Eger - napilap, 1931/2
1931-09-12 / 205. szám
EGER 1931. szeptember 12, * Megérkezett a Röntgenszemű ember! Sergius professzor, a világhírű írás és tenyér grafológus néhány napig Egerben tartózkodik. Egerben még hasonló grafológus nem járt! Bámulatos pontossággal állapítja meg bár kinek a múltját, jövőjét, vagy a jellemét. Mindenkinek alkalma van megállapításait ellenőrizni, mert a múltat ismeri, így a jövőre vonatkozó megállapításaiban sem kételkedhetünk. A mester Dobó ucca 30. szám alatt reggel 8 tói este 9‘ig személyesen áll a közönség rendelkezésére. Tekintettel az óriási érdeklődésre, siessen mindenki, hogy el ne mulassza a kínálkozó alkalmat önmaga és jövője meg ismerésére. 474 * Elveszett karkötő órám, kérem a tisztességes megtalálót, adja be jutalom ellenében a rendőrségre. e * Uránia. Szombaton és vasárnap csak 16 éven felülieknek : «Ä párisi háztetők alatt» énekes, zenés, szerelmi történet. Burleszk és Magyar híradó. Előadások kezdete szombaton 6 és vasárnap 4, */*7 és órakor. A 4 órai előadás leszállított helyárakkal. — Munkásbiztosítási határozatok: A feleséggel egyenlő feltételekkel és mértékben betegsegélyre igényjogosult az a rokonnő is, aki feleség hiányában a biztosított háztartását vezeti. A biztosított a be tegségi segélyekre akkor is jogosult, ha a munkaviszony tartama alatt, tagságideje előtt keletkezett korábbi betegsége újul ki, vagy ölt gyógykezelést igénylő mérvet. Feltéve, hogy a ifaunkavállalás nem színleges és nem csupán a segélyezési jogosultság megszerzését célozza. SZÍNHÁZ Heti műsor. Péntek: Harapós térj. (Sláger- operett. A főezerepeket Patkós Irma, Halassy Mariska, Apor Klári, Cselle Lajos, Várady Pál, Kormos Ferenc játizák.) Szombat: Harapós férj. Vasárnap délután: latárj ár ás. (Operett. Olciő helyárakkal.) Vasárnap este: Harapós térj. Budapesti rádió-műsor. Szombat, szeptember 12. 9.15 : A Budapesti Koncert Szalon- zenekar hangversenye. 9.30: Hírek. 9.45: A hangverseny folytatása. 11.10: Nemzetközi vízállásjelentés. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: Sovánka Nándor és cigányzenekarának hangversenye. 12.25: Hírek. 12 35: A hangverseny folytatása. I: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 2.45: Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfo- lyamhirek. 4: »A nők tisztelete és az udvariasság az ókortól napjainkig « Decker Albert előadása. 4.45: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés, hírek. 5: Novellák. Irta és felolvassa Bodrogközy Z. 5.30: A m. kir. Mária Terézia 1. honvédgyalogezred zenekarának hangversenye. 6.45: »Mit üzen a rádió? 7.30: Zágon István előadása. 8 : Népszínműelőadás a Stúdióból. »Náni«’ Színmű 3 felvonásban. Utána kb. 10: Időjelzés, idő járásjelentés, hírek, lóversenyeredmények. Majd: Farkas Jenő és cigányzenekarának hangversenye. ij Szülők és a tanuló ifjúság figyelmébe! 1 Rz összes iskolai | író- és rajzszerek, t \ füzetek, körzők, tinták, táskák, tolldobozok, hangszerek, ' t hegedűhúrok és alkatrészek :• a legolcsóbb árakon, nagy választékban, ( a legjobb minőségben az *1 EGRI KERESZTÉNY SÄJT0SZÖVETKEZET/ , l Széchenyi ucca 2. (Alapítványi ház) és I , «SZÉCHENYI« f |! Széchenyi ucca 12. (Volt postaépület) « ] könyv-, zenemű-, papír-, iró- és rajzszerkereskedésekben. Laptulajdonos és kiadó: EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Hirdetmény! A Szolnok Vidéki Felső Tiszai Halászati Társulat közhírré teszi, hogy I. szakasz Tiszavalk, Tiszafüred, Poroszló, Tiszaörvény, Tiszaszőllős, Tiszaderzo, Tiszanána és Sarud községek határában gyakorolható Tisza folyó halászati jog folyó év október 1-én d. e. 10 órakor USD kh. vízterület). II. ugyanezen szakaszban fekvő Kis-Tisza, Poroszló, Lőrincfalva és Sarud községek határában 73 kh. vízterületen gyakorolható halászati jog szintén október 1-én d. e. 10 órakor Tiszafüreden, III. A II. szakaszban Abádszalők Tiszabura községek határában gyakorolható halászati jog 384 kh. vízterületen Tiszaburán f. é. október 2-án d. e. 10 órakor, mindenütt a községházán nyilvános árverésen 1932 január 1-től számított 6 év tartamára ki lesz adva. IV. A III: (1 szakasz Tiszasüly, Tiszaroff, Kőtelek és Tiszabő községek határában elfekvő 1143 kh. vízterület halászati joga, továbbá V. A III. (2 szakasz Fegyvernek, Nagykörű és Törökszentmiklős határában levő 431 kh. élő Tisza vízmeder halászati joga Tiszaroffon október hó 5 én d. e. 10 órakor. Az árverési föltételek, szerződés minta és a Társulat üzemterve Tiszaroffon megszerezhető. Tiszaroff, 1931 szeptember 9. Igazgatóság. OLCSÓ újságpapír a Mozitőzsdében. Az egri kir. jbirósá g, mint tkvi hatóságtól 7378/1931. tk. szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Dr. Szmrecsányi Pál végrehajtató- nak Veres József (nős Czipó Erzsébettel) végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 2000 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett az egri kir. járásbíróság területén levő, Verpelét községben fekvő s a verpeléti 2434 ez. betétben A kereszt 1 sor 6309 hrsz. alatt felvett szántóból Veres József (nős Czipó Erzsébettel) nevén álló 9/10-ed részre, annak alkotó részei s tartozékaira 10 P 08 fillér, a verpeléti 2431 sz. betétben A -f- 1 sor 6369 hrszám alatt u. annak nevén álló szántóra, annak alkotó részei s tartozékaira 6 P 76 fillér, a verpeléti 796 sz. betétben A II. 36. sor 5923 hrszám alatt felvett szántóból annak nevén álló fele részre, annak alkotó részei s tartozékaira 45 P 37 fillér, a verpeléti 1166 sz. betétben A kereszt 3 sor 4203 hrszám alatt felvett szőlőből u. annak nevén álló 1/3 ad részre, annak alkotó részei s tartozékaira 997 P 70 fillér, a verpeléti 2329 sz. betétben A kereszt 2 sor 6308 hrszám alatt felvett u. annak nevén álló szántóra, annak alkotó részei s tartozékaira 11 P 44 fillér, az ugyanezen betétben A kereszt 1 sor 6307/2 hrszám alatt felvett u. annak nevén álló ház, udvar, annak al- j kötő részei és tartozékaira 1200 P, az u. ezen betétben A kereszt 3 sor 6289 hrszám alatt felvett, u. annak nevén álló szántóra, annak alkotó részei s tartozékaira 16 P 22 fillér, az u. ezen betétben A kereszt 4 sor 6290 hrszám alatt felvett, u. annak nevén álló szántóra, annak alkotó részei és tartozékaira 8 P 84 fillér, az u. ezen betétben A I 1—10 sor 1121, 1883/2, 3453/2, 3459/2, 3461/1, 5743, 6285, 7758/5 hrszám alatt felvett, u. annak nevén álló szántó, szőlő és közös legelő illetőségekre s azok alkotó tészei és tartozékaira 902 P 72 fillér kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1931. évi október hó 5. napján d. u. 3 órakor Verpelét községházánál fogják megtartani. Az árverés alá eső ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított ovadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyeHirdessen az »EGER« !! Szülők és a tanuló ifjúság figyelmébe !! Rz összes helybeli iskolákban és tanintézetekben az 1931—32. tanévben használatos új és használt tankönyvek kaphatók és előjeggezhetők az EGRI KERESZTÉNY SÄJT0SZÖVETKEZET Széchenyi u. 2. (Alapítványi ház) és „SZÉCHENYI“ Széchenyi ucca 12. (Volt postaépület) könyv-, zenemű és papírkereskedésekben. zéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni 1881: LX. t.-c. 147, 150. 170. §§. 1908 : XL. t.-c. 21. §.) Az aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908: XLI: 25. § ) Eger, 1931 évi május hó 27. REITMANN s. k. kir. járásbiró. A kiadmány hiteléül: HORVÁTH kiadó. Az egri m. kir. jbiróság, mint tkvi, hatóság. 9004/1931. Tk. szám. Árverési hirdetmény kivonat. Hevesmegyei Takarékpénztár RT. végrehajtatónak Pintér Beláné sz. Bi- csánszky Mária végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság az újabb árverést 1200 pengő tőkekövetelés és járulékai behajtása végett az egri kir. járásbíróság területén levő, Eger városában fekvő s az egri 879 számú betétben A I. 1—3, 5 kereszt 1 sor 2006/3, 2016/4» 2006/5, 5761/65 és 201)6/2 hrszám alatt felvett, Pintér Béláné, Bicsánszki Mária nevén álló Kisvölgy uccai pincéből, közös pincetorok, udvar és borházas pincére, azok alkotó részei s tartozékaira 6000 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1931 évi október hó 2 napján d. e. 10 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében földszint 13. ajtó fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adhatók e). Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881. LX. t. c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881: LX. te. 147, 150, 170. §§ 1908: LX. te. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb igéretett tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908: XLI. 25. §.) Eger, 1931 augusztus 25. napján. REITMANN VIKTOR sk. kir. járásbiró. A kiadmány hiteléül: CHOLNOKY» segédhivatali tisztviselő. Kihirdetlek. Minden szó hétköznap 6 fillér vasárnap és ünnepnap 8 » R. legkisebb kishirdeíés 6G » vasárnap és ünnepnap 80 » Hirdetések előre fizetendők. RÄJNER Károly uccában házhelyek eladók. Szederkényi ucca 36. 464 EGY uccai bútorozott szoba szeptemberre kiadó. Mecskey ucca 6. (Szarvaskaszárnya mellett.) 463 EGY tanulózongora jutányosán eladó. Cím a kiadóban. e J0KÄRBAN levő harmóniumot megvételre keresek. Széchenyi ucca 27. e SZVORÉNYI út 65. számú ház eladó. Ugyanott 1 szoba, konyha azonnal kiadó. Érdeklődni Policsek Edénél, Ko- háry u. 40. 472 H RECSKI »HANGYA» szövetkezet vendéglő épülete november elsejétől bérbe adó. Feltételek az igazgatóságnál Recsken megtudhatók. Csak október elsejéig beérkező kérvények vétetnek figyelembe. 467 TANULÓ azonnal felvétetik a jobb vevőkörrel rendelkező recski szövetkezetbe. Ajánlkozás az igazgatóságnál, Recsk. 467 Az »EGER« telefonszámai: Szerkesztőség: 11. Kiadóhivatal: 87. 1205.) Nyomatott «» &rfi*trí Lssaaini ftyemdsönn. —. Felelős syomd*.ig«g«sä: ftadil Sáioljj.