Egri Népújság - napilap, 1928/1
1928-04-27 / 99. szám
4 EGRI NÉPÚJSÁG 1928. április 27. ezenkívül még öt bajnoki mérkőzést kell lejátszania, sőt valószínű, hogy a S. S. E. ellen elvesztett mérkőzést újra játszák, mert az amatőr zsűri egyik játékosukat nem nyilvánította amatőrnek. Ch i. Patíf'P*.'-''*-'- JPSÍ Jl>» itíi PÍCJ Közgazdaság. Hogyan lehet a zöldségmagvakkal takarékoskodni ? Ha végigszemléljük a kiadott magárjegyzékeket, úgy arra a meggyőződésre juthatunk, hogy egyes konyhakerti magvak megfizethetetlenül drágák, miért indokolt a meglevő magkészlettel való takarékoskodás. Az apró magvakat, mint pl. a petrezselyem, sárgarépa (carotta, murok) kétszerannyi homokkal, vagy fahamuval keverhetjük, amikor is a magvakat egyenletesebben vethetjük és oly ritkán, hogy kikelés irtán a ritkítást el is mulaszthatjuk. Az ugorka, tök, dinnye magját nem állandó helyére vetjük, mivel ott igen sokszor az idő hűvösebbre fordulásával, a sok eső következtében az elvetett mag megromlik, hanem a magot fü- részporban vagy homok között meleg helyiségben előcsiráztatjuk s csak csírázott állapotban rakjuk állandó helyére, hol aztán hamarosan kikel. A csírázott magvakból csak egyszeri vetésre számit- hátunk. Az ugorka soros termesztésénél az előcsíráztatott ugorkát nem 15, hanem 20—25 cm. távolságra vetjük, mely távolság szem- előtt tartásával a növények erőteljesebben fejlődnek, egészségesebbek, szebb és nagyobb termést hoznak mint a sűrű vetésből fejlődők. Az olyan növények, melyek palántanevelést kívánnak, ezeknek magjait a melegágyban vagy pa- j lántanevelő helyen nem szabad ; sűrűn vetni, mert a sűrű vetésből j legtöbbször megnyúlt, ültetésre ! nem alkalmas palántát kapnak. A bab fészkes vetésénél elegendő lesz a bokorbabnál 4—5, a karósnál 3—4 szem, mert a növény a legtökéletesebben úgy fejlődhet ki s hozhatja a legtöbb termést. A borsó túlsűrfl vetése szintén hely télén, mert arra kell törekedni, hogy minél több napot kapjon. vitéz Szabó J. Az útépítések finanszírozásának kérdésében Hermann Miksa miniszter az érdekeltek bevonásával ankétot tartott. Az elhangzott felszólalások szerint a szükséges . 30 millió pengőt a magyar nagybankok útján fogják igénybevenni, feltéve, ha azok ilyen nagyösszegű pengőtételt tudnak mobilizálni. A téglagyárak az idén már negyvenmillió téglát szállítottak. A téglakartelnek még ötvenmillió darabra van megrendelése s a vidékről még ötvenmillió darab megrendelését várják. Ez a nagyarányú megrendelés a kartel vidéki gyárainak foglalkoztatását biztosítja 30 millió pengővel Budapesten új híd épül,^ mely a Hungária utat köti össze ÓbudáKatolikus ifjak! ....................... I Ka tolikus szülök! Megvannak-e nektek: dr. Tóth Tihamér IjönyVei ? a «LEVELEK DIÁKJAIMHOZ.« eddig megjelent számai: «Dohányzol ?. «Ne igyál !■ . «A jellemes ifjú« fűzve amatőr kötés P 5-50 P 6-« —80 « 1 — « 4 — « 4 50 . 4* 4-50 « 4-— 4-50 . 4-— » 4-50 • Krisztus és az ifjú- (Előkészületben, megjelenik 1928 karácsonyra) * ^ * •Az ifjúság lelki gondozása« .... « 8- — «A felnőttek lelki gondozása» .... » 5-50 «Szentbeszédek Krisztus királyságáról« « 10 — » 9-KÄPHAT0K AZ EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET KÖNYVKERESKEDÉSÉBEN val. A híd 22 méter széles és 800 méter hosszú lesz. A tetején gyorsvasét, a közepén az autók, oldalt pedig a villamosok közlekednek. A hidat az utolsó szegig magyar munkások és magyar gyárak állítják elő. A vidéki pénzintézetek szerint nincs szükség a kamattörvényre, sem pénzintézeti reformra. A fizetésképtelenségek emelkedését a külföldi gyárosok könnyelmű túlhitelezései idézték elő. ^Tőzsde.«* jelentése * Bossz időben a gyermekek a Tündérvásárt kérik. Példányonként csak 12 fillérért kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet üzletében, ujságárú- BÍtóin&l és a dohánytőzsdékben. Mennyit er ma a pengő? font sterling . . . . . 2785 fi: belga frank . . . 79-80 cseh korona . . . . 16-90 dán korona ... . 153-20 dinár . ............... 9 .97 dollár.................. . 570-00 francia frank . . . . . 22-50 hollandi forint . . . . 230 20 zloti.......................... . 6405 leu............................. 3-55 líra............................. , . 30 05 márka...................... . 136 65 schilling.................. . 80-35 norvég korona . . . . 15285 svájci frank . . . . . 110-C0 svéd korona . . . . . 153-30 pezeta ...................... Laptulajdonos és kiadó : SGR1 KERESZTÉNY SAJTÓSZOVETKEZF/Í Kiadóhivatal! igazgató: Dr. Schőnvitzky Bertalan. KÓc*7 p1\jT n8i fonott szan- dálcipők, var- .... rótt és szegeit s zandálok bi'aoí“!?L Gaál Lajosnál, Széchenyi u 32 7580/1928. sz. Pályázati hirdetmény. A lemondás folytán megüresedett városi tűzoltói gépkocsi vezetői állásra pályázatot hirdetek. Kérvényhez csatolandó : születési és erkölcsi bizonyítvány, hatósági orvosi bizonyítvány, a gépkocsi vezetői és motor szerelői vizsga letételét igazoló bizonyítvány, a kommun alatti magatartást igazoló bizonyítvány. A gépkocsivezető tűzoltógyakorlatot is köteles végezni. Jövedelem a m. kir. postánál alkalmazott gépkocsivezető mindenkori illetményével egyenlő 3 évenkénti szabály- rendeletileg megállapított előlépéssel. Kérvény és bizonyítvány 1928. május 15. d. e. 12 óráig adandók be. Később beérkezett kérvényeket figyelembe nem veszik. Eger, 1928. április 24. Trak Géza ek., polgármester. P MÁRVÁNY £ mozaiklapok, bonni fehér és A színes csempék Melocco r. t. Xí Budapest, Ferenc körút 41. ^ y? Ajánlatot ad: Építőipar r. t. y <mm * Fehér- és ajourhimzésre a varrógépen teljesen ingyen tanítja meg vevőit a Singer varrógép részvénytársaság. S3 &a_ SÜTŐ-ÜZLET MEGNYITÁS. Van szerencsénk az igen tisztelt és nagyérdemű közönséggel tudatni, hogu sütő üzletünket folgó év április hó 28 án g :: Széchenyi ucca 38 szám alatt :: megngitottuk. Naponta 2-szer friss süteméng, kenyér kapható. 6 Idegen sütéseket délelőtt 8-12 óráig eszközlünk. — A naggérdemű közönség becses pártfogását oooooooooo kérve vaggunk kiváló tisztelettel oooooooooo POLÓNYI ÉS TÁRSA _e3 B9 .aS 7861/1928. sz. Hirdetmény. Eger város tanácsa felhívja mindazokat, kik az érsekkerti kioszkot akár a f. évre, akár hosszabb időtartamra bérbevenni óhajtják, a bérleti feltételek és a bérleti összeg megállapítása végett f. év április hó 27 én d. e. 10 órakor Franck Tivadar v. tanácsnok hivatali helyiségében tartandó tárgyalásra jelenjeaek meg. Eger, 1928. április hó 24-én tartott tanács ülésből. Trak Géza s. k. polgármester. Budapesti Nemzetközi Vásár 1928. április 28 tói május 7-ig Kereskedőknek, gazdáknak, községeknek legjobb bevásárlási alkalma 50°/o-os utazási kedvezmény! Részletes felvilágosítás és vásár- igazolvány kapható Budapesten: a Vásárirodánál, V., Alkotmány- utca 8. Egerben : Hevesmeggei Takarékpénztár. (A vásárigazolvány ára 3 pengő 20 fillér. 2—3 havi használatra kölcsön veszek nianirmt amennyiben megfe- jJlctUillU l, jel, esetleg megveszem. Cím a kiadóhivatalban. Kishirdetésel;. Minden szó hétköznap 8 fillér vasárnap és ünnepnap 10 » A legkisebb kishirdetés 80 vasárnap és ünnepnap 100 Hirdetések előre fizetendők. ELADÓ elsőrendű angaszéna és vörös here kicsingben és nagyban. Megtudható bármikor. Pacsirta ucca, Tévesztő-köz 20. sz. KÉT üzlethelyiség Kaszinó ucca sarkán azonnal kiadó. Bővebbet Schvarcz és Deutsch cég vasüzletében. Ugyanott használt fekete lemez is kapható. ÍRÓGÉP kis Adler teljesen jó karban eladó. Cím kiadóban. UCCAI két szoba, konyha, zárt üvég. veranda kiadó. Széchenyi u. 38. HÄZKÖZVETÍTŐ Fenyő Lipót Eger,, Újvilág-u. 10. ELADÓ: szőlőoltvány, szőlővessző, lucernamag, gyümölcsfacsemete GRÖBER Jenő szőlőbirtokosnál Eger, Knézich Károly ucca. KETTŐ szoba, konyha fürdőszoba, mellékhelyiségekkel május 1-re Kisfaludi ucca 14. alatt (Tisztviselőtelep) kiadó. BELVÁROSBAN négyszobás emeleti modern fürdőszobás lakás azonnal kiadó. Érdeklődni dr. Szabó Szilárd ügyvéd irodájában Széchenyi u. 8. ÉRSEKI uradalomban 40 drb 5/4 éves. mangalica süldő eladó. Ugyanoda perfect mosó és vasalónő kerestetik. HAROMSZOBÄS űri lakás fürdőszobával, mellékhelyiségekkel és üzlethelyiségek májusra kiadók. Értekezhetni Barynál. Olvassa a pontos hírszolgálatot nyújtó EGRI NÉPÚJSÁG ot, melyben előnyösen is hirdethet! (97.) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Hadil Károly.