Egri Népújság - napilap, 1927/2
1927-12-25 / 293. szám
2 EGRI NÉPÚJSÁG 1927. december 25 vette az egye« nagyobb forgal- A vármegye fejlődőiében bormű útszakaszok közpályáinak I szakalkotó eseménye lesz a kö- kiszélesítését. | zeli jövőnek amely ezidőszerint iáját kőbányájából termeli ki a közutak burkolására és javítására szükséges köveket. Az Egerpatakon és a Bociboroion nem rég űj vasbeton szerkezetű hidakat emeltek. Az állami úthálózat további kibővítése körül egyik legnagyobb fontosságú esemény az eger—lillafűred—miskolci útvonalnak az államosítása lesz, amely útvonalnak Borsodvár- megyébe eső szakaszán az'építési munkák már jelentékenyen előrehaladtak, a vármegyénkbe eső szakasz építési tervei pedig most készülnek, ügy, hogy ez a vármegyénkre, elsősorban pedig vármegyénk székhelyére nézve egészen rendkívüli fontosságú útvonal, amely Eger városát Misbolccal a gyönyörű részletekben bővelkedő Bükbhegysé- gen keresztül a legrövidebb útvonalon köti össze, a jövő év őszére előreláthatólag teljesen elkészül. Itt említjük meg, hogy a kereskedelemügyi miniszter a trianoni batármentén, Salgótarján és Sátoraljaujhaly között tervezett párhuzamos állami útvonalat vármegyénkén keresztül a Pétervására—Szenterzsébet— Tamalelesz—Szentdomonkos — Bor- sodnádasd vonalon óhajtja vezetni. Ezzel vármegyénk a szomszéd Borsod vármegye felé egy újabb kapcsolatot fog nyerni, amelynek legnagyobb jelentősége abban van, hogy a péter- vásárai járás és ezzel kapcsolatban a Tamavölgye Ózd vidékének nagyfomos>águ ipari telepeivel fog minden időben járható összeköttetést kapni. A rendkívüli arányokban növekvő automobilforgalomra is tekintettel van a vármegye vezetősége és éppen ezért tervbeHevesmegye Ez a merész terv ma már a megvalósulás közelébe jutott. Részben a természet kincseinek kiaknázására, részben olcsóbb villamosáram termelésére, két nagy centrálé megépítésével tervezik e nagy probléma megoldását. Egyik centrálé Gyöngyösön, a másik Egerben épül fel ezek szerint. Gyöngyösön a lignitet, Eger mellett pedig a fel- németi, illetve viliói szénbányák barnaszenőtóhajtják felhasználni az áramtermelésre. A két centrále és a távvezetékek megépítéséhez hét millió pengőre van szükség. A villamosításnál a községeknek nem kell hozzájárulniok a költségekhez egy fillérrel sem, tisztán a közvilágítást kell ga- rantálniok. A két centráie körülbelül öt millió kilovatt energiát termel évente. Ennél természetesen nagyobb arányú termelésre kell berendez- kedniök a centráléknak, mert számítani lehet arra is, hogy Borsod , esetleg Szolnok megye is, bekapcsolódik a villamosításba, azonkívül az ipari áramfogyasztás növekedésével is számolni kell. Az általános bevezetés során mindenkinek a házáig ingyen építik ki a vezetéket, csak a házi vezetékek esnek díjazás alá. Arra is gondolnak, hogy az áram egységára olcsó lbgyen. Hevesmegye villamosításának tervét már a kereskedelemügyi minisztérium is elfogadta. Úgy gazdasági, mint kulturális téren óriási lípássel viszi ez előbbre villamosítása. vármegyénk fejlődését. A dolog most már csak pénz kérdésen múlik, de a vezetők bíznak benne, hogy az is rövidesen megoldást nyer, mert a villamosítást jó üzletnek tartja a tőke is. Hevesmegyében már csak egykét község akad olyan, ahol nincs bavezetve a telefon. De éppen a legutolsó megyegyűlé- •en jelentette ki a vármegye alispánja, hogy a reánk következő esztendőben egyetlen olyan községe sem lesz vármegyénknek, amely nem lesz bekapcsolva a telefonvonalba. A munka vármegyéje azonban most egyúttal az építő munka vármegyéje a szónak szoros ér- telméban is. A kibővített, restaurált, átalakított, megszépített vármegyeháza, siketnéma intézet, és a járásokban, községekben az űj középületeknek egész sora beszél erről. A modern élet követelményeinek is enged az 'ősi tradíciók szilárd alapjain álló vármegye. Nam a nehézkes, bürokrata köz- igazgatás fanatikuséi állanak itt a megye éléo, hanem a mai magyar élet által követelt gyors és megbízható közigazgatás szakemberei. Ebben az újságban több helyen esik most szó Havesmegye egyes nagyobb cantrumainak fejlődéséről. Ez a fejlődés a sok kese- rúiéggel telt mai magyar sorsban is sok örömmel tölt el mindannyiunkat. Mert karácsonyi érzéssel, a béke és szeretet jegyében serényen folyik Hevesmegyében a haladás munkája. (k. a.) «Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában ; Hiszek egy isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország; feltámadásában I < Uszószivek Karácsonya. Ezerkilencszáz huszonhét esztendeje annak, hogy Gáspár, Menyhért és Boldizsár királyok országuk kincseiből aranyat, tömjént és mirhát vittek a betlehemi jászolhoz a királyok Királyának. Azóta kevesebb lelt a király és kevesebb lett az arany s a betlehemi jászol Királyának csak a szegény ember szive jut. Sok kis piros szív között lüktessenek ott a mieink is, számoljanak be az Isten fiának arről, hogyan viselték gondját a rájuk bízott embernek. »Kedves Jézuska, itt hozzuk a Te képed. Mindig hiven őriztük töviskoszorus arcod s hiven vettük nevedben azt, abit reánk bíztál. Neveddel kezdett minden nehéz munkát; Neked adott hálát minden sikere után; Neked köszönte minden győzelmét; Tőled kért segítséget minden vereség elviselésére. Te serkentetted, Te buzdítottad, a Te dicsőségedre cselekedett. »Melletted itt áll a Haza képe. Néveltük csendben az erős katonát, hogyha kell, küzdjön ba- csülettel a hazáért.« Mikor a haza hívta, otthagyott minden mást. Mulatság nem vonzotta, betegség nem kínozta, hanem ment Párisba, Frankfurtba, Rómába és Bolognába, hogy majd eljusson Erdélybe, Bánátba, Bácskába, Szepességra is. Elment Kassára és megdobogtatta a magyar szíveket s megköny- nyeztette a magyar szemeket. Brtjárta a csonka hazát, hogy Pécs, Tata, Budapest, Miskolc és Gyöngyös népivel induljon Pozsony, Kolozsvár, Szabadka felé. Megütközött itthon a Mag- deburgiakkal, akik onnan Merseburg környékéről jöttek, és megtanította őket a magyar név tiszteletére, amint tennie kell azt Régi évek mámoros, messzi álma .. . Mikor leérettségizett, 1922. tavaszán, búcsút mondott az Alma Mater öreg falainak s 1922. Őszén már mint gazdasági gyakornok hallgatta a föld egyhangú, panaszos meséit az Abádszalókboz tartozó Szeley - uradalomban : Tőmöry István. Ott lakott kinn a tanyán, ahová mostohasága kikergette és a csend, a puszta némaság testvérei lettek elválaszthatatlanul. A tavasz még csak tizennyolcizor kopogtatott be élete kapuján, napjai mégis lomhán vonszolták a percek terhét a rövid karavánúton, amelynek neve: élet. Egy októberi délutánon felkereste egyetlen jőbarátja, Huszár Ali, a nagylorkú segéd- jegyző: — Nagy újságot mondok, megjöttek a színészek ! Gyere Pista, rendeljünk virágot és este feldobjuk a színpadra annak, aki legjobban megérdemli! Alkonyaikor Jóska bácsi, a kertésszé avanzsált gazdasági cseléd két remekbe kötött őszirózsa-csokrot küldött fel a Vadkacsa vendéglő ragyogó dísztermébe, melyet színháznak használt Farkas László húsz tagból álló vándorcsepata. Este, előadás alatt, a félig megtelt színház egyik páholyában ült Tömöry és Huszár, két őszirózsa-csokor társaságában. A színpadon a «Hazudik a muzsikaszó« c. operettet játszották szomorú, gondterhes arcú emberek. A második felvonás egyik táncduettjében különösen magára vonta a figyelmet ezüst cseDgésü hangjával a társulat naivaja: Szőllósy Évi. A nézők összenéztek, a gazdasági gyakornok és segédjegyző páholyából pedig megás ívben repült fel a két csokor őszirózsa ... Színház után Tömöry hazament, de nem tudott elaludni. Szivében órák hosszat kergették egymást a gondolatok és hallgatta, amint a kertben, a sárguló fák lombjai között zizegve játszik az őszi szél. Úgy érezte, hogy a titokzatos sötétségben valaki hozzá lopőzott és százszor és százszor a fülébe súgta: Szőllősy Évi.., Szőllósy Évi... — Másnap délelőttre ismerkedésre hívta össze a falu fiatalságát a sziuidirektor. Megjelent Tömöry is, de addig nem ült le, mig a naiva is meg nem érkezett. — Csókolom kezét, Évike ... Ha megengedi . . . Tömöry István . . . suttogta. — Igazán nagyon kedves volt a tegaepesti figyelem! Hanem egy ilyen fiatal fiúnak hogy juthat ilyesmi az eszébe? Tömörynek az arcába tódult a vér, kezdte rosszúl érezni magát és sehogysem akart ajkára jönni a sző. Látta, hogy túlságosan fiatalnak tartják s így egyelőre gondolnia sem lehet a hódításra. Napokig nem volt kedve semmihez sem, de azért minden este ott ült a színházban, előadás után pedig a Vadkacsa előtt sétált, hogy láthassa, — hacsak egy pillanatra is, — Évikét. Mert az az újságból kivágott fénykép, melyet mindig magánál hordott, nem elégítette ki. . . S ha Évike kijött a kiskapun, az öröm millió kézzel hintette tele virággal a szivét. Ilyenkor mindössze ennyit mondott : — Csókolom kezét, Évike . . Karácsony közeledett és hófehér hermelin-palásttal vonta be a kis falut a tél, amikor a színtársulat Kisújszállás felé útnak indúlt. Az abádszalókiak közűi csak a Tömöry leikébe vétve maradt meg a kis naiva képe, örök, fehér-márványszoborként. Amikor letelt a gyakornoki év, Tőmöry elhagyta a Szeley- uradalmat és Keszthelyre költözött, a gazdasági akadémiára. Az Évike fényképét berámázva magával vitte és, ha esténkint hazament a hideg diákszobába, nem érezte annak elhagyatott- ságát, mert a fénykép felé mosolygott a falról, ö pedig sohasem mulasztotta el köszönteni: — Csokolom kezét, Évike... Közben esemény nélkül szálltak az évek; öt tavaszt és öt őszt hajtott máraz első találkozás után maga előtt az idő, mikor az egyik pesti újság hírüladta, hogy Szőllősy Évit a Nemzeti Színház tagjai közé szerződtette. Tömöry talán tízszer is elolvasta az alig tízsoros közleményt; szive először nagyot dobbant örömében, majd hirtelen elszomorodott, mert eszébe jutott, bogy a siker Szőllősy Évit mindig távolabb és távolabb viszi tőle. Kezébe vette a fényképet és hosszasan nézte, nézte mindaddig, amígameggy- p ros keretű képet földre nem ejtette. A millió üvegtzilánkok össze vissza vagdalták az Évike arcát . . . Tömöry a sors figyelmeztetését látta ebben és nyomban megváltoztatta a régi köszöntést is : — Isten vele, Évike . . . Abádszalők . . . , »Hazudik a muzsikaszó . . .« Utána lefeküdt, de, mint öt évvel azelőtt, ismét nem tudott elaludni. Leikébe emlékek hő- pihéi húiltak s úgy érezte, hogy aranyszánon csilingelve futott ba a célba, régi évek mámoros, messzi álma. És valaki újból, százszor és százszor a fülébe súgta : Szőllósy Évi..., Szőllósy Évi... KARÁCS ONDI MIHÁLY.
