Egri Népújság - napilap, 1927/2
1927-12-25 / 293. szám
1927. december 25. EGRI NÉPÚJSÁG 3 a eeehhel és oláhhal szemben. «Harmadiknak itt hozzuk a felebarátok képét. Magunkba zártuk egymást mi a bajtársak, a fiatalok szívei. Neveljük, dédelgetjük egymást, hogy közelebb álljunk a ■zent magyar ideálhoz.» ■És most kérünk Téged ! Nem várunk jutalmat, nem kérünk elismerést, mert Te már azokkal bőven elhalmoztál. Da lásd, mily gyarló az emberi szív; karácsonyi imánkban mégis kérünk tőled valamit. Nem sokat,[csak amit ilyen kis piros szívek kérhetnek. Adj nekünk a jövőben is hű barátokat, magas pártfogókat, kik védőszárnyaik alá veszik a magyar jövendő igazi harcosait s alkalmat adnak arra, hogy Neked, Hazánknak, Felebarátaiknak hasznára lehessenek » A kis piros szívek boldogan nyugszanak a Mester lábainál, mert érzik, hogy az a két szem szeretettel pihen rajtuk. Bárány István. Klebelsberg Kunó gróf kultusz- miniszter nyolcvanezer pengő államsegélyt adott az egri református templom felépítéséhez. Budapestről jelentik: Klebelsberg Kuné gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter nyolcvanezer pengő államsegélyt utalt ki az egri református templom felépítőiére, amelyhez Eger város képviselőtestülete annak idején ingyen- telket ajánlott fel. ■BEDBE BB&KStnasieCSaBaKStKiED'» A hó dicsérete. Téli délután. Állok a hóban. Az erdő hallgat s puhán hull a hó. Millió gyémántszikra permetez és mindent bele p. Vakító fehér hósubába burkolóztak a fák és a hegyek. A szemem fáj hogyha körültekintek és mégis oly jó nézni a havas erdőt. Ó drága, drága hó ! Ő Isten fénylő könnye ! mely gyémánttá fagy a levegőben. Mily nyugalom, mily végtelen Béke uralkodik a havas erdőn ! Úgy szeretnék én is fa lenni és odatartani magam a hónak, hogy irgalmas, fehér bársonyával betakarja az ágaimat. Vagy eggyé lenni a hegyekkel és mint óriási cukorsüveg, büszkén meredni az égnek s beolvadni a végtelen, szent havas Nyugalomba. Vagy földdé válni és ápolgató takaró alatt gonddal őrizni tavaszig tartó, mély álmot alvó millió dús csírát és életet. Úgy szeretném nyugtalan, vibráló, dobogó piros emberszívemet kivenni és a hóra tartani, hogy dicsőséges fehér leple alatt elcsituljon minden sajgás és fájdalom. Cholnoky Márta. HORJVIMÁN’S TEA ! ui i t'tin u ni tiiitiiiiijiuiiyi ui ii mii III níliiiiiin huh mt iiuiiiiiiviii ii a 100 ÉVE A LEGELISMERTEBB Erkölcsi üresség. Irta: Török Kálmán, prépost-kanonok. A párisi Notre Dame székesegyház ősrégi szószékén az 1927. évi nagyböjti konferencia-beszédeket Pkre Sanson tartotta. A hires szónok vezérgondolata ez volt: A szeretet — charité — magyarázza meg s foglalja magában az egész keresztényiéget és ez a szeretet egyedül képes csillapítani a társadalom nyugtalanságát. Ez a gondolat üli meg telkemet, midőn a keresztény világ Karácsonyt ünnepel. Karácsonyt, mely forrása és megnyilatkozása a legcsodálatosabb szeretetnek, mely valaha a földre szállt. A jászol bölcsőtől a Golgotáig minden szava vigasztalás, könyörü- let, megbocsátás, áldás . . . Azután elfoglalta diadalmas királyi székét a Golgota-keresztjén. Karácsonyi bölcső . . . nagypénteki kereszt . . . Mennyi szeretet; mennyi példa a követésre, okulásra ! Valóban, ez a szeretet kifejezője és foglalata az egész kereszténységnek, mely gyakorlati alkalmazásában egyedül való csillapítója a nyugtalanságnak, mely a szegénység nélkülözéseiből, a nyomortanyák büzhödt odúiból, az elégedetlen tömegek forrongásaiból mindegyre morajlóbb hangokat hallat. Hogyan ? . . . A karácsonyi bölcsőnél mindenfei.ücnepel. Alig van keresztény lélek, mely ma illetetlen maradna. Igen, még áradozik is ; de azután vége az ünnepnek. Elhangzik a legszebb karácsonyi ének ia mint a hírlapok ezernyi alkalmi cikke, szárnyaló dithyrambja. Igazságtalanság volna átalá- nositani. Vannak krisztusi lelkek, akik a keresztény szerete- tet nemcsak dicsőítik, hanem tehetségükhöz képest azt cselekedetekre váltják fel. Ezek a karácsonyi-bölcső igazi ünneplői. Sajnos, többen vannak, akik az ünneplésből okulást nem merítenek. Pedig a szeretet gyakorlása helyet kér nemcsak kifeje zetten jótékonysági mozgalmainkban, hanem társadalmi, politikai és közgazdasági intézményeinkben is. A szeretet szabályozója, irányítója minden közéleti törekvésnek, mert ez az a krisztusi levegő, amelyre mindenkinek szüksége van, hogy a nagy egyéni és társadalmi különbözőségek kiegyenlítődjenek. Mi az oka tehát annak, hogy a szeretet meddőségben sorva- dozik? Az okot a lelkek erkölcsi ürességében találjuk meg. Az erkölcsi üresség pedig a hitbeli vérazegénysőgbőlszármazik mint a léleknek annyi más betegsége és kőrös elváltozása. Ez az erkölcsi üresség a szeretetnek társadalmi vonatkozásában már nem egyéni bűnegyedül, mely a gyóntatószékhez tartozik, hanem bűn a társadalom, az állam ellsn, melynek magának is, úgy mint az egyénnek kötelessége és jől felfogott érdeke a társadalmi rétegek között mutatkozó differenciálódást és az ezzel járó nyugtalanságot a szeretet cselekedeteivel kiegyenlíteni, illetve csillapítani. Ebből a nézőpontból közös érdek az erkölcsi üresség orvos- ása. Ennek pedig egyedüli mőd- a és eszköze a diagnosztikai- ag megállapított bajnak : a hitbeli vérszegénységnek megszüntetése. A karácsonyi jászoly-bölcső mellett keresztény voltunkról nem a puszta ünnepléssel, hanem azzal is teszünk tanúságot, hogy a földreszállt szeretet, irgalom és könyörületecség nagy misztériumában nemcsak a magunk boldogságának biztoiité kát áldjuk és magasztaljuk, hanem annak tüzénől tevékeny szeretetre gyulladunk. A adventi idők hangulatába kiáltotta bele egy hónappal ezelőtt P. Oslay ferences házfőnök a nemes igéket: »Mentsük meg intézményesen a szegényeket !« Nagy sző volt ez, felelősségteljes felkiáltás a társadalomhoz, mely kezdeményezésnek sorsa azon fordul meg, hogy sokan vannak, akiknek szive fogékony e felkiáltás igaziágainak befogadására, vagy pedig azok vannak túlsúlyban, akik fagyos szívvel, meg nem értő elmével haladnak el mellette. Égy hónapnyi idő lepergése után, a gondolat tettreváltásá- nak lázas, utatkereső kísérletezései után, majd a szeretetmun- ka módjának és eszközeinek megállapítása a kipróbálása közepette a karácionyi ünnep szeretetteljes hangulatába fordultunk be. A karácionyi lélek, az ünnepi hangulat talán mindennél inkább alkalmas arra, hogy a vállalt nagy feladat: a szegénygondozás eddigi, egy hőnapos eredményeivel foglalkozzunk. Legörömteljesebb megállapításunk mindenekelőtt az, amelyet mintegy karácsonyi ajándékául teszünk le az egri társadalom részéről a legirgalmasabb szív megszületésének estéjén a szegényes, de a világ legnagyobb díctőségét hordozó jáizoí bölcsőhöz, hogy a megértő szeretet lángja nem aludt még ki az emberi szivekből, hanem a kikiáltott jelszót örömmel vitszhan- gozták sokan, százan és ezren s bár a tulajdonképpeni szervezett gyűjtés még nem indult meg, máris jelentős segítség állott e hőnap alatt rendelkezésre, pénzben es természetben egyaránt. A felvetett problémának a realitások világában való meggyökereztetése körül el nem hervadó érdemeket szerzett a városnak minden szépért és jőért megértő lélekkel lelkesedő polgármestere, Trak Géza, aki élére állott a mozgalomnak s a társadalom minden rétegéből egy-egy szociális érzékű, a közügyek iránt való meleg érdeklődésével kitűnt férfiút véve maga mellé, megalakította az Egri Szegénygondozó Bizottságot, melynek rendeltetése az lesz, hogy felekezeti és társadalmi különbség nélkül egyAz önzésben túltengő individualizmusnak se emberi, se keresztény vonásai nincsenek. Erkölcsi ürességében, hitbeli vérszegénységben polipként mohón tárja ki ragadozó karjait. Csak egy ideálja van: az én. Eszményt, erényt, a földieket meghaladó hivatottságot nem ismerve, érzéketlen a kereszténység nagy programmja iránt, mely a szeretet működtetésével súlyos problémákat kiván megoldani. A karácsonyi jászoly bölcső irgalomra, könyörületre, legalább is résztvevő megértésre és meleg érzésekre kötelez. Ezekben az indulatokban tükröződik meg keresztény voltunk. Nélkülök a Karáciony csak vörösbetüs kalendárium! nap, — erkölcsi üresség. | részt összegyűjtse a szükséges | anyagi eszközöket, másrészt a rászoruló szegények Összegyűjtéséről, adataik feldolgozásáról s a legcélravezetőbb segítési módozatokról gondoskodjék. A bizottság már több alkalommal ülésezett s nagy vonásokban sikerült is kidolgoznia jövendő munkájának kereteit. A szegénygondozás vezérlő princípiumai lesznek: egyrészt az egri szegényügy, különösen az utcai koldulás ügyének intézményes megoldása, másrészt a felkutatott e különösen a szemérmes szegények ápolása, élelemmel, ruházattal, tüzelővel, bútorral s majdan lakással való ellátása. Már a kezdet kezdetén, az első hónapban is szép eredményről számolhatunk be a következő néhány Adatban. A bizottság felügyelete s a szegényekkel közvetlenül foglalkozó harmadrendű ferences nővérek gondozása alatt eddig 115 személy volt. Ezek közül 28 egyén, férfi és nő, olyan elhagyatott állapotban, ágyban fekve, nyomorékan találtatott, hogy Msxim Gorkij megrázó erejű tolla kellene hozzá, hogy ezek nyomorúságairól megfelelő képet rajzolhassunk. A következő hőnapokről szőlő beszámolók alkalmával módját fogjuk ejteni annak, hogy ezekről az esetekről némi Ízelítőt adhassunk az ügy iránt érdeklődőknek. A nyomorúság képe mellett viszont lehetetlen ecsetelni a hálakönyek túláradását, amellyel ezek a szerencsétlenek a szeretet angyalainak jöttét s áldott munkájukat fogadták. Megmosdatva, megfésülve, uj s tiszta ruhanemüekbe öltöztetve, odujok kitisztítva s kimeszelve, állandó meleg ételről b tüzelőről gondoskodva, a krisztusi irgalmasság példáit ismételték meg velük Eger eddig ismeretlen irgalmas samaritá- unaai: *a Szegények Apostolai.» Az eddig felkutatott s nyilvántartásban levő szegényekről s szükségleteikről részletes környezettanulmány készült. Közülök 75 szegény jár jószivü családokhoz ebédre, részint vacsorára. Karácsonyra szétoiztott a bizottság közöttük hat vagon tűzifát, melyből négy vagont adott dr. Szmrecsányi Lajos egri A szegénygondozás eddigi eredményei.