Eger - napilap, 1934/2
1934-08-02 / 150. szám
1934, augusztus 2. EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 8 fiz egri idegenforgalmi hivatal állandó autobuszkirtíndulásokat rendez a ÍTfátrába, Lillafüredre és Aggtelekre A közönség dönti el, mikor és hová akar utazni. Eger, augusztus 1. Az elmúlt vasárnapi mátrai kirándulást az egri idegenforgalmi hivatal rendezte meg, mert a közönség az étkezéssel egybekötött sajtóbirándulásnál kedvezőbbnek találta azt a megoldást, bogy csak az autóbusz díját fizesse meg, azon kívül kiki fedezi saját kiadásait. A kirándulás kitünően sikerült és a közönség kellemes szórakozással töltötte a napot a gyönyörű Mátrában, megtekintve Máira- füredet, Mátraházát, Kékes szállót, Parádgyőgyfürdőt, a hutákat és a oieviseforráfit. A sikeren felbuzdulva az idegenforgalmi hivatal rendszeresíti a mátrai birándu'á* programmját sőt kibővíti Lillafüred■ re és Aggtelekre rendezendő kirándulásokkal. A részletes menetrendet már ki is dolgozta a hivatal, A kirándulások bármely vasárnap és ünnepnap indíthatók a három helyre, ha legalább 11 személy jelentkezik. Tehát a közönség dönti el, mikor és hová akar menni. Az idegenforgalmi hivatal elsősorban az Egerben nyaraló idegeneknek akar kedvezni az uj akcióval, bizonyos azonban, hogy az egri közönség is szívesen ragadja meg az alkalmat, hogy megtekintse a környék kirándulóhelyeit jól, olcsón és kényelmesen. Az egri állástalan diplomások Hatvanban, Gyöngyösön és Tiszafüreden is előadják a Lélekharangot. Eger, augusztus Az egri állástalan diplomás ifjúság műkedvelő gárdája az utolsó simításokat végzi a szombati és vasárnapi előadás előkészületein. Incéé Tibor tanító irredenta darabja, a Lélekharang, egyre szebben bontakozik elő a lelkes ifjúság munkája nyomán. Az előadásra bejelentette részvételét dr. Javorniozby Jenő, ez Ereklyés Országzászló Nagybizottság társelnöke ős előadás előtt méltatni fogja az ország- zászlő-mozgalom jelentőségét. A rendezőség már Hatvanból éa Gyöngyösről is kapott meghívást a darab eljátszására. Idegrohamában felakasztotta magát Miskolcon egy gyöngyösi Máv. főintéző Gyöngyös, augusztus 1. Hétfőn a kora délutáni órákban megdöbbentő öngyilkosságot fedeztek fel a miskolci személypályaudvaron. A pályaudvar épületa fölötti magánlakások egyikében felakasztva holtan találták meg Szabó József gyöngyösi MÁV fóintézöt, aki Miskolcon átutazóban testvérénél szállt meg néhány napra. A megdöbbentő öngyilkosságról azonnal értesítették a hatóságokat, amelyek a szüksége, szemlét megejtették. Ennek alapján megállapítást nyert, hogy az 54 éves MÁV főintézö, aki súlyos idegbaja miatt a debreceni klinikára akart utazni, hogy magát kezeltesse, testvéréhez alig pár napja érkezett meg. Hétfőn még nyugodtan fogyasztotta el ebédjét, azonban újból erőt vett rajta betegsége és valőszinüleg egy idegroham következtében keletkezett súlyos ideggyenge- ségében elkövette végzetes tettét. Folyóirat és könyvszemle. Alfred Döblin »Berlin, Alexanderplatz.« Alfred Döblin a német iróaka- d érni a tagja, orvos és hivatása a legkülönbözőbb társadalmi osztályok tagjaivaival összehozza. Legismertebb alkotása a »Berlin, Alex ander platz*, amely a berlini gangsterek, betörők: a nagyváros ötödik rendjének világába viszi el az olvasót. Ott játszódik le ennek a regénynek hallatlan izgalmas meséje, amely hű képe a háború utáni német főváros étetének. Biberkopf a regény főszereplője a börtönből kerül ki az első oldalakon. Innen kezdve kísérjük végig éiet- utján, amikor a rázúduló csapások alatt megtisztul lelkében és uj, más emberré válik. Átalakulásában döntő esemény szerelme a kis Mioi iránt, akit ártatlanul és érdemtelenül elragadnak tőle, akit meggyilkol a megtestesült Csillár I legolcsóbban gonoszság, Reinhold, akivel Bi- berhopfaak élete küzdelmes szakában tusáznia kell. A jő és rossz küzdelmével a »Berlin Alexanderplatzc hallatlan mélyiégű írásművé válik, a- mely a maga magasabb ethikai tartalmával is méltán a világ- irodalom legjava között foglal helyet. A főszereplő éi a köré Ciopor- tosult alakok modern miliőben az antik végzet tragédiákat idézik, bizonyos tekintetben egy modern Jőb megpróbáltatásainak is lehetne nevezni ezt a művet, amely újszerűségével, tárgya merészségével, stílusával és képeinek pazar bőségével teljesen uj szint jelentett és jelent a világirodalomban és nyeresége fordíiásos irodalmunknak. Biberkopf kitör a végzet ellen, diadalmaskodni akar rajta, de a sors erősebbnek bizonyul nála, maga alá gyűri és megadásra, letörésre kényszeríti. Döblin teljes tudatosan választja ezt az utat, s ebből a szembeállításból Bieberkopf életével és olvasóival szemben adódik az a belső izgalom, ami a regény minden jelenetéi átfűti. A Berlin Alexanderplatz mint eseményei, érdekes regény is elsőrangú alkotás, megérdemli azt a hírnevet, amely övezi és ritka élmény marad mindenkinek aki végigolvassa. A regényt, amelyet dr. Braun Soma fordított la nagy elmélyedéssel egész vészonkőtésben, hófehér, famentes, könnyű papíron a Nova Irodalmi Intézet adta ki. Kapható a Kér. Ssjtőszövetke- zetben is. szemüvegek és fényképezőgépek ILLÉS BÉLÁNÁL. — Lefogott a gyöngyösi rendőrség egy kerék pár tolvajt. A gyöngyösi rendőrség tegnap elfogta Mérai János 27 éves, gyöngyös- solymosi lakost, aki az utóbbi időben sorozatos kerékpárlopásaival hívta magára a rendőrség figyelmét. Egyidőben a rendőrséggel nyomozott utána az egri és pest- f vidéki törvényszék, sőt a gyón- | gyösi járásbíróság is. Mérait a I rendőrség átadta a járásbíróságnak, amely tárgyalni fogja a már hétizben büntetett tolvaj bűnügyét. * A nyári meleg a faggyú mirigyek működését fokozza, miáltal az arczsírosság és az ezzel járó arctisztátalanság gyakori. A kellemesen illatosított Sulfamyl kénpuder rövid használat után megszünteti az arc zsírosságát, mitesszereit és pattanásait. — Minden előfizető negyedévenként lapunk hétköznapi számaiban 10 szóig egy ingyenes kisbirdetésre jogosult. HÍREK Egri társadalmi naptár. Augusztus 4—5: Az egri állástalan diplomások színielőadása az országzászló javára este 8 órai kezdettel a Városi Színházban. — Az idő. A Meteorologiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor > meleg, felhős idő, nyugaton és északon zivatarokkal. Nyugaton a hőség csökkenése várható. — Halálozás. Őszinte részvéttel vettük a hírt, hogy Rubovszky István dr. törvényszéki joggyakornok életének 34. évében, július 30- án délután elhunyt. Temetése aug. 1 én, szerdán délután öt órakor lesz a Fájdalmas Szűzről nevezett temető kápolnájából. Lelke üdvéért augusztus 2-án reggel 8 órakor mutatják be az engesztelő szentmiseáldozatot a ferencrendiek templomában. Az elhunytban a város katolikus társadalma talpig derék ifjú tagját vesztette el, akinek egyénisége mindenki előtt rokonszenves volt; tragikus halála városszerte mély részvétet keltett. — Ugyancsak részvéttel vettük a hírt, hogy ardai Janka Kálmán ny. kir. járásbírő 61 éves korában tragikus hirtelenséggel Gyöngyösön meghalt. Halálával a gyöngyösi társadalom igen tekintélyes tagját vesztette el. Fiatalabb korában munkatársa volt a Kolozsvári Hírlapnak, novelláskőnyve is megjelent s a temesvári Arany János Társaságban többször díjat nyert. — A vagyonváltság-búza ára. A pénzügyminiszter az ingatlan va- gyonváltsága fejében fizetendő búzaárat a földmívelésügyi miniszterrel egyetértve augusztus hónapra métermázsánként 15 pengő 30 fillérben állapította meg. * Orvosi hír. Dr. Mészáros Béla fogorvosrendelésőt megkezdte. * Gyomor- és bélhurut, az emésztés hiányossága, erős bomlási és erjedési folyamatok a gyomor- bélhuzamban, bélbaktórium ősgyo* morsavtúltengés az enyhe természetes »Ferenc József« keserű- víz használata által legtöbbször rövidesen megszűnnek. A forró égőv országaiban észlelt orvosi tapasztalatok igazolják a Ferenc József víz rendkívül értékes hatását vérhasnál és olyan gyomor- betegségek esetén, melyek váltólázzal együtt lépnek fel. * Az Egercsehi kőszénbánya mónosbéli osztályozóját a legkorszerűbben átépítette és tökéletesítette, ezáltal vevőkörét abba a kellemes meglepetésben részesíti, hogy a megrendelt szén pormentesen és egyenletes darabokban szállítja egri csúszdája útján. * Üdvözöljük bel- és külföldön lakó barátainkat, ismerőseinket, csonka Hazánk revíziós célját szolgáló «Trianoni emlékkereszt« levelezőlapokon ! Egri irredenta em ■ lék! Ára 16 fillér. Kapható: az Egri Keresztény Sajtószővetkezet könyvkereskedésében. * Az Egri Keresztény Sajtó- szövetkezet könyvkereskedése közli t. vásárlóival, hogy a telefont bevezette. Telefonszám 95. Hirdessen Eger— Ggöngg ősi Újságban