Eger - napilap, 1937/1
1937-05-13 / 76. szám
1937. május 13 — Gyümölcstermelés* előadás Gyöngyösön. Szőts Sándor a Gyümölcstermelők Országos Egyesületének központi titkára pénteken délután fél 3 órai kezdettel előadást tart a Gyöngyösi Kereskedelmi Csarnokban a „Container (hütőszállító- tartály) jelentőségéről és gyakorlati felhasználásáról.“ Érdeklődőket szívesen lát a körzeti gyümölcstermelési intézőség. — A gyöngyösi iparostanonc- iskola növendékei a Nemzetközi Vásáron A gyöngyösi iparostanonciskola 22 növendéke a most befejezett Nemzetközi Vásár alkalmából vasárnap és hétfőn Szabó József ipariskolai tanító, lapunk szerkesztője vezetésével tanulmányúton vett részt Budapesten. Az első eset, hogg vidéki iparostanoncokkal ilyen kirándulást meg lehetett rendezni és a siker bizonyítja, hogy a gyöngyösi tanonctartó iparos- és kereskedőtársadalom a kor színvonalán áll s a műhely az iskolával összefogva igyekszik műveltebbé tenni a jövő nemzedéket. A kirándulás fedezetét maguk a tanulók gyűjtötték össze, akik a tanév eleje óta az iskolai közös pénztárba fizették be csekély jövedelmükből és borravalóikból megtakarított összegeiket. Az iskola kiváló igazgatója, Lipeczky János azonkívül állandó propagandával segítette a kirándulás sikerét és ennek köszönhető, hogy a tanonctartó mesterek tanulóikat a nagy nevelő és oktató értékű tanulmányútra két napra is elengedték. Az út folyamán vasárnap tüzetesen megtekintették a Nemzetközi Vásárt, ahol minden paVillonban szakszerű magyarázatot, majd kedves emléktárgyakat kaptak, délután az állatkertet látogatták meg, és este gyönyörködtek a pazarul kivilágított Budapestben. Szállást a Fővárosi Diákszálló minden igényt kielégítő szobáiban kaptak. Hétfő volt azonban a kirándulás igazi élménye, amikor is a Kőbányai-úti óriási Ganz-gyárat tekintették meg. Órák hosszát tanulmányozták a villamos- és benzinmotorok öntését, kimunkálást, üzembehelyezését stb., a gyártelep iparostanonc oktatóműhelyét és iskoláját. Délután pedig a Kerepesi-temetőben elhunyt nagyjaink sírjait látogatták meg. — Az első magyarul beszélő cserkészfilm az Urániában. A 154. sz. Dobó István- és a 765. sz. Bolyki Tamás-cserkészcsapatok július 2—3-án bemutatják az Urániában az első egész estét betöltő magyarul beszélő cserkészfilmet, amelynek címe: Légy résen. Jegyváltásra jogosító szelvények (leszállított helyárakkal) a fenti két csapat cserkészeinél kaphatók. — Minden előfizető negyedévenként lapunk hétköznapi számaiban 10 szóig két ingyenes kishir- detésre jogosult. — Bármilyen könyvre van szüksége, beszerezheti a Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. EGER-GYÖNGYÖSI ÜJSÁG — Új szállítási rendszer a MÁV nál. Az Államvasutak igazgatósága május hó 1-tól kezdve új szállítási rendszert léptetett életbe, a szállitóvevénnyel való elszámolást. Az új szállitóvevénnyel általában az összes darabáru küldemények feladhatók, kivéve a Vasúti Üzlet- szabályzat B) mellékletébe sorozott tárgyakat, továbbá élőállatokat és hullákat. Az áruk elszámolásához szállítóvevényt kell használni, melynek ára a kincstári bélyegilletékkel együtt 10, illetve 15 fillér. Az új elszámolási rendszer a fuvaroztató felek részére nagy könnyebbséget jelent, amennyiben a fuvarlevél kiállítása és egyéb alakiságot és az árufeladással járó teendőket az eddigi helyzethez képest jelentékenyen leegyszerűsíti. A szállító ve- vényes áruk feladására és elszámolására vonatkozólag részletes felvilágosítást készséggel adnak a vasútállomásoknál. — Az egri mentők munkájs áprilisban. Az egri tűzoltó- és mentőállomás április havi működéről Ruzsin Ferenc parancsnok jelenti, hogy áprilisban 19 balesetnél segédkeztek a mentők, a balesetek között halálos nem volt. Betegszállításhoz 42 esetben hívták a mentőket, öngyilkossághoz egy esetben, összesen 61 esetben vették igénybe a mentőállomás szolgálatát. A tűzoltóságot áprilisban két kémény- tűzhöz hívták. Kár nem volt. — Jelentkezzék a kisláng, aki elvesztett az egri postán tíz pengőt. Hétfőn délelőtt egy kislány csekken tíz pengőt akart az egri főpostán megbízásból feladni. Közben észrevette, hogy a tíz pengő eltűnt. Kétségbeesve távozott el, eredménytelen keresés után, a felelősségre vonástól való félelmében. Távozása után a postahivatal személyzete a tíz pengőt megtalálta. A hivatal felhívja a károsult kislányt, hogy a pénz átvétele végett jelentkezzék a hivatalban. Az egri posta személyzetének föltétien megbízhatóságát igazolja egy másik hasonló eset. Egy telefonáló fizetés után a hivatalban felejtette a pénztárcáját. Az egyik postaalkalmazott a megtalált pénztárcát sértetlen állapotban beszolgáltatta a hivatalnak, amely a károsultnak igazolás után természetesen kiszolgáltatta. — Június 20 án kezdődik az esztergomi ngári egyetem. Az Actio Catholica országos elnöksége és a Pázmány Péter tudomány- egyetem tanáraiból alakult bizottság ezévben a Katolikus Nyári Egyetemet Esztergomban június 20. és július 8-ika között rendezi meg. Az előadások a teológia, a keresztény társadalombölcselet, néprajz, népélet és az egyházi művészetek témaköréről szólnak. Az előadások látogatása ingyenes. Szállás teljes ellátással napi 3 pengőtől. Jelentkezni lehet június 9-ig az Actio Catholica központi irodájában Budapest, IV., Ferenciek-tere 7. vagy Esztergomban Lépőid Antal prelátus- kanonoknál.- Fertőző betegségek Hevesvármegyében. Hevesvárme- gyében április 16-tól 30-ig az alábbi fertőző betegségek kerültek hatósági észlelés alá: nyílt gümőkór; Eger 1, egri járás 1, hatvani járás 3, hevesi járás 3, tiszafüredi járás 1; vörheny; Eger 2, Hatvan 1; bárányhimlő; Eger 1, Kápolna 2, Hatvan 1, Tiszafüred 1; hők- hurut: Gyöngyös 1; gyermekágyi láz: Nagybátonyl, Poroszló, Tisza- szőllős 1; szövődményes influenza: Párád 1 ; hasi hagymáz: Gzöngyös 2. * Értesítés. Értesítem Gyöngyös város és vidéke közönségét, hogy Gyöngyösön, Szent Bertalan ucca 1 szám alatt (Katona-féle házban) a mai kor igényeinek megfelelő fogműtermet nyitottam. Végzem a fog- orvoslás körébe eső következő műveleteket : foghúzás, fogtömés, fogcsonkolás, műfogpótlás, fogtakarítás stb. Készítek: platina, arany, Ergó nemesfémből koronákat és hidakat a gyökerek kihúzása nélkül is. Ugyancsak platinaszínü törhetetlen hidakat és koronákat. Legújabb porcellán hidakat, porcellánelejű és porcellán koronákat. Felhívom a t. Közönség figyelmét különösen a legújabb Neó-Hekolitból készített fogsorokra, amely tökéletesen foghús- színű, szívó nélkül is erősen tapad, fajsulyánál fogva könnyű és használatra kiválóan alkalmas. Az eddig használt kautcshukból készült s a beszédet zavaró alsó fogsor helyett az új megoldás szerint a kautcshuk teljesen mellőzhető. Továbbá készítek fémanyag és kautcshukból szájpadlás nélküli fogsorokat, kapcsok nélkül a szájban szilárdan álló szerkezettel. Külföldön szerzett sokévi gyalorlatom folytán abba a kelle- més helyzetben vagyok, hogy muni káim úgy kozmetikai, mint használhatóság szempontjából a legtökéletesebbek. Brüll S. vizsg. fogász. * A változás éveiben amikor i arra kell törekednünk, hogy az agy, a tüdő és a szív felé irányuló vér- tódulást ellensúlyozzuk, valamint hogy az emésztőszervek renyhe működése folytán a belekben beállott pangást biztos és enyhe módon megszüntessük, akkor reggelenként egy- egy pohár természet «Ferenc József» keserüvíznek valóban áldásos j hatása van. Orvosok ajánlják. Értesítés. Van szerencsém a nagyérdemű közönség szíves tudomására hozni, hogy Egerben, Káptalan ucca 5. az. alatt fagylalt szalont nyitottam. Naponta elsőrangú friss fagylalt és sütemények kaphatók. Megrendeléseket pontosan szállítok. Kérem a n. é. közönség szives pártfogását. _________Sárvári (Strémen) Kálmán cukrász._________ 3 Í ZT TARTALMAT FINOMSÁGOT AD A SÜTEMÉNYNEK I OETKER- m őlaxAu?" -'w * Vér-, bőr és idegbajosok igyanak hetenként többször reggel felkeléskor egy pohár természetes Ferenc József keserű vizet, mert ez mindig alaposan kitisztítja és méregteleníti a gyomorbélcsatornát s ezenkívül az emésztést és az anyagcserét is jótékonyan befolyásolja. Az orvosi tudomány legjelesebb képviselői már régóta hangoztatják, hogy a Ferenc József víz hatásával minden tekintetben meg vannak elégedve. Orvosok ajánlják. * Az Egri Keresztény Iparoskör kerthelyiségét ünnepélyesen megnyitja pünkösd vasárnapján délelőtt 11 órakor a kör zenekara közreműködésével. * Szombaton reggel indulok 3 napos Balaton körüli útra autón, két útiköltségben pótoló utitársat keresek. Cím a kiadóban. * Ügyes, fiatal, szorgalmas könyvkötősegédet felveszünk. Cím Gyöngyösi Kiadóban. SAKK A Jogakadémiai Kör Sakk Szakosztálya az idén is megrendezte szokásos házi versenyét. Az ötös mezőnnyel indult verseny győztese s ezzel a Jogakadémia ezidei bajnoka Hídvégi Flórián III. é. joghallgató lett, aki minden játszmáját megnyerte s ezzel igazolta jó hírnevét. Második a fiatal, de tehetséges Barta József lett, aki jó helyezésével a Jogakadémia legjobb sakkozói közé küzdötte fel magát. Harmadik lett az indiszponáltan, fáradtan küzdő Kováig Tivadar, akit kétségtelen tehetsége jobb helyre is érdemessé tett volna. — Eredménytáblázat: Hídvégi F. é. jh. 4 győzelem, Barta I. é. jh. 3 győzelem, Kovaly T. III. é. jh. 2 győzelem. Hídvégi 8 pengőt, a Jogakadémia bajnoka címet és elismerő oklevelet nyert, Barta 6 pengőt és elismerő oklevelet, Kovaly 4 pengőt és elismerő oklevelet nyertek. A lefolyt verseny bizonyítja azt, hogy a Jogakadémiai Kör Sakk Szakosztálya élénk életet él, egyben tanúságot tesz arról is, hogy nemcsak az öregek, hanem a fiatalok is jó tudással kapcsolódtak a köri sakk-életbe. Hirdessen az Egér-Gyöngyösi újságban!