Eger - napilap, 1933/2
1933-09-30 / 183. szám
1933, szeptember 80. EvQ E fi lámgyorsan Párisba utazott. Ott tartóztatta le a rendőrség az ügyészség körözőlevele alapján, április 7 én. A kiadatási eljárás folyama alatt Freyer végiglakta úgyszólván az összes frarciao?- szögi fegyintézeteket. A főtárgyaidon előadta, hogy három hónap alatt 16 Egyházban és börtönben ült, súlyosan megvasalva, rablőgyiikosk és patkányok társaságában, nyirkos cellákban, amelyekhez képeit a magyar börtónállapotok paradicsomi jelzővel illeihetők. Egy hónapig tartott utazása, míg Egerbe hozták. A fötárgyaláüon egyébként azzal védekezett, hogy az aláírók beleegyeztek a váltón való szereplésbe, a váltók aláírása pedig sürgős volt, azért történt a hamisítás. Lisiz^rné tagadta, hogy ő'írta a második levelet, hogy biztatta Preezlert a további borszállításra, azonban az Írásszakértők oda nyilatkoztak, hogy a levél aláírása Lisszerné keze nyomát kétségtelenül feltünteti; Preszler Sándor pedig esküt tett vallomására. Kihallgatta a törvényszék Korát Antalt is, azonban aaeghitel- tatásét mellőzte, lévén — ez ügyész szerint — szavahihetősége alaposon kétségbevonbatő, mivel a szénapanama - ügyben megvesztegetés miatt Ítélték el. A bíróság nem hozott ítéletet, hanem elnapolta a főtárgyalóét, mivel szükségesnek látta a többi aláírók kihallgatását is; a bizo- Dyításkiegéazítést ebben az irányban el is rendelte. A malmok nem látják elérkezettnek az időt a lisztmárkázás bevezetésére A földművelésügyi minisztérium, mint ismeretes, elkészítette ez új lisztmárkízási rendelettervezetet. Ebban a kérdésben a döntés még sokáig kéthetik, mert a fővárosi malo*ipar sú!yos érveket sorakoztatott fal a liszt- márkázással szemben. A bárom □agy malomegyasület beadványa szerint ezzel a központi keverő teleppel még ez Exportárú egyenletei minőségét sem lehet biztosítani. Technikailag ezt a célt csak akkor lehetne megközelíteni, ha az egész évben exportálandó mennyiség egy időben, egy műizakban kevertetnék. A gyengébb minőségű lisztnek jobb minőségűekkel való keverése arra is vezethet, hogy a márkázott liszt veszít az export szempontjából legértékesebb tulajdonságából: a fogősságáből. Másfelől pedig valószínűnek látszik az a föltevés is, hogy az ország különböző részeiből származó liszteknek a keverőtelepre való beszállítás fuverdíjtöbblete, az útközi hiányok, a keverési elporlások és a keveréatechnikai több költségek, a rezsiköltség hoz- zászámításával olyan előállítási áriöbblet^t jelentene, amely vagy csak veszteséges eladás, vagy a gabonaár 'eizorítáaa révén volna kiegyenlíthatő. Ezzel éppan ab ban az irányban mutatkoznék a malomnagyipar felfogása szerint — a kedvezőtlen hatás, ami miatt e mezőgazdasági körök a lisztmárkázást követelik, tudniillik a gabona áralakulásával. A malomipari szervezetek egyébként nem látják elérkezettnek ez időt a kötelező márkázás bevezetésére és rámutatnak arra is, hogy a magyar liszt jő hírneve nem nyerhet egy problémáikul értékű márkázás: kísérlet által. A harc a vidéki malmok csoportja és a fővárosi □ agymalmok között e kérdés körül rendkívül kiéleződött. A kérdés most azon dől el, bogy a kereskedelemügyi miniszter a fővárosi nagymalmok, vagy pedig a vidéki malomooport álláspontját teszi-e magáévá. * Szívbetegeknek és érelmeszesedésben szenvedőknek a természetes Ferenc József keserűvíz használata könnyű és pontos bélműködést biztosít. Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy a Ferenc József víz különösen agyvérzésre és gutaütésre hajlamos idősebb embereknek kitűnő szolgálatot tesz. Szülők és a tanuló ifjúság figyelmébe! Az összes helybeli iskolákban és tanintézetekben az 1933—34. tanévben használatos új és használt tankönyvek kaphatók és előjegyezhetők az EGRI KERESZTÉNY SÄJT0SZÖVETKEZET Széchenyi ucca 2. (Alapítványi ház) és «SZÉCHENYI» Széchenyi ucca 12. (volt postaépület) papír-, iró-, rajz- és hangszerkereskedésekben. Síugrósáncot építettek a Vöröskeresztnél. Eger, szeptember 29. Az őaz késői melegsége még rendületlenül tart és egyelőre gondolni sem jő a télre, mert bizonyos, bogy a téli örömöket szomorúan és aránytalanul fogják ellensúlyozni a téli gondok. Egyedül talán a sportolók azok, akik lelkesen készülnek a hő és jég elé; közöttük a sí-sport egri művelői, akik ezt a sportágat nagy buzgalommal fejlesztik évek óta s munkájuk annyira eredményes, hogy hőeséskor már több mint hatvanan figyelik izgatottan a hőaagasBági jelentéseket és vetik vállukra hosszú lécsiket, hogy fgy-egy délután friss mozgásával, egészséges levegőjével váltsák fel a hivatalokban, irodákban eltöltött mua- ka idejét. A sí-sport művelői most újabb lendületet sd-ak a fejlődéinek. A város megértő támogatásával, amely a megfelelő területet biztosította, 100 méter hosszú és 2 méter széles síugró sáncot létesítettek a Vöröskereszttől tíz percnyi járásra, ahol annakidején a vitorlázó repülőnapot tar ották. 3 'enges készpénzárban, de részletfizetésre is kapható a speciális csövekkel, speciális Orion dinamikus hangszóróval és a rádiótechnika minden újításával felszerelt 3-4-1 lámpás 7331-es Orion Band-Pass Európavevo [ökéletes hang visszaadást, nagy hangerő mellett sok állomás vételét teszi tehetővé BAND-PASS EURÓPAVEVÓ 3+1 LÁM PÁS 7331 ORION’RAPIO Két agilis fiatalember: Vida Gyula joghallgató és Csépány Ferenc hosszú és fáradtságos munkával készítették el a pompás sáncot, ahonnan 16 métert lehet ugrani. Az egri sporttársadalom hálával fogadja e két áldozatkész »portbarát munkáját és bizonyos, bogy az elkövetkező télen meg fog szaporodni a hőjárők száma s a nagyközönség is élvezetet fog találni az uj sáncnál rendezendő bemutató ugrőverse- nyakén. Kardoss Géza társulata befejezte az őszi évadot. Eger, szeptember 29. Csütörtökön este kitünően sikerült kabaréval fejezte be Kardoss Gáza debreceni színtársulata az őszi egri játékok nívós sorozatát. Az ének, tánc éa szavalószámokban a társulat legjobbjai gyönyörködtették a hálás közönséget s László Aladár kacagtató vígjátéka is nagy sikert aratott. A szintársulai pánteben reggel már el is utazott és szombaton megkezdi r debreceni nagyszezont. Kardoss Géza, elutazása előtt egy figyelemreméltó gondolatot vetett fel, amelyet a legnagyobb készséggel szólaltatunk meg, mert hiszen a vidéki színészet megmentéséről, fokozottabb támogatásáról van sző. A terv lényege az, hogy kívánatos Egerben is megalakítani a színházbarátok egyesületét, nemcsak a színészik, hanem a — közönség érdekéban is. Az egyesület tagjai ugyanis minden hónapban bizonyos összeget fizetnek be a megadott folyószámlára s így biztosítanak maguk nak bérletet a következő egri évadra. A havonkénti részletfizetés igen jő megoldás a színházlátogatásra, mert kétségtelen, hogy a középosztály, különösen az egri középosztály, csak nehezen, vagy egyáltalán nem tud egyszerre olyan összeget előteremteni, hogy bérletet váltson NYEREMÉNYEK az új m.kir. osztálysorsjátékban Az elérhető legnagyobb nyeremény: VS 500.000 Jutalom és nyeremények: 1300.000 j 1200.0001 1100.000 | 50.0001 40,0001 30,0001 25.000| 20.000| stb. stb. összesen közel 8 millió pengő KÉSZPÉNZBEN. 84.000 sorsjegy közül 42 000 biztosan nyer, tehát a sorsjegyek f#le nysr! Első húzás október 14-én kezdődik! Sorsjegyek hivatalos áron: Egész Fél I Negyed Nyolcad! 24 P 12P |6 P 3 P| az összes főárúsítóknál kaphatók. I