Eger - napilap, 1933/1
1933-05-20 / 108. szám
4 1983. május 20. £ G E S Kst'BBaas'A.' i — Tűzoltónap Nagyfügeden. Nagy- fügédén a helybeli tűzoltóság Breznay Imre vármegyei tűzren- dészeti felügyelő jelenlétében gyakorlatot tartott, amelyen a téli elméleti előadások gyakorlati megvalósítását mutatta be, igen nagy sikerrel. A gyakorlat keretében a községi leventék is nagy készségről tettek tanúságot. Film. * Uránia. Pénteken, szombaton és vasárnap: »Édesanyám« himnusz az anyai szeretetről. Burleszk * ős Magyar-hiradó kiegészítő műsor. — Előadások kezdete hétköznapokon 6 és 7,9, vasárnap 4, V47 és 729 órakor. SPORT R MESE—ETE vizlpóló mérkőzése lesz a vasárnapi filléres uszóver- seng főeseménye. Ä vaiárnap Egerbe látogató fillérei vendégek tiszteletére a MESE nagy uszőveraenyt rendez délután fél 5 órai kezdettel a versenyuszodában. A verseny külön szenzációja lesz a két egri rivális csapat összecsapása a vizipólóban. E mérkőzésen mutatót« játék alapján válogatják ugyanis össze a Pünkösd vasárnapján a világbajnok magyar pdlőciapat ellen kiállítandó Északi kerület válogatott csapatát. Az ETE csapata komplett összeállításban fog kiállani • * ugyancsak jő formát kell játékosainak kijátszani, hogy az idén oly kiváló formában levő MESE csapatának egységét megtörjék. A néhány uszőszámból álló programm a népes mezőnyökkel élénken fogja bizonyítani az egri uszősport nagyszerű utánpótlását. * Minden bárhol hirdetett, ismertetett magyar és külföldi könyv beszerezhető és megrendelhető a Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. Piaci árak (Péntek.) Felhozatal a terménypiacon nagy, a többi piacokon a megszokott. A búza ára lefelé tendált. A tej egész olcsó, ha valaki alkuszik, 8 fillérért is vehet. A gyümölcspiac újdonsága: a cseresznye, kis fácskára kötözve 6—7 szem ára 10 f. Termónypiac: Búza 17-19 50, rozs 14-14 20, árpa 7.80—8 20, zab —, tengeri 6.40—6*70 P mázsánként. Tejpiac: Tsj 10—12 f, tejföl 56—60 fillér literje, vaj kilója 190—220 P, tűrő csomója 5—6 f, tojás darabja 4—5 f, juhturö kilója 150 P, gomolya kilója P50 P. Zöldségpiac: Primőrök: uborka kilója 110 P, dtr bj a kofánál 12—30 f, zöldborsó (hüvelyeset?) 1 20 P kilója, egres (büszke) literje 20—25 f, spárga kilója 120 P, csomója kb. félkilós 50 f, gomba különféle csomója 6—10 f, hónapos retek csomója 3—4 f, zöldhagyma 5—10 csomó 10 f, fejes saláta 5—10 fej 10 f, ű) petrezselyem csomója 1—2 f, pudludka csomója 2—3 f. — Téli cikkek: sárgarépa puttonya 3—6 P, mázsája 30—35 P, gyökér puttonya 20—100 f, mázsája 3—6 P, zeller darabja 4—16 f, kalarábé darab 2—6 f, vereshögyma puttonya 25—35 f, burgonya ella 5 f, rózsa 8—10 f, kifliburgonya 16 f, bab tarka literje 14 — 16 f fehér 10—12 f, sóska, spenót csomója 2—4 t. Gyümölcspiac: Alma 70—90 f. narancs 70—80 f, citrom 6—7 f darabje, cse- rssnya 6—7 szem 10 f. Húspiac : Marhahús 72—84 f. borjúhús 1—120 P. sertéshús 1-20—140 P, juhhús 80—84 f, zsirezalonna 140 P, haj 1-50—1 60 P, füstölt ■zalonne 1 80—2 00 P, kolbász 1-60-3 P. Baromfipiac: Kirántani való csirke párja 140 —2 80 P, tyúk párja 260—4 P. hízott liba élősúlyban kilója 110 —120 f, sovány liba dsr^bja 3—4 P, sovány kacsa párja 3—4 50 P. , Halpiac: Ponty kilója 1-üO—140, süllő 2'80 P, vágott harcsa 2 80 P, vegyes fehér hal 60—80 f, béka- comb darabja 3—4 f. Sertéspiac: Hízott sertés kilója élősúlyban 72-90 f. Lisztpiac: Nullás liszt 44 f, kenyérliszt 34—36 I, félbarna kenyér 30— 32 f kilója piaci árusnál. Budapesti rádió-műsor. Szombat, május 20 6.45 : Torna. Utána : Polydor— Brunswick gramofónlemezek. 9.45: Hírek. 10: 1. Petőfi gyorskocsiján. 2. Mai kis lexikon (Felolvasás.) Közben Columbia gramofónlemezek- 11.10: Nemzetközi vízjelzőszol- gálát. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjáráejelentés. 12 05: Szervánszky szalonzenekar. t Közben 12.30 : Hírek. I: Időjelzés, | időjárás- és vízállásjelentés. Utána: ; Németh Anna zongorázik, Lorx Éva énekel, zongorán kíséri Pol gär Tibor. 2.45: Hírek, élelmi szerárate, piaci árak, árfolyamhí rek. 4: A Rádióőlet meseórája 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés hírek. 5: Operettrészletek. A m kir. Operaház tagjaiból «alakult zenekar. 6: Rádió amatőrposta. 6 30: Rácz Lajos és cigányzene- kara. 7.15: Terménytőzsdei árak. 7 30: A m. kir. Operaház előadásának közvetítése. »Turandot«, dalmű 3 felvonásban és 5 képben. Az I. felvonás után: Időjelzés, hírek, sport ős lóversenyeredmények. Az előadás után : Időjárásjelentős. Majd: Gramofónlemezek. Laptulajdonos és kiadó: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Igazgató: Radii Károly. Árverési hirdetmény. Egri Érsekség megbízásából közhírré teszem, hogy késedelmes vevő rovására és veszélye a kereskedelmi törvénz 352-ik szakasza értelmében 432 drb. egyéves hízott ürübárányt és jerkét Füzesabonyban az érsekuradalmi iutézőség udvarán 1933. évi május hónap 22 én délelőtt 9 óra 30 perckor kezdődően elárvereztetek. A részletesebb feltételek irodámban, Egerben, a szokásos irodai órák alatt tudhatok meg. Dr Barsy István érseki jogtanácsos. Mortinsa ;y‘Sta“0í°: irtó papír Kapható a Sajtószövetkezet és «Széchenyi» kőny v kereskedésekben. Az egri kir. járásbíróságtól. B 10681/ 1933/3. szám. A magyar szent korona nevében! Az egri kir. járásbíróság, mint büntetőbíróság, becsületsértés vétsége miatt Schwarcz Zoltán ellen indított bűnügyben meghozta a következő ítéletet: Schwarcz Zoltán vádlott 27 éves, izraelita vallású, budapesti születésű, egri lakos, magyar állampolgár, nőtlen, órás, katona nem volt 6 elemi iskolát végzett, vagyonos bűnös a bv. 2. §-Sba ütköző becsület- sértés vétségében. A kir. járásbíróság ezért: Schwarcz Zoltán vádlottat a Bv. 4. §. 1. bek. alapján a II. Bn. 5. § ának alkalmazásával negyven (40) P pénzbüntetésre ítéli, A szabadságvesztés és pénzbüntetés végrehajtását a Bn. 1. § a alapján 3 évi próbaidőre felfüggeszti. A pénzbüntetést behajthatatlansága esetére a II. Bn. 7—10 §§-ai alapján négy (4) napi fogházra kell átváltoztatni. A pénzbüntetést az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 nép alatt végrehajtás terhével az Igazságügyminisztériumnál kell a 108.807 számú postatakarékpénztári befizető lapon az 1892. XXVII. te. 3. §- ában meghatározott célra megfizetni. A vádlott a Bp. 480. §-a értelmében köteles az ezután felmerülő bűnügyi költséget az államkincstárnak megtéríteni, de a költséget a kir, járásbiró- aág az 1890 XLIII. te. 4. §-a alapján egyelőre behajthatatlanoknak nyilvánítja. Köteles a vádlott a Bp. 469. §-a értelmében Ungerleider Jenő főmagán- vádlőnak 32 P ügyvédi költség fejében az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 nap alatt végrehajtás terhével Uj könyvtár A mai súlyos gazdasági helyzet elsősorban az intelligens középosztályt sújtja, amely társadalmi osztály általában nincs abban a helyzetben, hogy az elsőrendű szükségletei ellátása után kulturális igényeit is ki tudná elégíteni. Ezzel számolva cégünk elhatározta, hogy mintegg 2000 kötetből álló szépirodalmi és ifjúsági kölcsönkönyvtárát kifejleszti és felfrissíti, amelyet felajánl a közönség használatára. A könyvtár anyagát a legújabb megjelenésű, t. olvasóink által kivánt és legjobban kedvelt könyvekkel állandóan kiegészítjük. A használati dijat méltányosan állapítottak meg és pedig: egy.“hóra egyszerre egy műre^l pengő, egy hóra egyszerre két műre 2 pengő. Biztosíték minden mü után 2 pengő. Minden olvasónak jogában áll a kedvére való könyveket meg is vásárolni s azok árait 25-50 °/o-al olcsóbban számítjuk a bolti árnál az olvasottság mérve szerint. Szives látogatását kéri „Széchenyi“ könyvkereskedés megfizetni. Elrendeli, hogy ez az ité- j let indokaival együtt az Egerben meg- j jelenő .Eger- című időközi lapban a vádlott költségén egy ízben közzété- tessék, e végből az ítéletet vádlott részére kézbesítteti s őt felhívja, hogy a közzétételt 30 nap alatt a jogkövetkezmények terhe alatt az eredeti lappéldány bemutatásával igazolja. Indokolás : A kir. járásbíróság Eisler Miklós és Schwarcz Sándor tanúk esküvel megerősített vallomása alapján a következő tényállást állapította meg: Eisler Miklós felperesnek Klein Sándor alperes elleni perében az egri kir. járásbíróság előtt 1932 december 29-én tartott tárgyaláson Schwarcz Zoltán vádlott és Schwarcz Sándor voltak a szakérték. A két szakértő a véleményére nézve nem tudott egyhangú megállapodásra jutni s ezért Eisler Miklós felperes azt indítványozta, hogy hallgassák meg harmadik szakértőül az egri órások elnökét Ungerleider Jenőt. Schwarcz Zoltán vádlott erre az indítványra kezével legyintett s azt a kijelentést tette, hogy Ungerleider Jenő nem s akember. A vádlott tagadta a cselekmény elkövetését s azt állította, és bizonyítani is kívánta, hogy a kijelentést nem tette meg. A sir. járásbíróság azonban, miután a kihallgatott bet tanú vallomása szerint a kijelentés a vádlott szájából hangzott el, a bizonyítás, miután a vád kétségen kívül bizonyítva van s a bizonyí'.ani kivánt körülmény nemleges körülmény nem rendelte el. A cselekmény úgy a lekicsinylöleg történt kézlegyintés, mint a kifejezés, amely Ungerleider Jenöt a képességein keresztül támadja meg, Ungerleider Jenőnek a személyét és becsületérzését sérti, s a bv. 2. §-ába ütköző becsületsértés végségét állapítja meg._ Beszámítást kizáró, vagy büntethetőséget megszüntető ok nincs, a vádlottat bűnösnek kellett kimondani és megbüntetui. A büntetés kiszabásánál a büntetlen előéletet, mint enyhítő körülményt vette figyelembe és súlyosítót nem talált. A vádlottra kiszabott pénzbüntetésnek a végrehajtását a bn. 1. §-a alapján 3 évi próbaidőre felfüggesztette, mert különös méltánylást érdemel az a körülmény, hogy a cselekmény elkövetése tárgyalás izgalmaiban történt, mert ettől a kedvezménytől a vádlott jövőbeli magatartására jó hatást remél s mert végül a bn. 2. §-ában foglalt kizáró okok egyike sem forog fenn. A költségekben való marasztalást a felhívott §§-ok indokolják. — Eger, 1933 március hő 17. napján. Szokolay sk. kir. jbirö. A kiadmány hiteléül; dr. Borosé, kiadó. Kihirdethet Sünden anó hétköznap 6 fillér vasárnap és ünnepnap 8 A legkisebb kishirdetés 60 » vasárnap és ünnepnap 80 » Hirdetés«;’« előre fizetendők. KÜLÖNÁLLÓ villalakás, (Deák Ferenc ucca 29. szám) mely áll 4 szoba, előszoba, konyha, fürdőszoba, éléskamra, mosókonyha és pincéből, évi 1600 pengő lakbérért vízdíjjal együtt f. évi november 1-től — esetleg augusztus 1-től — kiadó. Értekezni Deák Ferenc ucca 27. szám alatt. SÍROK és kertek ültetését jutányosán vállalja Péró kertészet. 3836 ÓRIASVIRAGÚ petunia és szőnyegvirágok olcsón kaphatók Péró kertésznél._________________________ 3836 ELADÓ gyökeres szőlőojtvány, sima és gyökeres szőlővessző. Gröber Jenő Eger. TŰZOLTÓ tér 3. számú (Preszlerféle) lakóház földszintjén 5 szobás, komfortos úri lakás kiadó. Azonnal beköltözhető. Esetleg 2 lakásnak is megosztva bérbeadó. Bővebb felvi ágosítást ad az Egyházmegyei Takarékpénztár rt. e Nyári legújabb MENETRENDEK I már kaphatók a Sajtó szövetkezet és Széchenyi könyvkereskedésekben:: és az Ujságpavil ónokban I (108) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Radii Károly