Eger - napilap, 1929/2
1929-09-17 / 161. szám
10 PILLÉK ELŐFIZETÉSI DÍJ A POSTAI SZÁLLÍTÁSSAL: EGY HÓNAPRA 2 PENGŐ 50 FILLÉR. — EGY NEGYED ÉVRE 7 PENGŐ — EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAPON 10 FILLÉR. — VASÁRNAP 20 FILLÉR. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Dr. Urhán Gusztáv. SZ ERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: EGER, LYCEUM, FÖLDSZINT, BALRA. — TELEFONSZÁM: 11. — :: HIRDETÉSEK :: MILI MÉTERES DÍJSZABÁS SZERINT :: SZÁMÍTTATNAK. :: XL. évfolyam 161. szám ♦ Kedd ♦ Eger, 1929. szeptember 17. t A pápai nuncius látogatása Egerben Elítélték a putnoki templom tolvaját. Putnok, szeptember 16. Lapunk annak idején beszá- mólt róla, hogy Sajószentp éteren a rőmai katolikus templom pad- Iáién tolvaj járt, akit éppen azon kaptak, hogy feszitővassal be akart hatolni a templom belsejébe. A tettetnek azonban sikerült elmenekülnie üldözői elől. Nemsokára később Putnokon a rőmai katolikus templomban feltörve találták a Szent Anna perselyt. A csendőrség hosszas nyomozás után elfogta Balogh Bertalan büntetett előéletű fiatal legényt, aki a lopás kísérletét és a putnoki betörést beismerte. Ügye csütörtökön került a miskolci törvényszék elé, ahol elmondotta, hogy Uogvárről szökött át Magyarországra s egyízban már hathavi börtönbüntetést töltött ki lopásért. Arra a kérdésre, hogy miért nem maradt Csehszlovákiában, büszkén jelentette ki, hogy Magyarországot jobban szereti. Ezt a szeretőiét Balogh Bertalan most legutóbb is egyrendbeli lopással, egyrendbeli lopás bűntettével igazolta, amelyért a miskolci törvényszék egyes bírósága Balogh Bertalant nyolchavi börtönbüntetésre ítélte, A büntetés kitöltése után a legényt átadják a rendőrségnek kitoloncolás végett. Időjárás. Budapest, szeptember 16. A Meteorologiai Intézet jelenti ma, 16*án, deiben 12 órakor: A hűvös északkeleti légáramlás nálunk is éreztette hatását. Eső több helyen volt kis mennyiségben. 5 mm. nél nagyobb csapadékot csak a Duna—Tisza között mértek. Budapesten ma délben 23 C. fok a hőmérséklet. Prognózis: túlnyomóan száraz és éjjel hűvös idő várható. * Eger, szeptember 16. A Meteorologiai Intézet egri állomása jelenti: Egerben tegnap 27 8 C. fok volt a maximális hőmérséklet, a minimum pedig 10 C fok. Ma reggel 7 órakor 13'4 C fokot mértek. — Ugyanekkor barométer állás 0 fokra és tengerszínre redukálva 765'5 mm. Szélcsend uralkodott. Csapadék 0 5 mm. Eger, szeptember 16. Orsenigo Caesaré, a pápa követének 24 őrás egri tartózkodása felejthetetlen élménye lett Egernek. A fogadtatás ünnepélyessége, az alakja felé áradó örömteljes érdeklődés, a finom keretű pompa, a hatalmas küldöttségek tisztelgése, iskolás ifjúságunkkal az áldoztatő rácsnál való találkozása miad o'yan részei voltak ennek a nagyjelen tőségű látogatásnak, melyeket csak a roppant lelki erőket megmozgató katolikus egyház tud magából kisugározni s tekintélyének képviselőire átvinni. De merjük egyúttal azt is jogosan remélleni, hogy a vendég nuocius maga is kedv. ző benyomásokat szerzett az érseki székhely Egerről, lakosainak odaadó ragaszkodásáról Egyházunk s annak földi képviselője, a római pápa iránt. Színpompás képet nyújtott Egernek egyébként jelentéktelen s ízlés nélküli vasúti állomása a szombat délutáni gyorsvonat megérkezésekor. Mindenütt lomb és virágdísz, zászlós lobognak, a várótermen végig a sínekig piros szőnyeg fut, a katonai dísz- század élén seiysmlobogő, az állomás perronját psdig megtölti az egyházi méltóságok « a polgári hatóságok és egyesületi küldöttségek hatalmas ctoportja. A vonat egy félórát késik. Vámosgyörktől kezdve, ahol az egri egyházmegye területére lép a nuncius vonata, valóságos diadalmenet az út Egerig. Vá- mosgyörk, Kápolna, Füzesabony, Besenyőtelek, Mezőtárkáoy, Makiár, Nagytálye, Andornak és Kistálya népe és iskolásgyer- mekserege zászlók alatt vonult ki az állomásokra plébánosaik vezetésével s ha a legtöbb helyen szóval nem is üdvözölhették a nucciust, ünneplő megjelenéssel, virággal s a pápai himnusszal adtak kifejezést érzel meiknek. Füzesabonyig elébe utazott üdvözlésére a vármegye képviseletében Okolicsányi Imre al ispán s dr. Szabó Gyula, az egri járás főszolgabirája; a főkáptalan részéről Ivanovich Emil dr. és Mayer Béla kanonokok. Háromnegyed hatkor méltóság- teljesen gördül be az egri állomásra a nuncius vonata. Hatalmas éljenzés támad, smikor a nuncius alakja megjelenik a vasúti kocsi ajtajában Fallenbüchl Ferenc pápai kamarással és Tóth Tihamér dr. egyetemi tanárral együtt. A katonai díszszázad parancsnokának s a rendőrség vezető. jének jelentkezése után Trak ■ Géza polgármester köszöntötte I a város nevében a pápa követét. Hivatkozott arra, hogy ez a vérrel megöntözött és tradícióktól nemes város, mely az évszázadok során, de különösen a tőrök uralom alatt annyit szenvedett, mindig bű maradt az egyházhoz és valahányszor feltámadott romjaiból mindig az lett, ami volt, a kereszténység vára. Nagynevű főpapjai mindig megújuló áldozattal tették ezt a várost a keresztény kultúrának s a magyar nemzeti törekvéseknek gócpontjává. Ma, amikor ismét ezer sebtől vérzünk, nem tunya megadással hanem a történelem tanulságéiban hivő lélekkel várjuk ismét a feltámadást. Különös örömmel köszönti a város a pápa követőt, hogy annak a főpásztornak hozza a pápa kitüntetését, aki ezekben a nehéz időkben nagy áldozataival máris beírta nevét a történelembe. Az üdvözlésre a nuncius rövid magyar beszéddel válaszolt. Megköszönve a polgármester szavait, kijelentette, hogy örömmel látja azt a harmonikus viszonyt mely az egyházi és polgári hatóságok között van. A fogadtatás befejezése után a nuncius az egri érsek gyönyörű négyesfogatára szállt és megkezdődött a bevonulás. Az úttest két oldalán az egri középiskolák álltak sorfalat, míg a Deák Ferenc utca • ez Eszter- házy-tér járdáin hatalmas tömeg várakozott és éljenzett. A bevonulás alatt folytonosan zúgtak b templomok harangjai, a házakról pedig mindenhol a nemzeti- szinü zászlók, a pápai lobogók és a város színeit viselő lobogók lengtek. A színház épülete előtt nagyarányú diadalkapu várta a bevonuló nu ciust, aki kíséretével az érseki palotába hajtatott. Az érseki palota parkjában cserkészek álltak sorfalat s a nun cius megérkezésekor a Bornemissza cserkészcsapat zenekara a pápai himnuszt játszotta. Az érseki palota lépcsőjénél Szmrecsányi Lajos egri érsek várakozott udvari papságának kíséretében a nunciusr*. A palota lépcsözetén az Emericana tagjai s a kiipapok álltak sorfalat. Szmrecsányi Lsjos érsek latin nyv.lvü beszédben üdvözölte a nuncius*. Örömének adott kifejezést, hogy a pápa követét székvárosában vendégül láthatja é* kérte, hogy érezze magát Egerben oly jól, amilyen bensőséges szeretettel fogadják. Ezu- lán bemutatta a kíséretében levő előkelőségeket, majd a nuncius r Súlyos robbanás történt egy gyöngyösi orvos lakásán. A szobaleány ijedtében a háztetőre mászott fel. Gyöngyös, szeptember 16. Súlyos szerencsétlenség történt tegnap dr. Bálint Andor gyöngyösi orvos házánál. Dr. Bálint lakásán a parkett beeresztéséhez szükséges anyagokat, többek között a szeszt dr. Bálintné és a dajka keverték össze. A keveréket meleg tűzhelyre tették, amikor hirtelen hatalmas robbanással lángot vetett az alkohol és egy pillanat alatt lángba borította a dajkának a ruháját, valamint az éppen ott vasaló sza- kácsnó szoknyáját is. Sűrű füst töltötte be a konyhát, amelyből hangos sikoltások hallatszottak az utcára. A járókelők közül többen berohantak és megpróbálták a ruhákat letépni a dajkáról és a szakőci- néről. Nagynehezen sikerült eloltani a tüzet, akkor azonban már mind a két alkalmazott súlyos égési sebeket szenvedett. Dr. Bálintné szintén súlyosan megsebesült, mindkét keze megégett. Egyedül a szobaleány maradt sértetlenül, aki a robbanáskor azonnal kimenekült a konyhából és ijedtében a háztetőre mászott fel. A mentők a szakácsnőt és a dajkát beszállították a kórházba, dr. Bálintnét pedig a lakásán ápolják. A serviták búcsúja. Eger, szeptember 16. Mint mindig, az idén is hatalmas tömegek mozdultak meg, hogy messzi vidékekről elzarándokolja nak erre a hagyományos búcsúra. Napokkal előbb gyalogos zarándokcsapatok színesítették meg az utcák képét. Éneklő csoportok, poros asszonysereg, messzi környék népviseletében. Á vasárnapi körmeneten csaknem tízezer ember vett részt. Az esti vonatok csaknem zsúfolásig megtelve, bővített szerelvénnyel indultak és a késő esti órákban még mindig népes csoportok üldögéltek a Líceum előtt és más védett helyeken. Az idei búcsúsok felejthetetlen élményeit a pápai követ látogatása gazdagította, akinek díszes fogadtatását csodálva nézték végig.