Egri Népújság - napilap, 1928/1
1928-04-12 / 86. szám
4 EGRI NÉPÚJSÁG amMOBK -«íMMWrTOMWMtfM 1928. április 12. * Szívbetegek és érelmeszesedésben szenvedők a természetes «Ferenc József» keserüvíz használata által könnyű és pontos bélműködest érnek el. Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy a Ferenc József víz különösen agyvérzés és gutaütésre hajlamos idősebb embereknél kitűnő szolgálatot tesz. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben. Éjjeli kóspárbaj két matyó között. Husvét vasárnapján este véres verekedés zajlott le Mezőkövesden két régi haragos között. Murányi Albert gazda a korcsmában boroz- gatott, amikor betért oda régi haragosa: Bóth Antal gazdálkodó. A két férfi veszekedni kezdett, majd mikor a koresmáros kituszkolta őket az utcára összeverekedtek és eközben Murányi késével felmetszette Bóth Antal hasát. Murányit a csendőrök letartóztatták és bekísérték a miskolci ügyészségre, Bóth Antalt pedig életveszélyes sérüléseivel a miskolci Er- zsébet-kórházba szállították. Karnis ezüstpengósök, amelyek — valódiak című hírünkkel kapcsolatban megjegyezni óhajtja a szereplő egri úr, hogy a rendőrséget ő világosította fel a pénzek valódi voltáról * «Carmen» az Urániában. Szerdán és Csütörtökön, csak 16 éven felülieknek, a világirodalom leghíresebb szerelmi regénye «CARMEN» Prosper Marimée világhírű regényének filmváltozata kerül 12 felvonásban bemutatásra Ä fővárosi Ufa, Capitol és Kamara mozgók műsorain nagy sikert aratott film címszerepét Dolores del Rio játsza. Hz előadás bevezetését képezi egy Pátria-híradó és egy kétfelvonásos burleszk. Előadások kezdete 6 és egynegyed 9 órakor, legyek előre válthatók a mozipénztárban. Egy sárgagombityelű esernyőt nagypénteken délután a ciszterciták templomában elcseréltek; aki tévedésből elcserélte, szíveskedjék címét leadni a kiadóhivatalban. A Nyukosz. egri főcsoportja f. hó 12.-én d. u. 4 7» órakor a vármegye- házán levő helyiségében (vitézi szék) tartja évi rendes, tisztujítással kapcsolatos közgyűlését, melyre a tagok megjelenését tisztelettel kéri az elnökség. Közgazdaság. Tizennyolcmillió pengő fagykár. Az Országos Mezőgazdasági Kamara adatai szerint az elmúlt év ben a májusi fagyok a szántóföldi termelésben kereken mintegy 18 millió pengő fagykárt okoztak, ami az összes mezőgazdasági termelésnek 2%-a. A múlt évben a fagykár a legnagyobb a, rozsvetésben volt. Új hegyközségi törvény. A szőlőgazdálkodás nehéz helyzetének enyhítésére illetékes helyen elhatározták, hogy a hegyközségeket belevonják a szőlőtermelés és értékesítés országos megszervezésébe. E célból a hegyközségek szervezetét olyképen kívánják mó dosítani, hogy azok alkalmasak legyenek községenkint, járásonkint és borvidékek szerint a szőlőter melés és értékesítés irányítására. Ezt az O'szágó Szólő- és horgaidat ági Tanács fogja kezében tartani. A törvénynek novelláris úton való módosítására szóló tér vezet már készül. * i Uszoda használati hirdetmény Értesítjük a t. közönséget, hogy a női uszoda f. évi április hó 15-től (vasárnaptól) kezdődőleg a férfi uszoda megnyitásáig a következő beosztás mellett áll rendelkezésére: Délelőtt 7 — 10 óráig férfiaknak, « 10—12 « nőknek. Déii 12 órától délután 2 óráig férfiaknak. Délután 2—4 óráig nőknek, » 4—6 » férfiaknak. Vasár- és ünnepnapokon délután női óra nincs. Sportegyleti tagok trainingigazolvánnyal délután 2—4 óra között a férfi uszodát is használhatják. Uszodahasználati díjak a fürdőpénztárnál — ahol a jegyek a külön uszodai pénztár megnyitásáig válthatók — ki vannak függesztve. Kedvezményes bérletfüzetek ugyanott válthatók. Ä borravaló rendszert eltöröltük, helyette kiszolgálási díj fizetendő ugyancsak a pénztárnál váltandó kiszolgálási jegyek ellenében. Eger, 1928. április hó 10-én. Városi Fürdő R T Igazgatósága, Szőlősgazdák gyűlése A Szőlősgazdák Országos Egyesülete április 22.-én tartja évi közgyűlését, melyen leleplezik néhai Drukker Jenő arcképét. A közgyűlés egyik fontos tárgya a görög és lengyel nagyarányú borhamisítás elleni védekezés. ^Tőzsde.«* Magyar Nemzeti Bank jelentése Mennyit ér ma a penge ? 1 font sterling . ... 2790 fillért 1 belga frank ......................79-80 » 1 cseh korona.............. 16-91 » 1 dán korona................. 153-25 » 1 dinár . 9.96 * 1 dollár......................... 570-10 » 1 francia frank............. 22-50 » 1 hollandi forint .... 23015 » 1 zloti............................6410 » 1 leu................................ 359 • 1 líra................................ 30-50 » 1 márka.......................... 136 60 » 1 schilling..................... 80-35 » 1 norvég korona .... 15270 » 1 svájci frank.................110-00 » 1 svéd korona.............. 153-45 » 1 pezeta......................... P60b « TERMÉNYTŐZSDE. Hivatalos árak: 8n*e 77 kg.-u* tlszavidéki új 32 95—33 20 » 77 • felsőtiszai . 32 90- 33-10 » 77 > fehérmegyei . 32 75-32 95 » 77 » pestvidéki . 3275- 32 95 . 77 egyéb dunánt 32 75—32 95 » 78 • tiszavidéki új 38-25—33'50 « 78 » felsötlszai . 33-15—33-40 » 78 » fehérmegyei . 33-20 - 33-25 » 78 » pestvidéki . 33 20—33 25- 78 * egyéb dunánt 33.20 -33 25 . 79 » tiszavidéki új 3365-33-85 » 79 » felsőtiszai . 33-55-33 75 > 79 » fehérmegyei. 33-35 -33-55 » 79 » pestvidéki . 33-35—33-55 » 79 » egyéb dunánt 33-35—33-55 » 60 » tiszavidéki új 33-90—34-45 • 60 > felsőtiszai . 33 85—33 95 » 80 » fehérmegyei . 33 60 — 3375 » 80 » pestvidéki . 33 95—34-20 * 80 . egyéb dunánt 33'85—34-lG Rozs új 1.............................. 3075-30 90 R ozs II................................ 30-65-30-85 Takarmányárpa I.r.űj 31-00—31-50 Takarmányárpa II. r. . . 30-30—30 60 Sörárpa I." ...................... 35*00—37 00 S örárpa II.................. . 33-00—35-00 R epce új . ...................... — — Z ab I. rendű új ... . 31-25 31-50 Zab II. új ...... . 31-00- 31 20 Köles............................. . 29-50-30-00 T engeri új.......................... 27 50 -27 75 Korpa . . 23 00 23 25 Laptulajdonos és kiadó : SOR! KERESZTÉNY SAITÓSZÖVETKEZET Kiadóhivatali Igazgató: Dr. Sctaőnvitzkg Bertalan. Hirdetmény. Értesítjük a város n. é. közönségét, hogy a műjég gyártását és beszállítását megkezdettük. R jég óra a városi gépüzemek igazgatóságának további intézkedéséig a régi marad. Tehát V, tábla 32 fill. 30 napra P 9.60 */» » 56 » » » P 16.80 l‘/a • 84 » » » P 25.20 2 . 96 » » » P 28.80 2 táblától felfelé táblánként 48 fillér. R műjég naponként reggel 7—9 óra között a városháza előtt vagy a nap bármely órájában a városi jéggyárban vehető át. Előfizetni a hivatalos órák alatt a városi gépüzemek Irodájában lehet. Első sorban az előfizetők igényei fognak ki- elégíttetni. Felkérjük tehát a közönséget, hogy jégígényét bejelenteni, illetve az előfizetéseket a szokott módon teljesíteni szíveskedjék. Eger, 1928. április 6. Eger város gépüzemeinek igazgatósága. Ha jól és olcsón akarja vízvezetéki berendezését elkészíttetni, keresse fel Joó Eryiila Egerben 25 év óta fennálló vállalatát Deák Ferenc út 2. Felszerelési tárgyakban nagy raktár. Tslefon 91. sz. BÚTORAINKAT a nagyérdemű közönség szives figyelmébe ajánljuk Raktáron tartunk modern hálókat, ebédlőket, úriszobákat, saját gépberendezésű műhelyünkben készült keméngfa bútorokat nagy választékban, egyszerűbb szoba- és konyhaberendezéseket, garnitúrákat, sezlono- kat, díványokat, takarókat, matracokat, szőnyegeket, gyermek-kocsikat, nyugágyakat a legolcsóbb áron. Ablakra vászonfüggönyök (roletták), kárpitozott bútorok behúzását, átalakítását vállaljuk. Baranyay és Losonczy butorraktára Eger, Széchenyi-utca 25. sz. *Eger és környéke részletes kalauza, irta Szmrecsányi Miklós. Ära 1 pengő. Kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében, a Líceum és a Színház melletti ujságáru- sító pavilonokban; továbbá az Érseki Líceum portásánál. Megjelent az autóipar régvárt csodája, az új FORD Jellemző sajátságai: az elérhető nagy sebesség, a nagy felgyorsuló képesség, gazdaságos benzinfogyasztás, rezgésmentes, zajtalan járás, könnyű kormányozbatóság, eredeti négykerékfékrendszer, tökéletesített rugrzás, hydraulikus lökésgátlók, eredeti olajozásrendszer, tökéletesített hűtés, új gyujtásrendszer. új világítás- és inditásrendszer, kü önleges kulisszás^sebességváltó, speciális acélküllös kerekek, gazdag felszerelés, elegáns karosszériázás, páratlanul olcsó árak, kedvező fizetési feltételek. Felvilágosítást nyújt ILLÉS BÉLA a FORD gyártmányok képviselője Eger, Honvéd ucca 7. HishirdctlscK» Minden szó hétköznap 8 fillér vasárnap és ünnepnap 10 » A legkisebb kishirdetés 80 » vasárnap és ünnepnap ÍOO » Hirdetések előre fizetendők. 4 SZOBÁS "űri lakás fürdőszobával, erkéllyel igen jutányos áron május hó 1-re kiadó. Érdeklődni Szigeti cement- üzletében. HÁZKÖZVETÍTŐ Fenyő Lipót Eger. Ujvilág-u. 10. ELADÓ: szőlőoltvány, szőlővessző, lucernamag, gyümölcsfacsemete GRÖBER Jenő szőlőbirtokosnál Eger, Knézich Károly ucca. BÚTOROZOTT földszintes különbejá- ratú uccai szoba kis előszobával azonnal kiadó. Dobó ucca 20. KERESÜNK megvételre 3—6 lóerős villanymotort. Cím megtudható a kiadóban. KÉT szoba konyha kiadó Vécsei ucca 15. szám. S zombat délelőtt 10 óráig ne felejt- ■ se el hirdetését feladni! 0888 00 OOOOCOOOOOOOOOOOOQOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO OO Óhajt Ön mindenről pontosan és idejében tudomást szerezni? O1 ii fi; 1 ELŐ AZ EGRI NEPUJSA t í I oooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo ooo° OO (86.) Nyomatott az Érseki Liceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Hadil Károly.