Eger - napilap, 1929/2

1929-10-09 / 180. szám

4 EGER 1929. október 9. — Kereskedelmi-Gimnázium 3 : 2 (0 : 0). A középiskolai mérkőzések során nagy meglepetés a reáltól súlyos vereséget szenvedő gimná­zium tegnap délutáni formajavu­lása és jó játéka, mellyel végig bizonytalanná tette a meccs sor sát annyira, hogy a kereskedelmi csak nagy küzdelem árán, az utolsó percekben lőtt góljával döntötte a maga javára a mérkőzést. Jók a kereskedelmiből: Zagyvái, Stre­men és Minich. A gimnáziumból: Cseh, Horváth és Grozinger. * »R dzsungel hőse« az Urá­niában. Kedden és szerdán, mind két nap két előadásban 6 és 1/* 9 órakor kerül a szezon nagy dzsun­gel filmje, három részben, 16 fel­vonásban bemutatásra A vadálla tok harca az emberrel elevenedik meg előttünk e filmen, egy párat­lanul izgalmas kalandor és sze­relmi dráma keretében. A műsor nagyságára való tekintettel az elő adások pontosan 6 és V49 órakor kezdődnek. Jegyek előre válthatók a mozipénztárban, — A Hevesmegyei Rádiósok Egye­sülete f. hó 8 án, kedden este 9 órakor a Korona szállóban lévő helyiségében összejövetelt rendez, amelyen *A rádióról általában* címmel tartanak előadást. A fel­olvasás után az egyesület megbí­zottai szakszerű felvilágosításokat adnak a rádió iránt érdeklődők­nek. Srfz epésx, életben hí b/iráí SINGER VARRÓGÉP. y£zeíé&ífeltételei. Jllax^serruj hax)í részletei. SINGER VARRÓGÉP RESZV. TÁRS Kállai] Zoltán u. 11. sz. értéktőzsde. Angol font .................. 2 7.73 Belga ................... 79. 60 Cseh korona ................... 16.87 Dán korona................... 152.60 Dinár.............................. 9.97 Dollár.......................... 5 70.10 Francia frank............... 2 2.30 Hollandi forint............... ' 229.60 Lengyel zloti............... 6 4.05 Leu ............................. 3 .36 Leva.............................. 4.11 Lira.............................. 29.80 Német marka............... 1 36 20 Norvég koroha............... 1 52.60 Osztrák Schilling .... 80.30 Spanyol peseta . • . . 84.60 Svájci frank................... 110.25 Svéd korona.................. 1 53.35 Ne felejtse el lejárt előfizetését megújítani! — Egy éven át foglalkozik a ki­sebbségi kérdéssel mint a Magyar Külpolitika c. képes hetilap írja legújabb számában, az augusztusi budapesti Nemzetközi Diákkong­resszus határozata alapján a Szö­vetséghez tartozó csoportok ifjú­sága. Zichy Ernő gróf, a Népszö­vetségi Ligák Uniójának zürichi üléseiről ír hatalmas beszámolót, míg Póka Pivny Béla, berlini Nem­zetközi Kereskedelmi Konferencia eredményeit ismerteti. Eöttevényi Olivér: Ferenc Ferdinánd, a Sphinx c. cikke érdekes új színekkel vilá­gítja meg ennek az érdekes egyé­niségnek titkos politikai céljait. A tartalmas Figyelő, Innen Onnan egészítik ki a számot, melyből szí­vesen küld ingyen mutatványszá­mot a Magyar Külpolitika kiadó- hivatala Budapest, Országház XI. kapu IRODALOM. Újabb kilenc kötet jelent meg Prohászka Ottokár hátrahagyott munkáiból. Kriiztus dalnokának, Pro• hászka Ottokárnak összegyűj­tött műveiből most újabb kilenc kötet jelent meg a Szent István Társulat kiadóiéban. A kötetek száma így elérte a huszonötöt. Páratlan tanúja ez a gyűjte­mény a nagy püspök lángbuz- galmu munkásságának, melyhez hasonlót a világirodalomban nem egykönnyen találni. Csak Szent Ágoston az, akit sorba lehet ál­lítani vele úgy szellemi nagysá­gára, mint hihetetlen sokoldalúsá­gára, korszerűségére és stílus- művészetére nézve. Amíg élt, fáradhatatlan volt. S amióta nem beszélhet már, hanem a fehérvári kripta misz­tikus csöndjében alussza álmát, íme újabb és újabb könyveiben küldi nagy lelkének gazdagsá­gát és erejét, vigasztalásul a ma­gyarságnak, amely fölött még mindig őrködik. Az uj kötetekben nagy kin­cseket tett hozzáférhetővé a Szent István Társulat Schütz Antal dr. gondos szerkesztésé­ben. Ezekben a könyvekben egész teljességében látjuk kibon­takozni az ö életé*, látjuk lelké­nek izmosodását s megtelitését a szentségekkel. Látjuk azt a csodálatos szeretetet, mellyel hi­báival és erényeivel együtt a magyar nemzetet magához öleli. A most megjelent uj kilenc kötet közül legnagyobb érdek­lődésre kétségtelenül a Soliloquia címet viselő két naplőkötet tart­hat számot, melyek belső életének, ember- és világnézeté­nek páratlanul ragyogó megnyi­latkozásai. A Solilcquia mutatja be, hogy hogyan lett Probász- kéből — Prohászka. Döbbene­tes, hogy minő erővel dolgozott lelkén s mennyire azonosította megát a legfelségesebben felfo­gott életeszmőnnyel. Alig lehet ennél megrázóbb lelki olvas­mányt találni. De a most megjelent sorozat többi kötete is gyönyörű meg­nyilatkozása a nagy püspök szel­lemének. Az Élet kenyere, ame­lyen tíz évig dolgozott, s amely mélységben és eredetiségben meg­halad mindent, amit valaha az Oltáriszentségről írtak, az Élet igéi, az Újabb elmélkedések, az Igazság napszámában, az Irány­tű s'b. egyformán lehelik Pro­hászka Ottokár magasságban járó, megigíző szellemét. Budapesti termény tőzsdezárlat 1929. okt. 8-án. | Termény új 76 77 78 | 79 80 kilogrammo s p e n g öben i pénz | árú pénz | árú pénz árú pénz árú pénz árú / tiszavidéki 22.00 22 25 22.10 22.45 22.55 22.80 22.70 22.95 tfels5tiszai . . 21.35 21.60 21.50 21.80 21.75 21 90 21.85 22.00 S /fehérmegyei 21.15 21.40 21.30 21.65 21.60 21.80 21.75 21.90 « jegyéb dunántúli 21.15 21.40 21.30 21.65 21.60 21.80 21.75 22 90 /pestvidéki . . 21.15 21.4U 21.30 21.65 21.60 21.80 21.75 22.90 I bácskai . . . 21.15 21.40 21.30 21.65 21.60 21.80 21-75 22.90 Termény Pénz árú Termény pénz árú Rozs pestvidéki .... 16.05 16.20 Zab, közepes ............... 1 3.50 13-75 Rozs más származású . 16.05 16 20 Köles .............................. 1 1.00 12.00 Takarmányárpa elsőrendű új 15.75 16.50 Tengeri tiszántúli új . . .--,-­--.-­T akarmányárpa közepes . 15.25 15 75 Tengeri egyéb származású--.-­-­S örárpa fels5magyarorsz. . 20-00 21-50 Buzakorpa ................... 11.00 11.25 Sörárpa más származású . 17-50 19-00 Lucerna magyar ..... 110.00 130.00 Repce .......................... 49.00 51.00 Lóhere nagyarankamentes 90.00 100.00 Zab elsőrendű .... 15.00 15.50 Lóhere nagyarankás . . . 70.00 80.00 Mint a M. kir. állami térképészeti intézet Katonai tértjeinek bizományosa, felhívjuk a m. t. katonaság, turisták, cserkészek, leventék és a n. é. kö­zönség b. figyelmét arra, hogy az egész ország területéről, de különösen a környék legújabb kiadású katonai térképei, u. m. Felvételi térképek 1 : 25.000 Részletes, környék 1 : 75.000 Általános 1 :200(000 és egyéb térképekből nagy raktárunk van és azok az előirt bolti árakon nálunk és fióküzletünkben, a Széchenyi könyvkereskedés­ben kaphatók és beszerezhetők EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET mint a M. kir. áll. térk. int. térképeinek bizományosa. * Téli menetrendek már kap­hatók a Sajtószövetkezet és Szé­chenyi könyvkereskedésben. Budapesti rádió-műsor. Szerda, október 9. 9.15 : A Tiszti Kaszinó zenekará­nak hangversenye. 9.30: Hírek. 9.45: A hangverseny folytatása^ 11.10 : Nemzetközi vízjelzőszolgálat. Vízállásjelentés magyarul és németül 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. 12.05: Rigó Jancsi és cigányzenekarának hangversenye. 12 25: Hírek. 12.35: A hangverseny folytatása. 13: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelen­tés. 14 30 : Hírek, élelmiszerárak. 15 30: Morse tanfolyam. 16.10 : Tót­magyar -nyelvoktatás. 16.45 : Pontos időjelzés, időjárás-, vízállásjelentés és hirek. 1710: Fáber Sándor és Kukuljevic József dr. gazd. akadé­miai tanárok előadása: »A tengeri­szár gazdaságos felhasználásáról.« 17 40: A Mándits szalonzenekar hangversenye. 18.45 c Olasz nyelv- oktatás. 19 20 : Rádió amatőrposta. 19 55 : Lóversenyeredmények. 20 : A Stefániái—Hubay—Kerpely trió hangversenye 2<.25 : A budapesti m. kir. Állami Gépgyár »Acélhang« dalegyesületének hangversenye. M. Hir Sári zongoraművésznő közre­működésével. Utána kb. 22.15: Pon­tos időjelzés, időjárásjelentés, hirek. Majd: A Fejes szalonzenekar, az Ostende - jazz, továbbá Horváth Gyula és cigányzenekarának hang­versenye. Laptulajdonos és ifiadó : EGRI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Árverési hirdetmény. Alulir tt közhírré teszi, hogy az egri kir. törvényszék Cs. 2983/1929 sz. vég­zésével Tóth Jánosné besenyőtelki ve­gyeskereskedő ellen megnyitott csőd­ügyben a csődtömeghez tartozó üzleti felszerelés, mindennemű árú, úgymint konyhaedények, fűszer-, festékárúk, szappan, fehérnemű, ruhanemű, csip­kék, virágok, szalagok f. évi október hó 12-én d. e. 9 órakor Besenyőtelken vagyonbukott üzleti helyiségében nyil­vános árverésen a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés ellenében el fognak adatni. dr. Székely István csödtömeggondnok. KisKIrdetlseK. Minden szó hétköznap 6 fillér vasárnap és ünnepnap 8 » A legkisebb kishlrdetés 60 » vasárnap és ünnepnap 80 * Hirdetések előre fizetendők. EGY keveset használt kerékpár ol­csón eladó. Cím a kiadóban. KŐPOROSON borházas pince eladó. Értekezni Palátslk üvegesnél. 2145 ! KÉT hold szántóföld a kistályai úton és két hold a deméndi úton haszonbérbe adó. Verbőczy u. 1. 2123 ÚJ igáskocsi eladó. Makiári út 17. sz. 2171 KÉT csinosan bútorozott szoba azon­nal kiadó. Cim kiadóban. 2172 ARNYÉKSZALA 58. számú két szoba konyhás ház eladó. Értekezni Verőszala 61. 2173 BOROSHORDÓK Í12 htlr. apró edény) eladók. — 3 szobás uccai lakás; magtár kiadó. Vőrösmarthy ucca 55. sz. KIADÓ november 1-re Érsek uccában két uccai, egy udvari szoba bármilyen irodának, rendelőnek, esetleg üzletnek. Értekezni Müller üvegkereskedőnél. 2174 r--------------------------------------­­H irdessen az EGER napilapban. (180.) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Hadil Károly.

Next

/
Thumbnails
Contents