Egri Népújság - napilap, 1927/2

1927-10-22 / 240. szám

4 SORI HEPOJ8AO 1927. október 22 nó állatok ellökték, úgy hogy kar­ját törte. A kis Homonnait ma délelőtt szállították kórházba. Helyreigazítás. Endrődi Dezső a következő helyreigazítás közlését kérte tőlünk: «B. lapjuknak októ­ber 20.4 számában „A lakók meg­verték egy 71 éves háziasszonyt“ c. cikk tartalma nem felel meg a valóságnak. Az eset való története az, hogy édesanyám — és nem feleségem — összeszólalkozott házi­asszonyunkkal, aki már tettleges- ségre is akart vetemedni, amikor én békességesen szétválasztottam őket. — Az egész feljelentés a házi­gazda bosszúja a lakó ellen, melyért a bíróságnál rágalmazás miatt a bűnvádi feljelentést megtettem.» * A mai (szombati) hangversenyre jegyek korlátolt számban még kap­hatók az Elak cukrászdában, vala­mint este a pénztárnál. * Ä kételkedők még mindig hitet­lenül rázzák a fejüket. Igaz, gyönyö­rű, hófehér a ruha a Rádión mosás után, de nem-e árt a ruhának ? íme néhány szakvélemény: > A küldött RÁDIÓN mosószert meg­vizsgálva megállapítottam, hogy 66 százalék színszappan, valamint oxigént fejlesztő tartalma alapján kitűnően al­kalmas fehérnemüek, selymek és gyap­júkelmék mosására, valamint tinta, színes ceruza, feketekávé, vörösbor, gyümölcs és vérfoltok ártalmatlan ki­tisztítására, mely foltok egyébkent alig, vagy csak nehezen lennének el­tüntethetők. Tökéletesen ártalmatlan, mondhatni önműködő összetétele majd­nem fölöslegessé teszi a fizi­kai munkát, dörzsölést, vagy kefélést. Használata tehát jelentékeny idő és munkamegtakarítást jelent. Sem klórt, sem más ártalmas alkatrészeket nem tartalmaz. Bpest, 1927. április 16. Győrfy Miksa s. k. okleveles vegyészmérnök, Máv. felügyelő.» «Kivonat az Országos M. Kir. Che- miai Intézet és Közp. Vegykisérleti állomás Budapest, II. Keleti Károly u. 24. Folyó évi április 20-án kelt 1706/1926. számú »RADION» mosószer vegyvizsgálati eredményére vonatkozó leveléből. «Vegyi összetételénél fogva különösen oxigént leadó alkatrésze folytán fehérnemű mosására alkalmas és célszerűen van összeállítva. Oly anyagokat [pl. klórmész)melyek a fe­hérneműre káros hatásúak, nem tar­talmaz». Budapest, 1926. május 15. Dr. Zöhls Arthur sk. kisérletűgyi igaz­gató. * Két sláger az Urániában. Szom­baton és vasárnap két szép sláger ke­rül egy műsorban bemutatásra az Urániában. „Fifi kisasszony“ párisi tör­ténet? felvonásban, főszerepeit Corinne Griffith és Normann Kerry játszák. „Ég a tenger“ dráma ugyancsak 7 fel­vonásban. Az előadás bevezetését ké­pezi egy Magyar-híradó» Az előadá­sok hétköznapokon 6 és ‘/«9 órakor kez­dődnek. Pénteken : ,A nap fia“ regény az inkák kincséről 10 felvonásban. Burleszk kiegészítő Bűsor. Jegyek elő­re válthatók a mozipénztárban. SPORT. Bajnoki futball mérkőzés. Vasárnap 23.-án d. u. 3 órakor kezdődő bajnoki futball mérkőzés ismét izgalmasnak és akciókban gazdagnak ígérkezik. A gyöngyösi futball csapat erősen felkészülve jön városunkba, hogy megmutassa erejét az egri sportkedvelő közön­ségnek. A bajnoki mérkőzés előtt a Mese II. csapata játszik a fiú fel­sőkereskedelmi iskola jóképességű válogatott csapatával. Ez a mér­kőzés is jónak s izgalmasnak Ígér­kezik, amennyiben a Mese II. csa­patát a reváns 'vágy füti a leg­utóbb elszenvedett súlyos (5 : 0) vereségért. Viszont a kereskedelmi iskola futball csapata meg be akarja bizonyítani, hogy tényleg megérdemelte a múltkori fölényes győzelmét. (—) ffiS&Ejgxxx Közgazdaság. A pénteki hetipiac árai: Zöldségpiac: zöldség csomója 10 f, káposzta kilója 10 f, hagyma kilója 30 f, burgonya kilója 20 f, torma szála 10—20 f, paradicsom kilója 30 f, zöldbab kilója 80 f, kalarábé darabja 5—8 f, gyöngekukorica csője 4 f, spenót csomója 15 f, zöld­paprika kilója 10—20 f. Gyümölcspiac : alma kilója fajok szerint, 60—80—100 f, dió kilója 1"20 P, szőlő kilója P60—1 80 P, körte kilója 1 P. Tejpiac : tej litere 24 — 26 f, tejföl litere P60 f, vaj kilója 4 P, túró csomója 8—10 f. Baromfipiac: rántani való csirke 2 P, nagyobb csirke párja 3—4 P, sovány kacsa párja 4—5 P, javított kacsa párja 8 P, sovány liba párja 10 P, hízott liba darabja 8—10 P. Halpiac: csuka kilója P80 P, apró csuka 1—P20 P, ponty kilója P20— P50 P, apróhal kilója 60—80 f, kecsege kilója 3"20 P. Laptulajdonos és kiadó: EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET. Kiadóhivatali igazgató: Dr. Schőnvitzky Bertalan. Van szerencsém a nagyérdemű kö­zönség tudomására adni, hogy a Horváth-féle »KACSÄ» vendéglőt átvettem. Ismerkedési estet tartok 22-én debreceni tormás kolbászról és jó zenéről külön fogok gondos­kodni. Kérem a n. é. közönség szi­ves pártfogását. — Tisztelettel SÁNDORNÉ, a «Turul Borozóhoz». Menjen bárhová |CeV esVár megy ében, mindenütt megtalálja a 44 év óta megjelenő politikai napilapot, azEgriJIípiijságot. Nagy elterjedtségével hirdetési rovata — eredményt illetőleg — ntoUrhetetten. a m a mnasssnoEHEB TŐZSDE. TERMÉNYTŐZSDE. Hivatalos árak: Bűzt 77 kg 77 77 77 77 78 78 78 78 78 79 79 79 79 79 80 80 80 80 80 Rozs új I Rozs II. Takarmányárpa I.r.fij Takarmányárpa II. r. Sörárpa I......................... Sörárpa II ...................... R epce új......................... Z ab I. rendű új ... Zab II. új..................... K öles............................. T engeri új..................... K orpa............................. o s tiszavidéki új felsőtiszái fehérmegyei. pestvidéki . egyéb dunánt tiszavidéki új felsőtiszái fehéimegyei. pestvidéki . egyéb dunánt tiszavidéki új felsőtiszai fehérmegyei. pestvidéki . egyéb dunánt tiszavidéki új felsőtiszai . fehérmegyei. pestvidéki . egyéb dunánt 30.25­30T5­3015­30-15­3015­30-65­30-50­30-40­3040­39-30­30-90­30-75­30-60­30-60­30-55­30-95­30-90­30-75­30-70­30.70­28-60­28-50­25- 25- 24-70- 27-00­26- 50- 46-00- 23-50- 2300­23- 00­24- 50- 1700­-30-40 30-35 30-30 30-35 •30-25 -30-80 ■ 30-70 30-55 •3055 •30-50 ■31-00 •30-90 -30-80 -30-75 -30-75 -31-05 ■31-00 -30-90 -30-80 -30-80 -28-80 -28-70 -25-75 25-25 -31-00 -28-50 -48-00 -23-24 -23-50 -24-00 -24-75 -17-50 Magyar Nemzeti Bank jelentése. Mennyit ér ma a pengő? 1 font sterling i ................. 2782 fillért 1 belga frank..................... 79"45 » 1 cseh korona ................. 16-88 » 1 dán korona ..................... 153-00 » 1 dinár ................................. 19-98 » 1 dollár ............................. 568-30 » 1 francia frank ................. 22-40 » 1 hollandi forint .... 229.50 » 1 zloti ................................. 63-80 » 1 leu ..................................... 3"55 » 1 líra ..................................... 31-40 » 1 márka ............................. 136 20 » 1 schilling ......................... 80-40 » 1 norvég korona .... 150-05 » 1 svájci frank.....................110-05 » 1 svéd korona .................153 75 » CSÄLÄDIHÄZ beköltözhető — ........néqu szép par­k ettás szobával, fürdőszoba berendezés­sel, központi fűtéssel, tágas mellékhelyi­ségekkel, kerttel, üvegverandával 25.000 eladó0 - *5.0 O O pengővel átvehető. — Honvéd-ucca 8. s|zá m. Gönczy István vízvezeték és csa­tornázási irodája Szt. J ános-utca 11 8 katasztrális hold szőlő nagy épületekkel eladó. Cim a ki- adóhivatalban. ALMAGYAR0N Vrgödrök tisztítását lajtönként 4 P-ért a legolcsóbban vállalom. Tél-ucca 13. BntorraKtárttiiHbatt igen szép ebédlők, hálók, sa­ját készltményü keményfa bútorok, egyszerűbb szoba és konyha berendezések, bőr- és szalon garnitú­rák, sezlonok, dívá­nyok, matracok, vas és réz bútorok, szőnyegek és gyermekkocsik jutányos áron beszerezhetők. Megbízásból egy szőnyeg 450 326 méret, 1 hintaszék, 1 asz­tal eladó. I Baranyay És Losonczy Széchenyi-ucca 20. J STÄNIOL GS ALUMINIUM fehér és minden színben szalon cso­magoláshoz legolcsóbban beszerez­hetők KUN IZIDOR Budapest VII. Klauzál-ucca 30. Tel. József 446—73 ÉRTESÍTÉS! Kálmánczhelyi Károly hatósági féregirtó Debrecenből meg­érkezett. Utólagos fizetés, jótállás, • olcsó ára« mellett vállal patkány, poloska, svábbogár, me­zei, házi egér irtást. Bútor, szo­bafestés, ruhának nem árt. Ügynököket alkalmazok. Cím .­özv. VALYKÓNÉ vendéglője Deák Ferenc-ucca 64. szám. KISHÍRDETÉSEEL. Minden szó hétköznap . 8 fillér vasárnap és ünnepnap .10 » A legkisebb kishirdetés 80 » vasár- és ünnepnap . 100 » Hirdetések előre fizetendők. ELADÓ Mély-ucca4. sz. ház nagy kert­tel, ugyanott bútorok is. Érdeklődni lehet Maklári-út 27. KÖNYV- és PAPIRKERESKEDŐ TA­NULÓNAK négy középiskolát végzett róm. kath. vallású fiút havi fizetéssel felvesz az Egri Keresztény Sajtószővet- kezet könyvkereskedése. TISZTA száraz két szobát előszobá­val vagy konyhával keresek. Nagy dí­vány, könyvek eladók. Egerland, Szé­chényien. 9. JÓ karban levő egy fogatú igás kocsit vennék. Telekessi-u. 2. SZÉP krizantémok olcsón kaphatók Vörösmarty-ucca 53. JÓ ÍRÁSÚ, lehetőleg kereskedelmit vég­zett fiatal ember gyakornoknak felfogad- tatik. Fonciére. KÓSER liba és libahús marhahús ár­ban kapható a Nagyliter melletti kóser bodegában. Állandóan friss virsli és füstölt árúk. Tojásnak 14 fillér darabja. OLCSÓ árban száraz tűzifát fölaprítva is, külön kályhába valót és nagyon jó kőszenet házhoz szállítok. Lánc, Jókai- ucca 9. SZÓLŐMALOM, francia nagy prés, 3 nagy kád, 40 h. hordó, apró edények, jutányosán eladók. Érdeklődni Líceumi nyomdábani ELEGÁNSAN bútorozott utcai, külön- bejáratu szoba koszttal is kiadó. Pa- csirta-u. 7­KÖLQNBEJHRATÚ utcai bútorozott szoba egy vagy két személynek kiadó. Cim kiadóban. KETTŐ pengő harminc fillér a napon­ta friss vágású sertéshús Kucoránál. Mindenki Meggyőzőiét, hogy biztos eredményt a legjobban elterjedt Egri Népújság hirdetéseivel érhet el (240.) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — Felelős nyomdaigazgató: Radii Károly.

Next

/
Thumbnails
Contents