Egri Népújság - napilap, 1928/1
1928-03-07 / 55. szám
4 EGRI NÉPÚJSÁG 1928. március 7. * Eljegyzés. Keményffy Gyula egri érseki papnöveldéi urad. föintéző leányát Mucit eljegyezte Kiss Béla m. klr. honvéd főhadnagy. Három méter mély árokba zuhant egy 50 éves asszony. Bóti Bér- nátné 50 éves, Farkasvölgy utcai földművesasszony tegnap délben a városi villamostelep előtt vezető országút mentén haladt; ebédet vitt a mezőn dolgozó fiának. Körülbelül 300 lépésnyire a gyárteleptől Groszmann Géza egri bu- torszállitó lapos társzekerével találkozott. A bakon Protovi Ernő Mária utcai napszámos ült. Bóta Bernátnéidejekorán megpillantva a kocsit, az úttest szélére, a mély vízfolyás mellé állt, hogy utat engedjen. A kocsis azonban ügyet sem vetett az öregasszonju-a s nem tudni rosszindulatból e vagy vigyázatlanságból, úgy hajtott, hogy a társzekér szélével a közel 3 méter mély árokba sodorta Bóta Bernátnét. A vízmosás fenekén különböző szerszámok, ásók, kapák voltak, amelyeket a mezőn foglalatoskodó földművesek raktak oda. Ezek tetejére zuhant az 50 éves asszony. A jelenet szemtanúi a villamosművektől telefonon értesítették a mentőket, kik eszméletlen állapotban, súlyos belső zúzódá- sokkal szállították Bótánét az Ir- galmasokhoz. Protovi Ernő ellen a rendőrség indított eljárást. * Singer gépselgem mindenféle színben kapható. Sir ger varrógép fióküzlet Eger, Kállay Zollán-utca 11. * Pénztárcáját az Érseki Nyomdában felejtett*-. Hivatalos órák alatt bármikor átveheti. * Uránia. Kedden 6 és egynegyed 9 órai kezdettel «MONTECARLO PUSZTULÁSA. Paul Polgy fantasztikus regénye filmen 12 felvonásban, főszerepeit Franceska Bertini és Jean Angelo játszák. Burleszk kiegészítő műsor. — 8zerdán és csütörtökön: «FALUSI VÉNUSZ George Sand nagyhírű re génye 8 felvonásban, főszerepeit Lya Mara, Harry Liedtke és Yvette Guil- bert alakítják. »London« a nagyváros tűkre 3 felvonásban és «Pátria-híradó». Jegyek előre válthatók a mozipénztárban. Gyermekszülés közben késbe feküdt egy cigány asszony. Balog And- rásné 28 éves cigányasszonyt súlyos, szúrásból eredő gyomorsebbel szállították be az Irgalmasnő- vérek egri kórházába. Mivel az orvosi vizsgálat életveszélyesnek találta sérülését, a kórházi iroda kiértesítette az egri rendőrséget, ahonnan Debreczeni Dezső rendőrkapitány, a bűnügyi osztály vezetője szállt ki és kihallgatta Balog Andrásnét. A cigányasszony vallomásában elmondotta, hogy nehány nappal ezelőtt gyermekének adott életet. Borzalmas fájdalmai közben addig hánykolódott az ágyán, mig a feje fölött elhelyezett polcról leesett egy konyhakés, amit nem vett észre és belefeküdt. Az egri rendőrség jegyzőkönyvet vett fel a sebesült asszony vallomásáról ős az iratokat nyomozás végett áttette az illetékes csendőri hatósághoz, amely ki fogja nyomozni, hogy megfelel-e a valóságnak Balog Andrásné elbeszélése. * Műszernek. Az érdekelteknek tudomására hozom, hogy Müller-VVelt Adolf az ismert stuttgarti (Hohenheimer str. 40) mü- szem-speciálista a természet után felvesz rendeléseket mfiszemekre s e célból f. é. március 15-én Bayreuthban (Hotel zur Post) az érdeklCdffk rendelkezésére áll. Müszeraeket keit 1928 a természetes után márc. 15-én Bayreuthban a »Postához« c. szállodában személyesen készít Müller-Welt Adolf stuttgarti (Hohenheimer etr. 40) specialista. Tökéletes hasonlatossag, legújabb módszer, elismerten legjobb anyag! * Rummy kártya a MoziPzsdében kapható. Szikjavítási tanfolyam. Mayer János földmívelésügyi miniszter értesítette a miskolci, kecskeméti ős debreceni mezőgazdasági ka marákat, hogjr április hó 23-tól 28-ig terjedő időben Karcagon a földmíves iskolánál a szikes talajok megjavítására szolgáló ismeretek elsajátítása céljából tanfolyamot rendez. Erre a tanfolyamra önálló kisgazdákat, vagy azoknak 17. évet betöltött fiait veszik fel. — A tanfolyam díjmentes. A felvett tanulók csupán a napi teljes ellátásért fizetnek 2 pengőt, abban az esetben, ha a tanfolyamra nagyobb számban jelentkeznének hallgatók, úgy azt meg fogják ismételni. * Legjobb minőségű túra és ver- senykerékparok kedvező feltételekkel. Saját szakszerű javító műhely, kerékpárok és motorkerékpárok részére. Kerékpár alkatrészek nagy raktára. Lusztig Sándor. !S*»iS@e6ttó«K iSSBIK BHi Közgazdaság. Idei buzavetéseink. Az erős tél különösen a későn földbe került buzavetőseinket nagyon megviselte. Helyenkint hő- takaró hijján a kevésbé fagyálló búzák ki is fagytak. Mig a kifagyott vetéseken segíteni nemlehet, addig a megsanyargatott buzave- téseket rendbe hozhatjuk különösen akkor, ha nem mulasztottuk el a búza őszi foszforsavtrágyázását. Ha ugyanis elegendő táplálék és foszforsav és ezenkívül nitrogén van a talajban, a gyenge buza- vetések tavaszi fogasolásával, melyet ha a búza felfagyott volna, 2 — 3 héttel előbb hengerelés előzzön meg, ha pedig rögös, vagy cserepes, közvetlenül a fogasolás előtt liengerezzük, rövidesen rendes fejlődésüvé tehetjük buza- vetéseinket. A fogas ugyanis a talajt megszellőzteti és ezzel a nitrogéntápláló anyagot a baktérium működés élénkítése révén a növénykék számára felvehetővé teszi, a buzanö- vőnykék győkőrfejlődósét pedig serkenti. Yan rá eset azonban, hogy a fogasolás nem képes annyi nitrogén táplálékot mozgósítani, amennyi a búza rendbe jöveteléhez kell. Ilyenkor fogasolás előtt nitrogént tartalmazó műtrágyával, úgymint csilisalétrommal, mőszsa- lőtrommal, leunasalótrommal, vagy kénsavas ammóniákkal, esetleg mésznitrogénnel meg kell fej trágyázni a búzát. A fejtrágyákből szükség szerint holdanként 30—40 kg., legfeljebb 50—60 kg t számítsunk. Hirdetéseket a vasárnapi lapba csak szombat délelőtt 10 óráig vesz fel a kiadóhivatal! ^ Tőzsde. ► Magyar Nemzeti Bank jelentése. Mennyit er ma a pengő? font sterling . . . . . 2785 fillért belga frank .... . . 79-50 » cseh korona . . . . . 16-88 » dán korona . . . . . . 152-80 » dinár ...................... » dollár................... . . 569-00 > francia frank . . . . . 22-65 * hollandi forint . . . . 229 45 » zloti ...................... . . 64 00 » leu.......................... . . 3-48 » líra.......................... . . 30-35 > márka................... . . 136 40 » schilling............... . . 80-35 » norvég korona . . . . . 151-95 » svájci frank . . . . . . 109-80 » svéd korona . . . . . . 153-15 TERMÉNYTŐZSDE. Hivatalos árak: Búza 77 kg.-oa tiszavidékl új 3190—32 15 » 77 » felsőtiszai .31 85—3205 » 77 » fehérmegyei. 3175—31 '95 » 77 » pestvidéki . 3175- 3195 » 77 * egyéb dunánt 3175—3195 » 78 • tiszavidéki új 31'25—32-45 • 78 » felsőtiszai . 32-15—32'35 » 78 » fehérmegyei. 82 05 -32 15 » 78 » pestvidéki . 32 i 5—32 25 • 78 » egyéb dunánt 32 05—32 25 » 79 » tiszavidéki új 31-55—32-75 » 79 » felsőtiszai . 32 45—32 65 » 79 » fehérmegyei. 32 35—32-55 » 79 » pestvidéki . 32-35 —32 55 » 79 • egyéb dunánt 32-35—32 55 » 80 » tiBzavidéki új 32-85—33 05 » 80 » felsőtiszai . 32 80—82 95 » 80 » fehérmegyei . 32 70 —32 85 » 80 » pestvidéki . 32’ 70—32 85 » 80 » egyéb dunánt 3270 —32 85 Rozs új 1 .............................. 3075—31-00 Rozs II................................ 29-60-2970 Takarmányárpa I.r.űj . . 28-50—29 00 Takarmányárpa II. r. . . 27-57—28 25 Sörárpa 1.............................. 84 00-35 00 Sörárpa II........................... 31-00—3200 Repce új...................... 52-00-54-00 Z ab I. rendű új ... . 28 00 2850 Zab II. új.......................... 28 00-28 25 K öles . . ...................... 22-50—23-50 T engeri új..........................26’00—26 25 K orpa................................. 21-80—22 05 L aptulajdonos ás kiadó: 5GRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET Kiadóhivatali igazgató: Dr. Schőnvitzkg Bertalan. SINGER varrógépek rég bevált jó minőség ben Kedvein fizetési feltételek SINGER VA RROGEP KÉS ?VÉNYTÁRSAS AG EGER. Kállag Zoltán»utca 11. sz. Megjelent az automobiüpar régvárt csodája, az fij FORD Jellemző sajátságai: az elérhető nagy sebesség, a nagy felgyorsuióképssség, gazdaságos benzinfogyasztás, rezgésmentes, zajtalan járás, könnyű kormányozh8tőság, eredeti négykerebfékrendszer, tökéletesített rúgózás, bydraulikus lökésgátlók, eredeti olajozásrendszer, tökéletesített hűtés, új gyujtásreDdszer, új világítás- és indításrendszer, különleges kulisszás sebességváltó speciális acé küllős kerekek, gazdag felszerelés, elegáns karosszériázás, páratlanul olcsó árak, kedvező fizetési feltételek. Felvilágosítást nyújt ILLÉS BÉLA, a FORD gyártmányok képviselője Eger. Honvéd ucca 7. Megjelent a magyar Katolikus almanach ára 10 pengő. X Kapható: az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkeveskedésében. Az egriek találkozóhelye Budapest legelsőrendű, modern családi szállója az István Király Szálloda VI., Podmaniczky ucca 8. Mérsékelt árak, modern barende- zés, központi fűtés, melegvízszol- gáltatás, lift. A Nyugati Pályaudvar mellett. Elsőrendű konyha. Hirdessen az Egri Népújságban! Ki$hiuUK$el(' Minden szó hétköznap 8 fillér vasárnap és ünnepnap 10 » A legkisebb kishirdetés 80 • vasárnap és ünnepnap ÍOO » Hirdetések előre fizetendők. HÁZKÖZVETÍTŐ Fenyő Lipőt Eger* Ujvilág-u. 10. EGY szoba konyha kiadó, Hrang J. u. 8. szám. HÁZAK, szőlők adásvételét közvetít. Kováts, OFB. ingatlanirodája Torony u. 5s. JÓKARBAN lévő fölszerelt szivárvá- nyos kút eladó. Széchenzi ucca 8. ELKÖLTÖZÉS miatt eladó Szabó Sebestyén ucca 5. számú nagy kertes családi ház. Május 1-én elfoglalható. ♦ ♦«♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦«♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦A* ♦♦❖♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦•♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Óhajt ön mindenről pontosan és idejében tudomást szerezni ? lő az egri népújságra i i (55.) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Badll Károly.