Egri Népújság - napilap, 1927/2
1927-11-18 / 262. szám
4 EGRI NÉPÚJSÁG 1927. november 18 * 1928. évi heti, havi, ügyvédi stb. előjegyzési naptárak nagy választékban már most kaphatók az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyv- kereskedésében. A Német Mezőgazdasági Egyesület vezetője: dr. Websky elismerő sorokat küldött Fleischmann Henriknek, a kompolti magnemesitő telep igazgatójának. A közelmúltban ugyanis tanulmányi bizottság járt Magyarországon, hogy megtekintse a magyar tengeri nemesítő telepeket. A bizottságban részt vettek: dr. Alfons Moritz Berlin, dr. Gustav Fingerling Lipcse, dr. Roemer Halle, Janetzki Silezia, Buss Baden, dr. Engelen Karlsruhe- ból. A kirándulók megfordultak Romániában, a Bánátban és Szerbiában is — és egyértelműleg megállapították a Fleischmann féle nemesitett tengeri elsőbbségét. — A nemes magvak iránt ez év folyamán igen nagy volt a kereslet. Kukoricából 20 vaggonnal, rozsból 30 vaggonnal szállított a telep. Ezen akciójába bekapcsolta a szomszéd nagybirtokosokat, akiknek utántermelését 15°/e felárral értékesítette. — A csehek a nemes kendermag iránt érdeklődtek, 20 vasúti kocsi rakományra tettek rendelést. — A kisgazdák ez év őszén sok helyen már nemes búzát vetettek, amiben hathatósan támogatta őket a m. kir. földmivelésügyi kormány. * Jó keresztény könyv naptárakat csakis a Keresztény Sajtószovetkezet könyvkereskedésében ksphat. * 19. ffl. kir. osztálysorsjáték 2. oszt. sorsjegyei kaphatok az Egri Kérész ény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. T. ügyfeleinket kérjük sorsjegyeik átvétele iránt intézkedni. Az Egri Jogakadémiai Kör pénteken, 18. án délután 6 órakor a Kör helyiségében megbeszélést tart a Katalin-bál ügyében. * Singer gépselyem mindenféle színben kaphaió. Sieger varrógép fióküzlet Eger, Kállay Zoltán-utca 11. A Magyar Athletikai Club motorsport osztálya 1928. évben automo bilok és motorkerékpárok részére II. Országos Futárversenyét 1928 május hó 27 és 28-án, III. Országos Jánoshegyi versenyét pedig 1928 szeptember hó 9-én rendezi meg. * Uránia. Csütörtökön : -»A legvidámabb özvegy« egy ravasz fruska vidám kalandjai 7 felvonásban, főszerepben Laura La Plante. — cA titkár úr nősül« vidám bonyodalmak, ugyancsak 7 felvonásban, melynek főszerepét Reginaid Denny játsza. — Pénteken csak 16 éven felülieknek: »Ilyenek vagytok« (Mai férfiak) társadalmi dráma 7 felvonásban és -»A fekete orkán«, vadlovak regénye a prairiek végtelenjén 6 felvonásban. Az előadások 6 és egynegyed 9 órakor kezdődnek. Jegyek előre válthatók a mozipénztárban. * Helyesen cselekszik, ha varrógép-, lű-, olaj- és fonálszükségletét nálunk fedezi. Sm^er-varrógép alkatrészek elismerten a legjobbak ! Singer-varró- gép fióküzlet. IRODALOM. Bergendy Szilveszter: »Ellensége volt-e a Habsburg család Magyarországnak ?« Érdekes és bátor megnyilatkozásnak k-11 ezt a könyvet tekintenünk. Címében egy súlyos probléma magva rejlik, mely a mai magyar közéletben a legizgatóbb kérdések közé tartozik s a reá tett igen vagy nem felelet különböző pártállások és világnézetek zász- lainak színét adja meg. Eddig nem igen merted a feltett kérdésre a nagy nyilvánosság előtt könyvvagy röpiratirók bátran és fenntartás nélkül nem-mel felelni és véleményüket objektiv történelemkutató módszerek segítségével megvilágított adatokkal alátámasztani. Ugyan kinek lett volna bátorsága népszerűségét kockáztatni s a nemzet közgondolkodásába célzatosan beitatott habsburgellenes mérget az igazság vizével kimosni próbálni ?! Bergendy Szilveszter veszi magának ezt a bátorságot s teljes meggyőződéssel, objektív történelmi érzékkel bogozza a dinasztia és a nemzet közötti valódi vagy volt ellentétek okait és körülményeit. Ezt a könyvet el kell olvasnia minden legitimista meggyőződésű embernek, hogy jogi meggyőződése mellett érzelmileg is megerősödjék, de el kell olvasnia a Habsburg-gyűlölettől szaturáltak- nak is, ha szeretik és nem félik az igazságot. A könyv a szerző kiadásában jelent meg, kapható Kiskunhalason, 4 pengőért. (U. B.) mmsm& mm mm Közgazdaság. Rövid közgazdasági hírek. — Egy millió font értékű 7 százalékos ipari záloglevelet fognak kibocsátani a napokban. Az átvételi árfolyam még nincs véglegesen megállapítva, de valószínű, hogy 91—92 százalék lesz. — A földreform pénzügyi lebonyolítására százmillió pengő angol pénzt szerzett a Londonban járt pénzügyminiszter. A földtulajdonosok 40 százalékot pénzben, 60 százalékot pedig kötvényben kapnak. — Amerikában százmillió dolláros kölcsönt keres az orosz szov jetkormány. A kölcsönre nem sok kilátás van, mert régibb tartozásukat sem törlesztik az oroszok. — Az államvasutak rekonstrukciójához három-négyszáz millió pengőre van szüksége a Máv.-nak, amely összeget Búd pénzügyminiszter külföldi tárgyalásai biztosítottak. — A rozshossz oka közgazda- sági szakértők szerini abban rejlik, hogy megszűnt a bolgár, román és orosz-rozs kínálata. — Nürnbergtöl—Belgrádig a komló ára erősen visszaesett. A krachot a kereskedők csinálták, akik kihasználták a termelők tájékozatlanságát. — A budapesti gabonatőzsdén egy nagy argentiniai búzabehozatal hire terjedt el. A rémhír szerint 200 hajó indulásra készen áll, de tudósítónk jelentése szerint mindebből egy szó sem igaz. — A Borsodmiskolci Gőzmalom 24 óra alatt megcsinálta a gabonaközpontot. SQiUSi&ffiSaQI»SKlS£ESiEIiSia8aSSSS£l3: TŐZSDE Magyar Nemzeti Bank jelentése. Mennyit ér ma a pengő? 1 font sterling . 2792 fillért 1 belga frank . . J * 79-80 > 1 cseh korona . 16-95 1 dán korona. . 153*35 » 1 dinár . . . 10-07 1 dollár .... 57Í-00 > 1 francia frank . 22-60 » 1 hollandi forint 231.30 » 1 zloti................. 64 15 » 1 leu ..................... 3-54 » 1 líra ..................... 3110 > 1 márka .... 136 40 » 1 schilling . . . 8i-65 » 1 norvég korona 151-95 » 1 svájci frank . 110 30 » 1 svéd korona . 154-10 » TERMÉNYTŐZSDE Hivatalos árak: Sása 77 kg.-oe tiszavidéki űj 29.95—30-10 77 n felsőtiszai . 29 80 30 30 77 » fehérmegyei . 29 80—29 95 77 » pestvidéid . 29 80--29-95 77 •, egyéb dunánt 29 80—29 95 78 » tiszavidéki űj S0-35—30 50 78 » felsőtiszai . 3015—30-35 78 » fehérmegyei. 30 05—30-20 78 » pestvidéki . 3105—30 20 78 » egyéb dunánt 29 95—3015 79 » tiszavidéki új 30-55—30-70 79 > felsőtiszai . 30-45 — 30-65 79 » fehérmegyei. 30 30 —30-50 79 » pestvidéki . 30-3'J—30 45 79 » egyéb dunánt 30-25—30-45 80 » tiszavidéki új 30-75—30 90 80 * felsőtiszai . 30-65-3075 80 » fehérmegyei . 30 55 -30-65 80 » pestvidési . 30-45—3 55 80 » egyéb dunánt 30’4 >—30-50 Rozs új 1.................................. 28-20—28 35 Rozs II. ..... 28-10—28-4 > Takarmányárpa T.r.új . . 25-25 —2575 Takarmányárpa II. r. . . 2475 —25 25 Sörárpa 1 ............................... 27-00-3100 S örárpa II. ....... 26-50—2850 Repce új . . ..................... 47-00—49 00 Z ab I. rendű űj............... 24 01 24 50 Zab II. űj........................... 23 50-23 75 Köles................................... 23 00-24-00 T engeri új........................... 2425—24 50 K orps . ............................. 17-25 -17 50 L ap tulajdonos és kiadó : EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÓ VETKEZET Kiadóhivatali igazgató: Dr. Schőnvitzkg Bertalan. 1927. vqht. 730 szám. Árverési hirdetmény. Alulírott kir. bírósági végrehajtó közhírré teszi, hogi) az egri kir. járásbíróság Pk. 9849/927. sz. végzése folytán Haschek Lajos és felülfoqlaltatck javára több rendbeli tőke és jár. erejéig elrendelt végrehajtás alkalmával lefoglalt és 4700 pengőre becsült bútor, épület fák 1927. évi november hó 30-án d. u. 3 órakor Füzesabonyban, végrehajtást szenvedő lakásán nyilvános árverésen — szükség esetén becsáron alul is — eladatni fognak. Eger, 1927. év november hó 6. napján. Saárossy Imre. kir. bir. végrehajtó. Vh. 971 szám, 1927. Árverési hirdetmény. Dr. Barta Jenő ügyvéd által képviselt Magyar Francia Biztosító rt. kér elmére és javára 8/1 P 83 f összkövetelés és járulékai erejéig az egri kir. járásbíróság 1927. évi fenti számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől lefoglalt 1200 P becsértékű ingóságokra az egri kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t. c. 20. §-a alapján fentírt, valamint a zálogjogot szerzett más foglal- tatók javára Is a végrehajtást szenvedő lakásán Eger, Vadász ucca 4 házszám alatt közbenjöttel leendő megtartására határidőül 1927. évi november hó 22. napjának délelőtt y«ll órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek kész- pénzfizetés ellenében, esetleg becsáron alul is el fogom adni. Eger, 1927. évi október hó 24. Rolik Lajos kir. bírósági végrehajtó. varrógépek fécj beváil jó minőségben Kedvezel fizetési fettételek SINGER VA RRÓGÉP RÉSÍVÍ'-vr »RSASAC EGER, Kállay Zoltán-utca 11. sz. Legszebb! Legolcsóbb! Legjutángosabb! Ruhát, kabátot, bundát és menyasszonyi kelengyét készít Kocsis Pál Budapest IV, Petőfi-tér 2. sz. I. emelet. Telefon: Teréz 117—15. Dr. OETKER-f éle sütőpor és vanilincukor igg eredményez! A 127 receptet tartalmazó könyvet kívánatra ingyen ésbérmentve küldi Dr. Ä. OETKER, Budapest, VIII., Conti-utca 25. szám. Hirdessen az Egri Népújságban! KISHIRDETÉSKK Minden sző hétköznap 8 fillér vasárnap és ünnepnap 10 » B legkisebb kishirdetés 80 » vasár- és ünnepnap . ÍOO » Hirdetések előre fizetendők. HASZNÁLT BÚTOROK eladók, megtekinthetők az Egri Borszövetkezet raktárhelyiségében november 19-én délután 3—4 óra közölt. KÖNYV- és PAP1RKERESKEDŐ TANULÓNAK négy középiskolát végzett, róm. kath. vallású fiút havi fizetéssel felvesz az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedése. REPREZENTÁLÓ fiatal intelligens özvegy uriasszony a háztartás minden ágában perfekt, feltétlen megbízható, anyahelyettesnek, háziasszony helyettesnek, vagy plébániára menne, levélbeni, vagy személyes megkeresést kér húszadikáig. Agyagos ú. 1, Vágóné. HEVESMEGYÉBEN gipszkőbánya találtatott, kérem a tulajdonost annak eladási vagy bérbeadási lehetőségéről, avagy aki tud erről, értesíteni szíveskedjen. Szigeti József építő és tüzelő anyag kereskedő. KISEBB-nagyobb üzletek és lakások kiadók, felvilágosítás Szigetinél. Újságpapír olcsón kapható az Egri Népújság kiadóhivatalában. SZÉCHENYI uccában 2 szoba, konyha mellékhelyiségekkel együtt azonnal kiadó. Bővebbet Széchenyi u. 54. sz. MOSÓTEKNŐ, 40 literes zsírosbödön, kihúzható, bádogos tetejű cselédágy, konyhaszekrény, asztal, kerti székek, egy keményfa kerti lóca és mindenféle kisebb, nagyobb üvegek eladók. Deák Ferenc ucca 8. sz. földszint. EGYESFOGATÚ 4 éves, hibátlan príma ió eladó. Makiári út 36. ÜGYES varrónő úri házakhoz ajánlkozik jutányosán. Vörösmarty u. 21. INTELLIGENS fiatal úrinő nevelőnőnek, házvezetőnőnek menne finom úriházhoz vidékre. Cím a kiadóban. ZICCRE munkát vállalok. Erdélyi cipész, Verőszala 4. TIZENNYOLC személyes ebédlő asztal 160 pengő. Egy kitűnő cimbalom 120 pengőért eladó. NAGY metszett tükör, antik szekrény, erős nagy íróasztal, könyvek eladók. Egerland, Wesselényi ucca 4. (262.) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Radii Károly.