Egri Népújság - napilap, 1928/2

1928-10-02 / 226. szám

4 EGRI NÉPÚJSÁG 1928. október 2. előmozdítására. Nem hatalmas koncepció kell ide. Hatalmas koncepció kell egy Tokióhoz, egy Budapesthez vagy egy Deb- recenhez ii. Kisebb, de jól meg­valósított koncepcióra van szük­sége Egernek. Eger városában meg van adva, milyen sínen kell haladni a fejlődés felé. Ezt kell erősíteni. Az iskolaváros és a fürdőváros iránya harcol egymással ma Eger város fejlesztésénél. (Frank Tivadar: Ne tessék e két irányt egymással szembe állí­tani.) Áz iskolavárossal úgy ál­lunk, hogy például a ciszterci gimnázium minden év elején százával küldi vissza a felvételre jelentkező gyermeke­ket, mert nincsen hely. Pedig Egeren csak az iskolavá­ros fejlesztésével, növelésével, felvevőképességének növelésével tudunk csak segíteni. — Ezzel izemben áll a fürdő­város gondolata. Nem akarok rosszmájú lenni, de sokan por­fürdővárosnak hívják Egert. Akinek alkalma volt külföldön nem nagy helyeket, csak mond­juk egy Mucsát meglátogatni, azoknak be kell ismerniük, hogy Egerből nem lehet főrdővárost csinálni I (A költségvetés tárgyalásának további részleteiről helyszűke miatt, lapunk legközelebbi számában adunk tudósítást.) HÍREK Eger, 1928. október 2 A Ferencrendiek templomában kedden és szerdán délután 6 óra­kor szent beszéd lesz Szt. Ferenc tiszteletére, csütörtök délután 6 órakor pedig Szt. Ferenc halálának a megünneplésére litánia és szent­beszéd. Az egri ipartestület cipész-szak­osztálya minden kedden este hét órakor ülést tart az Ipartestület helyiségében. Az elnökség a mai súlyos gazdasági viszonyokra való tekintettel kéri az összes tagok megjelenését. * Eger és környéke részletes ka­lauza, irta Szmrecsónyi Miklós. Ära 1 pengő. Kapható az Egri Keresztény Saj­tószövetkezet könyvkereskedésében, a Líceum és a Színház melletti ujságáru- sító paviílonokban; továbbá az Érseki Líceum portásánál. Ne felejtse el, hogy október 7-én, vasárnap délután nagy szü­reti mulatság lesz az egri Keresz­tény Szociális Egyesületben. Fú­vós és vonós zenekar mellett min­denki kedve szerint mulathat! * Éjszaka utazik? Rendeljen lakásához autót a káptalan uccai trafikban, hogy le ne késsen. * Uránia. Hétfőn és kedden két sláger egy műsorban: «KOKAIN- CSEMPÉSZEK« dráma 7 felvonás­ban és «A BECSALI CSÁRDA« nyolc felvonásos vígjáték. Előadá­sok kezdete 6 és egynegyed 9 órakor. Laptulajdonos és kiadó: EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET Kiadóhivatali igazgató: Dr. Schőnvitzky Bertalan. Meghívó. Van szerencsém a Hevesi Terménykereskedelmi Részvénytársaság t. részvényeseit f. évi október hó 17-én d. e. 11 órakor. Hevesen a Heves Vá­ros és Vidéke Takarékpénztára hiva­talos helyiségében megtartandó évi rendes közgyűlésre tisztelettel meghívni. Részvényletételi hely: a Heves Vá­ros és Vidéke Takarékpénztára. Tárgysorozat. 1. Áz igazgatóság és felügyelőbizott­ság jelentése. 2. A mérleg megállapítása, a nyere­ség hováfordítása feletti határozatho­zatal. 3. A társaság tartamának újabb egy évre való meghosszabbítása. 4. Uj igazgatósági és felügyelő bi­zottsági tagok választása. 5. Az alapszabály I. § ának módo­sítása, Heves, 1928 szeptember 29. Az igazgatóság m. b. KLAR JENŐ. Mérleg-számla 1927 junius 30 án. VAGYON : Értékpapír 24 80 P Árú 65844 20 P Felszerelés 3876-45 pengő, összesen 69745 45 pengő. TERER: Alaptőke 10.C0J P Adótar­talék 24 P Értékcsökkenési számla 880’04 P Folyószámla hitelezők 58.818-28 P Nyereség 23-13 P Összesen 69.745-45. Eredmény-számla 1927 junius 30 án. VESZTESÉG : Üzleti költség 10.234 46 P Tiszti fizetős 4.14080 P Jutalék 2.977-44 P Kamat 3.681.16 P Adó 355 20 P Nyereség 23 13 P Összesen 21.412-19 pengő. NYERESÉG: Elszámolt veszteség nyereség 21.412-19 P Összesen 21.412-19 pengő. Ne felejtse el lejárt előfizetését megújítani! 1928. Pk. 2706/7 számhoz. Árverési hirdetmény. Dr. Lichtenstein Izidor ügyvéd által képviselt Weisz Ede kérelmére és javára 73 P 10 f hátr. követelés és járulékai ere­jéig az egri kir. járásbiróság 1927. évi 1890/7 sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenve­dőtől lefoglalt 1200 P becsértékű ingó­ságokra a pétervásárai kir. járásbiróság fenti számú végzésével az árverés elren­deltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján fentírt, valamint zálogjo­got szerzett más foglaltatók javára is a végrehajtást szenvedő lakásán, BQkkszent- erzsébeten hivatalból leendő megtartá­sára határidőül 1928. évi okt. hó 8. nap­jának délután 2 órája tűzetik ki, ami­kor a biróilag lefoglalt cséplőgépet a leg­többet ígérőnek készpénzfizetés ellené­ben, esetleg becsáron alul is el fogom adni. Pétervására, 1928. évi szept. hó 19. Bydeskuty kir. bírósági végrehajtó. Gé pkocsijavító műhely I_____________ Tisztelettel értesítem Eger és Vi­déke n. é. közönségét, hogy kocsi­gyártó üzememben a gépkocsi ja­vítást is vállalom. --------- Győry J ózsef volt Fiát Autógyár főszerelő vezetésével, ki 3 legnagyobb szak­értelemmel végzi az autók és moto­rok legnagyobb javítását is. Válla­lunk mindennemű esztergályozáso- kát, henger és tengelycsiszolást, autórúgók készítését, stb. Pontos kiszolgálás szolid árak mellett. Szi­ves pártfogást kérve kiváló tiszte­lettel — Vidinszky Kálmán és Társa Eger, Makiári út 9. Á Szülők és a tanuló ifjúság figyelmébe! Az összes helybeli iskolákban és tanintézetekben az 1928 - 29. tanévben használatos elemi-, közép- és főiskolai TANKÖNYVEK már most kaphatók és beszerezhetők. Előjegyzéseket elfogadunk. Tisztviselőknek a Köztisztviselők Szövet­kezetének kultúrkölcsön utalványaira tankönyveket és tanszereket adunk ki Kultúrkölcsön-ürlap nálunk kér­hető és azt kitöltve mi továbbítjuk. Tankönyvkötéseket vállalunk. Gyors és pontos kiszolgálás. A t. szülők és a tanuló ifjúság becses pártfogását kéri az EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET (ezelőtt Szolcsányi Gyula) könyv-, zenemű, papír-, író- és rajzszerkereskedése. — Alapítványi ház. Az_egri kir. jbiróság, mint tkvi hatóságtól. 8538/tk. 1928. szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Kornhauser Miksa végrehajtaténak Berecky Pálné sz. Kovács Erzsébet végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a tkvi hatóság a végrehajtási árverést 857 pengő -.88 f tőkekövetelés és járulékai behajtása végett az egri kir. járásbiróság terü­letén levő, Verpelét községben fekvő s a verpeléti 1164 számú betétben AI. 3—4. sor. 690—691 hrsz. a. foglait, 438 ossz. ház és kertnek Bereczky Pálné sz. Kovács Erzsébet nevén állő fele részre 1886 pengő kikiáltási árban el­rendelte. Az árverést 1928 október 15. napján d. u. 4 órakor Verpelét községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacso­nyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított ovadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánat­pénznek előleges bírói letétbe helye­zéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési fel­tételeket aláirni 1881 : LX. t.-c. 147» 150. 170. §§. 1908 : XL. t.-c. 21. §.) Az aki az ingatlanért a kikiáltási ár­nál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyom­ban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészí­teni. (1908: XLI. t.-c. 25. §.) Eger, 1928. junius hó 25. napján. REITMANN s. kir. jb. A kiadmány hiteléül PAPP kiadó. Kishirdcföet Minden szó hétköznap 8 fillér vasárnap és ünnepnap 10 » A legkisebb kishirdetés 80 * vasárnap és ünnepnap 100 » Hirdetések előre fizetendők. HÁZAK, szőlők adásvételét közvetíti Kováts, OFB. ingatlanirodája Torony u. 3. UJ boroshordók minden nagyságban kaphatók Víberánszky Viktor kádár mes­ternél, Balassa u. 25. KÉT szoba, konqha mellékhelyiségekkel kiadó. Cím kiadóban. _ÉRETSEGIZETT fiatalember ügyvédi v. más irodai munkára ajálkozik. Cím a kiadóban. MINDENHEZ értő, kitünően főzni tudó, egyedül álló katolikus korosabb özvegy nő gazdasszonyi állást keres falusi plé­bániára vagy magányos úrhoz csekély fizetéssel. Cím a kiadóban. HÁZKÖZVETÍTÓ Fenyő Lipöt Eger, Ujvilág-u. 10. EGY szüretelőkád és egy francia bor­prés használatra kiadó. Kertész ucca 21. szám. ÜZLETHELYISÉG kiadó Servita ucca 7. szám alatt. Értekezni ugyanott. EGY borbély segéd felvétetik Bárdos fodrász üzletében. Älmagyar u. 18. KÉT ucca szoba kiadó. Petőfi u. 22. Egyes szám ára hétköz­nap 10, vasárnap 20 fill. OLCSÓBB LETT AZ !!!EGRI NÉPÚJSÁG!!! Előfizetési ár 1 hóra 2*50 P, :: negyedévre 7 pengő :: (226.) Nyomatott az Érseki Liceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Eadil Károhj.

Next

/
Thumbnails
Contents