Eger - napilap, 1932/2
1932-12-07 / 277. szám
EGEK 1932. december 7. — Kilopták alóla a kerékpárját. A gyÖEgyöii rendőrség országosan körözi Rúnáik József ro- vottmultú, foglaikozásnélhűli embert, aki vakmerő módon lopott el Tarka Béla iparostól egy kerékpárt. A lopás a vámháznál történj ahol Tarka leszállóit kerékpárjáról. Konosik ebben a pillanatban odaugrott hozzá, elkapta kezéből a bicikli kormányát, majd felugrott a gépre és elhajtott vele Eger felé. — Fehér galamb száll a falu felett. Művészi címlappal, keménykötésű könyvben, 20 új Murgács nóta jelent meg. A közkedvelt zeneszerzőnek méltán sorakozik ez az immár ötödik nótáskönyve az előző négyhez Izig-vérig magyar dallamok, értékes versek a magyar zeneiro dalom gazdagodását szolgálják. A rádión keresztül oly gyorsan nép szerűvé lett »Fehér galamb száll a falu felett« cimű dallal kezdődik a könyv és utána sorakoznak »Virágzik már az orgona«, »Jegenyefák, jegenyefák«, »Szőke Tisza partján«, »Szent György napján*c, »Meg kell válni a falunktól», »Molnár csárdás«, »Kesereg a vén hegedű«, »Nem voltam én italos«, »Mindig mondtam veszedelmes a lány«, »Visszakértél mindent«, »De- mecseri kútágas«, »Ha nem is üzenek«, »Veszélyes a Balaton», »Hallgatom a nótám«, »Sápadt könnyes arcát«, »Hosszúlábú gólya«, »Mihály gazda nótája«, »Fejem felett« cimű részben hallgatók, részben csárdások. Laptulejdonos ás kiadó; EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. FilmT Uránia. Kedden kivételesen 3 előadásban, filléres helyárakkal kerül bemutatásra a «Mosoly országa« Lehár operett. Szerdán és csütörtökön : »Egy különös éjszaka» vígjáték, melyben a főszerepeket Anny Ondra, Hermann Thimig és Ralph Arthur Roberts játszák. Fox híradó. —Leszállított helyárak. IRODALOM. Aranykoporsó. (Regény). Móra Ferenc doktori disszertációja. Móra Ferenc, akit moit avatott díszdcktorává a izegedi egyetem, avatásával egyidejűleg jelenttette meg kétkötetea, 650 oldalas diaizertáciőját. Ez a diiz- azertficiő nagyon atílazerű, hoz- záillik az avató egyetemnek ahoz a megállapításához, hogy erre a kitüntetésre Móra Ferenc szépirodalmi és tudományos munkásságával szerzett érdemet. A disszertáció, amelynek címe; Aranykoporsó, persze regény, még pedig Móra Fererc legérdekesebb regénye, de azért tudomány is van benne annyi, hogy egy tucat tudományos dHz- szertáció is telnék belőle. A regény főhőse Diocletianus császárnak titokban nevelt 20 éves fia, aki mit sem tud előkelő szárKÖNYVUJDONSÁGOK. Megjelent a TELJES MAGYAR-LATIN MISEKÖNYV mely az év minden napjára szóló miséket teljes szövegében tartalmazza magyar és latin nyelven. Kitűnő tömör magyarázatokkal, a Függelékben az általános imákkal. 1338 oldalas. Breviárium alakú és kötésű. — Szenzációs olcsó ár: vászonkötés vörösmetszéssel 8'50 P, vászonkötés aranymetszéssel 950 P, bőrkötés aranymetszéssel 18 P. ♦♦♦ vitéz LIGETY ISTVÁN rk. igazgató-tanítónak: A KATOLIKUS TANÍTÓ ESZMÉNYKÉPE címmel, a magyar pedagógiai irodalomban régóta nélkülözött, hézagpótló valláserkölcsi nevelési vezérkönyve. Bolti ára fűzve 4, kötve 5 P. — Előfizetési ára december 31-ig fűzve 3, kötve 4 P. SZÜGYI TRHJTLER GÉZA igazgató-tanítónak Pásztorok, keljünk fel! hazafias betlehemes játéka. Ára 40 f. ♦♦♦ PÄPINI: Krisztus története. Propaganda-kiadás. Ä teljes mű egészvászon kötésben 12 P helyett csak 3 P. Ä fenti művek beszerezhetők és megrendelhetők az Egri Keresztény Sajtószövetkezet és „Széchenyi“ könyvkereskedésekben Egerben. mazáiáról és halálosan szerelmei a császár uralfaodőtársának tizenhétével gyönyörű leányába. A háttér a haldokló pogányság és a születő kereszténység grandiózus, megkapó képe. Az események többnyire Rómában, a világ fővárosában játszódnak le, továbbá Bajae ban, ez ókori Nizzában. A feneketlen romlottság közepette megy végbe ez a tiszta szerelem époiza, amely ezt a kétkötetes művet a legmo- numentálisabb magyar történelmi regénnyé teszi. Oláh György : Lázadás a Tiszánál. Oláh György uj regénye a mai magyar közélet regénye. Cselekménye kereteiben a legújabb idők politikai és szociális helyzetének keresztmetszetét adja. A történet középpontjában két svihák áll, egy háború utáni embertípus képviselői, a kereskedelmi pályára tévedt könnyelmű dzsentri, a protekciós kijáró i az örökké grundolő szélhámos, akik vakmerő lelkiismeretlenséggel viszik romlásba egy rósz- szül sikerült telepítés ötletével a magyar parasztság ezreit. De a regény igazi hőse maga a magyar paraszt, az a bárom millió koldus, akikről egyszer már olyan gyönyörű riportsorozatot írt Oláh György. Lázadás a Tiszánál a mai magyar élet tragikus, drámai színekkel megfestett vászna. Közéleti panamisták, ingyenélők mellett ott látjuk a'fiatal, állástalan mérnök alakját, aki a szent ügyhöz méltó buzgalommal és még több naivitással veti belé magát a telepítési panamába, mellette ott van Csete uram, a dolgos, tanulni vágyó magyar minta- gazda remek alakja, a szentpál- falvi katolikus ptp, aki répe körében tettre vtltja Krisztus igéi*, a falusi szociálista prófétát, az űrgyülölő falusi ügyvédet és sok-sok más alakját a magyar életnek. Sok változatban, hűséggel, elevenséggel, de igazi tárgyilagossággal festi történeti vásznát Oláh György sez a kép a maga belső erejénél fogva döbbenti rá az olvasót, hogy megtisztulásra, jobbító reformokra van szükség, ha a magyar életet vigasztalóbbnak,emel- kedettebbnek akarjuk látni. Schillinger Béla budapesti I legnagyobb szőngegkereskedő és gyáros Kardos Sándor cég felkérésére propaganda kiállítást és árúsítást rendezett, mely vételkényszer nélkül megtekinthető. 3104 Dr. Setét Sándor-féle házban, a polgármesteri lakkal szemben. Közgazdaság. Piaci árak (Hétfő) Felhozatal és forgalom minden piacon a szokott hétfői, gyönge. Az árak nagyjában változatlanok. Termónypiac: Búza 15—1650, rozs 12—13, árpa 740—8, zab 8—9'20, morzsolt tengeri 6 20—7, burgonya rózsa 9—11, ella 6 20—6 50 P mázsánként. Tejpiac: Tej 14—16 f, tejföl 50—70 fillér literje, VBj kilója 2‘20—240 P, tűrő csomója 5—8 f, f, tojás darabja 9—11 f, juhturő kilója 1'60 P, 10 dekája 16 f, gomolya kilója 150-160 P, 10 dekája kicsiben 16 f, »Kistályai teavaj« kilója 3 P. Zöldségpiac: Termelői árak: sárgarépa-,zöldség csomója vegyesen 4—6 fillér, kötözetlenül puttonya 30—50 f, torma csomója 10—16 f, fejes saláta darabja 2—6 f, fejes káposzta nagyban 2—280 P mázsája, kilója 5—6 f, kalsrábé 4—10 drb 10 f, zeller 3—6 darab 10 f, burgonya kilója kofánál 8—14 f, puttonya termelőnél F20—160 P, kifliburgonya kilója 18 fillér, savanyított káposzta kilója 20 —22 f, vereshagyma kilója 8 f, puttonya 50—60 f, fokhagyma kilói a — f, spenót csomója 4-8 f, sóska csomója — f, téli retek puttonya 50—60 f, darabja 1—4 T, karfiol I. r. darabja 20-25 f, II. r. 6—12 f, ciíktök darabja 6—10 f, kelkáposzta csomója 8—12 f, puttonya 070—110 P, száraz bab literje fehér 16 f, tarka 20 f, őrölt piros paprika (édesnemei) dekája 3 f, erős dekája 2 f, sütnivaiő tök darabja 16—50 f. Gyümölcspiac: Kofái árak : csemegeszőlő kilója 70—80 f, borszőlő kilója 60 f, otelló kilója 50 f, alma 50—80 f, körte kilója 50—70 f, birsalma kilója 40 f, dió kilója 100—110 f, mandula kilója — f, citrom darabja 10—12 f, sülttök darabja 6—16 f, gesztenye kilója 72-80 f. Baromfipiac: Csirke párja kirántani való 1—2'20 P, syúk párja 2'40—3‘20 P, sovány liba párja 5 50—7 60P, bízott liba darabja 5—10 P, élősúlyban kilója 100—110 f, sov. kßcsa párja 4'40—5 P, hízott kacsa darabja 3'20—5 P, pulyka darabja 3—5 P, lőtt vadnyűl darabja 1’60—240 P. Húspiac: Marhahús 80—ICO f, borjúhús combja T40 P, eleje 120 P, pörköltnek való 1 P, juhhús 70—80 fillér, sertéshús 120 P, oldalas 1'— P, zrirszalonna 1'70—1'80 P, zsir 190—2 P. báj 1 90 P, füstölt szalonna 240 P, kolbász vegyes 2 P, tiszta sertés kolbász 240—3 P kilója. Sertéspiac: Hizott sertés I. r. kilója élősúlyban 88—96 f, hizott sertés II, r. kilója élősúlyban 65— 80 f. Őrlemények: Piaci kofánál nullás liszt 40 f, kenyérliszt 34—36 f, korpa 8 f, kukoricadara 12 f, árpadara 12 f. Árverési hirdetmény. Hz egri kir. törvényszék, mint csődbíróság Cs. 3714/1932.—5. számú végzése folytán közlőm, hogy a Morvay Ágoston Gusztáv egercsehii lakos csődtömegéhez tartozó ingóságok, u. m.: egy db. cimbalom, két db. használt varrógép, 1 db. antik óra, vegyes fűszerárúk, továbbá üzleti követelések Egerben, 1932 december 14. napján d. u 3 órakor a kir. járásbíróság árverési termében (földsz. 17. a.) birói árverésen el fognak adatni. Hz elárverezendő ingóságok minőségéért a tömeggondnok szavatosságot nem vállal, — venni szándékozók azokat a bíróság árverési termében minden hétköznap d. e. 10 óra közt Bikfalvi Ernő bir. végrehajtó közbenjöttével megtekinthetik, Eger, 1932 december 6. Dr. Molnár Sándor ügyvéd, tömeggondnok. Kisbirdetis. Minden azó hétköznap 6 fillér vasárnap és ünnepnap 8 » R legkisebb hishirdetés 60 • vasárnap és ünnepnap 80 » Hirdetések előre fizeiendök. TELJESEN árva 26 éves leány minden házi munkát vállalna csekély fizetés ellenében. Z. P., Káptalan ucca 3. e Knlskcnnlrnitwwéái« a »Széchenyi“ könyvkereskedésben (volt postaépület) &VwMliiilll&my w ifill Használati díj havonta 1 pengő. ® Könyvtári biztosítéki díj 2 pengő. (277) Nyomatott az Érseki Liceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Radii Károly'