Egri Népújság - napilap, 1928/1
1928-03-08 / 56. szám
Aba 16 fillér Előfizetési di| postai szállítással: egy hónapra 3 pengő 20 fillér, negyedévre 9 pengő 60 fillér, egyes szám ára 16 fillér, vasár- ♦ nap 24 fillér. ♦ Szerkesztőség és kiadóhivatal; Eger, Líceum földszint, balra. Telefonszám: 11. ♦ Hirdetések« milliméteres díjszabás szerint ♦ számíttatnak. ♦ Főszerkesztő: Dr. URBÁN GUSZTÁV * POLITIKAI NAPILAP # Felelős szerkesztő: KELEMEN ANDOR XEV. évf. 56. szám ♦ Csütörtök ♦ Eger, 1928. március 8. Surányi Miklós vasárnap Egerbe jön Még bizonyára élénk emléke* zetében van az egri közöntég- nek az a páratlanul jól sikerült emerioánáa kulturdélután a múlt év novemberében, amikor az Agria oorporatio vezetősége a Központi Sajtóvállalat nagynevű Írógárdáját, dr. Tóth Lászlót, Eudrödi Bélát, Harsányi Zsoltot és Gáspár Janót nyerte meg előadókul. Ugyanakkor Surányi Miklós, az újabb magyar irodalom egyik legnagyobb tehetsége és büszkesége is megígérte le- jövetelét, azonban közbejött betegsége megakadályozta utazásában. Ezt a hiányt kívánja most pótolni a kitűnő író a az Emericana Agria corporatiojáuak most vasárnap (március 11 én) délután 6 órakor rendezendő kulturdélutánján fogja az öt szeretettel váró egri közönsége előtt sokszínű tehetségét megcsillogtatni. A rendezőség még nem kapott értesítést arról, hogy mint szépiró vagy pedig mint a társadalmi élet aktuális kérdéseire oly sikerrel foglalkozó publicista fog bemutatkozni Egerben, az azonban tény, hogy Surányi Miklós egri tisztelői irói munkásságának mindakét oldalát nagyrabecsülik és mindenképpen nagy érdeklődéssel tekintenek vasárnapi szereplése elé. Mussolini kijelentette, hogy az olasz hadsereg haroképességének fokozására minden anyagi eszköz rendelkezésre áll Rómából jelentik: Mussolini hétfőn a Palazzo Chigi-be kérette az olasz hadsereg tábornokait, akik Diaz tábornagy temetése alkalmából gyűltek össze Rómában. A tábornokokat a helyettes hadügyi államtitkár mutatta be a bormányelnökuek. Mussolini nagyobb beszédet mondott, amelyben emlékeztette a tábornokokat a törzstisztek legnagyobb kötelességére, a legénység hangulatának befolyásolására. A hadsereg parancsnokié tábornokainak magatartása irányítja a hadsereg szellemét is, — mondotta Mussolini, — egy- egy állam tekintélye viszont a hadsereg harcképességétöl függ. A kormányelnök ezután közölte, hogy a hadsereg harcképességének fokozására minden anyagi eszköz rendelkezésre áll. Ausztria belép a kisantantba? Bukarest, március 7. Egyes lapoknak nyilván sugalmazott jelentése szerint Ausztriának a kisantantba való belépése küszöbön áll. A szentgotthárdi afférral kapcsolatban az osztrákok magyarellenes magatartását és az olasz—osztrák ellentétet hozzák fel a lapok, nyilvánvaló jeleként annak, hogy Ausztria iiyformán csatlakozott a Franciaország által pártfogolt hatalmi csoporthoz. További következménye azonban ennek az lesz, hogy annál gyorsabban fog kialakulni a francia csoporttal szemben ez olasz—angol—német csoport, melyhez Magyarország és Bulgária is tartozik. Hogyan készül Románia az új háborúra? Ä falu ereje. A magyar faj legszeDb és legkifejezőbb emberpéldányai, a legértékesebb nemzetfenntartó elem gyűlősezett Budapesten, a Falu Szövetség országos kongresszusán. A nagyváros forgatagában tanácskoztak meg a kisgazdák, hogy milyen intézkedésekre vau szükségük munkájuk sikeres elvégzésére és a kormány jelenlevő képviselőitől garanciákat kaptak arra vonatkozólag, hogy kérelmük nem fog a pusztában elhangzó szóként kárbaveszni. De minden dictérő jelzőnél és eddigi munkálkodásuk sikeres eredményénél ékesebben szólott az a legfelsőbb helyről, a kormányzó részéről elhangzott kijelentés, hogy az állam jóléte, gazdagsága ős végeredményben egész ereje a megelégedett és erős faluu nyugszik. Emlékezzünk vissza, hogy a magyar falu volt az, amely a legnehezebb órákban elsőnek szállott fegyveres kézzel szembe a nemzeti és emberi érzés gyilkos megciűfolőival. A falu volt ez a kőszikla, a tisztes erkölcsök és erények fellegvára, amelyen a nemzetközi áramlatok szennyes hullámverése annyiszor hajótörést szenvedett. A magyar birtokos és földműves osztálynak mély gyökerekből táplálkozó vallási ős hazafias érzése undorral utasította el magától a destrukciónak még a gondolatát is és alapjául szolgált annak az új cionsaorszőgnak, amelyet a még füstölgő romokból felépítettek az ország vezetői. De igazi erejét és áldozatkészségét csak ennek az építőmunbáaak folyamán igazolta be, amikor a magyar középosztály mellett a legmegbízhatóbb magatartást tanúsította és bár maga is megtépetten került kt a vér és lángzivatarból, erejének végső megfeszítésével szolgálta a szanálásnak csak áldozatokat és megterheléseket jelentő gigászi müvét. Az pedig egyenesen csoda volt, hogy az ellenségeinkkel folytatott gazdasági háború frontján milyen hősiesen állotta meg ez az osztály a helyét és hogyan szerzett becsületet a nemzetek súlyos feltételű hendikep versenyében, holott maga is a legnagyobb tehertétellel volt megterhelve. Ennek ellenére mégis elérte, hogy a magyar mezőgazdaság ma ismét elfoglalhatta méltó helyét a világtermelés statisztikájában és mindezekért az áldozatos cselekedetekért úgy érezzük, hogy a kormányzói elismeréssel egyidejűleg minden magyar embernek és minden más foglalkozási ág képviselőjének is meg kell hajtania az elismerés zászlaját a magyar falu előtt. Bukarest, március 7. Rosetti tábornok előadássorozatot tartott, amelyben Románia háborús előkészítését sürgette. A tábornok kifejtette, hogy bár Románia békét óhajt, több oldalról is ki van téve háborús támadásnak. Ilyen háború esetére az egész román nemzetet a hadsereg szolgálatába kell állítani, még pedig úgy hogy az összes katonakorban levő férfiak harci- egyedeket alkossanak, mig az öregek és a gyermekek a kisegítő szolgálatot lássák el. Nagy baj, hogy a román nemzet egyáltalán nincs ilyesmire felkészülve, mert úgy a technikai, mint a lelki kiképzése hiányzik ehhez, ami különösen a tartalékosok soraiban, sőt maguknál a tartalékos tiszteknél is erősen feltűnő. Az osztrákok és szerbek közös frontja az olasz kisebbségi elnyomás ellen. Béosből jelentik : Az olaszországi jugoszlávok laibachi egyesülete üdvözlő sürgönyt küldött dr. Kolb képviselőnek, aki az osztrák nemzeti tanácsban sző- vátette a déltiroliak sérelmeit. A sürgöny rámutat az olasz kormány barbár módszerére és ázsiai állapotnak Devezi ez olaszországi kisebbségek elnyomatása terén mutatkozó jelenségeket. Soldos főispán és Hodobay polgármester autókalandja. Miskolc, március 7. Veszedelmes autőkalandban volt ráize Soldos Béla főispánnak ős Hodobay Sándor dr. polgármesternek. A főispán és a polgármester reggel fél nyolc órakor indultak el Miskolcról autón Debrecenbe a miniszterelnök beszámolójára. Az autó Miskolctól Nyíregyházáig zavartalanul szelte a kitűnő utat és valósággal ette a kilométereket. Néhány kilométerrel Nyíregyháza után a kitűnő állami út közepén hetven kilométeres sebességgel száguldott a főispán és a polgármester autója, amikor egy csapat legény tűnt fel az úttesten. Már csak néhányszáz méter választotta el a .legényeket az autótól, de nemhogy letértek volna az úttestről, hanem fenyegető magatartással megállásra akarták kényszeríteni az autót. Ekkor kiugrott az autóból Soldos Bála dr. főiipán és ciak a legerélyesebb fellépéssel sikerült szétugrasztania a fenyegető magatartást tanúsító csapatot. — A Tesz. határozata szerint az uj Rothermere segélyből elsősorban a menekült állásnélküliek, másodsorban a háromnál több gyermekes szülők és harmadsorban a főiskolai hallgatók fognak részesülni. — Budapesten a Nádor-utca egyik házában Lorádi Zsigmond fűtő liftolajozás közben a két ellentétes irányban működő lift közé szorult, melyek agyonnyomták. — Raffay Sándor ev. püspök egy visegrádi kiránduláson hirtelen megcsúszott, ballábát meg- ránditotta.