Eger - napilap, 1937/1
1937-05-13 / 76. szám
1. 4 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1937. május 13. SZÍNHÁZ A színházi iroda hírei A Budapesti Gyermekművész Társulat kétnapos vendégjátéka a Városi Színházban Kardoss Géza színházigazgató kedves meglepetést óhajt szerezni az egri gyermekvilágnak azzal, hogy pünkösdvasárnap és hétfőn a főváros legédesebb gyermeksztárjait — csupa 4—8 éves kis művész — hozatja le. Közöttük lesz Földes Vera is, aki a most lezajlott Nemzetközi Vásáron tangóharmonika játékával ragadtatta magával a sok százezer látogatót. Első nap délután 4 és 6 órakor színre kerül a magyar mese- irodalom ragyogó 3 nagy felvonásból álló operettje „Az aranykönnyet síró királyleányka“, míg hétfőn délután 4 és 6 órakor, Petőfi Sándor halhatatlan költőnk alakja nyomán írt mulatságos, énekes táncos játék, a „Bolond Istók.“ Minden előadás után más-más kabaréműsor fogja elragadtatni nemcsak a kicsinyeket, de a felnőtteket is. A társulat művészi vezetője a nálunk is egykor közkedveltségnek örvendő komikus: Róna Zoltán. Jegyek olcsó délutáni helyárakkal már előre válthatók. Biícsúhét a színházban. 12- én Hont Erzsi búcsúzik a Búcsú keringő című operettben. 13- án nagy búcsúkabarét rendez a társulat, tréfákkal, magánszámokkal, tánccal és zenés jelenetekkel. 15-én délután az egri közép- és középfokú iskolák rendeznek énekkari hangversenyt a színházban. Vasárnap délután 4- és 6 órakor: Aranykönnyet siró királyleány. Operett. A Budapesti Gyermekművész Társulat vendégjátéka. Hétfőn délután 4- és 6 órakor: Bolond Istók. A Budapesti Gyermekművész Társulat vendégjátéka. FILM * Uránia. Szerdán és csütörtökön: Strogoff Mihály Verne Gyula ismert regénye. Címszerepben: Adolf Wohlbrück. Fox-híradó. — Előadások kezdete negyed 7 és fél 9 órakor. * Gyöngyösi Apollóban: Csütörtökön: 16 éven felülieknek, mérsékelt helyárakkal: Láthatatlan sugár, ezenkívül Texasi le- ányrablók. * Alighasznált önkiváltós Ho- mocord hangverseny-táskagramafon eladó. Cím a gyöngyösi kiadóban. Az Eger Gyöngyösi Újság gyöngyösi szerkesztősége és kiadóhivatala: Szent Bertalan u. 1. Telefonszám 322. A hét kőnyvujdonságai! ^kaphatók az ——1——^— Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. Bónyi Adorján: Kaland a Riviérán (Új Idők könyvtára III. kötete) fűzve 1 P, kötve P60 P. Eton: Hétköznapi emberek. Fűzve 2'60, kötve 3-80 P. Herczeg János: Tó mellett város. Fűzve 3-50 P. Ignácz Rózsi: Anyanyelve magyar: Fűzve 4’50 P. Kodolányi J.: Suomi, a csend országa. Fűzve 3'60 P. Lyttkens: Ne várjatok vacsorára. Fűzve 2 P. Noris: Szépasszony lánya. (Új Idők könyvtára II.) Fve 1 P. Nyírő József: A havasok könyve. Kötve 480 P. Pethő Sándor: A magunk útján. Fűzve 380 P. Simonfay M.: Az első parancsolat. Fűzve 3, Kötve 4-40 P. Tarján Ferenc: Atomrakétán a Marsba. Kötve 4-80 P. Stefan Zweig: Az örök lámpás. Kötve 4 P._____________________ * Háziasszonyok ! Nem kerül pénzbe, mégis a legjobb tésztarecepteket megkapja, ha még ma kéri a dr. Oetker féle világhírű fényképes receptkönyvet, melyet bárkinek ingyen megküld a gyár: Dr. Oetker A. Budapest VIII., Conti ucca 25. SPORT Pünkösdi műsor. Pünkösd két napján a Békéscsabai MÁV. csapata jön Egerbe a MESE-hez. A körmérkőzés csapatai, az előbbi kettőn kívül a KISOK válogatott és a MESE II. Nagy mértékben fokozta volna a torna érdekességét a DOBÓ meghívása, ami a két egri egyesület között végre megpecsételte volna a régóta esedékes békét. Miért nem történt ez meg? Az előre serleg mérkőzései során csütörtökön délután 4 órakor a tanítóképző és az állami gimnázium csapatai játszanak az érsekkerti pályán. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Budapesti rádió-műsor Szerda, május 12. 5: Időjelzés, időjár ás jelentés, hírek. 5.20: „Téli világ egy finn tanyán.“ Kodolányi János előadása. 5.50: Farkas Jóska és cigányzenekara. 6.20: Részletek a koronázási szertartás közvetítéséből, magyar ismertetéssel. 7.20: Közvetítés Londonból a koronázáéi ünnepségről. Beszélő Koudela Géza dr. és Sztan- kovits Viktor dr. 8: VI. György angol király koronázási szózata. 8.15 : A rádió szalonzenekara. 9.40: Hírek, időjárásjelentés. 10.05: Csajkovszkij: Hegedűverseny. 35. mű. 10.35: Zsögön Lenke énekel. 11.05: Hírek francia és olasz nyelven. 11.15: Farkas Jenő és cigány- zenekara muzsikál. 0.05: Hírek külföldi magyarok számára. Csütörtök, május 13. 6.45: Torna. Utána: hanglemezek. 7.20: Étrend, közlemények. 10: Hírek. 10 20: „Régi pünkösdök“ (Felolvasás). 10.45: „Nagybánya a magyar művészetben és történelemben“ (Felolvasás). 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: A József nádor 2. honvédgyalogezred zenekara. 12.30: Hírek. 1.20: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 1.30: Szmirnov Szergej balalajka-zene- kara. 2.40: Hírek. 3: Árfolyamhírek, piaci árak, élelmiszerárak. 4.15: „Gyermekhét a városszélen.“ Közvetítés a Városszéli Telep Kul- túrháza előtti térről. 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5: Sík Sándor dr. egyetemi tanár beszél a magyar cserkészekhez. 5.20: Ligeti Dezső énekel zongorakísérettel. 6 ; „Kertészeti időszerű tanácsadó.“ Horn János előadása. 6.30: Suki Tóni és cigányzenekara. 7.45: „Dr. Roogen.“ Hangjáték négy részben. 9: Hírek. 9 20: Budapesti Hangverseny Zenekar. 10.10: Időjárásjelentés. 10.30: Tánclemezek. 11 : Magyar versek németül. Becht Rezső előadása. 11.20: Hanglemezek. 0.05: Hírek külföldi magyarok számára. Laptulajdonos: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztő: DB. KAPOR ELEMÉR. Felelős kiadó: RADIL KÁROLY. Az egri kir. járásbiróság, mint tkvi hatóság. Tk. 2151/1937. szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Dr. Schwarcz Arthűr végrehajtató* nab, Hár Albert és neje végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 158 P 40 f. tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a Verpelét községben fekvő s a verpeléti 1437 sz. betétben A kereszt 3. sor 764 hrsz. ház és beltelek Hár Albert és neje Berecz Terézia nevén álló ingatlanra 2250 P kikiáltási árban, az ingatlan azonban az első helyeken fennálló jelzálogos terhek fedezete miatt 5500 P-ön alul el nem adhatók. A Verpeléti Népbank kívánságára megtartandó árverésnél azonban a 2250 pengő kikiáltási ár a felére leszállítható, elrendelte. Az árverést 1937 éri május hó 29. napján d. u. 3 órakor Verpelét községházánál fogják megtartani. A bánatpénz a kikiáltási ár lC°/o-a, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi százalékára kell kiegészíteni Eger, 1937. évi február 17. napján, Dr. Erdős sk. kir. járásbíró. A kiadmány hiteléül: Temesvári Ferenc s. hiv. tisztviselő. Róm. Kát. Egyházközség Besenyőtelek. Versenytárgyalási hirdetésAlulírott róm. kát. Egyházközség a Besenyőtelek községben a régi templom és iskola, tanítói lakás átalakítási és javítási munkálatainak biztosítása, valamint a Szent Alajos iskola padlő- zási munka céljából versenytárgyalást hirdet. A munkálatok költségei kilátásba helyezett államsegéllyel részben biztosítva vannak. Ajánlatok tehetők: az összes munkákra együttesen. A pályázni óhajtók felhívatnak, hogy <Ajánlat a besenyöteleki róm. kát. iskola és tanítói lakás javítási és átalakítási munkálataira» felírással ellátott, pecséttel lezárt, borítékba helyezett ajánlataikat 1937 évi május hő 20-ik napjának délelőtt 11 órájáig alulírott egyházközség irodájába közvetlenül, vagy posta útján nyújtsák be. Az ajánlathoz az ajánlati összeg 2 százalékát kitevő bánatpénznek valamely m. kir. Adóhivatalnál, vagy állampénztárnál történt letételéről szóló nyugta, vagy annak közjegyzőileg hitelesített másolata, vagy a bánatpénz elküldését igazoló postai feladóvevény csatolandó. Ajánlattevő köteles ajánlatához OTI, MABI tartozásáról kimutatást csatolni. Ajánlattevő köteles igazolni minden köztartozását is. Azok az ajánlattevők, kik a munkálat teljesítésére törvényes képesítéssel illetőleg jogosítvánnyal nem bírnak, kötelesek ajánlataikban képesítéssel bíró megbízottat megnevezni, aki az illető munkát tényleg végre fogja hajtani. Azok az ajánlattevők, akik sz egri m. kir, Államépítészeti hivatal felügyelete alatt munkát nem végeztek, illetőleg előtte ismeretlenek, tartoznak megbízhatóságukat az illetékes kereskedelmi és iparkamara bizonylatával igazolni. Az ajánlatok alulírt hivatalban 1937 évi május hó 29-én 11 órakor fognak felbontatni. A versenytárgyaláson az ajánlattevők, vagy igazolt képviselőik jelen lehetnek. A művelet és feltételek a hivatalos órák alatt alulírott hivatalban megtekinthetők és ott az azokra vonatkozólag netán szükséges felvilágosítások íb megadatnak. A munkálatokra az állami általános és részletes építési feltételek a kötelezők. Ezen feltételeket a nyertes ajánlattevő vállalkozó az egri m. kir. ál- lamépitészeti hivataltól köteles mun- kanemenkint megvenni. Az ajánlattevők ajánlataikkal a versenytárgyalás napjától számítva 60 napig maradnak kötelezettségben. Besenyőtelek, 1937 május 7-én. Róm. Kát. Egyházközség Besenyőtelek. KISHÍRDETÉS Minden szó 6 fillér, az első szó kövér betűből 12 fillér. KEVESET használt permetező eladó. Nyár ucca 2. Kétszobás lakást keres aug. 1-re kis család. Címet kiadóba kér. RÄDI0 háromlámpás eladó. Cím kiadóban___________________________ ZONGORA bérbeadó, cserépkályha eladó, udvari helyiség kiadó. Széchenyi u. 9. KEVESET használt, majdnem új teherautó eladó. Megbízott: Herskovics, Miskolc, Széchenyi u. 41. SZOBA konyhás lakás azonnal is átadó. Cím: Deák Ferenc u. 56. sz., balra. A hirdetéseket kérjük naponta délelőtt 11 óráig leadni. Meghívók, eljegyzési és házassági értesítések, számlák, levélpapírok, borítékok, röpiratpk; falragaszok, szelvényjegyek, gyászjelentések, mindenféle üzleti és hivatalos nyomtatványok a legszebb kivitelben és mérsékelt áron készülnek a SZENT JÁNOS NYOMDÁBAN Az összes egyházi ós Iskolai nyomtatványok állandóan raktáron vannak (76) Nyomtatta Szent János Nyomda Eger (Érseki Liceumi Nyomda). — Felelős nyomdaigazgató: Radil Károly.