Egri Népújság - napilap, 1928/2
1928-12-25 / 295. szám
192S. december 25. EGRI NÉPÚJSÁG 5 Hevesvármegye elektrifikálása Irta: Szent-Iváng Farkas. Az e tárgyban már eddig elhangzott nyilatkozatok, megjelent cikkek és vélemények után nemcsak megengedhetőnek, de egyenesen kötelességemnek tartom, hogy ezen végtelen négy horderejű kérdőihez én is hozzá szóljak, nem csak mint az, ez- ügyben legjobban érdekelt Mát- raaljáaak és Heves vármegyének hűséges fia, hanem úgy is, mint aggódó hazafi, aki csonka Hazánk energiaforrásait a leggazdaságosabb s leghelyesebb módon szeretné felhasználva látni. Mint tudjuk a Vármegye villamosítására 1927-ben megalakult a H.V.R.T., mely pályázatot hirdetett, melyben mindenek előtt két föltétel teljesítését kívánta: 1. A Villamos Cenirálé lehetőleg Hevesmegye területén épüljön. 2. Az áramszolgáltatási telep hevesmegyei lignitre legyen bazirozva. A beadott négy pályázat közül, kettő a verseny közben lemaradt s ma szemben áll egymással a Salgótarjáni Kőszén bányák R T. és a Magyar Alföldi Villamosságot Szolgáltató R. T. Arról kell tehát a beérkezett szakvélemények tanulmá- nyczáea után döntenie az arra illetékeseknek, hogy melyik vállalatnak adja a koncessziót. E cikkben éppen avval a céllal írom és éppen ezért ebben az időpontban, hogy most a döntő pillanatban igyekezzem mindenki előtt világosan kimutatni, hogy elfogulatlanul mérlegelve a két ajánlatot, melyiket kell, úgy Vár- megyei, mint országos szempontból is választani. Hasonlítsuk össze a két pá lyázatot, azok előnyeit és hátrányait, a kővetkezőkben: Állapítsuk meg elsősorban, hogy a Salgótarjáni nem felel meg a pályázatban megkívánt, már említett két feltételnek, különösen nem annak, hogy az áramszolgáltatási telep heves vármegyei lignitre legyen bazí- rozves, míg a Magyar Alföldi mindaét kívánalomnak legpontosabban, teljes egészében eleget tesz. A Salgótarjáni részben magyar részben külföldi tőkével dolgozik, de hogy a szőbanforgő mű felépítésénél és üzemben tartásánál kizárólag csak magyar ipari gyártmányokat és ipari termékeket fog felhasználni, erre Dézve nincsen teljes garanciánk. A Magyar Alföldi ugyancsak idegen töke segítségét venné igénybe (német és svájci tőkét) de ez az ideg9n töke arra vállalt kötelezettséget, hogy ezen naü felépítésénél s üzetebeniar tftsánál kizárólag csak magyar ipari gyártmányokat s termékeket fog felhasználni. Hogy nagy részben külföldi pénzzel dolgozik mindkét vállalat, ezt én mindkét esetben csak előnyösnek találom, mert ha egy tőkeszegény ország idegen tőkét vonz és ennek fölhasználásával bent az országban vállalkozást, ipart, kultúrát — szóval munka- alkalmat, megélhetést, jóllétet, értékeket teremt azaz termel, ez nemzetgazdasági és szociális szempontból egyenesen kívánatos. A magyar szénvagyon, a lignit kivételével, szakértők véleménye szerint, 60—70 évre elegendő csupán. Ebből az következik tehát, hogy evvel a nemzeti vagyonnál oly beosztással kell gazdálkodnunk, hogy csakis oly esetekben vegyük azt igénybe és fogyasszuk azt, amikor a gyengébb minőségű s rendelkezésre állő magyar lignit nem megfelelő. Ezt a nagy nem zefgizdesägi jelentőségű kérdést (mint ezt az Egri Népújság dec. 21.-iki számában részletesen olvashattuk) Olaszország törvénynyel rendezte olyképpen, hogy állami subvenciőt juttat olyan vállalatoknak, melyek thermo- electromos központok felállításánál kizárólag helyben termelt, hazai lignitet használnak. Da találunk, a barnaszén felhasználó sának megszorítását s a hazai lignitek okszerszerű felhasználásának előmozdítását célzó állami intézkedéseket az utódállamokban i«, mint pl. Oláhországban, ahol törvény szól arról, hogy áramfejlesztésre jobb minőségű szenet nem szabad használni, csak lignitet, mely termelési helyén értékesítendő. A 3800 kalóriáé salgótarjáni szén, 12%-os nedvesség tartalmával egész Csonkamagyar- országra ezállítőképei, megbir minden fuvart, mig a mátraalji lignit, 2200 kalóriájával és 47°/« nedvességtartalmánál fogva szállításra alkalmatlan és csak a helyszínen való feldolgozás mellett hasznosítható, minek egyetlen módja a villany-termelés. Ipari tüzelésre a lignit csakis egész közeli távolságra jön számba. A két ajánlattévő egységárai csaknem hajszálra egyeznek, — mégis a Magyar Alföldi egy gondolattal olcsóbb. Ami a népi szükségletet (kezdetben 20 W. — később 3040 W.) illeti, ez a tétel a salgótarjáni, napi 400 W. termelésénél csaknem semmi fontossággal sem bír, (sőt, mint mondottuk, kár erre a célra) míg a mátraalji lignitnek ez egyenesen életkérdés! Salgótarján szerencsétlen ideiglenes határszéli helyzete sem engedi mag, hogy az áramszolgáltató telep ott épüljön. INICM KEZÉT NEM TESZI TÖNKRE MINTA LUGKŐ HANEM BARSONYSIMM TESZI MINDENÜTT EtiAlPH^TÓ. Gyárba: a.eUOAUJIAKI ÉPHORTBüQAPEST. s salgótarjáni szénre legyen ba- zirozva, mert a legkisebb ellenséges megmozdulás esetén is, az első órában megállna minden, onnan árammal ellátott ipari munka és sötétség borűlna erre az egész országra. Gondoljuk meg még ezekután á Magyar Alföldi mellett szóló súlyos szociális szempontokat. Ha a Magyar Alföldinek juttatjuk a koncessziót, egy nagyszabású ipartelep létesül a vármegye területén, Hivesmegye parlagon beverő lignitjei, a megye lakossága a a köz érdekében nyernek megfelelő kihasználást, száz és száz családnak munka- alkalmat, kereseti lehetőséget, megélhetést biztosítunk, valamint a megye környékbeli községeinek bevételi forrásait emeljük és a vármegye ekzisztenciá- kat ment meg. A gazdasági-ipari fellendülés és az evvel járó vagyonosodás és kultúra kopogtat a szegénysorsu Matraalján! Eresszük be! Én ezek után az alábbi meggyőződéire jutottam: Ha mélyére tekintünk a dolgoknak, most már nem is csak arröl van sző, hogy a két rivális közül melyik vállalat szolgáltassa az Hevesvármegye villamos centráléjának látképe. A hatalmas centrálét Hevesvármegye vezetőinek kezdeményezésére tizenkétmillió pengő költséggel a közeljövőben építi meg a megye lignitkincsének kihasználásával vármegyénk városainak és községeinek villamos árammal való ellátására a Magyar Alföldi Villamosságot Szolgáltató R.-T.
