Eger - napilap, 1933/2

1933-09-30 / 183. szám

2 E 0 E e 1933. szeptember 30. szcsssca meg a hozzájárulás mérvét és a vároii hatóság — a törvényter­vezet szerint — köteles az ilyen kivetést költségvetésébe állítási, A városi mérnöki hivatalok­ban attól tartanak, hogy az ilyen kivetett hozzájárulás mértéke olyan magas lesz, hogy ezzel esetleg a város útburkolatai — melyek uem képeznek átkelési szakaszt, — hátrányt fognak szenvedni. Bizalmatlanságot kelt a váro­sokban a tervezetnek az az in­tézkedése is, mely az állam szá­mára sajátítja ki a kövezetvám- szedáii jogot, s így előállhat pl. az az euer, hogy valamely vá­ros, amely eddig kövezetvámból ' Budapest, szeptember 29. A pénzügyminiszter, értesülé­sünk szerint, megküldötte vala­mennyi minisztériumnak az új nyugdíjtörvényjavas’at terveze­tét. A törvénytervezet minden vonatkozásban szigorúan bizal­mas és eddig csak annyi szivár­gott ki belőle, hogy a nyugdíja­sok különböző labbérkategóriáit a javaslat megszünteti és egy­séges kategóriát állít fal. Ilyen módon igyekszik megtakarításo­kat elérni. Hír szerint körülbelül öt'hatmillió pengő az az összeg, amit a kormány ezen a réven mondjuk évi 100 ezer pengőt fordíthatott útügyeire, a jövő­ben ennél sokkal kisebb össze­get fog majd ilyen célra kapni. Más oldalról viszont azt vetik az új tervezet ellen, hogy nem gondoskodik olyan radikális mó­don a jövedelmek fedezőiéről, amint azt az utak mai állapota megköveteli. E részről azt a ki­fogást hozzák fel, hogy a terve­zet csak külsőségekben modern, lényegében azonban messze el­marad például az új olasz tör­vénytől, mely megfelelő pénz­ügyi fedezetet biztosított a kor­szerű útügyi feladatok megoldá­sára. megtakarítani remél. Azok az intézkedések, amelyek a szolgálati időre, a szolgálati érdekből való nyugdíjazás lehe­tőségére és általában a nyugdíj­probléma gyökeres megoldására irányulnak, nem foglalnak helyet ebben a javaslatban. — Értesü­lésünk szerint a kormány ezeket a kérdéseket felhatalmazása alap­ján, rendeleti utón fogja meg­oldani. Ami a most szétosztott nyugdíjjavaslatot illeti, azt az október 24-én Összeülő képviselő- házzal iegelsősorban kívánja a pénzügyminiszter tárgyaltatni. célra rendezik, hanem a csapat minden egyes tagja személyen­ként 250 pengővel járult az úti­költségekhez azért, hogy a ma­gyar bemutatók anyagilag is ki­Eger, szeptember 29. i Több esztendei várakozás után ( most történhetik meg először, j hogy az egri frontharcosok is i kellő számban és megszervezve - vehetnek részt országos találko­zójukon. Mint értesülünk, az egri fő­csoport egy teljes létszámú front­harcos századdal utazik fel az ünnepélyre. A főoioport vezetősége ez al­kalommal lapunk útján a követ­kező tudnivalókat közli tagjai részére: 1. Az egri főcsoport gyülekező helye és ideje Budapesten: ok­tóber 1-én, vasárnap reggel pont 8.6rakor a Baross téri szobor előtt. 2. A teherautón utazó bsjtár­sak gyülekezése Egerben: Líceum épület előtt, október hői én, va­sárnap, hajnali 7a2 órakor. Pa­rancsnok : Jäger Károly titkár. Várakozási idő nincs, aki elké­sik, az az útról lemarad ! Felső­kabát, vagy egyéb melegebb felső ruhát ajánlatos vinni A felső­válőan sikerüljenek. Niels Bukhot kitűnő munkájáért a dán király lovagi méltóságra emelte, a svéd király pedig nagy kitüntetésben részesítette. kabátokat és egyéb holmikat Budapesten az ünnepély tarta­ma alatt gondosan őrzik. 3. Az egész napi ellátásról mindenki maga gondoskodik. 4. Felutazó családtagokéi ün­nepély tartama alatt frontharcos hozzátartozójukkal nem lehetnek együtt. 5. Visszautazás Budapestről a teherautóval utazók részére dél­után 5 órakor a parancsnok Budapesten kiadandó utasítása szerint. 6. Teherautóval való utazásra igazolt bajtársak még jelentkez­hetnek szombat déli 12 óráig Jäger Károly titkárnál a Líce­umban lévő Érseki nyomdában. 7. Egyenruhán és civilruhán a katonai kitüntetések és front­harcos jelvény feltétlenül vise- lendők. Az országos fzontharcos fel­vonuláson a 30—50000 fronthar­cos között lesz tehát az egri egyenruhás század is és méltón fogja képviselni Dobó városának magyar erényeit. Küszöbön a nyugdíjasok lakbérének egyszerűsítése Az egri frontharcosok egy százada vesz részt az országos frontharcos találkozón Eger város közönsége nagy érdeklődéssel várja Niels Bukh mintacsapatának bemutatkozását. Eger, szeptember 29. Pár ncp múlva Niels Bukh, a modern dán testnevelés megte­remtője, ez ollerupi dán testne­velési főiskola igazgatója, vég­zett hallgatóival, a világ legki­válóbb 28 tsgu férfi- és hölgy mintaciapatával megkezdi nagy­szabású magyarországi bemuta­tóit. Városunkban október 9 én tartja mind a szak- mind a nagy­közönség által különös érdeklő­déssel várt előadását. Niels Bukh rendszere ma már az egész világon nagy népsze­rűségnek örvend. Gimnastikája hadat üzent az unalmas és me­rev svéd tornának, a tartásos gimna&tikának és azt háttérbe szorította az egész világon. Testgyakorlásában az élet, erő, munka, az idő teljes kihaszná­lása, az alakításban való őröm, a jónak és a szépnek akarása, a vezérlő motívumok. Gyakorla­tai egymásból ritmusosan foly­nak. Bemutatóin az alapvető, vagy mozgásos gimnastika után látványos gimnastikát végeznek. Itt mutatják meg tanítványai, hogy erőben, ügyességben és hajlékonyságban mennyire fej­lődtek. Csodás összeállítású gye­korlatcioporijait nem is ve­zényli, csak röviden leírja ta­nítványainak azt a gistnastikai képet, amit be kell mu<atniok, s ők minden zene vagy más segítő­eszköz nélkül pompás ritmussal szemléltetik azt. A látványos gimnastikáját rendszerében a sportgimnastika i követi. A dán néptáncok, amit | a hölgyek és férfiak együtt mu- ! tatnak be, gyönyörű népviselet- ! ben, a bemutató kimagasló fény- . pontjának ígérkeznek. Az utolsó 10 évben Niels Bukh bemutatta gimnastikáját Angliában, Skó­ciában, Németországban, Ausz­triában, Svájcban, Belgiumban, Hollandiában, Svédországban, Norvégiában ás Izlandban is. Most 28 tagú kiváló hölgy- és férfi csapatával csak a magyar városokat látogatja meg és be­mutatóit szeptember 30 tői októ­ber 15 ig a következő várótok­ban és sorrendben tartja: Sop ron, Székesfehérvár, Kaposvár, Pécs, Szeged, Kecskemét, Nagy­kőrös, Budapest, Eger, Miskolc, Nyíregyháza, Kizvárda, Debra- | cen, Cegléd és Szombathely. A : bemutatókat nemcsak hogy tel - i jósén amatőr alapon jőtékony­Egg váltóhamisító borkereskedő útja a párisi fegyházaktól az egri fogházig Nem mindennapi bűnpart tár j gyolt most az egri törvényszék Prettenhoffer-tanácia. A per hőse Freyer Mihály »végzett« buda­pesti borkereskedő, akit Pária- bői hoztak az egri törvényszék fogházába. A bűnügy előzményei még 1929-re nyúlnak vissza, amikor Freyer Mihály volt bankhivatal­nok borkereskedelemre adta fe­jét, társával: Koráb Antallal, aki később a Lühnadorff féle széna- panama egyik illuiztri8 alakjává nőtte ki magát 15 hőnapi — bár még nem jogerős — börtön erejéig. Freyer Mihály Preszler Sándor egri czőlőnsgybirtokotsal is üz­letet kötött. Megállapodás sze­rint árúváltőval fizetett az át­vett borért. Az árúváltők mellett azonban minden szállítás alkel mával fedezeti váltót is adott arra az esetre, ha Preizlernek az árűváltőiiből kifolyólag fize­tési kötelezettsége állna elő. A fedezeti váltókon Freyeren kívül dr. Lisszer Emil budapesti ügy­véd, dr. Lisszerné és Faragó Jőzsefné, a borkereskedő nagy­nénje szerepeltek aláírókként. Amikor Preszler az első fede zeti váltót megkapta, kötelesség- ■zerüen értesítette erről az alá­írókat. Az értesítésre levelet kapott Lisszernétől, amelyben az asszony kijelentette, hogy az aláírás nem tőle származik. Alighogy felelősségre vonta a szőlőbirtokos Freyert, ismét levél érsezett Lisszerné aláírásával, bogy as első levél tárgytalan, az aláírást elismeri. Prenzhr most már nyugtalan lett, szemé­lyesen kereste fal az ügyvéd feleségét, ez azonban megnyug­tatta, sőt arra kérte, támogassa továbbra is Freyert, aki sógora. A borüzlet zavartalanul ment. Már a harmadik váltónál tartot­tak, amikor az árúváltők meg­akadtak. Sor került a fedezeti váltóra. Azaz, csak került volna, mert ez aláírók egyöntetűen nem akartak fizetni. A váltó­perben kijelentették, hogy az aláírások hamisak. Preszler, aki mintegy 11 ezer pengőt fizetett rá a jól sikerült üzletre, feljelentette Freyert váltóhamisításért, dr. Lisszernét p9dig bűnpártolásért. Freyer azonban elillant. Először a meg­szállt területen lévő Alaólend- vára távozott, onnan pedig vil-

Next

/
Thumbnails
Contents