Eger - napilap, 1937/2
1937-08-10 / 127. szám
4 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1937. augusztus 10. — Magyar irredenta verset szavalnak és csárdást táncolnak a Gyöngyösön nyaraló né met diákok. Igen kedves közös műsoros-estet rendeztek Gyöngyösön vasárnap este 9 órakor a Bruckner vendéglő nagytermében az itt nyaraló német cseregyermekek és magyar barátaik. A hatalmas terem teljesen megtelt közönséggel, akik lelkesen megtapsolták a németek vezetőjének, Harmuth Jentsch-nek bevezető szavait, melyben ismertette a műsoros est célját. Eddig csak — mondotta többek között — ne- velőszüleink ismertek bennünket s éppen ezért most kölcsönösen bemutatjuk a mi táncainkat, dalainkat, szokásainkat. A sok kedves szám közül kiemelkedett MaxRőmer szavalata, aki a legnagyobb szorgalommal tanulja a magyar Dyelvet s ennek eredményét mutatta be: egy irredenta költeményt adott elő magyar nyelven! Elfriede Gocht — az egyik legbájosabb német kislány — magyarruhában csárdást táncolt. Edith Schultze ésHartmuth Jentsch Reinländert táncoltak, Fitz Ottó pedig harmonika kiséret mellett szép német népdalokat adott elő. Nehéz lenne részletesen beszámolni az egész műsorról, mely méltán kiérdemelte a közönség tetszését. A műsoros est után a vendéglő kerthelyiségében emelkedett hangulatban táncolt a német és magyar fiatalság. * Eger dióhéjban, 20 fény- képfelvétellel 1 pengő 50 fillérért kapható a Kér. Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. * Autó- és motorkerékpárvezető tanfolyamra jelentkezzen a Tűzoltóknál. * Nyiry Lajos villanyszerelő. Költségvetés díjtalan. Lakás: Hadnagy-utca 19. Előjegyzés: Klein üvegüzlet, Dr. Kállay Zoltán-utca. — Bármilyen könyvre van szüksége, beszerezheti a Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében, * Ha cserkész vagy, akkor mindennemű villanyszerelést és j javítást Nyíri Lajos öregcser- j kész villanyszerelési vállalkozóval j eszközölj. Lakás: Hadnagy-utca 19. ? Előjegyzés: Klein üvegüzlet, Dr. Kállay Zoltán-utca. — Az Új élet regénytárának hetenként megjelenő 10 filléres fü- J zetei kaphatók a Kér. Sajtószövet- ] kezet könyvkereskedésében. — Rz új menetrend kapható a Kér. Sajtőszövetkezet könyv- kereskedésében. * Kezdődő fitőérelmeszese- désnél reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József“ keserűvíz úgy az alhasi pangást, mint az emésztés renyheségét megszünteti, a rekeszizom emelkedését csökkenti és a magas vérnyomást mérsékli. A gyakorlati orvostudomány vezető személyiségei a Ferenc József vizet azért becsülik olyan sokra, mert ez a változás éveiben is gyorsan és rendkívül enyhe módon szabályozza a szervezetre oly igen fontos gyomor- és bélműködést. Az orvosok ajánlják. Gyöngyösi Színház. Hétfőn: „Nagy szerelem.“ Kedden: „Gyógyszerész úr.“ Szerdán: „Haláltánc.“ Az előadások délután 4, este fél 9 órakor kezdődnek. FILM * Uránia. Hétfőn nincs előadás. Kedden és szerdán: A budai cukrászda magyar zenés vígjáték, melynek előadásainál a 7—8-iki (szombat, vasárnap) előadások féljegyei félárú jegyek váltására jogosítanak, viszont ez előadások (Budai cukrászda) féljegyei a csütörtök vagy pénteki előadásoknál használhatók fel fólárú jegyek váltására. — Aki úgy a szombat—vasárnapi, mint a kedd—szerdai műsort megnézte, a kedd—szerdai előadások féljegyei ellenében ingyen kapja jegyeit a csütörtök vagy pénteki elő- j adásokra, ha azok a pénztár által külön levannak bélyegezve, mi azt igazolja, hogy mindkét műsort megnézte. Gyöngyösi Apollóban: Kedden, szerdán mérsékelt helyárakkal : „Hóhérok, katonák, asz- szonyok“ és „Egy asszony, aki tudja mit akar“. Budapesti rádió-műsor Hétfő, augusztus 8. 4.15: „Az ifjú Eötvös József báró európai tanulmányútja“ (Felolvasás). 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5: Berend Endre és Adler Oszkár szalónzenekara. 5.50: „A gyümölcs és idénycikk Nagykőrösön“ (Felolvasás). 6.30: Budapesti Hangverseny Zenekar. 7: Beszélgetés a Budapesti Asszonyhét résztvevőivel. 7.50: „Édes anyanyelvűnk.“ Halász Gyula előadása. 8.20: Rigó Jancsi és cigányzene- kara muzsikál, Sztáray Márton énekel. 9 : Hírek. 9.25: Az „Ot- helló“ opera ismertetése. 9.35: Verdi: „Othelló“ c. négyfelvonásos operettje hanglemezről, a milánói Scala előadásában. 10 50: Időjárásjelentés. 10.05: Hírek német nyelven. 0 05: Hírek külföldi magyarok számára. Kedd, augusztus 10. 6.45: Torna. Utána hanglemezek. 7.20: Étrend, közlemények. 10: Hírek. 10.20: „A gyümölcs fogyasztása és téli eltartása“ (Felolvasás). 10.45: „Külföldi divathírek“ (Felolvasás). 11.10: Nemzetközi víz- jelzőszolgálat. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: Hanglemezek. 12.30: Hírek. 1.15: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 1.45: Mezey Zsigmond, a m. kir. Operaház tagja énekel zongorakísérettel. 2.40: Hírek. 3: Arfolyamhírek, piaci árak, és élelmiszerárak. 4.15: „Munka utáni pihenés“. Irta Nádai Pál. (Felolvasás.) 4.45: Időjelzés, időjárás jelentés, hírek. 5: „Apróságok a régi sportlövészetből.“ Mező Ferenc dr. előadása. 5.30: Uray Margit magyar nótákat zongorázik. 6 :„A háromszéki székely“, v. Málnási Ödön dr. néprajzi csevegése. 6 30: A rádió szalónzenekara. 7.40: „Autóbuszon a felhők fölé.“ Bánóczy Dezső dr. hangJemezrevüje. 8.40: Hírek. 9: Schwalb Miklós és B. Fehér Miklós zongora-hegedú szonátákat ad elő. 10: Idöjárásje- lentés. 10.10: Lakatos Tóni és Lakatos Misi cigányzenekara muzsikál. 11 : Jávor Sándor jazzenekara játszik. 0.05 : Hírek külföldi magyarok számára. r Havonta 1 pengő tagdíjért olvashatja a legújabb könyveket is a Ser, Sajtószövetkezet KOLCSONKONYVTARABAN. Állandóan gyarapítva az újabb kiadványokkal. Könyvek naponta cserélhetők. Biztosíték 1 pengő. Az Egér-Gyöngyösi Újság gyöngyösi szerkesztősége és kiadóhivatala: Szent Bertalan u. 1. Telefonszám 322. Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. * Költözködéskor csillárját és rádióját és egyébnemű villanyszerelési munkát a legjutányosabban és pontosan Nyíri Lajos villanyszerelési vállalkozó végez. Lakás: Hadnagy-utca 19. Előjegyzés: Klein üvegüzlet, Dr. Kállay Zoltán-utca. * Fotóalbumok legolcsóbb beszerzési forrása az Egri Kér. Sajtószövetkezet könyv- és papírkereskedése. Laptulajdonos: EGBI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET.-Felelős szerkesztő: DB. KAPOB ELEMÉH. Felelős kiadó: BADIL KAROLY. Pk. 8145/8066/7600/1937. Árverési hirdetmémj. Dr. Csorba Sándor füzesabonyi lakos ügyvéd által képviselt Czibula Péterná 500 P és Vukics Gézáné végrehajtást szenvedő kérelmére, valamint a csatlakozódnak kimondott Gróf Testvérek 92 P 40 fillér, Török Miklós 380 P 89 fillér, Groszmann Samu bőrkereskedő rt. 365 P 20 fillér, Áruforgalmi Vállalat 90 P 43 fillér javára 5C0 P tőke és több követelés járulékai erejéig az egri kir. Járásbíróság 1^37. évi fenti számú végzésével elrendelt kielégítési végrahajtús folytán végrehajtást szenvedőtől lefoglalt 1036 pengő 96 fillérre becsült Ingóságokra az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fenn áll s ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatba nincs végr. sze- vedő üzletében Füzesabony, Rákéczi-utca 79. sz. a. 1937. évi augusztus hó 19. napjának d. e. fél 10 órája és folytatólag a lakásén Füzesabony község Cserkész-u. 8. sz. alatt közbenjöttel leendő megtartására határidőül 1937. évi augusztus hó 19. napjának délután 2 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, üzleti berendezés, bőr, gutnmisarok, faszeg, kaptafa, cipész és csizmadia kellékek s egyéb Ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénfizetés mellett esetleg becsáron alul is, de a kikiáltási ár kétharmadánál nem olcsóbban el fogom adni még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, ha csak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Eger, 1937 évi július hó 29. Eolik Lajos kir. bir. végrehajtó, mint bírósági kiküldött. Minden szó 6 fillér, az első szó kövér betűből 12 fillér. A hirdetéseket kérjük naponta délelőtt 10 óráig leadni. 2 szoba, fürdőszoba, előszoba, konyha és mellékhelyiségekből álló szép parnettás lakás kiadó. Deák Ferenc u. 27. Kisebb WERTHEIM KASSZÁT kere- sek megvételre. Címet kérek a kiadóba leadni, EGY igen nagy használt tűzhely eladó. Petőfi-u. 22. Szépen bútorozott különbejáratú, parkettás szoba vízvezetéki mosdóval állandó bérlőnek azonnal kiadó. Deák Ferenc u. 27. sz. HÁZTARTÁSI felszerelések, mint jégszekrény, üstház rézüsttel, dézsák stb. eladók Deák Ferenc utca 19 alatt. KÁPTALAN utca 7. szám alatt emeleti és utcai 3 szobás lakás, elő és fürdőszobával november elsőre kiadó. MEGBÍZHATÓ gyermekszerető egész- napos bejárónőt Keresek. Cím a kiadóban. Meghívók, eljegyzési és házassági értesítések, számlák, levélpapírok, borítékok, röpiratok, falragaszok, szelvényjegyek, gyászjelentések, mindenféle üzleti és hivatalos nyomtatványok a legszebb kivitelben és mérsékelt áron készülnek a SZENT JÁNOS NYOMDÁBAN (Érseki líceumi könyvnyomda.-M Az összes egyházi és Iskolai nyomtatványok állandóan raktáron vannak (12i) Nyomtatta Szent János Nyomda Eger (Érseki Líceumi Nyomda). — Felelős nyomdaigazgató: Radil Károly.