Eger - napilap, 1937/1

1937-05-19 / 97. szám

2 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1937. június 19 kezdődőleg. Eddig az idénybérlet névre szólt és csak egy személy használhatta. Június 20-tól az itt nyaralók és az egri bérletjegyzők családjai is használhatják az idény­bérletet, olyan formán, hogy az öt hónapra szóló bérletet 'két személy két és fél hónapig s így tovább több személy arányosan kevesebb ideig veheti igénybe. Az új rendszer csak látszólag je­lent könnyítést, mert igaz, hogy a 36 pengős idénybérletet öt tagú csa­lád is használhatja, de csak egy hónapig és ha a család az egész idényben fiirdőzni kíván, éppúgy meg kell fizetnie az ötször 36 pen­gőt. A könyités legfeljebb csak ab­ban jelentkezik, hogy a név nélküli bérletnél a család választhat: für- dik-e egy hónapon túl, vagy nem fürdik. Az új „családi-jegy“ kiadását nem ! tartjuk megfelelőnek a fürdő forgal­mának fellendítésére és a nyár meg fogja győzni a fürdő igazgatóságát, hogy helyesebb lett volna egyálta­lán az árleszállítás. A baj csak az lesz, hogy az igazgatóság azt — a fürdő kárán fogja megtanulni. a kellemes illatúi megvédi „m OTTO"moIylrtó. Kapható csakis Sugár városi «Angyal« drogériájában Eger, Széchenyi u. 8 Közhasznú előadások a Magyar Orvosok Tuberkulózis Egyesületének egri kongresszusán Tudnivalók a tüdőbaj megelőzéséről és gyógyításáról Eger, június 18. Jelentettük, hogy június 21 és 22 napjain nagyjelentőségű esemény színhelye lesz Eger városa. A Ma­gyar Orvosok Tuberkulózis Egyesü­lete 25 éves jubileumi kongresszu­sát Egerben rendezi meg ezen a két napon, amelyen a magyar szakor­vosi karnak mintegy hetven tagja érkezik Egerbe az ország minden részéből, hogy egyrészt megvitas­sák ennek a tudományágnak a fej­lődését, a tüdőgyógyítás terén elért eredményeket, másrészt pedig a kö­zönséget is tájékoztassák arról, a- mit ennek a veszedelmes néppusz- titó kórnak a leküzdéséről min­denkinek tudnia kell. Neves szak­előadók fogják a tüdő vész elleni védekezés alapvető elveit megis­mertetni a közönséggel, úgy hogy a két napos kongresszus nagy szel­lemi nyeresége lesz majd a város egész közönségének. De nagyértékű erkölcsi nyeresége a nagyszabású orvosgyülés Egernek azért is, mert az országos találkozó helyének ki­választásában kifejezésre jut az a megbecsülés és elismerés, amely az itteni országos viszonylatban is elsőrendű egészségügyi intézménye­ket és az azokban folyó kiváló gyógyító munkát éri az országos nagygyűlés helyének Egerben tör­tént kijelölésével. Az egri kongresszus felvilágosító munkájába kapcsolódik be dr. Mar- berger Sándor főorvosnak, a tüdővész elleni védekezés és gyógyítástudo­mány neves ismerőjének : A tuber­kulózis, a tüdőbaj megelőzése és gyógyítása című könyve, amely min­denki számára nagyhasznú és elen­gedhetetlenül szükséges tudnivaló­kat tartalmaz a tüdőbaj elleni küz­delemben. Megtudjuk a könyvből, hogy a tuberkulózis fertőzés a bacillust tar­talmazó köpet részecskéinek a be­lélegzése útján történik és a tüdő­ből kerül a többi szervezetbe. A bacillust a napsugár pusztítja el leghamarabb, míg a sötét, nyirkos, zsúfolt lakásokban marad legtovább életben. A tbc. nem öröklődik, a fertőzés következményeit azonban sokféle körülmény befolyásolja. Első­sorban az ellenállóképesség ereje, amelyet az élet körülményei: beteg­ségek, foglalkozási ártalmak, va­gyoni helyzet, életmód stb. befolyá­solnak. A betegség lappangva fej­lődik, de hevesen is jelentkezik és krónikusan folyik le. A betegség megelőzése: a test ellenálló képes­ségének a növelése, edzéssel, lég- és napfürdővel, célszerű táplálko­zással, megfelelő lakással. Kerülni kell a fertőzés veszélyét a beteg embertől való óvakodással. A be­tegség nem egy szerv megbetege­dése, hanem mindig az egész szer­vezeté. A kellő kímélet, jó táplál­kozással, játssza a főszerepet a vé­dekezésnél. A szervezet védőanyag termelését az orvosok megfelelő inger alkalmazásával (tuberculin, víz, nap, levegő, torna, röntgen) j igyekszenek fokozni. Fontos szerepe van a vidék klímájának is, vannak gyógy-, kímélő- és közömbös kiimák j aszerint, hogy az illető helyen a j gyógyuláshoz szükséges klimainge- | rek milyen mértékben vannak meg. A tuberkulózisra a lakosság szo­ciális helyzetének a javítása, a tüdő­beteggondozók , kórházak, szanató­riumok szaporítása jelentősebb be­folyást gyakorol, mint bármely kli- j ma. A tuberkulózis elleni küzdelem- j S ben nagy feladatot tölt be a zöld- i keresztes mozgalom, az anya- és j csecsemővédő intézmény, a családi ; [ környezetben és az iskolában foga- j ; natosított gyermekvédelem és az j | iskolaorvosi intézmény. A természe- j tes gyógyítómódokat azonban csak ! gondos szakorvosi felügyelet mellett ! szabad használni. A napkúra tüdő- ; tuberkulózis esetében veszélyes is ! lehet, sebészeti tbc-megbetegedések- | nél azonban csodákat művel. Komo- | lyabb elváltozások esetén a tüdő i nyugalmának mesterséges, műtéti biztosításával gondoskodnak a gyó­gyulás feltételeinek a megteremté­séről. A testellenállóképesség a jó táplálkozás utján történő növelésé- \ nél fontos, hogy a beteg bőséges, | nie, a betegség esetleges visszaté- ízletes és jóízűen fogyasztható été- ! rése miatt. Dr. Marberger Sándor leket kapjon. j főorvos könyve — ára 240 pengő A házi kezelésnek legfőbb ténye- I — most jelent meg negyedik ki- zője az orvos. A nyugodt, fekvő adásban. A közönség számára nagy­életmód használ a jó levegőn, az j jelentőségű útmutató munka, a tüdő- orvosi ellenőrzésnek azonban a gyó- j vész elleni küzdelemben nélkülöz- gyulás után sem szabad megszűn- | hetetlen. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Az egri iparosság jubileumi ünnepségének részletes rendje Az Egri Keresztény Iparoskor ötven éves, az Egri Ipartestület negyven éves, az Iparoskor kebelé­ben alakult Egri Polgári Dalkör harminc éves s az iparosköri Zene- és Műkedvelő Kör tiz éves jubi­leuma az egri iparosságnak nagy ünnepe lesz. Az ünneplést előkészítő bizottsá­gok június 20-ra, vasárnapra nagy­szabású programot állítottak össze, amelynek keretében a város egész társadalma együtt ünnepel az ipa­rossággal. Az ünnepségek tulajdonképpen június 19-én, szombaton kezdődnek, amikor az Egri Polgári Dalkör sze­renádot ad dr. Szmrecsányi Lajos, érseknek, dr. Petro Kálmán, ország- gyűlési képviselőnek és Joó Gyulá­nak, a jubiláló egyesületek elnöké­nek. Június 20-án reggel 9 órakor a jubiláló és az ünnepségeken részt­vevő egyesületek gyülekezése az Egri Keresztény Iparoskor Széche- nyi-ti. 18. szám alatti székházában. Innen fél 10 órakor felvonulás zászlókkal, céhládákkal a Minoriták templomába, hálaadó istentisztelet­re. A hálaadó szentmisét dr. Ru- bovszky Fnrenc, teológiai tanár, az Egri Keresztény Iparoskor lelkésze mondja. — Az istentisztelet alatt a Ferences Szent Klára Énekkar egy­házi énekeket ad elő. — A szent­mise végeztével az egyesületek és a megjelent vendégek díszmenetben vonulnak az Egri Keresztény Iparos­kor székházába. Délelőtt 11 órakor az Egri Ke­resztény Iparoskor székháza dísz­termében a jubiláló egyesületek együttes ünnepi közgyűlése, mely­nek műsora a következő: Himnusz: Előadja az Egri Pol­gári Dalkör. Joó Gyula, a jubiláló egyesületek elnökének ünnepi megnyitó beszéde. A jubiláló testületek üdvözlése. Ünnepi beszédet mond Müller Antal, országgyűlési képviselő. A jubiláló intézményeket méltatja: Breznay Imre, ny. tanítóképzőinté­zeti igazgató, az Egri Keresztény Iparoskor tiszteletbeli tagja. Kitüntetések kiosztása. Elnöki záróbeszéd. Hiszekegy. Énekli: az Egri Pol­gári Dalkör. A közgyűlés után díszebéd a Korona-szállodában. A díszebéd befejeztével a vendé­gek — a kijelölt vezetők kíséreté­ben — megtekintik a város neve­zetességeit, a várbeli ásatásokat. Este 8 órakor az Egri Keresztény Iparoskor dísztermében műsoros-est és táncmulatság lesz, amelynek programját legközelebb ismertetjük. A Koronában tartandó díszebéden egy jegy ára 2 pengő. A rendezőség kéri a résztvevőket, hogy bejelen­tésüket legkésőbben folyó hó 18-án délig eszközöljék Heizer Ferenc köri háznagynál. A műsoros estre és táncmulat­ságra a műsor kötelező megváltása személyenként 80 fillér, családoknak 2 pengő. Elfogta a rendőrség a gyöngyösi nyilvános telefonállomások fosztogatóit Gyöngyös, június 18. Az utóbbi hetekben a gyöngyösi nyilvános telefonállomásokat soro­zatosan kifosztották és a leszerelt pénzgyűjtő perselyeket az utcán el­dobták. A rendőrség erélyes nyo­mozást indított, hogy kézrekerítse a telefonállomások fosztogatóját. Fodrászok ügyeimébe! 1 lit. 50* kölnivíz P 4 60 V4 kg. dióolaj I-a min., — 96 fül. 1 kg. «Albus» szappan P 190 6 drb. óriás rúd Albusz szappan P 2 50. 1 kg. »Liz» szappan P 190. Pollárt rendszerű borotvák P 4-től. Haj vágó olló <Non plus ultra« 18-as P 3 40. Hajvágó olló «Tanagra« 19-es P 4*— Halvágógépek propaganda köszörülése DV* e hó végéig 80 fillér. "Hű 17 á m A66V műköszörüs szaküzlete V ßädllUdojf Eger, Széchenyi u. 10.

Next

/
Thumbnails
Contents