Eger - napilap, 1930/1
1930-05-22 / 115. szám
4 EGER 1930 május 22. Közgazdaság* A mezőgazdasági kölcsönök folyósítását még e héten megkezdik Eger, május 21. A Kereskedslsai Bank közvetítésével ez OKH és egy amerikai pénscsoport között megállapodás jött létre, amely szerint a magyar gazdák részére tíz millió dollár exporthitel köttetett le. Ez az exporthitel a mezőgazdasági rövidlejáratú hitel első részét, legkésőbb junius hónap elején legkésőbb egy évre kb. 7-5°/»-al fogják a gazdák rendelkezésre bocsátani. Ezen tíz millió dollár, amelyik a nyári hónapokban szükség esetén újabb tíz millió dolláros hasonló feltételű kölcsönnel egészül ki, kizárólag a mezőgazdasági termelés hiteltámogatása a rendeltetése. A termés betakarítása után a kölcsönöket további kilenc hónapra leket prolongálni, de csak abban az ecetben, ha a zoldhiAz egri m. kir. jbirósag, mint tkvi. hatóság. 5274/tk. 1930. szám. Árverési hirdetmény kivonat. Országos Központi Hitelszövetkezet végrehajtatónak Páll Márton végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 160 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett az egri kir. járásbiróság területén levő. Feldebrő községben fekvő s a I. a feldebrői 70. sz. a. betétben A I. 4—17 sor, 1064, 1576, 2538, 2535, 3069, 3518, 3762, 4276, 4277, 4359, 4622, 5209/1, 5209/3 hrsz. és 8/3180 közös legelő rész alatt foglalt szántó, rét, legelő Páll Márton nevén állő illetőségre (B5) 980 pengő kikiáltási árban. II. a feldebrői 348 számú betétben A I. 3-16 sor. 1065, 1577, 2537, 2834, 3071, 3516, 3763, 4272, 4273, 4360, 4621, 5208/1, 5208/3 hrsz. a foglalt szántó és rét és 8/3180 közös legelörész Páll Márton nevén álló illetőségre B 8 a. O, 1 alatt a 3493/893 sz. végzéssel özv. Páll Gzörgyné sz. Lénárt Rozália javára bekebelezett haszonélvezpti jog épség- bentartása mellett 1325 P kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1930 évi junius hő 17. napján délután 3 órakor Feldebrő községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. (1908. XLI. te. 26. §.) Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881. LX. t. c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított ővadékképeB értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, hogy a bá- natpénznen előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881): LX. t. c. 147., 150., 170. §§ 1908: LX. t. c. 21. §). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéreteit tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908: XLI. 25. §.). Eger, 1930. április 10. napján. SZIKSZAY sk. kir. járásbiró. A kiadmány hiteléül. HORVÁTH kiadó. "Hirdessen az »EGER« nanilanhan! Bénnálási ajándékul és vizsgái jutalmaknak alkalmas imakönyvek, vallásos ifjúsági és szépirodalmi művek nagy választékban kaphatók a :: Keresztény Sajtószövetkezet és Széchenyi könyvkereskedésekben. « í I i < l ( telre lekötött gabonamennyiség tényleg exportra kerül. Ha a gazda az aratás után a zöldhitel formájában felvett kölcsönt visz- szaíizeti, úgy igabonakészleíévd természetesen szabadon rendelkezik. A prolongáció kamatfeltételei lényegében megegyeznek a zöldhitel feltételeivel úgy, hogy a kamat az összes költségekkel együtt ez esetben sem halad- katja meg a 7 5 százalékot. Tervbe van véve, hogy a függő kölcsön egy rétiét a hizlalt állat«xport szolgálatába állítják. Elsősorban is a sertésexport alő- inosdítáUáről leket szó, da köny- nyen meglehet, hogy erre a célra csak a másik tíz millió dolláros felvétel igénybevétele után kerül sor. Egyelőre tehát mintegy 57 millió pengő áll a mezőgazdasági hitel rendelkezéséra es ha ehhez hozzászámítjuk a gyufakölcsön harmadik részletét, mely hasonló össeget tesz ki, valamint a várható további tíz millió dollárt, úgy, ebben az év- 170—180 millió pengős hitelre számíthat a mezőgazdaság. Ha ebből levonjuk azt a tíz millió pengőt, amelyet bír szerint a kisipari hitel céljaira hasítanak ki a gyufakölcíönból, továbbá a parcellázásokra szánt 20 millió pangót, még mindig marad a mezőgazdasági termelés rendelkezésére 140—150 millió pangó olyan összeg, amely a legális szükségletet miadenké- pan bőven fedezi. \ % I b I budapesti radió-müsor. Csütörtök, május 22. 9.15: A m. kir. Orsz. Tiszti Kaszinó szalóazenekarának hangversenye. 9.30 : Hirek. 9 45: A hangverseny folytatása. 11.10 : Nemzetközi víz- jelzőszolgálat. Vízállásjelentés magyarul és németül. 12: Déli harangszó az egyetemi templomból, időjárásjelentós. 12.05: Eugen Stpat orosz balalajkazenekarűnak hangversenye. 1225: Hirek. 12.35: A hangverseny folytatása. I: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 2.30: Hirek, élelmiszerárak. 3: Piaci árak és árfolyamhirek. 4: Rádió Szabad Egyetem. Utána: Pontos időjelzés, időjárás-, vízállás jelentés, hirek. 5.10: A m. kir. földművelésügyi minisztérium rá dióelöadássorozata. Hauser Jáuos dr. gazdasági akadémiai tanár: »A takarmányok betakarítása és eltartása « 5.40: Margittay Margit magyar nótákat énekel Kurina Simi és cigányzenekarának kísére tével. 6 30: Angol nyelvoktatás. 7 : S. Fáy Szeréna, a Nemzeti Színház örökös tagjának előadói estje 50 éves nemzetiszínházi tagsága jubileuma alkalmából. 7.35. Rádió amatőrposta. 8: Régi operettrészletek. 9 : Eckhardt Tibor dr. előadása : »Amerikai utam.* 9.20: Stefániái Imre kamaraművész zongorahangversenye. 10.20: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hírek. Majd: debreceni Kiss Béla és cigányzenekarának hangversenye. Laptulajdonoss és kiadó : EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Nagy választék olcsó bérraálási ajándékokban. Órák, ékszerek és ezüst tárgyak MELLEKNÉL. ^fVárosh^z^^püle^^^ Meghívó. A Tiszavidéki Bank RT. tiszafüredi bej. cég t részvényeseit Tiszafüreden, az intézet helyiségeiben, 1930 évi junius 4-én délután 3 órakor, határozatképtelenség esetén 1930 évi junius 12-én d. u, 3 órakor ugyanott megtartandó rendkívüli közgyűlésre tisztelettel meghívja az Igazgatóság. Tárgysorozat. 1. Elnöki megnyitó, a közgyűlés határozatképességének megállapítása. 2. Az alapszabályok 2, 7, 10, 13, 14» 20, 26, 28, 31, 33, 45 és 46. §§-ok meg- változtatása. 3. Az igazgatóság létszámánaa kiegészítéseként még 5 igazgatósági tag választása. 4. 2 felügyelőbizottsági tag választása. 5. Esetleges indítványok. Kivonat az alapszabályokból. 16. §. Azon részvényes, ki a Közgyűlésen j szavazati jogával élni kiván, köteles I részvényét legalább három nappal a j közgyűlési határnapot megelőzőleg, az intézet pénztáránál letétbe helyezni. A. letétbehelyezés díjtalan. i A SZENT IMRE JUBILEUMI ÉV LEGSZEBB ALKOTÁSA Tarczai György AZ ÁRPÁDHOZ SZENTJEI Díszkiadású emlékkönyv 170 képpel, közötte igen sok, eddig könyvben még meg nem jelent, ereklyeszámba menő művészi alkotás reprodukciójával. Valósággal v művészettörténeti remekmű Bolti ára 22 pengő, w SZENT IMRE EMLÉKKÖNYV (A Szent Imre ünnepélyek vezérkönyve) Szerkesztették: Harsány! Lajos és Tordai Ányos. Bolti ára 8 pengő. Nagy Gyula: SZENT IMRE HERCEG Bolti ára 150 pengő. A GLÓRIÁS HERCEG Szent Imre emlékkönyv elemi iskolák számára, szer- ív késztette Pohárnok Jenő. Bolti ára 2 P w Tordai Ányos: IMRE KIRÁLYFI Zenéjét szerzé: Meiszner Imre. Színmű 3 felvonásban. Bolti ára 150 P. Zenei vezérkőnyv ára 5 P. Szólamok á 15 fill. Kaphatók és megrendelhetők az EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET ÉS SZÉCHENYI KÖNYVKERESKEDÉSEKBEN. Minden szó hétköznap 6 fillér vasárnap és ünnepnap 8 » A legkisebb idsbirdefés 60 . vasárnap és ünnepnap 80 » Hirdetések előre fizetendők. * Kiadó ház. Deák Ferenc ucca 29. számú ház 4 szobás lakással, fürdőszobával és mellekhelyiségek- kel folyó évi november 1-től kiadó. Megtekinthető naponta d. u. 4—6 óráig. Értekezhetni Deák Ferenc ucca 27 szám alatt a tulajdonosnál. Különböző virágpalánták: óriás- virágú petúniák, szegfűk a legkiválóbb fajtákban. Szőnyegvirágok, plargóniumok stb. Virággumók: crozy, canna, dahlia és begónia stb. Cserepes virágok és szobanövények. Növényeim csakis elsőrendű fajokból vannak termelve. Kertek és sírok ültetését jutányosán vállalom. Kertészet : Csiky ucca 62 és Bartakovics u. 21. Virágüzlet: Széchenyi ucca 18. Péró János vírégkertész. 1329 ~BALASSA BÄLINT ucca 22. sz. alatt egy nagyobb és egy kisebb szobából álló udvari lakás konytiával és fásfélszer- rel 2—3 tagú családnak augusztusra kiadó. e Az ÉRSF.KSÉG Bartakovich ucca 19. szám alatti ingatlana eladó. DEÁK Ferenc ucca 4. számú ház beköltözhető 5 szobás lakással eladó. HÁZ Csiky Sándor ucca 11. szám alatt két szép fürdőszobás lakás, istálló és nagy kerttel kedvező fizetési feltételek mellett eladó. Felvilágosítás Egri Takarékban. 1390 NEUMAYER János ucca 8. számú magányos, délnek fekvő új lakás mely áll három szoba, konyha, kamra, pince, melléképület, kert gyümölcsössel augusztus 1-től kiadó. Bővebb felvilágosítás tisztviselőtelep 9. sz. alatt kapható. 1399 SZŐLŐHEGYEN magasra épített, lakhatásra alkalmas nyaralót keresek. Cím a kiadóhivatalban. MODERN két udvari szoba konyha mellékhelyiségekkel augusztus 1-re kiadó. Servita ucca 4. 1398 Aki mindent tud és mindent lát, mindenkinek megjósolja az élete sorsát Csak május 23-től 29-ig marad Egerben. Okvetlen nezze meg és beszéljen vele Csak tnéjus 23—29 ig minden nap reggel 8 tói este 7 ig a dr Kállay Z. u 9. sz alatt. 1397 (115.) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában, — Felelős nyomdaigazgató: 3adil Károly.