Egri Népújság - napilap, 1928/2
1928-12-25 / 295. szám
4 EGRI NÉPÚJSÁG 1928. december 25. Az orosz karácsony mementója. A karácsony a falun érvényesül legjobban a maga melegségével és bensőségével. A falu ragaszkodik a betlehemi pásztorokhoz és az isteni Kisdedhez, bárki akarja is erőszakkal tőle elszakítani. Most jön a hir Oroszországból, hogy muzsikok, — az orosz földmivesek — ép oly vallásossággal készülnek a karácsony ünnepére, mint a cár idejében. A moszkvai diktatúra azonban le akart számolni az orosz falu vallásosságával. A bolseviki Antikrisztus elérkezettnek látja az időt, hogy felvegye a nyílt harcot a faluban is Krisztus ellen. Nem azért veszi fel a harcot, mert erősebbnek érzi magát, hanem azért, mert fél a muzsikok egyre erősödő ellenállásától. Nemrég jött a hir, hogy egész sereg faluban meggyilkolták a szovjethivatalnokokat. A termés az egész világon jó volt s Oroszország mégis kénytelen már most millió métermázsa számra vásárolni a gabonát a fenyegető éhínség enyhítésére. Ez is a muzsikok ellenállásából, illetve amerikázásából ered, mert csak annyit termelnek, ameny- nyi saját szükségletükre kell. Oroszország mezőgazdasági területének fele van csak megművelve a szov- jetkormány adatai szerint is. Heró- des majd kétezer é¥e minden kisdedet összeszedett, hogy Krisztust kiirtsa. Lenin utódja most az isteni Kisded képeit akarja összeszedetni, hogy országában a Krisztust kiirtsa. Ami Heródesnek nem sikerült, biztosan nem sikerül Stalin- nak sem. De ha a végeredmény bizonyos is, sok memento van abban a küzdelemben a világ egész földművelő népére, amelyet Oroszországban folytat az Antikrisztus a betlehemi Kisded ellen. Pár napja jelent meg a moszkvai kormány adatai alapján Genfben egy könyv, mely számokkal igazolja, hogy a kommunista gazdasági rend csődöt mondott. A munkások diktatúrája akart lenni s a munkások élnek benne legrosszabbul. A szovjet államban 12 óra .a munkaidő, minden munkás köteles túlórázni. Harmadfél millió a munkanélküliek száma az ipari munkások között. Az orosz ipari munkás, akinek keresete van, átlag tized- részét keresi meg annak, amennyit egy európai munkás keres. Az élet viszont kétszer olyan drága Oroszországban, mint a külföldön. A tisztviselők helyzete természetesen még súlyosabb. Kereskedelemről és iparról alig lehet beszélni, mert mindent monopolizál a szovjeturalom. Minden erő kiveszett az orosz társadalomból, mely nyomorogva tűri a rettenetes diktatúrát. Egy népréteg az, mely nem hódolt be a kényuraknak s ez a falusi nép. A falu népét tekinti veszedelmes ellenségnek, Stallin, aki maga is a muzsikokból származott. A szociálizmus, mely Oroszországban a maga gyakorlati formájában nyilatkozik meg, kezdetben földet ígért a földmiveseknek. Pár év után azonban azt a földosztást is visz- szacsinálta, amit Stolipin, ^ cár miniszterelnöke, a magántulajdon alapján hajtott végre. Maximálta a földet, amit 1—1 mivelhet. Megkezdte az ellenségeskedést a küla- kokkal. Ezek a nagygazdák, akiknek 10 holdnál több területük van. Ma ezek a legnagyobb ellenségei a Irta: Schandl Károly dr. szovjeturalomnak, a kisgazdatársadalomnak ezek a tagjai, akik azonban igen nagy számban vannak. Ellenük akarta felbujtani a szovjet a törpebirtokosokat és napszámosokat. Törekvése nem vezetett sikerre. Ma már az egész orosz falu látja, hogy életére megy a játék és minden földmivesből szovjet rabszolgát akarnak csinálni. Míg a városi munkásságból 8000 választ egy képviselőt [ a kerületi gyűlésbe, addig 20.000 ! földműves küldhet csak egy képviselőt. A földmives 5—10-szer annyi adót fizet jövedelme után, mint az ipari munkás, vagy a tisztviselő. Az orosz földműves a gabona árának csak 20 százalékát kapja meg, 30 százaléka a közvetítő kereskedőé, 50 százaléka a szovjeté. Az állam kétszeres áron adja neki az ipari cikkeket. Az orosz muzsikok milliói nehezen mozdulnak, de még nehezebben engedelmeskednek. Most, mikor karácsonyuktól is megakarja őket fosztani a szovjet, fellángol a harc az orosz mezőkön és folyik a néma küzdelem, mely talán egy, talán kettő, vagy három éven belül meghozza az orosz tragédia végső felvonását. Mindenütt kapható! Termeli s Orsz.|^^ Magy. Tejszöveftkezeti Központ! Budapest, Ia, Horthy Miklós-ut 119/121# 3 äfcäS @£3S££2fi§gOHiBMMHI »Akinek van kenyere, törjön belőle annak, akinek nincsen.« A Dobó István asztaltársaság tiz iparostanulót ruházott fel vasárnap. Harminckét esztendő nemes tradícióját folytatta vasárnap ez egri Dobó litván-asztaltársaság, amikor összegyűlt a Keresztény Iparoskor kisterméből?, hogy tíz felruházott gyermek őrömének örüljön. A nagy asztalnál tisztes- fejű iparosok ültek és velük szemben sorakozott föl a »íz iparostanuló, izéponvaialt űj barna ruhákban. Losonczy Sándor, a Dobó asztaltársaság alelnöke nyitotta meg azünnepiéget ésüdvözőlte a megjelent Matuszka Mihály plébánost, Radxl Károly ipartestületi elnököt éB Grónay Andor ipariskolai igazgatót. Matuszka Mihály az elismerés szavait mondotta a nemeaszivű asztaltársaságnak, a mely evangéliumi célokat vett kisebb céljai közé, és amely minden esztendőben teljesíti a Krisztusi parancsot: »Akinek van kenyere, törjön belőle annak,akinek nincs*. Radii Károly megköszönte az iparosság nevében az Asztal- társaság fáradozását és intette a felruházott iparosíanulőka*, hogy annakidején ők is gyakorolják a jótékonyság cselekedeteit. A felruházottaknevébenJM/iász Magda és Ferenczy Sándor mondott köszönetét, és mikor hálájukról beszélt, feszesen állt a tíz gyerek és a szépenvasalt, új barna ruhák gombjainál csak a szemük volt fényesebb. Szükségletét mindenkor helybeli iparosnál és kereskedőnél szerezze be 1 Gondolat. Egy tenger van az Isten udvarában. Kék rajzolásit, hatalmas remek. Belőle titkon, föld-méhen által Táplálkoznak apró tengerszemek. Ül mellette az Úr örök időkön Nézegetvén a part kavicsát, A keze lassan mozdulatba réved S míg elnéz a végtelen vizeken át, Bele-belevet egy kavicsfignrát. A tenger nyugodt. Kék mint az ég. Leviszi lassan az Isten kövét S túlnan, messze, föld-méhen át Visszhangba tör a végtelen fenék : Fölbuggyan apró tengerszemekben Isten kövétől fogant buborék: A gondolat. Apor Elemér. Merengés az alkonyuló erdőben Fekszem a szeptemberi erdő aranyavarjában. Imádtégos csendben, alkonyatbaD. Nyugalomban. Köröttem, fölöttem, millió levélbutle. A lehullottak már zörgős rozsdásra csavarodtak, Fönn a fákon még fanyar-sárgák, Mág egy lehellet tartja őket az Élet-Halál közötti meggyén, de holnap már lehuilanak, lehullana* <t egyre sűrűbb lesz a rozsdássárga bronz-avar. Szemem lehunyva fekszem köztük s megvillan bennem valami: milyen jó lehet levélnek lenni. Tavasszal kecér zöldbe szökkenni, kidísziteni a tar, szürke fákat, incselkedni bolondos Áprilissal, csőkolózai & Nappal, Széllel, megbirkózói márciusi viharral, holdsütések ezüstje alatt nőni, nőni, nőni, erdővé lenni, beolvadni egy ős-zenébe s zúgva menni a Nyár elébe. Zöld koronává lombosodni, megfürdeni meleg záporban, madárzenére táncot járni, majd szépcsendesen megrötülni, megrozsdásodni, megfonnyadni, s csipös, hideg hajnalokon holtan hullni az ősz ölébe. Milyen jö lenne levélnek lenni, egy Tavaszt, agy Nyarat, egy Őszt megélni, minek elébe menni negyven-ötven évnek? fölvenni a szenvedések kopott öltönyét, végigrobotolni a szürke Élet-utat, s megöregedve, unottan, búsan, kifosztva, fásultan dőlni az anyaföldbe . . . Fekszem a szeptemberi erdő aranyavarjában. A fákról hullnak rám a levelek, ■ én testvérükké álmodom magam egy percre az alkonyuló, őszi erdőben. Cholnoky Márta. Ä felhők. Szállnak gomolyogva, szállnak messze-messze, Egyik napnyugatra, másik napkeletre. Az ég kék azúrján hideg büszkén járnak, Nem hatja meg őket sem öröm, sem bánat, Meseország minden alakja él bennük, Titokzatos fények gyűlnak ki megettük, Mintha ott volna az álmok palotája Hová álmok járnak, teljesülést várva; Elsülyedt városok, titokzatos hajó, Hét pecséttel lezárt, sárkányőrzött ajtó. Mindent megszépítő, csodakék fátyolok, Amiken a távol gyémánt para ragyog . . . Szállnak, egyre szállnak, meg soha nem állnak, A fényt letompítják, növelik az árnyat. Nagyon messze vannak, a kék égen járnak, Hej de sokszor mégis a szívünkön szállnak . . . Hej de sokszor mégis a lelkűnknek fájnak, A szeszélyes felhők: a sok dőre vágyak. Ringelhanné F. Juliska.
