Eger - napilap, 1934/2

1934-08-02 / 150. szám

4 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG. 1934 augusztus 2. EGRI KALAÜZ. ÚTIKÖNYVEK: autó-, katonai-, turista- stb. térképek. >F Bel- és külföldi könyvek, zeneművek, divatlapok, folyóiratok. * Látképeslevelezőlapok és emlékek legnagyobb választékban. T Levélpapírok, töltőtollak, hangszer-alkatrészek legol­csóbban szerezhetők be az EGRI KERESZTÉNY SAJTÚSZÖVETKEZET könyv-, zenemű-, papír-, író-, rajz­ás hangszerkereskedésében EGER, SZÉCHENYI UCCA 2. szám. * Ami természetes, abban le­het bízni, ki «Igmándit* használ, nem fog csalatkozni. * Elmúlt vasárnap tartotta Noszvaj egyházközség szokásos Szt. Anna búcsúját újonnan meg­festett oltárképének megáldásával. A szomszédos községből lelkiaty­juk vezetésével lobogó és énekszó­val gyülekeztek a búcsúra. A szent beszédet a mezőkövesdi Jézustár­saság rendbeli Karona atya vé­gezte. Részt vett a katolikus tiszt­viselőnők nyaralótelepe Budapest­ről, mintegy 100 taggal. Ugyan­akkor érkeztek meg a budapesti Virrasztó cserkészcsapat fiatalsága is. Ünnepség után kellemes szóra­kozást találtak a Szent Imre üdü­lőtelepen az egybegyűlt közönség. — Megjelent a Katolikus Szemle augusztusi száma. Rendkívül vál­tozató* tartalommal jelent meg a Katolikus Szemle augusztusi száma. Pongrácz Kálmán a Szent- iitváni magyar állameizme örök európai hivatását fejti ki. Bri- ■it* Frigyes az új magyar kato­likus líra kialakulásáról érteke­zik, Koudela Gáza pedig Liszt Ferenc magyarságát világítja meg teljesen új adatokkal. Walt- ner Károly mai egészségvédel­münk szociális hiányosságait teszi szóvá. Aradi Zsolt a rádió hasznosítására irányuló katoli­kus törekvésekről ír. Általános érdeklődésre tarthat számot Dsi- da Elemér tanulmánya arról a kérdésről, hogy lehet-e napjaink­ban igazságos háborút viselni. A kisebb közlemények sorából kitűnik Cbippele cikke, aki a «lelki weekend« intézményéről tájékoztatja a magyar katoliku­sokat. Társadalomtudományi és szépirodalmi szemlék, összefog­laló filmkritika és külföldi kró­nika fokozzák az elevenségét a kitűnő folyóiratnak, amelyet a Szent István Társulat (Budspest VIII. Szentkirályi ucci 28) tag­jai 10 pengőért kapnak. Egy szám ára 1 pengő. — Kedvezményes utazás az aug. 10 Iki miskolci sörárpa-, lencse-, mákvásárra és a gazdagyülésre. Az augusztus hő 10 én Miskol­con megrendezendő sörárpa-, lencse- és mákvásáron és az egy idejfileg megtartandó gazdsgyü- lésen való részvétel megkönnyí­tését biztosítandó, gondoskodás történt az iránt, hogy a gazdák és az érdeklődők 60 százalékos vasúti jegy kedvezményben ré­szesüljenek. Az utezási kedvez­mény elnyerése végett az érde­kelteknek a Mezőgazdasági Ka­marához kell fordulniok, ahon­nan a jegykedvezményben ré­szesülni szándékozó részére vá- laszbélyeges borítékban elhelye­zett 120 pmgő értékű postai bé­lyegekben lerovandó igazolvány­díj ellenében a kedvezményes utazási igazolványt megküldik. Meggyógyul, újjászületik a világ­hírű tudós, Bircber dr. csodás hatású nyerskoszt diétájától, mely egészsé­gét, testi és szellemi frisseségét visz- szaadja, megóvja és fokozza. Érdek­lődőknek díjtalan felvilágosítást küld: Szeged, postafiók 74. Film. Uránia. Szerdán és csütörtökön: Bál a fedélzeten regényes ope­rett, részben színes felvételekben. Fatty-burleszk. — Előadások kez­dete 6 és fél 9 órakor. Laptulajdonos: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztéssel megbízott: Dr. Kapor Elemér. Felelős kiadó: Radii Károly. KÖZGAZDASÁG Borpiaci jelentés. Á borpiacon változatlan hely­zet mellett ez árak ismét lany­hulnak. Már 1'5—16 filléres ala­pon is jönnek létre kötések és bár kisebb tételekben, ilyen árak mellett állandóan ajánlatok van­nak a piacon. Kétségtelen, bogy a jégverés országos relációban nagy káro­kat nem okoz, azonban az idén alig van már borvidék, ahol bisebb-negyobb mértékben ne csökkentette volna a termés­eredményeket. Gyöngyösön 40 hl 10 fokos, 28 p ngö hl-tént, 30 hl Csaba­gyöngye must hl-ként 40 pengő. 90 hl 10 fokos 20 pengő hl-ként, 100 hl 9 fokos sötét otelló 28 pengő hl-ként, 20 hl 12 fokos riz- ling 22 pengő hl-ként, 40 bl 10 fokos asztali fehér 18 pengő hl- ként, 30 bl 9 fokos siller 17 pen­gő hl-ként, 25 hl 12 fokos mus­kotály hl-ként 36 pengő. Verpeléten 300 hl 12 fokos 38 fillérért. Heves. A szőlő továbbra is szépen fejlődik, jő, közepes ter­mést igér. A moly második ge­nerációja több helyen kárt tett. Pásztó. A szőlő továbbra is szépen fejlődik, a saszla is be­érőben van. Érés alá kapálás folyamatban van. Borforgalom tűrhető, átlagosan 30 fillér körül cserélnek gazdát az egyes tételek. Domoseló. A szőlők fejlődése, eltekintve a lieztharmat és moly okozta károktól, amelyek helyen­ként számottevők, csak a bor­fajtáknál kielégítők, míg a cse- megefajták, főleg a saszlafélék fürtjei sok helyen nagyon egye­netlenek és hiányosak, úgyhogy csak 50% lesz piacképes árú. A minőségi leromlás részben a moly, részben a tökéletlen tér mékenyülés eredménye. A Csaba­gyöngye végefelé jár, az ára 20 fillérre morzsolódott le. Borfor­galom lanyha, az árak fokoza­tosan alább szállnak. Nagy forgalom a gyön­gyösi gyümölcspiacon. Az Exportkurir jelenti: Gyön­gyösön a szölőkinálat erősödött, paradicsomból kevesebbet hoz­tak fel. A kereslet élénk volt, a piacra felhozott szőlő teljesen elkelt, sőt a termelőknél is na­gyobb üzleteket kötöttek. Vá­sárlások osztrák, lengyel, német és belföldi számlákra történtek, Ausztriába 4, Németországba éB Lsngyelországba 2—2, Budapest­re 1 vg. árut szállítottak el. Fel­hozatal: körte 15, szilva 10, sár­gadinnye 70, görögdinnye 50, szőlő 670, paradicsom 300 q. — Árak: körte 16—30, szilva 6—10, sárgadinnye 4—5, görögdinnye 6—8, Csabagyöngye 16—18 és a saszla 30—35, a borszőlő 16—20, őszibarack 16—20, paradicsom 1 fillér kilogrammonkint. Az Országos Szarvasmarhateng észtő Egyesület ellenőrzése alatt álló leinémeti tehenészetéből AZ ÉRSEKI URADALOM literenként 16 fillérért friss teljes tejet házhoz szállít Előjegyzéseket elfogad AZ ÉRSEKI URAD. GAZD. HIVATALA. * Megjelent a Cholnoky-féle földrajzi és iskolai atlasz 3-ik ki­adás. 78 fő és 155 melléktérkép, világstatisztika. Ára egész vászon­ba kötve csak P 12. Kapható a Sajtószövetkezet könyvkereskedé­sében. Rádió É legnagyobb választékban ILLÉS BÉLÁNÁL, I Budapesti rádió-műsor. Csütörtök, augusztus 2. 6 45: Torna. Utána : Odeon— Parlophon hanglemezek. 9.45: Hí­rek. 10: A budai hegyvidék kirán­dulóhelyei. (Felolvasás ) Közben: Odeon—Parlophon hanglemezek. 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: Vargha Imre magyar nótákat éne­kel, Asbóth Gyula tárogatózik zongorakisórettel. 12.30: Hírek. 1.20: Időjelzés, időjárás- és víz­állásjelentés. 1.30: Postászenekar. 2.40: Hírek, élelmiszerárak, piaci árak. árfolyamhírek. 4: Közvetí­tés a Norddeutscher Lloyd »Europa« nevű óceánjáró hajóról. 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5: B. Kenéz Lili zongorázik. 5.40: »A magyar vívás diadala a varsói Európa-bajnoki versenyeken«. 6.15: Közvetítés a margitszigeti Póló cukrászdából. 7: »Egy hamvveder előtt«. 7.35: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar előadása. 8 50 : A rádió — a rádióról 9 10: Közvetítés a Zöldfa vendéglőből. 10: Hírek, időjárásjelentés, ügető­versenyeredmények. 10.20: Odeon Parlophon tánclemezek. II: Magyar vonóshármas. — Hz EGEH-GYÖNGYÖSI ÚJSÁG kiadóhivatala: Líceumi. Könyvnyomda. Telefonszámal76. Minden szó 6 fillér, az első szó kövér betűből 12 fillér.-==■==­ÚJONNAN épült modern, két szoba, előszoba, fürdőszoba s konyhából álló lakás kiadó. Azonnal elfoglalható. Eqer, Knézich u. 28. sz. ANTIK szekrény eladó. Bartakovics ucca 5. szám. AUGUSZTUS végére középkorú ma­gányos nőt keresek háztartásom ellátá­sára. Cím a kiadóban. SZÉP ebédlő, hálószoba, szekrények, festmények, órák sürgősen eladók. Szent Imre tér, Dezső-udvar. ÜZLETAJTÓ eladó, Baktal u. 2. ELADÓ telek. 176 négyszögöl lakássá átalakítható nagy borházzal a Sóház uccában. Cím a kiadóban. MEGBÍZHATÓ ügyes boltiszolga fű­szerüzletbe augusztus 1-re felvétetik. Cím kiadóban. PINCE Kacsaparton kiadó. Apát u. 4. SZÉP bútorozott szobák fürdőszoba használattal havonta 20 pengőtől ki­adók. Érsek ucca 8. FAKSZOS ház átadó. Attila út 24. JÓKARBAN levő gyermekkocsit kere­sek megvételre. Cím a kiadóban. VÄROS közelében megbízóm részére készpénzért vennék szépen beültetett 2-3 hold szólót. Dr. Schwarcz Ignác ügyvéd Érsek ucca 15. UCCAI bútorozott szoba kiadó. Rózsa ucca 8. (150) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Radll Károly

Next

/
Thumbnails
Contents