Egri Népújság - napilap, 1927/2

1927-08-13 / 183. szám

4 EGRI NÉPÚJSÁG 1927. augusztus 13 * Esküvő. Blutnberger Ilonka és Weiiz Ernő folyó hó 14-én, vasárnap délután 4 órakor ház­nál tartandó esküvőjükre min­den jóbarátjukat és ismerősüket szívesen látják. Minden külön értesítés helyett. * Uránia. Pár napos szünet után szombaton tartja az Urá­nia első előadását, amikor két sláger kerül egy műsorban be­mutatásra. Az egyik a Nordisk- filmgyár ezidei első filmje: »Kis feleség« hat felvonásos vígjáték, melynek főszerepét Gunnar Tol­náét, a kiváló dán színész ala­kítja. A másik sláger egy hat felvonásos cow-boy dráma: »New- Cantoni katasztrófa« fő­szerepben az amerikai kalandok hőse, a magyar Eddie Polo. — Az előadás bevezetését képezi egy >Hiradó«. — Az előadások 7*7 és órakor kezdődnek. Jegyek szombaton reggeltől kap­hatók a mozipénztárbaD. * A Togal-tabletták egy orvosi szaklapnak >A gyógyszerek fej­lődése« címen megjelent cikke szerint egy berlini katonai kór­házban alapos megvizsgálásnak lettek alávetve. Bebizonyult, hogy ezen készítmény gyorsan ható szer rheuma, csúz és meg­hűléstől eredő betegségeknél. A Togal hatása mindig gyors és állandő volt. Mellékhatások nem voltak tapasztalhatók. * A Nemzeti Újság és Uj Nemzedék legjobban elterjedt napilapok a két ujságárúsítő pavillonban és az összes dohánytőzsdékben ál­landóan kaphatók. * A 18 ik M. Kir. Osztálysorsjáték 5. osztályának sorsjegyei már kaphatók az ^Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereske­désében. T. ügyfeleinket felkér­jük, szíveskedjenek sorsjegyeik átvétele iránt intézkedni. * Elveszett folyó hó 11-én este az Érsekkertben »Vágyak és Szenvedések« című könyv. Meg­találója kéretik, szíveskedjék a kiadóba beadni. * Divatlapok, legújabb őszi lapok már megérkeztek és nagy vá­lasztékban kölcsönbe is kapha­tók a Keresztény Sajtőszövetke- zet könyvkereskedésében. * Egri látképéé levelezőlapok, új felvételek, megérkeztek s nagy választékban kaphatók az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében, a líceumi és színházi ujságelárűsítő pavil­onokban, valamint az összes tőzsdékben. SZÍNHÁZ. Repülj fecském. Operett; írta és zenéjét szerzetté : Farkas Imre. Ez a darab messze kiemelke­dik az átlegos színpadi termékek közűi. Egy ragyogó, nagy sike­reket ért operett, amelyet értékes zenei részletek (Drága galambom szárnya, Tavasszal, egy apró paraszttal, stb.) és mutatós táncok jellemeznek. Farkas Imre a jeles poéta és dalköltő, mint mindig, most is megtalálta azt az utat, mely a közönség szivéhez vezet. A Repülj fecském-ben piros- nadrágos huszártisztek, virág­csokrok, házibál, zenélő-őra is szerepelnek és a boldog, háború- előtti idők hangulatát varázsol­ják a nézőtérre. A halk leány­álmok költőjének ezen, legújabb operettje a Király Színházból indűlt hódító útjára és diadallal járta be az egészMagyarországot. Csütörtökön este ünnepi elő­adás volt az egri Városi Szín­házban, mert a színpadon le­játszódó jelenetek ünnepi-érzést keltettek a nézőtéren. Tímár Ila (Liesel) diszkrét finomsággal játszott. Selymes hangja és könnyed tánca kelle­mes hangulatba ringatta a kö­zönséget, amely egy I. és egy II. felvonásbeli (Tímár—Tamás, majd Tímár—Szenczy—Károlyi,) táncát megismételtette. A nagy­szabású bonvivant szerepben Antók Ferenc erőteljes huszár hadnagya (br. Schönbúrg) szív­ből jövő melegséget tárt fel. Szenczy Mária (Marianka) az igazi szubrett minden jőtulaj- donságával megáldva csupa ere­detiség volt; a trencséni lá­nyok sem lehetnek »igazibb« tőtok. Egy II. felvonásbeli Szen­czy—Károlyi táncduettet másod­szor is szívesen látott a néző­tér. Károlyi Vilmos (Matyi, ku- tyamoső) kacagtató humora sok derűt keltett. Énekizőlői és táncszámai nagy, megérdemelt sikert arattak. Nádasty József (Várady kadéi) volt a legelegán­sabb a huszárok között. Gondo­san kicsiszolt játékával friss te­hetségének újabb tanujelét adta. Tamás Benő Stenglmayer pék­mester, Szabó Gyula pedig Hu- belbauer sörgyáros szerepében nyújtott érdekes alakítást. Nagy Böske kis szerepében is nagy volt. Az egri közönség megérezte, hogy csütörtökön este jő darab megy és zsúfolásig megtöltötte a színházat. (b. á.) wesiatganoBiciiaiamgcHBTOi SSagfflSESSB TŐZSDE. IBM—BBBBBMBBHBBBB k Magyar Nemzeti Bank jelentése Kiennyit ér ma a pengő ? I iont sterling 2783 fillért 1 beigs frank 7970 í* 1 seed korona 16'98 k i dán korona 153-15 3 l dinár 10-04 3 1 dollár 569.90 » 1 francia frank 22-45 3» l hollandi forint 229 10 * I zloti 63-55 & i leu 3-53 3 1 líra 31-40 e 1 márka 135-95 » 1 schilling 80-55 ) I norvég korona 14780 5 i svájci frank 110-40 S 1 svéd korona 153 30 > TERMÉNYTŐZSDE Hivatalos árak; Bú*» 77 kg.-os tiszavidékiúj 30.10—30-30 77 • felsőtiszai . 29 90—30'10 77 » bácskai . . — 77 » egyéb . . . 29 70-30 00 78 » tiszavidéki új 30 30—30'60 78 » felsőtiszai . SO’10—30-40 78 » bácskai . . — 78 » egyéb . . . 30 00-30'30 79 » tiszavidéki új SO'OO—30-80 79 » felsőtiszai . 30-40—30-60 79 » bácskai . . — 79 » egyéb'?. . . 30-20—30-50 80 » tiszavidéki új 30 80—30-90 80 », felsőtiszai . 30-60-30-80 80 » bácskai . . — 80 » egyéb . . . 30-50—80-70 Rozs új 1 .............................. 26-80—26 90 Roz s II................................ 26-70-26-80 T akarmányárpa I.r.űj . . 24-25—25-00 Takarmányárpa II. r. . . 24-00—24-50 Sörárpa 1............................. 29 00—33 00 Sö rárpa II. ....................... 26-50—30-50 R epce új.............................. 44-00—45-00 Zab I. rendű új............... 20 50—21 00 Z ab II. új.......................... 20-00-20-50 K öles.................................. 21-90—22-20 Tengeri .......................... 24-50—25 00 K orpa . . 18 25-18-75 Laptulajdonos: EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET. Kiadó: ÉRSEKI LÍCEUMI KÖNYVNYOMDA. Felelős szerkesztő: Kelemen Andor. Igazgató : Radii Károly. 1702/927. Versenytárgyalási hirdetmény. Kál község kőt iskola-terem, két tanítói lakáé építési munká­lataira versenytárgyalást hirdet. Az ajánlatok folyó évi szep­tember hó 3 ik napján délelőtt 10 óráig adhatók be. Az árlejtés feltételei külön íven elkészítve a községházánál meg­tekinthetők s 80 fillérért besze­rezhetők. Ká), 1927. agusztus hő 6. Elöljáróság. BENT ÉTKEZÉSRE ÄBONENSEKET FÖLVESZEK. KIOSZK VENDÉGLŐS JUHÄSZ ISTVÁN. Vh. 709/1927. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott kir. bírósági végrehajtó köz­hírré teszi, hogy az egri kir. járásbíró­ság Pk. 9851/1927. sz. végzése folytán Grosz Gábor javára 1415 pengő s jár. erejéig elrendelt végrehajtás alkalmával lefoglalt és 1680 pengőre becsült cséplő­szekrény, ló, borjú, tehén, széna ingó­ságok 1927. évi augusztus hó 18 án dél­után 4 órakor Verpeléten, jakabdombi pusztán nyilvános árverésen — szükség esetén becsáron alul is eladatni fognak. Eger, 1927. évi július hó 28. napján. Saárossy Imre. kir. bir. végrehajtó. ÉRTESÍTÉS! Saját érdeke, ha télire kőszenét és tűzifáját már most, amikor még olcsó, nálam be­szerzi. Kényelmes kiszolgálás. Autómmal lakásáról személyesen mehet a méréshez, ahonnan a tüzelő anyaggal együtt ugyan­oda térhet vissza. — Egy órán belül mindenki ki van szolgálva. Szives megrendeléseket kér Fehér József Kaszinó-u. 1. és 3. sz. Szabást, varrást tökéletesen megtanulhat. Sajátját varrhatja fehérneműit is Fenyő Lipótnénál, Egerben, Újvilág-utca 6. ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy újonnan átala­kítva újból megnyitottam a NEMZETI KÁVÉHÁZ ÉTTERMET a Káptalan-utca és Jókai Mór-utca sarkán. Szives pártfogásukat kéri tisztelettel TULAJDONOS. KISHIRDETÉSEK minden szó hétköznap 6 fillér vasárnap és ünnepnap . 8 » H legkisebb kishirdetés 48 » vasár- és ünnepnap . . 64 » Hirdetések előre fizetendők. ISMÉT megkezdettem a takarmány árúsításta Kékszőlő-udvarban. Szalma, lucerna kapható. KÉNYSZERKÖLCSÖNT feltűnő ma­gas árban vásárolok. Deutsch Bank- úzlet. Fő-utca 6._____________ KÉT külőnbejáratú bútorozott utcai szoba magányos úriembernek kiadó. Arany János-utca 2. RÉGEN fennálló cementárűgyáramat házzal és berendezéssel együtt eladom. A ház gazdálkodásra^és üzlethelyisé­geknek is alkalmas. Úgy a ház, mint a berendezés külön-külön is eladó. Vörösmarty-utca 81. KÖZÉPKORÚ- özv. úrinő házveze­tőnői állást keres. Cim kiadóban. ÚJ háromszobás emeleti úri lakás mellékhelyiségekkel kiadó. Értekezni: Makiári út 6/a. • 2X3'/» m. perzsaszőnyeg és egy hasz­nált sárga hintő eladó. Árnyékszala- utca 1. 4 KÖZÉPISKOLÁT végzett fiú tanuló­nak felvétetik Scüwarcz Sándor vas- kereskedésében. EGY szép nagy, utcai bútorozott szoba kiadó. Dobó utca 8. BÜKKÖNYÖS takarmány kazalban eladó. Tudakozódni Kalmár Gáspár- nénál. ELEKTROMOTORT, csúsztató gyű­rűst, cca V2 lóerőset veszek, használt, jó állapotban. Cim kiadóban. HÁZHELYEK az új Pénzügyi Pa­lota, Polgári Iskola és Törvényszék közelében eladók. Bővebbet: Honvéd­utca 8. LAKÓHÁZ 4 szoba, veranda, fürdő­szoba és egyéb mellékhelyiségekkel, teljes komforttal, bármikori beköltöz- hetéssel eladó. Bővebbet: Honvéd­utca 8. HÁZVEZETŐNŐNEK ajánlkozik intelligens özvegy. Árok-köz 1. Cifra- hóstya. KIADÓ két külőnbejáratú, egymásba nyíló, egyik utcai, másik udvari szoba bútorozva vagy anélkül Kállay Zoltán- utca 7. szám alatt, emeleten. TANULÓ felvétetik Elek Miklós füszerkereskedésébe. Csiby-utca. KITŰNŐ takaréktű ihely eladó. Deák Ferenc-utca 76. HÁZ, két szoba, két konyhával ol­csón eladó elfoglalható. Értekezhetni: Széchenyi utca 46. EGYSZERŰ, szerény, tisztaságsze­rető leányt, vagy asszonyt, ki a ház­tartás minden ágában jártas, főzéshez is ért, 15-ére keresek. Jó bánást és otthont talál. Cím kiadóban. Mindenki meggyőződhet, hogy biztos eredményt a legjobban elterjedt Egri Népújság hirdetéseivel érhet el. (183.) Nyomatott az Érseki Líceumi Nyomdában. — Kiadásért falelős Badii Károly nyomdaigazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents