Eger - napilap, 1934/2
1934-08-02 / 150. szám
EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1934. augusztus 2. g*iaafiMias&ttauciBag«aattfiaMBHaBa«nwraiMrai^^ «BW'saBiiMBMWMBMaMBMiMMMMMM 2350 méteres magasságba emelkedett a „Gyöngyös 33“-al, aztán motorszerencsétlenség érte Molnár Árpád vitorlázó pilótát Gyöngyös, augusztus 1. Nagy öröm, de egyúttal nagy csapás is érte a gyöngyösi Mo- ▼erőt. A lelkes, 20 főből állő repülőgárda hétfő este őta egyébről sem beszél, mint Molnár Árpád kiválő pilóta hétfőn délután elért újabb sikeréről és ugyanakkor történt tragikus szerencsétlenségéről. Molnár Árpid hétfőn délután egynegyed 1 órakor a Pipi* hegyi repülőtérről szállott fel a Janka Zoltán mérnök által konstruált «Gyöngyös 33« nevű gépen. Rövid keringés után 10-13 méteres nyugati szélben hamarosan a Sárhegy, majd később a Tisza felé vette útját. Sűrű kumulusok alatt repülve 2350 méteres magasságot ért el és 75 kilométer hosszú repülés után 2 óra 30 parckor Tiszadorogma mellett szerencsésen leszállóit. A gépet ezután szétszedte és az ottani iskolában helyezte el. A munka végeztével Molnár Lajos szerelő motorkerékpárján este 8 óra tájban hazafelé indult. Útközben Poroszló előtt, miközben egy szekeret akartak kikerülni, egy szemközt jövő, Ugyancsak kerülni akaró autó reflektorának fényétől elvakitva belerohantak a kocsiba. Az összeütközés következtében mindkét Molnár súlyos sérüléseket szenvedett és a sebesülteket az autó utasai első segélyben részesítve a gyöngyösi kórházba szállították. Molnár pilóta állapota javul és ha a bsrograf adatai nem csalnak, hamarosan boldog tulajdonosa lesz egy új 2350 m-es magyar magassági rekordnak, amelyet eddig Rotter Lajos mérnök tartott 1860 m, Karakán nevű gépével. Érdekes megemlíteni, hogy előző napon Rabéi József ugyancsak gyöngyösi vitorlázó a «Gyöngyös 33«-mal 3 és fél órai repülés után szintén 2000 m-t meghaladó magasságot ért el. Molnár Árpád távrepülésével másodiknak szerezte meg a magyar vitorlázőpüóták között a Nemzetközi TeljesítméDyjelvényt, melynek elnyerése 5 órai repüléshez, 1000 m. magasság és 50 km. távolsági repüléshez van kötve. Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban nagy az érdekSődés a szegedi Madáeh-vonat iránt Egyre monumentálisabban bontakozik ki a szegadi szabadtéri játékok képe. Bántfy Miklós gróf vezetésével éjjel nsppal folynak a hires szegedi Dóm téren a próbák, lökés Annával, Csortos Gyulával, láray Ferenccel és Lehotay Árpáddal az élen a legkiválóbb magyar színművészek szólaltatják mag Madách örökéletű drámai költeményét. Európában páratlanul áll az a hatalmas építkezés, — a szegedi szabadtéri játékok monumentális színpada, amelyen a statisztériával és dalárdákkal együtt 700 főnyi szereplő teszi felejthe- tetlen élménnyé Az ember tragédiája szegedi előadását. A világhírű szegedi orgona, a szegedi honvődgyalogazred zenekara és a fogadalmi templom harangjai művészi élményt jelentő hatással festik alá a Dómtéri előadásokat. Augusztus 4, 5, 6, 11, 12, 14 és 16 napjain kerül szinre az ember tragédiája a szegediDőm- téren. Ezekre a napokra az ország minden részéből féláru vas-, úti jeggyel lehet utazni a Máv a Szcsv. és a MFTR. tiszai vonalán. A Máv. ói a Szcsv. igazolványok eug. 4 töl 7-ig és 11- töl 16 ig érvényesek a kedvezményes utazásra, a MFTR. igazolványok pádig aug. 2-től 17 ig. Ezenkívül kedvezményes utazás van a Mavart autóbuszain is. Az ember tragédiája előadására filléres Madáoh-vonatot Indítanak Miskolcról, Hatvanból, Gyöngyösről ős Egerből Szegedre augusztus 15-én. A vonat iránt máris négy az érdeklődés mind a négy városban. Felakasztották tegnap délután Dollfuss gyilkosait Eger, augusztus 1. A bécsi rendkívüli katonai törvényszék bűnösnek mondotta ki Planetta Ottót hazaárulás és gyilkosság bűntettében, Holzwe- ber Ferencet pedig hazaárulás bűntettében és kötél általi háláira ítélte. A törvényszék Planetta és Holzweber vádlottak kegyelmi kérvényeit visszaút aaitotta. A halálos ítéletet 4 óra 45 perckor először Holzweberen, azután pedig Plsnettán hajtották végre. Az Ítélet végrehajtása 16 őrá 35 perckor kezdődött és körülbelül 30 peroig tartott. Először Holzwaber Ferencet végezték ki. Mielőtt elvezették a cellából, búcsút vett feleségétől. Amikor a halál bekövetkezett és a holttestet levették a bitőfáről, Planet- tát vezették a bitőfához. Mindkét elitéit bátran halt meg, Holz- weber utolsó szavai ezek voltak : »Németországért halok meg. Éljen Hitler!« Planetta ezzel a kiáltással halt meg: »Hűi Hitler!« Létrejött a megegyezés a magyarszabó mesterek és alkalmazottak között Eger, augusztus 1. Az egri magyarszabó mesterek és alkalmazottaik között hétfőn létrejött a megállapodás. Másfél héttel ezelő>t álltak ki a munkából a szabősegádek és folyamodtak a sztrájk helytelen fegyveréhez. Mint mondották, másként nem tudtak kívánságaiknak érvényt szerezni. Az IpsrtestületbenPáícní Miklós elnöklete alatt állandőan folytak az egyeztető tárgyalások és megállapítást nyert, hogy az alkalmazottak közül sokan nagyon alacsony bérért dolgoztak, úgy, hogy naponta 12—14 órai munkával is élig tud tek annyit keresni, hogy megélhetésüket biztosítsák. Az alkalmazottak bőr- minimálást kívántak, olymódon, hogy na legyen különbség gyengébb és erősebb munkabírású munkások között, a mesterek a bérmaximálás felé hajlottak és érvényesíteni akarták továbbra is a munkaerők közti külömbsé- get. Végre is mind a két fél engedett álláspontjából ős közép- útón megegyezést kötöttek olyanformán, hogy a munkások általában 40 százalékos béremelést értek el. Illetékes helyen hangsúlyozzák, hogy a tárgyalások minden politikai pártszeasponttől mentesek voltak. Aggasztóra fordult Hindenburg állapota Hitler sürgősen Berlinbe hivatta valamennyi miniszterét. Berlin, augusztus 1. (MTI jelentése.) Neudeoki jelentés szerint Hindenburg állapotában az éjszaka folyamán rosszabbodás állott be. Kedden a következő hivatalos jelentőst adták ki: »Hindenburg elnök Nsudíck- ben való tartózkodása őta lényegesen jobban érezte magát. Az agg elnök teljes szellemi frisseséggel és örvendetes egészségi állapojban látta el hivatali teendőit és még hétfőn is kihallgatásokat tartott. Kisebb testi gyengesége, amely néhány nap őta tartott, az elmúlt éjszaka mindinkább érezhetőbbé vált. Az elnök magas korára való tekintettel indokolt a kormány aggodalma. Hindenburg kezelőorvosai állandóan N&udeckben tartózkodnak.« Hindenburg birodalmi elnök állapotáról szőlő bírek futótűzként terjedtek el Neudeckbsn. A kastélyba állandóan érkeznek érdeklődő táviratok. A kastélyban felváltva négy orvos őrködik a nagy beteg ágyánál, aki csendes álomba merült. A szomszéd szobában Hindenburg ősz- i kár ezredes, a tábornagy fia tanácskozott Sauerbruch orvostanárral a beteg állapotáról. — A professzor még nem adott fel minden reményt. Hindenburg birodalmi elnök állapotáról késő este a következő orvosi jelentést adták ki: »Hindenburg állapotában nem állott be rosszabbodás. Láza nincs, az érvéréi normális. — A kezelőorvos nevében Sauer- bruch tanár.« A Havas-ügynökség jelentése szerint Hitler kancellár sürgősen összehívta Berlinbe a birodalom valamennyi miniszterét, tekintettel Hindenburg egészségi állapotáról érkezett nyugtalanító hírekre. Az elnök állapota egyre rosszabbodik A MTI jelenti: Hitler Adóit kancellár repülőgépen a délelőtt folyamán Neu- deckbe utazott a haldokló Hin- denburg elnök betegágyához. — A miuiaztertanőcira egybehívott birodalmi miniszterek már valamennyien a fővároshan vannak, de hogy a minisztertanács mikor kezdődik, még nem lehet tudni. Az agg tábornagy állapotáról kiadott orvosi jelentés, amelyet ma reggel 9 óráról kelteztek, a következőket mondja: A beteg gyengesége egyre fokozódik ős ériöbése fokozatosan gyengül. Az elnök egyébként eszméleténél van. Berlinben politikai körökben úgy tudják, hogy Hindenburg tábornagy halálával megszűnik a birodalmi elnöki méltóság. * Hegedűtokok, hangszer-alkatrészek kaphatók a Sajtószövetkezet könyvkereskedésében*