ruhadarab sorsa Barcsay Amant Zoltánnak, a lelkes történelmi mű­gyűjtőnek, aki jelentős áldozattal megszerezte a köpönyeget s most az egri Vármúzeumban állította ki. A ritka darab nagy értéke a gyűj­teménynek s nem csak történelmi értékénél fogva, hanem a tragikus sorsú tulajdonosának személyéhez fűződő kegyelet miatt is bizonyára nagy érdeklődést kelt majd az egri közönség körében is. Sajnos, a vármúzeumi gyűjtemény textildarabjait a tél tartamára be kell vonni, mivel a nedves időjárás a szövetek és selymek épségét ve­szélyezteti. A textiliák a múzeum legértékesebb és legszebb darabjai, akik tehát a teljes gyűjteményt meg akarják tekinteni, a következő na­pokat használják fel, mert néhány nap múlva a textildarabokat elszál­lítják a múzeumból. SPORT DAC—MESE 2.2 (1:1) Eger, I. oszt. bajnoki. Az eredmény reális: I. félidőben az egriek, szünet után a vendégek voltak fölényben. MESE támadásokkal indult a mérkőzés. Hegyi II. az első per­cekben nagy helyzetből a kapu fölé lőtt. A 15. percben a leálló egri védelem mellett a DAC szerzi meg a vezetést. Tíz perc múlva Vicsay Balinak, Báli Hegyi Il.-nek adta a labdát, aki ezúttal nem hibázott. 1:1. Az utolsó percben Vicsay bom­báját Kolumbán kézzel védi, de a bíró sípja néma marad. Fordulás után az 1. percben fel­tűnő védelmi hibából újra a diós­győriek jutnak vezetéshez. A 25. percben Vicsay nehéz helyzetből bead és Sztojka a hálóba gurítja a labdát. Ezután a mély talajon ella­posodik a játék. Diósgyőri támadá­sokkal ér véget a mérkőzés. A MESE-ből: Zigyvai, Juhász és Vicsay játéka érdemel elismerést. Balinak és Hegyi Il.-nek az I. fél­időben volt néhány jó momentuma. A biró sok súlyos tévedése az egri csapatot sújtotta. Lelkiismerete nem is volt nyugodt: rendőri fedezettel vonult le a pályáról. Egyéb eredmények: PBÜSE—BSE 3:0 (1:0); PTK —MAFC 2:1 (2: 0); HVSE—SBTC II. 2:1 (0:0); OVTK-SAC 2:0 (1: 0) ; SSE—BLARE 6:0 (2:0). Film. Uránia. Hétfőn és kedden: Őnagy- sága inasa romantikus vígjáték. Főszereplők: Jean Haiiow és Ro­bert Taylor. — Madárember ri­port-film a motornélküli repülésről és Velence utazási-film. E műsor keretében Zoltvány János festőmű­vész pár perc alatt rongydarabok­ból Munkácsynak egy festményét készíti el. — Szerdán és csütörtö­kön: Egy férfiért sem érde­mes (sziluet) látványos szerelmi történet, kultur-film és Fox-híradó. * Gyöngyösi Apollóban: kedd, szerda: «Ne higyf a férfi­nek». Ragyogó vígjáték. Főszerep­ben Joan Crawford és Clark Gable. Ezenkívül „Rókavadász“ „Ping­pong“ és Fox-híradó. _ Gyümölcsfa telepítői! figyelmébe! _ Eladó az egri érseki uradalom pusztaszikszói faiskolájából 16.000 darab nemes alma-, körte-, szilva-, kajszi- és francia-barack, 1, 2 és 3 éves gyfi- mölcsfacsemete, a legjobb fajták­ból. Almából és körtéből egy- és kétkarú alakiák Is kaphatók. A csemeték ára drb.-ként 50-80 fill. Az alakfák ára drb.-ként 80—100 fill. Megrendeléseket felvesz az Érseki Uradalom Gazdasági Hivatala Eger, Széchenyi ncca 5 szám. ■■■■■ ■■■■■ 20.000 dl 80 1* 51 ti gyümölcsfa ojtváng Utal au olcsó áron. '»g Évelők, cserjék, diszfák, fenyőfák. Tóth András faiskolája Eger. Államilag ellenőrzött tiszta faiskola. R Magyar Faiskola- Szövetség tagja. Kérjen árjegyzéket. * Ideges embereknek és lel­kibetegeknek az igen enyhe ha­tású, mindig megbízható természe­tes «Ferenc József» keserűvíz — reggel éhgyomorra egy pohárral be- véve — rendes bélműködést, jó emésztést és elegendő étvágyérzetet teremt. Kérdezze meg orvosát. Budapesti rádiő-műsor Hétfő, november 8. 4.15: A rádió diákfélórája. 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5: Fazekas Mária magyar nótákat éne­kel Bura Sándor és cigányzenekara kíséretével. 6: Beszélgetés a reg­geli torna irányítóival. 6.30: Hang­lemezek. 7.25: Egri Viktor elbe­szélései. 8: A Filharmóniai Társa­ság hangversenyének ismertetése. 9.10; A Filharmóniai Társaság hangversenyének közvetítése. 9: Hírek. 10-15: Időjárásjelentés. 10.25: Pertis Pali és cigányzene- kara. 11: Hírek német nyelven. 11.05: Bohrandt Lajos és Weidin- ger Ede jazzenekara. 0.05: Hírek külföldi magyarok számára. Kedd, november 9. 6.45: Torna. Utána: Hangleme­zek. 7.20: Étrend, közlemények. 10: Hírek. 10.20: „Az elegancia nagymesterei“ (Felolvasás). 10.45: „A bundadivat“ (Felolvasás). 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12: Déli harangszó az Egyetemi temp­lomból, időjárásjelentés. 12.05: A József nádor 2. honvédgyalogezred zenekara. 12.30: Hírek. 1.20: Idő­jelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 1.30: Berki István és cigányzene- kara. 2.40: Hírek. 3: Árfolyamhí­rek, piaci árak, élelmiszerárak. 4.10: „Asszonyok tanácsadója.“ 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, birek. 5: „Alordmayornapja.“ Irta: Ráth-Végh István (Felolvasás.) 5.30: Hanglemezek. 6.15: „Amig a hang­ból hanglemez lesz.“ Közvetítés a stúdióból és a kábelgyárból. 7: A rádió szalonzenekara. 7.50: „Pe- helyke.“ Szinmű4 felvonásban. 9.30: Hírek, időjárásjelentés. 9.55 : Sárai Elemérés cigányzenekara muzsikál. 10.40: Az Operaház tagjaiból ala­kult zenekar. 0.05: Hírek külföldi magyarok számára. Laptulajdonos: EGEI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztő: DB. KAPOB ELEMÉB. Felelős kiadó: BADIL KABOLY. KISB3RDETR8 Kisbirdetés (apróhirdetés) hétköznap szavanként 8 fillér, vasárnap szavanként 10 fillér. (Vastag betűvel szedett szó két­szeresen lesz számítva). A hirdetéseket kérjük naponta délelőtt 10 óráig leadni GYÜMOLCSFfl-ojtványok, diófák, vi­rágcserjék, szomorúfák, lucfenyők, buxu- sok kaphatók Mititzkynél, Ráckapu tér 2. (179) Nyomtatta Szent János Nyomda Eger (Érseki Lieeumi Nyomda). — Felelős nyomdaigazgató: Radil Károly. Károly király fiatalkori tisztiköppenye a Vármúzeum új gyűjteményében A téli időszakra bevonják a gyűjtemény textildarabjait

Next

/
Thumbnails
Contents