Eger - napilap, 1937/1
1937-05-19 / 97. szám
1937. június 19. EGER-GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 3 A vakmerő fosztogatók tegnap éjszaka újból munkába álltak a Ha- nisz téren elhelyezett telefonfülkében. Éppen a kifosztott szelence tartalmával — 1 pengővel — akartak továbbállni, mikor Tátrai János rendőrfőtörzsőrmester tetten érte a tolvajokat, Pichler János festősegédmunkás és Sátori Gábor szobafestő segéd, gyöngyösi lakosok személyében, akik beismerték, hogy a hasonló fosztogatásokat is ők követték el. Az eljárás megindult ellenük. BssasusEisaiaisBiaoESCSKai Dr. Csanádi] László 25 éves tanári jubileuma. Eger, június 18. Lélekemelő ünnepséget rendezett az egri érseki tanítóképzőintézet tanári kara és tanulóifjúsága abból az alkalomból, hogy Csanády László dr. tb. kanonok, az intézet igazgatója tanári működésének 25 éves fordulójához érkezett. A tanári kar gyűlésén Benkóczy Emil emlékezett meg a jubiláló igazgató negyedszázados tanári munkájának érdemeiről, meleg szavakkal méltatva azokat az eredményeket, amelyeket az igazgató hosszú pedagógiai pályafutása alatt a vezetése alatt álló intézet fejlesztése s a magyar tanítónemzedékek nevelése terén elért. Bensőséges szavakkal tolmácsolta a tanári kar megbecsülését és szere- tetét az igazgatónak, aki megha- tottan mondott köszönetét az ünneplésért, ígéretet téve arra, hogy a jövőben is minden erővel, megértéssel és szeretettel fogja ápolni a tanári testület tagjait összefűző érzelmeket. A tanulóifjúság örömérzéseit Komlói Sándor tanítójelölt fejezte ki formás beszédben az igazgató iránt, aki külön is megköszönte a tanuló- ifjúság érzelemnyilvánitását. A Cecília énekkar két dalt énekelt Bitter Dezső tanár-karnagy vezényletével. — Gyöngyösön felszerelt uj távbeszélő állomások. 166 sz. Kleinmann Dezső gyümölcskereskedő Papp Melchizedek-u. 4. 270 sz. Mester Iván Szent Bertalan-u. 1. 365 sz. Tóth Mihály gyümö'cskereskedő Kossuth-u. 26. 367 sz. Lipschütz Mihály gyümölcskereskedő Török Kálmán-u. 22. 368 sz. Macsug István kereskedő Bene utca 10. 369 sz. Dr. Stefancsik Szilárd kórházi főorvos Hanisz-tér 15. 371 sz. Kó- cián Gyula Hangya intéző Egri ut 9. 372 sz. Vértes László Szent László u. 7. 373 sz. Berger Adolf ny. máv. főintéző Tüzoltó-u. 1. 374 sz. Kahan Márkus gyümölcskereskedő Kossuth- utca 4. * Eger dióhéjban, 20 fény- képfelvétellel 1 pengő 50 fillérért kapható a Kér. Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. * Borbély és fodrász olvasóink figyelmét felhivjuk a Vámossy szaküzlet mai hirdetésére. HÍMEK Egri társadalmi naptár. Június 19: Este 8 órakor zeneestély Gáspárdy Katinka zenetermében, Csiky Sándor-utca 4. Június 20: Este fél 9 órakor az orvos-kongresszus ismerkedési vacsorája a Koronában. Június 20: Az Egri Polgári Dalkör 30 éves jubileumának ünnepe. Június 20: Délelőtt 11 órakor a Keresztény Iparoskor és az Ipartestület közös jubiláris ünnepe a a Kör székházában. Június 21 : fél 10 órakor orvos- kongresszus a városháza nagytermében. Délután 4 órakor tudományos előadása a Fehérteremben. Júnuis 22: Fél 10 órakor orvosi előadás a Fehérteremben. Június 26: Délután 5 órakor Ko- máromy Mariska növendékeinek vizsgahangversenye. Június 27: Az Egri Katolikus Legényegylet ózdi kirándulása és hangversenye. Június 28: Este 9 óra 15 p-kor tűzoltó díszgyakorlat a Kossuth- téren. Július 4 : Délután 4 órakor a Tűzoltó és Mentő Egyesület nagy nyári mulatsága a tűzoltó laktanyában. Gyöngyösi társadalmi naptár. Június 19: A Városi Zeneiskola növendékeinek vizsgája este 8 órakor Kosa György zeneakadémiai tanár zongoraestje a Szent Koronaházban. Július 27: Ünnepi zarándokvonat Gyöngyösről Mátraverebély-Szent- kútra a Szent Ferencrendiek rendezésében. — Idő. A Meteorológiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: gyenge nyugati, északnyugati szél, változó felhőzet, [helyenkint, főleg nyugaton záporeső, a hőmérséklet nyugat felől emelkedik. — A Ciszterci Hend egri Szent Bernát-gimnáziumában az évzáró ünnepély június 20 án reggel Tedeummal kezdődik. A jövő évre szóló beírások az I —VIII. osztályra 2l-én lesznek. Az I. osztályra jelentkezők már 20-án délután 2—4 óra között adják be irataikat az igazgatói irodába. — Az új menetrend kapható a Kér. Sajtószövetkezet könyvkereskedésében — Műsoros-est az Egri Katolikus Legényegyletben. Az Egri Katolikus Legényegylet minden részletében jól sikerült műsoros táncestet rendezett új kerthelyiségében. A kellemesen hüs kerthelyiséget teljesen megtöltő közönség előtt a Kolping-zenekar játszott megnyitót Kádár László vezényletével, utána a Kolpint-dalkör énekelt Bitter Dezső vezényletével. Mindkét szám után lelkesen ünnepelte a közönség mindkét kart és vezetőit. A szalónzenekar újabb hangulatos száma után a műkedvelők egyfelvonásos vígjátékot adtak elő, amelynek szerepeiben Köles Manci, Sztojka Bözsi, Bőgős Bertalan, Fe- renczy Rudolf, Köles Zoltán és Ónódy Imre jeleskedtek, őszinte tetszést aratva. A műsort a Kolping- dalkör fejezte be egy hangulatos tangó-szerenáddal, amit ugyancsak meleg tapsokkal fogadott a közönség. A műsorszámok után a megjelentek vidám zene és tánc mellett szórakoztak a késő éjszakai időig. — A Hevesvármegyei Auto- mobilosok Egyesületének közgyűlése. A Hevesvármegyei Auto- mobilosok Egyesülete június 19-én, szombaton délután fél 7 órakor Egerben, a Korona-szállodában igazgatósági és választmányi ülést, ezután este 7 órakor rendes évi közgyűlést tart. A választmányi ülés, illetve közgyűlés után a Koronában barátságos társasvacsora lesz. — Felhívás az Egri Katolikus Legényegylet tagjaihoz. Az Egri Katolikus Legényegylet Elnöksége felkéri az Egylet tagjait, hogy június 20-án (vasárnap) reggel fél 9 órára gyülekezzenek a Kát. Legényegylet kerthelyiségé ben, hogy testületileg, zászló alatt vonulhassanak a Keresztény Iparoskör jubileumi ünnepségére. * Marberg Sándor dr. A tuberkulózis, — A tüdőbaj — megelőzése és gyógyítása. Ebből a könyvből megtanulhatja a tuberkuloti kus: hogy ez a betegség többé nem gyógyíthatatlan. A könyv ára 2 pengő. Kapható a Keresztény Sajtószövetkezet köny vkereskedésében. * A bélben keletkező mér gek által okozott rosszullét- nél egy-két pohár természetes «Ferenc József» keserűviz, gyors és alapos bélkiürítő hatásánál fogva a legjobb szolgálatot teszi. Orvosok ajánlják. Kezébe vette már az d| csomagolású A SENATOR BLOK cigarettapapírt i Észlelte már a különbséget ? Eszébe jutott, mennyivel nagyobb értéket jelent a keményfedelű kötés? Váltakozó oldalon egyenkint kitéphető, leheletfinom papír? Ä mézgázott szél? Hz egész, egyetlen szalagból készült cigarettapapír elrendezésének ötletessége? A sok anyag- és munkatöbblet? Ára mégis csak 12 fillér! A ragasztható szél folytán előre is elkészítheti cigarettáit I Szívás közben nem esik szét I A dohány izét nem befolyásolja 1 A lapokat nem kell keresgélnie 1 Gyűrődéstől és piszkolódástól a csomagolás megóvja 1 A legújabb, a legjobb, a legolcsóbb : ez a SENATOR BLÖK cigarettapapír! Ezentúl csak ezt használja! Kérje bármely dohányárúsnál, — ha még nincs, sürgősen rendeltesse megl Kapható: „Egri Hangya Szövetkezetben. * Bepülőnap Budapesten. Vasárnap tartandó repülőnapra a Ma- teosz tehergépkocsik engedélyt kaptak arra, hogy ezen a napon Budapestre személyeket szállíthassanak. Egerből is jelentkezés arányában indul. Egy személy fuvardíja oda-vissza 7 P. Jelentkezni lehet v. Tancsa István autófuvarozási vállalatánál Dobó u. 29. Tel. 267. — Egerben keresnek egg Galgabévízről eltűnt asszonyt. Gyetván Györgyné szül. Benedek Borbála galgahévízi asszony kedden este eltűnt otthonról és a jelek szerint Egerben tartózkodik. Az asszony 46 éves, középtermetű, erős alkatú, ruházata barna, rövid szoknyával, amelynek piros szegélye van, lakkcsizma, vagy szandál. Férje kéri mindazokat, akik tudnak róla valamit, jelentsék az egri rendőrkapitányságnál. — A Pesti Tőzsde új számé bán dr. Darányi Kálmán miniszter- elnök, Lamotte Károly, Bornemisza Félix nyilatkoznak. Az értéktőzsdei helyzetről, a gabonapiacról, új ex- oortüzletekről, várható osztalékokról és tranzakciókról érdekes riportok számolnak be. — Bármilyen könyvre van szüksége, beszerezheti a Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében, — Örökbeadja gyermekét egy anya. Bajzát Mária Tizes honvéd u. 10 sz. alatti lakos örökbe adná 10 hónapos kislányát. A szegénysorsú anya kérését a gyermekszerető, jólelkű emberek figyelmébe ajánljuk. — Az Új élet regénytárának hetenként megjelenő, az 1—20 számig eddig megjelent 10 filléres füzetek kaphatók a Kér. Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. — Minden előfizető negyedévenként lapunk hétköznapi számaiban 10 szóig két ingyenes kishirdet ésre jogosult. Hirdessen Eger—Gyöngyösi Újságban